2013. április 23. kedd

ápr. 23
5:54
Beiktatták Napolitanót, Amato kormányfő lehet (Kripto Akadémia)
Tegnap az olasz parlamentben a képviselőház, a szenátus, valamint a régiók megbízottjainak jelenlétében beiktatták Giorgio Napolitano olasz államfőt. A második világháború óta a 87 éves politikus az első Itáliában, aki két hat éves elnöki mandátumot is kitölthet. Miközben az őt vezető gépkocsi a parlament épülete felé haladt, megszólalt a Montecitorio palota (a parlament épülete) harangja. A…
ápr. 23
6:00
Kisgyerekek is lehetnek okostelefon-függők (Infostart)
Az egészen kis gyerekek is lehetnek okostelefon-függők, ezért brit szakértők arra intik a szülőket, hogy ne engedjék csemetéiket sokat játszani a készülékekkel.
ápr. 23
6:12
Bajnok a Manchester United (Infostart)
A Manchester United hazai környezetben 3-0-ra nyert hétfőn az Aston Villa ellen, ezzel megszerezte története 20. bajnoki címét az angol labdarúgó Premier League-ben.
ápr. 23
6:12
Elégedetlenek a külügyi szolgálattal (Kripto Akadémia)
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője e pozíciójában talán a legnagyobb sikert érte el azzal, hogy múlt héten sikerült tető alá hoznia a Belgrád és Pristina közötti megállapodást Koszovó jövőjéről. Ettől függetlenül eddigi munkáját bírálatok sorával illették. Különösen az EP-ben elégedetlenek vele.
ápr. 23
6:12
Az informatika garantálhatja a biztosítók túlélését (Portfolio)
Az informatikai újdonságok a biztosítói szektor működését is alapjaiban változtatják meg, az IT-igazgatók egyre fontosabb szerepet töltenek be a menedzsmentben. Az adminisztratív és ügyfélkapcsolati,...
ápr. 23
6:12
Hárommillióan halnak meg védőoltás hiányában (ATV)
Magyarországon a kötelező védőoltási rendszernek köszönhetően megfelelő a lakosság védettsége, az Országos Epidemiológiai Központ összesítése szerint nincsenek veszélyes, halált okozó járványok. Világszerte azonban még mindig kevesen oltatják be magukat. Évente 3 millió ember hal meg azért, mert nem kap védőoltást.
ápr. 23
6:14
Fiktív válások Oroszországban (Kripto Akadémia)
Furcsa véletlen lenne, hogy vagyonbevallása előtt vagy harminc orosz képviselő elvált? A szám olyan nagy, hogy a moszkvai média joggal gyanakszik arra, hogy fiktív válásokról van szó, amelyek csupán a megtévesztést szolgálják.
ápr. 23
6:16
Konzervatív jelölt nyert Paraguayban (Kripto Akadémia)
A konzervatív Colorado párt jelöltje, Horacio Cartes nyerte meg a paraguayi elnökválasztást.
ápr. 23
6:30
Ismét elhalasztották az eljárást a Tóásó-ügyben (Infostart)
Péntekre halasztotta a bíróság Bolíviában annak a pernek a folytatását, amelynek 39 vádlottja között van a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.
ápr. 23
6:30
Így lesz szabályozva az internetes szerencsejáték (ProfitLine)
Játéktípusonként százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kell fizetniük az internetes szerencsejátékokat szervező magántársaságoknak a távszerencsejátékokról szóló törvényjavaslat szerint, amelyet a nemzetgazdasági miniszter hétfőn terjesztett az Országgyűlés elé.
ápr. 23
6:30
4,8-as erősségű földrengés volt Magyarországon (ATV)
Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta az éjszakai földrengés, itt mintegy ötven ház károsodott, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden reggel az MTI-vel. Épületsérüléseket jeleztek Heves városából, valamint Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről és Tarnabodról is.
