A Bombaüzlet?!előadásából nem lesz bombaüzlet. Március 29-én bemutatták, és májusban már nem szerepel a Thália Színház repertoárján. Többen politikai okokat gyanítanak a háttérben, úgy gondolják, hogy áthallásosak a régi kabarészövegek. Benedek Miklós rendezővel három előadás után közölte Bereményi Géza igazgató, hogy májusban már nem megy a produkció.
A BP elemzői nemrég ismét megjelentették a következő közel 20 évre vonatkozó energiapiaci várakozásaikat, amelyekből kiderül, hogy aggódnunk kell az energiahiány miatt, illetve hogy elképzelhető-e,...
Történelmi munkanélküliségi rekorddal köszöntötték az eurozóna országai a munka ünnepét. Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint márciusban az állástalanok aránya 12,1 százalék volt a régióban. Még rosszabb a helyzet a 25 év alattiak körében. A fiatalok munkanélküliségi rekordját Görögország tartja, ahol 59 százalékuk nem talál munkát. Athénban egyébként 24 órás sztrájkkal ünnepelték május…
Koncertek, kulturális programok, kézművesek utcája és számos bemutató, valamint kísérő rendezvény várja a főváros III. kerületébe látogatókat május 4-én az Óbuda Napon.
Élete legboldogabb születésnapját ünnepli ma este Valéry Gergiev, a világhírű szentpétervári operaház vezetője. Hatvanadik esztendejét tölti be, és az ajándéka mesés. A zenei világ nemzetközi rangú eseménye. Gálaesten avatják föl azt a színházat, amely nagy álma volt a Mesternek, a klasszikus Mariinsky ultramodern ikertestvérét. Ott lesz valamennyi mecénás, aki az építéshez hozzájárult, Japánból,…
Felforrósodott a levegő a Hét Olajfa Egyesület legutóbbi beszélgetős estjén. Nem a hirtelen jött nyári hőség miatt, hanem mert ezen az estén a magyar művészeti élet csúcsát jelentő két olyan művész volt Németh Péter (lapunk főszerkesztője) vendége a Vissza a jogállamot! című sorozatban, mint Dés László és Parti Nagy Lajos.
Évek óta megfigyelik a dolgozókat a Rewe konszern több németországi élelmiszerboltjában, valamint a társaság érdekeltségébe tartozó Penny diszkontlánc számos üzletében - tárta fel a ZDF német országos közszolgálati televízió.
Megkapják a BKV dolgozói azt a béremelést, amelyet a szakszervezetek többsége a közlekedési társasággal folytatott bértárgyalások során kialkudott, annak ellenére, hogy a BKV igazgatósága korábban minden szövetség aláírásához kötötte a juttatások biztosítását.
Két kisgyermeket megölt, két felnőtt nőt és egy harmadik gyereket megsebesített egy késelő a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm területen, majd végzett magával - jelentette a kínai média rendőrségi forrásokra hivatkozva csütörtökön.
Az európai piacok zárva tartottak szerdán, egyedül az angol tőzsdén lehetett kereskedni. Az FTSE 100 a reggeli kezdés után emelkedett, az amerikai nyitást követően viszont alábbhagyott a korábbi...
Bruttó öt-öt forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 409-410 forintra, a gázolajé pedig 413-414 forintra emelkedett.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szerint a versenyszférában érzékelhető és igazságos béremelésekre van szükség, valamint egy hatásvizsgálatra az új Munka törvénykönyve kapcsán.
A bostoni rendőrség további három embert vett őrizetbe, akik félre akarták vezetni a hatóságokat a város maratoni versenyén elkövetett kettős robbantás egyik gyanúsítottjával kapcsolatban - jelentették be szerdán a helyi hatóságok.
Bár szerdán pályára sem lépett a Barcelona-Bayern München BL-elődöntőn Lionel Messi, mégis született aznap egy találat, amely az argentin zsenit idézte. Az indonéz Semen játékosa, Edward Wilson szerezte.
Már csak 22 nap van az szja-bevallások elkészítésére és elküldésére, 2 millió 700 ezer bevallást azonban még mindig nem nyújtottak be; elkészítésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - ahogy tavaly is - egy kisfilmmel segíti.
A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok – közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.
Szerkesztőtársunk, Móni joghurtfagyit ajánl reggelire. 2–4 hozzávalóból készül. Ritkán főzök és olyankor sem viszem túlzásba a pepecselést. Tegnap azonban olyan finom és egészséges joghurtos finomságot kotyvasztottam magamnak a konyhában, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Pofonegyszerű és nem is értem, eddig hogy nem jutott eszembe. Így készült: 1. egy tálkába beleöntöttem egy adag…
Az 1992-es első kiírása óta a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében negyedszer fordul elő, hogy a döntő két résztvevője egy országból kerül ki: május 25-én a londoni Wembley Stadionban a Bayern München és Borussia Dortmund csap majd össze.
