Fantasztikus gólt rúgott közvetlenül egy szögletből a malajziai Kalentan középpályása, Mohd Badri bin Mohd Radzi az AFC Cup-ban az Ayeywady United ellen.
Budapest - Meglepő ígérettel vonzzák a vevőket abba a bútorüzletbe, ahol szexbiztos ágyak várnak tulajdonosaikra: „Olyan fenyőágyat kapsz, amely egyetlen erotikára szánt estét sem fog elrontani!” Videóval is bizonyították a franciaágy strapabírását. Kemény szexjelenetek helyett hat markos legény tesztelte az állóképességet.
Szó szerint ki kell zárni a konyhából az ötéves Ava Carvey-t, különben könnyen előfordulhat, hogy addig eszik, amíg belehal. Ez egy ritka genetikai betegség.
Színiiskolák három napos nemzetközi találkozója kezdődik pénteken Békéscsabán, ahol harmadik alkalommal találkoznak a magyar, ukrán és szerb színművészeti főiskolák, egyetemek oktatói és hallgatói.
Szlovénia folytatja kötvénykibocsátási programját annak ellenére, hogy a Moody's Investors Service kedden megvonta Szlovéniától a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot. A szlovén...
A Hévízhez közeli repülőtér a térségi turizmusra építve növelni tudta a forgalmát, ez azt jelzi, hogy "Hévíz és környéke képes eltartani egy nemzetközi repülőteret, pontosabban szólva: Hévíz és...
Miután a bitcoin nevű számítógépes fizetőeszköz túl van egy hatalmas spekulációs felfutáson és visszaesésen, nem omlott össze teljesen, sokan hisznek benne és próbálják továbbfejleszteni. Egyre többen foglalkoznak azzal, hogy shortolni is lehessen, a legtöbben azonban offshore-gyanús cégek.
Solt - Otthon lábadozik a súlyos sérüléseket szenvedett S. Terézia, Balogh József (50) fideszes országgyűlési képviselő, fülöpházi polgármester élettársa. Az otthon nem Balogh tanyáját jelenti, hanem Soltot: odavalósi az asszony, s gyermekei ápolják ott – tudtuk meg a politikustól.
2013 első negyedévében is mérnökből, kiskereskedelmi eladóból és informatikai szakértőkből kerestek a legtöbbet a cégek, a hirdetéseket böngésző munkavállalók azonban más irányokban gondolkodtak....
Már az új Opel Mokka menetpróbáján is pedzegettük, hogy ugyan egy kiváló autóval állunk szemben, csak éppen a kínálat híján van egy igazán kompromisszummentes hajtásláncnak. Az 1,6 literes benzines szívómotor ugyanis kissé ódivatú és nem is kellően vérbő, az 1,7 literes dízel a gyártó saját belátása szerint is kulturálatlan, míg az 1,4 literes turbó mindeddig csak fogyasztási többletet is…
Múlt hétvégén az érett korú járműveké volt a fő szerep: Biatorbágyon elképesztő mennyiségű szépséges veterán és youngtimer gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljék a későn, ám igencsak intenzíven beköszöntött jó időt.
A Nissan vezetősége nemrégiben bejelentette, hogy a közeljövőben a japán cég gyári tuningműhelyének szoros közreműködésével egyre több felpaprikázott modellel találkozhatunk. A Nismo égisze alatt első körben a Juke 200 lóerős változatát köszönthettük, s még szinte meg sem száradt a festék a bohókás crossoveren, a Nismo máris kezelésbe vette a 370Z-t. A kétszemélyes hátsókerékhajtású élménygyár…
A férfi, akit fallosza tett világhírűvé, most egy ódát is írt a nemes testrészhez, melyet az interneten tett elérhetővé. A dalban elmondja, nem könnyű együtt élni különleges adottságával.
Talán Attila (26) egy balesetnek köszönheti szerelmét. A Megasztár felfedezettje éppen nyaralásból tartott hazafelé akkor még jó barátjával, amikor a hazaútjuk majdnem végzetes fordulatot vett. Szerencsére nem történt nagyobb baj, ám a fiatal énekes életében minden megváltozott. Kedvesével azóta egy párt alkotnak, és nemrég közös otthonba költöztek.
Marosi Katalin a horvát Darija Jurak oldalán két szettben, 6:4, 6:3-ra legyőzte az Tamira Paszek, Anna Tatisvili osztrák, grúz kettőst, ezzel bejutott az estorili tenisztorna női párosversenyének elődöntőjébe.
FELSŐTÁRKÁNY - Kipróbálta az afrikai táncokat Csonka András (48) és korábbi, Szombat esti láz-béli partnernője, Keleti Andrea (43), valamint férje, Kovács Zoltán (33). Persze a trió nem a távoli kontinensre utazott gyakorolni a törzsi mozgást, inkább egy felsőtárkányi afrikai hotelt választottak az órák, egyszersmind a pihenés helyszínéül.
A forint erősödését követve többhavi mélypontjára, január vége óta nem mért szintekre csökkent a szerdai londoni jegyzésben a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére szolgáló származékos...
Változatlanul a "részben szabad" kategóriába sorolta be a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2012-re vonatkozó, szerdán ismertetett jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú, független civil szervezet.
Brutálisan megerőszakoltak majd magára hagytak egy indiai kislányt két héttel ezelőtt. A gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett a támadás során, hogy ma reggelre meghalt.
Budapest - Csalódottan vették tudomásul a május 1-jei Nagy Futamra érkező tízezrek, hogy a hatóságok megtiltották Besenyei Péter (57) műrepülő-világbajnokunknak, hogy átrepüljön gépével a vár alagútján.
Változatlanul hagyta az irányadó ráta szintjét, és folytatja eszközvásárlási programját a Fed, ugyanakkor most először mondta ki a nyíltpiaci bizottság, hogy készek változtatni, növelni vagy...
A bostoni rendőrség további három gyanúsítottat vett őrizetbe a város maratoni versenyén elkövetett kettős robbantással kapcsolatban - jelentették be szerdán a helyi hatóságok.