ápr. 23
6:48
Az életben maradás receptje (Spa Trend Online)
A nemzetközi kooperáció és a magángyűjtők bevonása a kortárs galériák és múzeumok életben maradásának, fejlődésének a kulcsa, derült ki egyebek között a pénteken Szentendrén megtartott konferencián, ahol Közép-Európa művészeti központjait hívták meg
ápr. 23
6:50
Dokumentumkötet Szegedi Csanádról (Spa Trend Online)
Amig a végére nem jutok Andrassew Iván új könyvének, amely a Csanád és a család címet viseli, már végképp nem tudok szabadulni attól a szörnyűséges emléktől - ami nincs is ebben a könyvben -, amikor annó a felsőgallai állomásról indult a vonat... A zsúfolásig megtöltött marhavagonból a nyolcéves Spillmann Zsuzsika sírva kiabált segítségért. Mert elől állt, és a kordon-kötél nagyon szorította a…
ápr. 23
6:52
Roosevelt, a filmsztár (Spa Trend Online)
Kikelt az amerikai filmipar ellen a most 83 éves Curtis Roosevelt, a volt elnöknek ma egy dél-franciaországi faluban élő unokája. Nem általában van baja Hollywooddal, csupán azokkal a történelmi művekkel, amelyeket nagyapja életéről készítettek.
ápr. 23
7:00
4,7-es erősségű földrengés volt Magyarországon (Blikk)
A Richter-skála szerinti 4,7-4,8 erősségű földrengést észleltek kedden hajnalban Magyarországon, senki nem sérült meg, jelentősebb anyagi kárról sem érkezett bejelentés.
ápr. 23
7:03
Földrengés volt Magyarországon (ProfitLine)
A Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek kedden hajnalban Magyarországon, senki nem sérült meg, jelentősebb anyagi kárról sem érkezett bejelentés.
ápr. 23
7:06
Egyetlen szót tudott kiejteni a bostoni merénylő (Infostart)
Egyetlen szót tudott kiejteni a száján kórházi kihalltatásakor a bostoni merénylet életben maradt gyanúsítottja: Dzsohar Carnajev "nemmel" válaszolt, amikor azt kérdezték tőle, hogy tudja-e fedezni az ügyvédi költségeit.
ápr. 23
7:15
Everton: Fellaini Oroszországba szerződhet a nyáron (Sport365)
Az Everton középpályása, Marouane Fellaini a nyáron elhagyhatja az Evertont az orosz Zenit kedvéért.
ápr. 23
7:18
Jogász-közgazdász hallgató nyerte az Adóversenyt (HR Portál)
Jogász-közgazdász hallgató nyerte a hetedik magyarországi Ernst & Young Adóversenyt. Barta Péter a pénzjutalom és az álláslehetőség elnyerése mellett augusztusban hazánkat képviselheti majd a nemzetközi döntőn Koppenhágában – közölte a tanácsadó cég.
ápr. 23
7:20
Több milliót kaphatnak a fiatal vállalkozók (HR Portál)
Milliós támogatást biztosít a Széchenyi Programiroda 18 és 35 év közötti fiataloknak, akik vállalkozásba fognak. A pályázattal a vállalkozói kedvet akarják növelni, írja az edupress hírlevele.
ápr. 23
7:22
Szakmai kollégiumba tömörültek budapesti autósiskolák (HR Portál)
Szakmai kollégiumot hozott létre - Gépjármű Oktatók Szakmai Kollégiuma néven - a fővárosi szakoktatók és autósiskolák egy szakmailag elkötelezett csoportja.
ápr. 23
7:24
Újabb ötszáz munkanélküli minden nap (HR Portál)
Naponta ötszázzal nő a munkanélküliek száma Szerbiában, írja a hvg. Az Európai Bizottság szerint ezzel a munkanélküliségi ráta 27 százalékra emelkedett.
ápr. 23
7:24
Így verik át azokat, akik külföldön vállalnának munkát (ATV)
Nyelvtudás, körültekintés – és önmérséklet. Szakemberek szerint ezekre van legnagyobb szükségük a külföldi munkát keresőknek ahhoz, hogy ne váljanak csalás áldozataivá. Árulkodó lehet, ha valaki könnyű munkát ígér magas fizetésért, vagy előre pénzt kér a jelentkezőktől. Már a londoni magyar konzulátus is óvatosságra int.
