Nagyon lassú az apadás a Tisza alsó szakaszán, ahol továbbra is másodfokú készültség mellett folyik az árvízi védekezés – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) kedden az MTI-t.
A vártnál gyengébb ma hajnali kínai beszerzési menedzser index adat, illetve az, hogy az S&P leminõsítés valószínûségére figyelmeztette Japánt, rontott valamelyest a hangulaton ma...
Vezető cseh politikusok szerint nem reális, hogy az országban öt éven belül bevezessék az eurót. A politikusok Milos Zeman köztársasági elnök hétvégi nyilatkozatára reagáltak, aki bécsi látogatása előtt osztrák újságíróknak azt mondta, hogy az eurót öt éven belül vezethetnék be Csehországban.
A Savills összesítése szerint a német befektetési ingatlanpiac az idei év első negyedévében 21%-os volumennövekedést produkált 2012 azonos időszakához képest. Az idei év első három hónapjának...
Hamis tojás, hamis iPhone, hamis IKEA-bolt - szinte mindent másolnak Kínában, ahonnan a világon elkobzott összes hamisított termék 67 százaléka származik.
A fotósorozat célja, hogy a Noé Állatotthonban gazdára váró állatok minél hamarabb szerető gazdát találjanak. Mivel a kampány mellé álló sztárok többsége kutyákat és macskákat választott társnak, Reni megsajnálta a pitont. Később sokszor megbánta a merész döntését...
Ítéletet hirdettek Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el. Megsértették például az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is, így a szabadsághoz és biztonsághoz való jog biztosítását, az…
A legutóbbi fejlemények szerint két év után enyhül az EU szigora Szíriával szemben, az uniós külügyminiszterek döntése értelmében a térség vállalatainak lehetőségük lesz Szíriából kőolajat importálni...
Mesterházy Attila és az MSZP készen áll, hogy elinduljon, mert az emberek már látni akarják a választási szövetséget – ezt Tóbiás József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a hétfői kereskedést annak ellenére, hogy a várakozásoktól elmaradó makroadat és vállalati gyorsjelentés került publikálásra. Az ázsiai régió vezető indexei...
Miközben a fejlett piaci indexek többségében szép emelkedést tudtak felmutatni az idei év során, addig a magyar piac lemaradó volt, a BUX index január óta mutatott teljesítménye 0,2%-os csökkenés. Az...
Szuperrangadót rendeznek ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a Bayern München a Barcelonát fogadja az egyik elődöntő első mérkőzésén. Európa két leggólerősebb csapata randevúzik.
Mindjárt digitalizálják a Népszavát - így több folyóméternyi valóság zúdul az érdeklődőkre; története folyamán legalább ötször betiltották a lapot; a jelenlegi hatalom évei csak perceknek tűnnek az újság 140 esztendejéhez képest - megnyílt a Népszava-kiállítás.
Hárommillió rubeles (körülbelül 22 millió forint) jutalmat tűztek ki kedden az orosz hatóságok a hat halálos áldozatot követelő belgorodi lövöldözéssel gyanúsított férfi nyomára vezetőknek.
Napok óta esik az egyik legnagyobb német hitelező, a Commerzbank árfolyama, de a részvények az utóbbi hónapokban is igen gyengén teljesítettek. A társaság előző héten tartott közgyűlésén többek...
Másfél évvel elítélése után hétfőn fellebbezést nyújtott be Michael Jackson orvosa, a gondatlanságból elkövetett emberölés miatt börtönbüntetését töltő Conrad Murray az ellene folytatott büntetőper jogi hibáira hivatkozva.
Harmincmillió forint bírsággal sújtotta az SMK Vermögensverwaltung GmbH-t, további három millió forinttal az SMK Service Hungary Kft.-t a PSZÁF és megtiltotta a visszafizetendő pénzeszközök engedély...
Egyezségre jutottak a felek keddi tárgyaláson, ezért a Nyíregyházi Törvényszék hat hónapig szünetelteti a helyi görög katolikus iskola bezárását kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány, illetve a fenntartó Hajdúdorogi Egyházmegye és az önkormányzat közötti polgári peres eljárást.
A vártnál gyengébb ma hajnali kínai beszerzési menedzser index adat, illetve az, hogy az S&P leminõsítés valószínûségére figyelmeztette Japánt, rontott valamelyest a hangulaton ma...
