Cardiff - Hisztisnek minősítették a kórházi dolgozók azt a férfit, aki végül elvérzett a kezeik között, mert nem kezelték idejében a felmerült komplikációkat.
Tavaly az álláskeresők magasabb fizetést mertek kérni, mint korábban, de a fizetési elvárások mértéke messze elmarad a reális bérektől, írja a Workania sajtóközleményében.
Piacismeretet, referenciákat és garanciavállalást várnak el a vállalatok a velük együttműködő személyzeti tanácsadóktól - ez derül ki egy friss kutatásból.
Fehérgalléros munkaerő kölcsönzésével foglalkozó céget vásárolt fel a Job Kft. - jelentette be Hadi László, a munkapiaci szolgáltatásokkal foglalkozó cég ügyvezető igazgatója, aki az új trendekről is beszámolt.
Megdöbbentőnek nevezte Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat. Azt mondta: elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására.
Lassú ütemben megindult az apadás a Tisza középső szakaszán, várhatóan a hét végére mérsékelni lehet a mostani, harmadfokú készültséget. A kedd hajnali földrengést a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) területén is észlelték, de az első adatok szerint nem okozott károkat a védművekben - közölte Horváth Béla védelemvezető-helyettes.
Lezajlott a Graphisoft Park közgyűlése, melyen minden benyújtott határozati javaslatot ellenszavazat nélkül elfogadtak. A legfontosabbak a 40 forintos osztalék és a 10%-os saját részvény hányad...
Több száz lakóház megsérült a kedd hajnali, Heves megyét érintő földrengésben, nagyobb károk nem keletkeztek, személyi sérülés nem történt, de a pontos felmérés még tart - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A vártnál gyengébb beszerzési menedzser index adatok jelentek ma meg Kínában, illetve Németországban is, amelyek a délelőtt első felében még borongós hangulatot okoztak a nemzetközi pénz- és...
Újabb történelmi mélypontra, 4,75%-ra vágta irányadó kamatát mai ülésén a monetáris tanács. A piac számított a 25 bázispontos mérséklésre, sőt, Londonban a merészebb elemzők a fél százalékpontos...
Menekülő cigarettacsempész ütközött össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrautójával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a balesetben az egyik pénzügyőr könnyebben megsérült - közölte a szervezet megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője kedden az MTI-vel.
Warren Buffett nevét mindenki ismeri, aki valaha is közel került a tőzsdéhez. Mesés vagyona, mesteri befektetései mára tankönyvi példának minősülnek, és minden befektető álma, hogy nyomdokaiba léphessen.
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre az MNB monetáris tanácsa, amelynek köszönhetően az irányadó kamatszint 4,75%-ra süllyedt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén 25 bázisponttal, újabb történelmi mélypontot jelentő 4,75 százalékra csökkentette a kéthetes jegybanki kötvényre érvényes alapkamatot. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
A magyar fizetési kártya piac szereplői és szabályozói vitát tartottak arról a törvényjavaslatról, amely kártyás tranzakciókra vonatkozó bankközi jutalékot korlátozná. A Napi Gazdaság bankkártyákról...
Bár tavaly az álláskeresők már magasabb fizetést mertek kérni, mint korábban, de a fizetési elvárások mértéke messze elmarad a reális bérektől. Akár harmadával is többet kérhetnének a magyarok a munkáltatótól....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén 25 bázisponttal, újabb történelmi mélypontot jelentő 4,75 százalékra csökkentette a kéthetes jegybanki kötvényre érvényes alapkamatot. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Az atv.hu kikérte az Alkotmányvédelmi Hivataltól az Laborc-Portik találkozókon készült hangfelvétel leiratait. A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor először 2008. nyarán találkozott a hazai alvilág egyik fejének tartott Portik Tamással.
Matolcsy György második monetáris tanács-ülésén sem okozott meglepetést: az alapkamatot ismételten megvágták, megint 25 bázisponttal. Az elemzők már inkább azt találgatják, hol lehet a kamatcsökkentési ciklus vége.
A katasztrófavédelem szerint csak lakóházak sérültek meg a hajnali földrengésben, üzemekben és közműszolgáltató létesítményekben nem keletkezett kár. Nemcsak a hatóság, a biztosítók is elkezdték a károk felmérését.
Magyarországnak három vetélytársa lesz abban a sportdiplomáciai küzdelemben, amely a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogának megszerzéséért folyik.