ápr. 23
7:26
Meghiúsították a Toronto-New York vasútvonalra tervezett terrortámadást (ATV)
Kanadában őrizetbe vettek két férfit, akik személyszállító vonat ellen terveztek terrortámadást – közölte hétfői sajtókonferenciáján a szövetségi Királyi Kanadai Lovasrendőrség (RCMP).
ápr. 23
7:30
Földrengés volt hajnalban Magyarországon (Privátbankár)
A Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek kedden hajnalban Magyarországon.
ápr. 23
7:36
Olcsó lesz a támogatott lakáshitel (ProfitLine)
Az állampapírhozamok csökkenése miatt a bankoknak a következő hónaptól ismét mérsékelniük kell az államilag támogatott lakáshitelek kamatát - írja a Világgazdaság keddi számában.
ápr. 23
7:42
Heves megyében okozta a legtöbb kárt a földrengés (Infostart)
Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta az éjszakai földrengés, itt mintegy ötven ház károsodott, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden reggel az MTI-vel. Épületsérüléseket jeleztek Heves városából, valamint Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről és Tarnabodról is.
ápr. 23
7:42
Megszólalt a bostoni merénylő (Blikk)
Dzsohar Carnajev (19), a bostoni kettős robbantás gyanúsítottja "nemmel" válaszolt, amikor azt kérdezték tőle, hogy tudja-e fedezni az ügyvédi költségeit.
ápr. 23
7:42
Kisebb károkat okozott az éjszakai földmozgás (Alternatív Energia)
Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta az éjszakai földrengés, itt mintegy ötven ház károsodott, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden reggel az MTI-vel. Épületsérüléseket jeleztek Heves városából, valamint Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről és Tarnabodról is.
ápr. 23
7:42
90 állami vezető kapott gépjárműhasználatot az adófizetők pénzéből (ATV)
Kilencven állami vezetőnek – helyettes államtitkárnak, miniszterelnöki és miniszteri biztosnak, kabinetfőnöknek – engedélyezett gépjárműhasználatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Hivatali lakást három, lakásfenntartási térítést hét államtitkár kap.
ápr. 23
7:44
Pokorni feladja a képviselőséget, de maradna polgármester (ATV)
A XII. kerületi polgármesterséget választja Pokorni a parlamenti politika helyett. A Fideszen belül azért szeretne tisztséget vállalni.
ápr. 23
7:46
„Az iszlám védelmében” hajtották végre a bostoni terrortámadást (ATV)
Dzsohar Carnajev egyetlen szót tudott kimondani, azt, hogy nem - amikor arról kérdezték, meg tud-e fizetni ügyvédet. Közben amerikai hírportálok arról számoltak be, hogy Tamerlan Carnajev éles szópárbajokba keveredett a cambridge-i muszlimokkal, akik ezért felszólították a mecset elhagyására; kérdéses az is, hogy a bostoni robbantásos merénylet lelőtt elkövetőjének a város mohamedán vallási vezető…
ápr. 23
7:48
Miről írt levelet az MNB új alelnöke? (Privátbankár)
Az MNB alelnöke levélben tudakolja a hazai nagyobb pénzintézetektől, mennyi pénzt raknának át kéthetes kötvényből állampapírba. A jegybank erősen támaszkodna a bankokra a külső adósság leépítésében.
ápr. 23
7:48
NHL: a Canucks nyerte a Chicago elleni rangadót (Sport365)
A nyugati főcsoport első és harmadik helyezettje csapott össze az NHL alapszakasz hétfői játéknapján. A csoportot mindössze hat vereséggel vezető Chicago Blackhawks idegenben kapott ki a Vancouver Canuckstól.
ápr. 23
7:50
Kézilabda: szenzációs kapusbravúr az irányítótól - videó (Sport365)
Egészen káprázatos védést mutatott be Ivano Balic, az Atletico Madrid horvát kézilabdázója a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-találkozón. A játékos megkülönbeztett mezben, vészkapusként volt a pályán egy emberhátrányt ellensúlyozandó.
