"A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy az ötkarikás programban tartsa a birkózást, a megfelelő helyeken folyamatosan lobbizik érte" - jelentette ki Borkai Zsolt.
Robbanásveszély miatt lezárták a Heves megyei Gyöngyöshalászon a községen keresztül vezető utat, miután tűz ütött ki egy melléképületben, amelyben dissou-palackokat tárolnak - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfő este az MTI-t.
A magyar borászatok 9 értékes érmet kaptak a Mondial du Rosé versenyen. A díjazott magyar borok közül 7 szekszárdi, a szekszárdiak közül pedig 5 Dúzsi Tamás keze alól került ki.
Baleset lassítja a forgalmat a XI. kerületi Budaörsi úton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyelete hétfő este az MTI-vel.
A Vasas megvédte címét a női röplabda-bajnokságban, miután a döntő sorozat utolsó, ötödik felvonásán 3-1-re diadalmaskodott a Gödöllő vendégeként, ezzel 3-2-re nyerte a párharcot.
A Sopron hazai pályán 28 ponttal legyőzte a címvédő Győrt a női kosárlabda NB I három győzelemig tartó döntőjének harmadik, hétfői mérkőzésén, így 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállásának nyolcadik bajnoki címét szerezte meg.
Játéktípusonként százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kell fizetniük az internetes szerencsejátékokat szervező magántársaságoknak a távszerencsejátékokról szóló törvényjavaslat szerint, amelyet a nemzetgazdasági miniszter hétfőn terjesztett az Országgyűlés elé.
Ötezer éves fennállása óta először keresnek vezérigazgatót a Stonehenge-hez. A munkaköri leírás szerint a sikeres pályázó nemcsak "pr", hanem "dr" felelős is: a közönségen kívül a druidákkal is neki kell megfelelően tartani a kapcsolatot.
A Dág végzett a harmadik helyen a férfi röplabda NB I-ben, miután hétfőn, a bronzcsata minden eldöntő ötödik felvonásán ötszettes csatában legyőzte a Dunaferr együttesét.
Kanadában őrizetbe vettek két embert, akik személyszállító vonatok ellen terveztek terrortámadást - közölte hétfői sajtókonferenciáján a szövetségi Királyi Kanadai Lovasrendőrség.
Vidékre, a csapatoknál uralkodó állapotok megtapasztalására küldenek kínai katonai vezetőket - erről a hadsereg politikai főcsoportfőnöksége döntött és tájékoztatta körlevelében az érintetteket.
Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke által a kereskedelmi bankoknak kiküldött levélben a jegybank abban kéri a hitelintézetek segítségét, a növekedési hitelprogram feltételeit közösen úgy...
A Manchester United három góllal vezet a félidőben az Aston Villa ellen az angol bajnokság hétfő esti zárómérkőzésén. A mérkőzés második gólját szerző Van Persie Rooney álompasszát követően kapásból szerzett gólt.
Az Angol Labdarúgó Szövetség fegyelmi vizsgálatot indított a liverpooli Luis Suárez ellen, aki vasárnap, a Chelsea elleni rangadón megharapta Branislav Ivanovicot.
Sokszor esünk abba a hibába, hogy tanácsadókra bízzuk kereskedési döntésünket, ahelyett hogy a száraz tényekre, és saját megérzésünkre hagyatkoznánk. Utólag pedig verhetjük a fejünket a falba a veszteség, vagy elszalasztott profit miatt. Érdemes tehát szétnézni a piacon, hogyan is kereskedhet online egy magyar befektető.
A brit prostituáltakat is sújtja a gazdasági recesszió és a beáramló külföldiek által támasztott verseny - állapítja meg a Westminster City Council, a belső londoni helyi tanács által megrendelt kockázati tanulmány.
Agárd – Hiába hördült fel az egész ország a halálra éhezetett agárdi kisfiú történetének hallatán, a törvények értelmében, ha elég pénzük van a szülőknek, akár ki is kerülhetnek a rácsok mögül.
Éjjel fél egy előtt két perccel erős, 4,8-as erősségű földrengés rázta meg az országot, a centrum Heves város térségében, mintegy 10 kilométer mélységben lehetett az MTA szeizmológiai obszervatóriumának adatai alapján. Senki nem sérült meg. Kisebb utórengések is voltak.