Gyenge lett a kínai BMI, továbbra is aggódik a piac a világgazdaság motorjaként emlegetett Kínáért. A német BMI elintézte az eurót, a forint is gyengélkedik. Egy csúnya baki miatt egy percig 400 bázispontos kamatvágást árazott a piac, de aztán magához tért a forint.
Megdöbbentő felvételeket készített egy fotós az okostelefonjával a világ legszigorúbb katonai diktatúrájában. Észak-Koreába nem lehet csak úgy bemenni. Nagyon kevés külföldi él az országban, a hírügynökségek munkatársai is csak speciális engedélyek birtokában léphetik át a határt. A szigorú, mindenre kiterjedően ellenőrzött körülményekhez képest óriási előrelépés volt, amikor idén januárban…
A Daimler motoralkatrészeket gyártó üzemet építhet Romániában, de nem átszervezésről hanem bővítésről van szó, nyugtatta a vállalat vezetése az aggódó németországi dolgozókat, és a kecskeméti Mercedes-üzem is profitálhat ebből - írta kedden a Handelsblatt..
A márciusi végleges adathoz képest nem változott áprilisban az euróövezeti összetett beszerzésimenedzser-index; a szolgáltatási ágazat mutatója kis mértékben javult, a feldolgozóiparé pedig enyhén romlott.
A márciusi végleges adathoz képest nem változott áprilisban az euróövezeti összetett beszerzésimenedzser-index; a szolgáltatási ágazat mutatója kis mértékben javult, a feldolgozóiparé pedig enyhén romlott - közölte a Markit piackutató kedden.
Már nemcsak a garázsban szeretünk barkácsolni, nem véletlen, hogy sok akkumulátoros gépet veszünk. Ugyanakkor minden másból kevesebb fogyott tavaly. Kivétel a fúrógép és a csiszológép volt, igaz ezekből meg inkább az olcsóbbat vettük.
Öt éves gyerekeket képeznek ki terroristának a tálibok. A sokkoló felvételek egy Al-kaida kiképző táborban készültek Pakisztán északi részén, közel az afgán határhoz.
A Kossuth Lajos tér felújítása miatt április 26-ától a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alól ideiglenesen a közeli Hold utcai vásárcsarnokba költözik a Vidék Mustra termelői piac - közölte a...
Nem féltem a Hallgatói Hálózatot, nélkülem is tökéletesen fog működni, sok potenciál van még bennük – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az után, hogy kiderült, a Párbeszéd Magyarországért Pártban folytatja tovább.
Manapság az újonnan színpadra lépő multifunkcionális és értékarányos árszabású szedánok egyre több gyártó kínálatát bővítik. A PSA konszern és a Škoda után a Ford is beszáll a az egyre gyorsuló körhintába, mégpedig az Escort név újjáélesztésével.
205 ezer fővel, 47,1 millióra csökkent Spanyolország népessége a spanyol statisztikai hivatal népesség nyilvántartási adatai szerint 2012-ben. Nagyjából 216 ezer külföldi hagyta el az országot. A...
Az alapvető jogok biztosa alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a negyedik alaptörvény-módosítás egyes rendelkezései kapcsán - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.
Félelmetesnek nevezte a szecsuani földrengést, illetve annak Csengtuban érzékelhető megnyilvánulását a múlt héten éppen ott tartózkodó magyar öttusacsapat vezetője.
Két cég arra vette rá ügyfeleit, hogy mondják fel befektetési életbiztosításaikat. A felszabaduló pénzekre mesés kamatot ígértek, de engedélyük nem volt - a PSZÁF büntetett.
Az élethosszig tartó foglalkoztatás kora leáldozóban van, a munkapiaci változások pedig örökös megújulásra ösztönöznek. A szakmai igények folyamatosan átalakulnak, a munkaerőnek egyre mobilabbá kell válnia, hiszen a "túlélés" a tét. Mindenki máshogy tud megküzdeni az ebből fakadó nyomással, változó, hogy kinek milyen - a "megküzdési kapacitása", azaz mennyire reziliens személyiség. Nagyon fontos…
Keresztszalag-szakadás miatt megműtötték az Újpest FC szerb középpályását, Filip Sztaniszavljevicset. A beavatkozás jól sikerült, azonban a játékos idén már nem léphet pályára az NB I-ben.
Az alapvető jogok biztosa alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a negyedik alaptörvény-módosítás egyes rendelkezései kapcsán - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.
A vezető nyugat-európai indexek erősödni kezdtek a nyitást követően. A délelőtt folyamán publikálásra került német és eurózónabeli feldolgozóipari beszerzési menedzser index hatására viszont rövid...
A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.