ápr. 23
7:52
NBA: egyenlített a Chicago, újra nyert a Clippers (Sport365)
Összekapta magát és egyenlített Brooklynban a Chicago, míg folytatta menetelését a Clippers az NBA rájátszás második fordulójában.
ápr. 23
8:00
Visszavonul Pokorni Zoltán (Blikk)
Nem indul a 2014-es országgyűlési választásokon Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke - írja az Origo.hu.
ápr. 23
8:00
FBI top 10 - Elfogtak egy pedofil tanárt (Kripto Akadémia)
Nicaraguában elfogták Eric Justin Toth gyerekpornográfiáért körözött, öt éve bujkáló amerikai általános iskolai tanárt, aki Oszama bin Laden likvidálása után került fel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által körözött személyek 10-es toplistájára - közölte helyi idő szerint hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
ápr. 23
8:06
Még olcsóbb a támogatott lakáshitel (Privátbankár)
Az állampapírhozamok csökkenése miatt a bankoknak a következő hónaptól ismét mérsékelniük kell az államilag támogatott lakáshitelek kamatát
ápr. 23
8:08
Megvan, kik árulhatnak cigit (Privátbankár)
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.
ápr. 23
8:09
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét (ProfitLine)
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.
ápr. 23
8:11
Újabb jelek a kínai gazdaság lassulásáról (ProfitLine)
Az új export megrendelések csökkenése miatt a vártnál nagyobb mértékben lassult áprilisban a kínai feldolgozóipari aktivitás a Markit Economics és a HSBC közös felmérése szerint.
ápr. 23
8:18
Pokorni Zoltán otthagyja a parlamentet - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság úgy értesült, hogy Pokorni Zoltán ismét elindul a polgármesteri posztért. A Magyar Nemzet azt írja, azt javasolták az Európa Tanács jelentéstevői, hogy kezdjék el a hazánkat érintő monitoring-eljárást.
ápr. 23
8:18
Bostoni robbantás - Vallási indítékok lehettek (Kripto Akadémia)
Éles szópárbajokba keveredett a cambridge-i muszlimokkal Tamerlan Carnajev, akik ezért felszólították a mecset elhagyására; kérdéses az is, hogy a bostoni robbantásos merénylet lelőtt elkövetőjének a város mohamedán vallási vezető meg kívánják-e adni a rituális végtisztességet - közölték hétfőn amerikai internetes híroldalak.
ápr. 23
8:18
Ma minden kiderül: jelent az Apple (Portfolio)
Teljes gőzzel beindult múlt héten a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, ami eddig többségében pozitív meglepetéseket tartogatott. Most az Apple következik a sorban, amivel kapcsolatban...
ápr. 23
8:18
Csendőrkiállítást szerveznek Gyömrőn (ATV)
Csendőrkiállítást szerveznek Gyömrőn- hangzott el a Klubrádió reggeli adásában.
ápr. 23
8:20
Horváth Béla CIG-részvényeket adott el Bayer Józsefnek (Portfolio)
Dr. Bayer József, a CIG Pannónia felügyelőbizottságának tagja, és az érdekeltségébe tartozó VINTON Vagyonkezelő Kft. ma CIG Pannónia törzsrészvényeket vásárolt. Horváth Béla, a társaság korábbi...
ápr. 23
8:20
Ismét 300 fölött az euró árfolyama (ATV)
Tovább gyengült a forint kedden délelőtt, az euró árfolyama átlépte a 300 forintot.
ápr. 23
8:21
Bajnok a Manchester, a liverpooli támadó Oroszországba menne - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
ápr. 23
8:22
Csalódást okozott a kínai adat (Portfolio)
Az HSBC kínai feldolgozóipari indexének értéke kéthavi mélypontra esett áprilisban. A főindex értéke 51,6 pontról 50,5 pontra csökkent, míg a konszenzus 51,5 pont volt. Az 50,5 pontos érték kéthavi...

Keresés