Samui—Budapest — Napokig kínozhatta a thaiföldi magyar sorozatgyilkos, N. Gábor (38) első áldozatát, Cs. Lászlót (†42), hogy megszerezze a vagyonát. Aztán a gyanú szerint agyonütötte, és a meztelen testét 3 méter mélyen elásta a szállodája alá.
Mihamarabb meg kell kezdeni az egyeztetéseket, hiszen a Fidesz már megkezdte a kampányt - hangsúlyozta tegnap is Facebook oldalán Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetőjét meglepte, hogy Bajnai Gordon nemet mondott az azonnali tárgyalásra, pedig "az ország progresszív része megoldásra vár".
Luxusórájáról is kérdezték az újságírók a Fidesz frakcióvezetőjét, aki újabb rezsicsökkentést jelentett be. Rogán Antal a piacon több milliót érő órájáról nem, de a kéményseprési díjak mintegy 20 százalékos csökkentéséről beszélt. Azt mondta, hogy a külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatják a víz, a szemét és a PB-gáz árának mérséklését. Az ellenzék szerint szemfényvesztés az egész…
Százezreknek okozott csalódást a kormány nyelvtanulást támogató propagandája, miszerint több ezer szinte ingyenes képzés közül választhatnak a tanulni vágyók, akiknek legfeljebb a tanfolyam öt százalékát kell kifizetniük. Két év alatt 9 milliárd forintot oszt el erre a célra a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal a nyelviskolák között.
A lakosság 69 százaléka szerint büntetés helyett inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és a megkérdezettek erről alkotott véleményét lényegesen nem befolyásolja a pártszimpátiájuk - közölte a Medián márciusi közvélemény-kutatását ismertető Menhely Alapítvány. A hajléktalanokat segítő szervezet felkérésére készített felmérés azt mutatta, hogy a kormánypártok szimpatizánsainak kétharmada is…
Hatályba léphet április 30-án - az eddigi tényállás megszűnésekor - az önkényuralmi jelképek tilalmának új formája, így vélhetően május elsején nem nyílik lehetőség a vörös csillag nyilvános viselésére. Hiába fogadta el a kormányoldal az új szabályozást, annak alkotmányossága továbbra is kérdéses.
A terhesség idején még bejelentkeztek a védőnőnél, de később már nem engedték be őt sem a lakásukba a halálra éheztetett 19 hónapos agárdi csecsemő, E. Benjamin szülei. A védőnő azonban a megyei tisztiorvosi szolgálatnak is jelezte, hogy a "fényevőkkel" összefüggésbe hozott szülőkkel nem tudja felvenni a kapcsolatot, hivatalos lépés mégsem történt. A környezetétől tudatosan elzárkózó család…
Nagyobbrészt Csepelen "pótolják" majd azokat a fákat, amelyeket a Kossuth téren pusztítottak el - erről döntött az V. kerületi és a XXI. kerületi Önkormányzat. Ugyanakkor Rogán Antal belvárosi polgármesternek három éve még azzal is baja volt, hogy az akkori tervek szerint nem a belvárosban, hanem például a Margitszigeten akartak új fákat telepíteni.
Budapest - Film készül Zámbó Krisztián (33) életéből! A mozit ráadásul egy ismert operatőr és rendező, a Balázs Béla-díjas Novák Emil (58) forgatná, akit a sokat megélt énekes története annyira megihletett, hogy már készíti is a forgatókönyvet.
BUDAPEST - Nagy halra vadászik az X-Faktor stábja! Az RTL Klub tehetségkutatójának készítői információink szerint a hazai zenei élet legnagyobb alakjai között keresik azt a személyt, aki hamarosan bekerülhet a mentori székbe.
BUDAPEST – Jó hírünk van: mégsem kerül az utcára Uhrin Benedek (91)! Amint azt a Blikk korábban megírta, a tapasztalt táncdalénekes és rokkantnyugdíjas fia, Attila (56) a lakásmaffia hálójába került, és nem sokon múlt, hogy nem veszítették el Havanna lakótelepi panellakásukat.