2013. április 23. kedd

ápr. 23
12:06
Tigris várta a nőt a vécében (Blikk)
A vadállat egy cirkusz társulatából szökött meg, de csupán az illemhelyig jutott, melynek nyitott ajtaján besétált.
ápr. 23
12:08
Belehalt a tetoválásba a 23 éves nő! (Blikk)
Milánó - Új tetoválást kapott, de allergiás lett a tintára.
ápr. 23
12:12
A Puskás Ferenc Stadionban épülhet az új nemzeti aréna (Infostart)
A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.
ápr. 23
12:12
Vették a nemesfémeket (Portfolio)
A hétfői kereskedésben is esett a Dow Jones UBS árupiaci index, a mutató 0,4 százalékkal került lejjebb. A nyersanyagok gyengélkedésében a délután érkezett amerikai ingatlanpiaci adat is szerepet...
ápr. 23
12:12
Penészes zárka: milliókat kap a magyar államtól Hagyó (ATV)
Jogosnak találta Hagyó Mikós egykori főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden meghozott ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.
ápr. 23
12:12
A világon egyedülálló lesz a nemzeti futballaréna (Sport365)
A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.
ápr. 23
12:14
Ingatlanhitelezés: Magyarország helyett Oroszországot szeretik a bankok (Portfolio)
Bár a hasonló európai bankok többségénél jobban teljesítettek a hosszan tartó gazdasági válságban, továbbra is szélsőségesen óvatosak a hitelezésben a közép-európai bankok - emeli ki keddi cikkében a...
ápr. 23
12:14
Kuvaittal játszunk júniusban, Götze a Bayerné, Hangát vinné a Roma - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
ápr. 23
12:27
Hazahozzuk-e a táborból? (Éva Magazin)
Egy megtörtént sztori kapcsán Nemes Andrea gyerekpszichológust kérdeztük, mit tegyünk, ha gyereknek nem tetszik a tábor. Az ötbetűs szóról (tábor) nincsenek jó emlékeink. Tavaly ilyenkor még lelkesen készültünk egy kézművestáborra. Gyöngyfűzés, batikolás, vetélkedők – olvashattuk a tájékoz­tatóban. Otthon ki is próbáltunk sok mindent előre, egy szem Panna lányunk, barátnőjével, Klárival együtt…
ápr. 23
12:30
Pert nyert Hagyó Strasbourgban (Blikk)
ápr. 23
12:33
Osztrák cégeket bírságolt meg a PSZÁF (ProfitLine)
Harmincmillió forint bírsággal sújtotta az SMK Vermögensverwaltung GmbH-t, további három millió forinttal az SMK Service Hungary Kft.-t a PSZÁF és megtiltotta a visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtését, illetve a pénzügyi közvetítési tevékenység engedély nélküli folytatását. A társaságok befektetési életbiztosítások felmondására bírtak rá fogyasztókat, majd az így felszabaduló…
ápr. 23
12:36
Fellendítheti a turizmust Google Street View (Infostart)
Magyarországon is elindult keddtől a Google Street View szolgáltatása, Budapest mellett a vidéki nagyvárosok és falvak is bejárhatók virtuálisan.
ápr. 23
12:42
Ganxsta keményen beszólt Barbee-nak - videó! (Blikk)
A fiatal énekesnő csúnyán megváratta a vendégeit a Hal a tortán forgatásán.
ápr. 23
12:45
NB II: büntetés vár a Szpari-játékosokra (Sport365)
Kikapott a Szegedtől a Nyíregyháza Spartacus a Ness Hungary NB II kelet-csoportjának 23. fordulójában. Lucsánszky Tamás a Szpari edzője rettentő elégedetlen volt a látottakkal, melynek nyilatkozatában hangot is adott.
ápr. 23
12:48
Végre! Elindult a magyar Street View (Blikk)
Magyarország is bekerült a Street View-ba, mostantól a hazai falvak és városok is virtuális sétára hívják az ország és a világ internetezőit.