Legalább a négy közé kell jutnia a magyar válogatottnak az augusztusi szombathelyi junior vízilabda-világbajnokságon - jelentette ki Horkai György, a korosztályos nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
2013-2014-ben több mint négymilliárd forint támogatáshoz juthatnak a köznevelésben és a civil szektorban működő tehetségsegítő programok az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Tehetséghidak Program és a Nemzeti Tehetség Alap pályázatain, áll a program sajtóközleményében.
Április 26-i hétvégén orchidea és bromélia kiállítás lesz a Mezőgazdasági Múzemban. Ha itt a tavasz, akkor itt az orchidea kiállítás ideje is. Mint minden évben, idén is várja látogatóit a tavaszi Orchidea és Bromélia Kiállítás a Magyar Orchidea Társaság rendezésében. Ebben az évben a Társaság Indonézia vadregényes tájain, sűrű erdőségeiben, a vulkánok lábainál és a tengerparton élő…
A kórházak büdzséjéből még mindig egy bő hónapnyi pénz hiányzik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Az LMP véleménye szerint tovább kell vizsgálni a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozó hátterét, mert nincs kizárólagos bizonyíték arra, hogy egyedi esetről lenne szó - mondta Mile Lajos kedden az MTI-nek.
Jelentősen visszavetheti az értékpapír-kibocsátások és a piaci kereskedés volumenét az Európában bevezetni tervezett tranzakciós adó. A szigorodó szabályozás miatt 17 milliárd dollárral csökkenhet...
Ötéves fiúk többféle kézifegyverrel végrehajtott lőgyakorlata látható a pakisztáni Vazirisztán régióban működő fegyveres csoport által nyilvánosságra hozott videón.
A Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkja jó ideje a leggyorsabb autók nem hivatalos mércéjévé vált, jóformán fontosabb és hangzatosabb összehasonlítási alapként szolgálva a katalógusban feltüntetett száraz adatoknál. Az idő szépen kitavaszodott, az Audi R8 V10 Plus pedig tiszteletét tette a zöld pokolban.
Szülővárosában, Zalaegerszegen örök nyugalomra helyezték Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács nemrégiben elhunyt elnökét kedden.
Szülővárosában, Zalaegerszegen örök nyugalomra helyezték Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács nemrégiben elhunyt elnökét kedden.
Manapság az újonnan színpadra lépő multifunkcionális és értékarányos árszabású szedánok egyre több gyártó kínálatát bővítik. A PSA konszern és a Škoda után a Ford is beszáll a az egyre gyorsuló körhintába, mégpedig az Escort név újjáélesztésével.
Hiába kormányoz kétharmados többséggel Orbán Viktor, három év alatt sem volt képes a nyugdíjasoknak biztonságos és kiszámítható jövőt biztosítani - olvashat az MSZP közleményében.
Az AEGON Magyarország megkezdte a ma hajnali földrengés okozta károk felmérését, és kárszakértőket csoportosított át az érintett településekre. Az első helyszíni szemlék alapján a földrengés nem okozott jelentős károkat.
Handó Tünde szerint pártatlan, objektív meghallgatást tartott az Alkotmánybíróság (Ab), ezen bemutathatta a bírósági ügyáthelyezés intézményének indokoltságát és a gyakorlati működését a testületnek. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke ezt kedden, nem nyilvános alkotmánybírósági meghallgatása után mondta az MTI érdeklődésére.
A vezető nyugat-európai indexek erősödni kezdtek a nyitást követően. A délelőtt folyamán publikálásra került német és eurózónabeli feldolgozóipari beszerzési menedzser index hatására viszont rövid...
Barack Obama amerikai elnök többször beavatkozással fenyegette meg Szíriát, ha gázt vet be, de az Egyesült Államok egyelőre azt állítja, nem történt ilyen incidens. Ennek ellentmond, hogy az izraeli hírszerzés kedden közölte: Basár el-Asszad szaringázt is bevetett a civilekkel szemben, április elején pedig nyugati diplomaták bejelentették: megcáfolhatatlan bizonyíték van rá, hogy a szíriai…
Ma a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett folytatódik a gomolyfelhő-képződés, melyekből futó zápor, zivatar elsősorban az ország északi és keleti felén alakulhat ki. Helyenként megélénkül a délnyugati szél, viszont továbbra is 20°C feletti hőmérsékleteket mérhetünk.