A korábban kiadott másodfokú figyelmeztetést csütörtökön mindenhol mérsékelte, de ezzel együtt több további megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat a várható heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt. Hajdú-Bihar és Békés megye kivételével az egész országban sok esőre, illetve zivatarokra kell készülni.
A korábban kiadott másodfokú figyelmeztetést csütörtökön mindenhol mérsékelte, de ezzel együtt több további megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat a várható heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt. Hajdú-Bihar és Békés megye kivételével az egész országban sok esőre, illetve zivatarokra kell készülni.
A korábban kiadott másodfokú figyelmeztetést csütörtökön mindenhol mérsékelte, de ezzel együtt több további megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat a várható heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt. Hajdú-Bihar és Békés megye kivételével az egész országban sok esőre, illetve zivatarokra kell készülni.
A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok - közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.
Kihelyezett kamatdöntő ülést tart ma Pozsonyban az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. Az elemzők szűk többsége számít arra, hogy a testület 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkenti az irányadó euróövezeti kamatszintet.
Már hétfőn új trafikpályázatot kellett volna kiírni 1417 olyan településre, ahol az első körben senki nem akart nemzeti dohányboltot nyitni - írja a csütörtöki Világgazdaság. Közben kiderült, a Magyar Nemzet cikke szerinti MSZP-kötődésű madocsai trafiknyertes fideszes önkormányzati képviselő.
Már hétfőn új trafikpályázatot kellett volna kiírni 1417 olyan településre, ahol az első körben senki nem akart nemzeti dohányboltot nyitni - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Alig változott a forint árfolyama csütörtökön délelőtt a főbb devizákkal szemben: az eurót tíz óra előtt nem sokkal 298,70 forinton jegyezték, gyakorlatilag megegyezően a szerda estivel, a reggeli 298,84 forintos szinthez képest pedig árnyalatnyit erősödött a magyar fizetőeszköz.
Kihelyezett kamatdöntő ülést tart ma Pozsonyban az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. Az elemzők szűk többsége számít arra, hogy a testület 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkenti az irányadó euróövezeti kamatszintet.
A labdarúgó Bajnokok Ligája történetében negyedszer fordul elő, hogy a döntő két résztvevője egy országból kerül ki: május 25-én a londoni Wembley Stadionban a Bayern München és Borussia Dortmund csap majd össze.
Kierőszakolta a hatodik mérkőzést is a Boston Celtics a New York ellen az NBA rájátszásában. A keleti parti presztízscsatában 3-0-ra is ment a New York, de két bostoni győzelem után már újra élnek a zöld-fehér esélyek.
"Egy hete izomláz-szerűséget érzek a tarkómon. Általában napi 6-8 órát vagyok számítógép előtt, de rendszeresen mozgok, és alkalmanként úszom is. A kérdésem az lenne, hogy mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetne ezt megszüntetni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A gyors kórházba szállítással sem lehetett volna megmenteni az Izsákon, vallatás közben elhunyt férfit, Bara Józsefet – írja a Népszabadság, amely azt is közli, hogy a férfi agyonverésével gyanúsított rendőrök milyen magyarázattal álltak elő a kiérkező mentőknek.
A korábbi, alacsony forgalmú napok után kedvező volt a több mint 14 milliárd forintos forgalom a keddi kereskedésben. Az emelkedést az OTP és a Mol vezette; a két papír napi csúcsán zárt.
Az Európai Bizottságnak jelenleg semmilyen oka és lehetősége sincs szankciók alkalmazására a magyar kormánnyal szemben - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Gulyás Gergely Fideszes országgyűlési képviselő.
Nemrég összegyűjtöttük a pesti belváros legkülönlegesebb tetőteraszait a Google térképének segítségével. Most egy újabb körben bemutatjuk azokat a lenyűgöző tetőket, amiket olvasóink küldtek be....
Mesterházy Attila elszámoltatást ígért a jelenlegi hatalomnak, Bajnai arról beszélt, hogy már a nyáron létrejöhet az ellenzéki megállapodás, Gyurcsány a kormányt és az ellenzéket is kritizálta.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó eredményeit a horvát INA, mely arról tanúskodik, hogy a társaság továbbra is nehéz gazdálkodási feltételekkel szembesül. A főbb eredménysorok a tavalyi...
Balogh József csütörtökön tájékoztatta a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy azonnali hatállyal kilép a képviselőcsoportból - derül ki Rogán Antalnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből. Balogh József az Index hírportállal közölte: országgyűlési képviselői mandátumát megtartja, független képviselőként politizál tovább.
Közel 40%-os bevételnövekedésről számolt be a Facebook tegnap, a piacok zárása után közzétett első negyedéves gyorsjelentésében, miután mind a mobil, mind az internetes hirdetési bevételek...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!