ápr. 23
12:48
Gálszécsy: az MSZP segítéséről szólt a Laborc-Portik találkozó (ATV)
Gálszécsy András volt titokminiszter szerint a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozók leiratából egyértelműen kiderül, Portik azért ajánlott fel segítséget a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetőjének, mert saját érdeke is azt diktálta, hogy 2010-es választásokon a baloldal győzzön. Mesterházy Attila szerint megdöbbentő, mik hangzottak el a találkozón. Az LMP tovább vizsgálná az ügy…
ápr. 23
12:50
Levágta az eladó ujját a rabló - videó (Blikk)
Chadderton - Szamurájkarddal és vadászkéssel felszerelkezett három rabló támadott meg egy vegyeskereskedést egy angliai kisvárosban.
ápr. 23
12:54
Pénzt ajándékba? Visszamenőleg adóztathatják meg a gondatlanokat (Privátbankár)
Akár 20 évre visszamenőleg is megadóztathatják a pénzajándékokat, mert az új törvény szerint 2013. január 1-jét megelőzően létrejött ügyletekre is az új szabályokat kell alkalmazni, amennyiben azokat korábban még nem jelentették be az adóhatóságnak.
ápr. 23
13:06
Leállította a Milánó-Debrecen járatát a Wizz Air (Infostart)
A debreceni repülőtérről kedden felszállt a Wizz Air utolsó Milánóba tartó gépe, a járatot négy hónap után, annak alacsony kihasználtsága miatt állította le a légitársaság.
ápr. 23
13:06
Az ombudsman az Ab-hez fordult a negyedik alaptörvény-módosítás miatt (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosa alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a negyedik alaptörvény-módosítás egyes rendelkezései kapcsán - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
ápr. 23
13:06
Kellő körültekintés: pert nyert az Adózóna szakértője (Adózóna)
A közigazgatási per megindítására adózó részéről azért került sor, mert az adóhatóság másodfokú határozatában a fellebbezésben foglaltakat nemcsak hogy nem fogadta el, hanem nagy számban és széles körben benyújtott iratokat, mint bizonyítékokat különösebb vizsgálat és indokolás nélkül, elutasította, azokat egyszerűen irrelevánsnak tekintette.
ápr. 23
13:06
Kötött-e paktumot Bajnai amerikai üzleti körökkel? (ProfitLine)
Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője kedden Budapesten, újságírók előtt úgy fogalmazott: abból, hogy kik "pénzelik" Bajnai Gordont, arra is lehet következtetni, kiknek állhat érdekében hatalomhoz juttatni a volt kormányfőt.
ápr. 23
13:06
Nyugszik a forint a jegybanki döntés előtt (Portfolio)
A vártnál gyengébb ma hajnali kínai beszerzési menedzser index adat, illetve az, hogy az S&P leminõsítés valószínûségére figyelmeztette Japánt, rontott valamelyest a hangulaton ma...
ápr. 23
13:06
Kamu IKEA, Apple, Nike boltok: fillérekért árulnak hamis cuccokat (Pénzcentrum)
Hamis tojás, hamis iPhone, hamis IKEA-bolt - szinte mindent másolnak Kínában, ahonnan a világon elkobzott összes hamisított termék 67 százaléka származik....
ápr. 23
13:06
László Róbert: változtathatnak még a választási törvényen (ATV)
Bár a választási törvényt már kihirdették, elképzelhető, hogy még változtatnak rajta, hiszen már volt rá példa, hogy kétharmados törvényeket változtatott a kormány – erről László Róbert beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 23
13:06
A szükséges plusz: a Nordschleifén futott az Audi R8 V10 Plus (Auto Pult)
A Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkja jó ideje a leggyorsabb autók nem hivatalos mércéjévé vált, jóformán fontosabb és hangzatosabb összehasonlítási alapként szolgálva a katalógusban feltüntetett száraz adatoknál. Az idő szépen kitavaszodott, az Audi R8 V10 Plus pedig tiszteletét tette a zöld pokolban.
ápr. 23
13:08
NGM: a forgalmi adóknál alacsonyabb bevétel várható, de a kiesést fedezi a tartalék (Adózóna)
A forgalmi típusú adók tekintetében az év egészében alacsonyabb bevétel feltételezhető, de ezt a várható bevételkiesést figyelembe veszi a konvergenciaprogram, és fedezi a költségvetési tartalék egy része - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkár hétfőn.
ápr. 23
13:08
EU: nemzetközi megtorláshoz vezethetnek az új amerikai bankszabályok (Portfolio)
Protekcionista ellenlépést kockáztat az USA azzal, hogy a korábbinál több tőke megképzésére kényszeríti az Amerikában működő külföldi bankokat - figyelmeztetett Michel Barnier, az EU pénzügyi...
ápr. 23
13:10
A Bayern München elnöke feljelentette saját magát adóelkerülés miatt (Adózóna)
Önfeljelentést tett adóelkerülés miatt Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgóklub elnöke. A sportvezető januárban vallott saját maga ellen az adóhatóságnál egy svájci számlájával összefüggésben. Az ügyről elsőként a Focus című hetilap számolt be a hétvégén. Hétfői lapjelentések szerint Hoeness nemcsak a feljelentést nyújtotta be a hatósághoz, hanem befizetett csaknem 6 millió eurót is. Szakértők…
ápr. 23
13:10
Újabb mélyponton a kincstárjegyek hozama (Portfolio)
A tervezett 50 milliárd forint értékben értékesített ma 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam 4,26%-ra csökkent. A D130731 jelű, 3 hónapos...
ápr. 23
13:12
Megvan, kik árulhatnak cigit - itt a lista, tőlük lehet vásárolni (Privátbankár)
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.
ápr. 23
13:12
Magyar rövidfilm Cannes-ban (Infostart)
Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmje meghívást kapott a 66. cannes-i filmfesztivál Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) elnevezésű párhuzamos programjába - jelentették be kedden a szervezők Párizsban.
ápr. 23
13:12
Százmilliós koncessziós díj, játékadó és felügyeleti díj: benyújtották a törvényjavaslatot a szerencsejátékokról (Adózóna)
Játéktípusonként százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kell fizetniük az internetes szerencsejátékokat szervező magántársaságoknak a távszerencsejátékokról szóló törvényjavaslat szerint, amelyet a nemzetgazdasági miniszter hétfőn terjesztett az Országgyűlés elé.
ápr. 23
13:14
Nem sokáig bírta a Debrecen-Milánó légihíd (Privátbankár)
A debreceni repülőtérről kedden felszállt a Wizz Air utolsó Milánóba tartó gépe. A járat 4 hónapot élt.
ápr. 23
13:18
Ungvári Miklós: most sem küzdök meg az öcsémmel (Sport365)
A budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon sem küzdene meg öccsével, Attilával Ungvári Miklós, a magyar válogatott legeredményesebb és legtapasztaltabb tagja.
ápr. 23
13:21
A Kossuth volt főszerkesztője a TASZ-nál (HR Portál)
Kerényi György, az MR1 Kossuth Rádió egykori főszerkesztője lett a Társaság a Szabadságjogokért kommunikációs vezetője.
ápr. 23
13:24
A panaszok többségében Hagyónak adott igazat a strasbourgi bíróság (Infostart)
Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori budapesti főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.
ápr. 23
13:24
Magyarországon is elindult a Google Street View szolgáltatása (Gondola)
Magyarországon is elindult keddtől a Google Street View szolgáltatása, Budapest mellett a vidéki nagyvárosok és falvak is bejárhatók virtuálisan.
ápr. 23
13:24
Stadion a stadionban (Alternatív Energia)
A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.
ápr. 23
13:24
Szárnyal a francia börze - Matolcsyra vár a magyar piac (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek erősödni kezdtek a nyitást követően. A délelőtt folyamán publikálásra került német és eurózónabeli feldolgozóipari beszerzési menedzser index hatására viszont rövid...
ápr. 23
13:24
Rácz: nem csecsen, hanem iszlám terroristák robbantottak Bostonban (ATV)
Nincs közük a csecsen terrorizmushoz a bostoni robbantásos merénylet elkövetőinek – erről Rácz András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa beszélt az ATV Start című műsorában.
ápr. 23
13:26
Belevett a februári dollárkötvénybe a Templeton (Portfolio)
A március végi adatok alapján a Templeton 10 milliárd dollárról 10,3 milliárd dollárra emelte a magyar kitettségét, a portfólióban viszont 6,3%-ról 5,9%-ra csökkent a magyar papírok részaránya. Az...
ápr. 23
13:30
Idegesen ugrálva várja a forint a kamatdöntést (Privátbankár)
A rossz feldolgozóipari indexek is gyengítik a forintot, 300 felett az euró - hiába húzódott el a fűtési szezon, így is kevesebb gázt használtunk mint tavaly - Csehországban sem lesz euró övezet öt éven belül - Nézze meg itt >>
ápr. 23
13:32
Az OTP is beszáll a dohánybizniszbe (Privátbankár)
Zömmel új vállalkozások kaptak koncessziót a trafikok üzemeltetésére. Az viszont nagy kérdés, hogy a társaságok meg tudják-e finanszírozni az elindulást. Az OTP kifejezetten a trafikok üzemeltetőinek dolgozott ki egy konstrukciót. Több kezes is kell.
ápr. 23
13:39
Veszteséges befektetésben senyved a pénze? Van megoldás! (ProfitLine)
Kevesen tudják, hogy a „beragadt” értékpapírokkal is lehet rendszeresen pénzt keresni! Értékelje Ön is befektetéseit és ne habozzon szakértőhöz fordulni, ha szükséges.
ápr. 23
13:42
Új magyar trükk - Mire jutunk vele? (Portfolio)
Az elmúlt hetek alapján egyértelmű a gazdaságpolitika törekvése arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank idei működési eredményének javításán keresztül mérsékelje az állam 2014-es jegybanki veszteségtérítési...
ápr. 23
13:42
Úgy ölték meg a szigetszentmiklósi lányt, mint Bándy Katát (ATV)
Szexuális kapcsolatot akart létesíteni későbbi gyilkosa azzal a 16 éves szigetszentmiklósi lánnyal, akit a halásztelki Duna-partra csalt. Az áldozat elutasította a közeledését, ezért a férfi dühében megölte - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a gyanúsított vallomása alapján kedden az MTI-vel.
ápr. 23
13:44
Eltörlik a bankközi kamatlábat? (Portfolio)
Amint lehet, fel kell váltani valami mással a Libort mint referencia-kamatlábat, az ugyanis "fenntarthatatlan" ahhoz, hogy továbbra is használják - adott ki figyelmeztetést az amerikai árutőzsdei...
ápr. 23
13:51
Lovassport: csaknem ötven fogatra számítanak Fábiánsebestyénben (Sport365)
Jövő héten péntektől vasárnapig 31. alkalommal rendezik meg a fábiánsebestyéni lovasnapokat, amelynek keretében csaknem ötven fogat verseng majd a hagyományos fogathajtó Világkupa-fordulón.
ápr. 23
13:53
Webber: "az abroncsok döntenek a mai Forma-1-ben" (Sport365)
Kritikusan beszélt az idei szezonról Mark Webber, aki szerint a gyorsan elhasználódó gumik tönkreteszik az idei Forma 1-es világbajnokságot.

Keresés