Az információszabadságról szóló törvény most elfogadott változata egy nyomeltakarító törvény – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A várt kisebb csökkenéssel ellentétben bővült az eurózóna ipari termelése áprilisban. A termelés havi összevetésben 0,4 százalékkal növekedett a márciusi 0,9 százalék után. A várt érték -0,2 százalék...
Egyre optimistábbak a befektetők az ingatlanpiacon, és mind nagyobb mértékben hajlandóak a kockázatvállalásra a pénzpiacinál kedvezőbb hozamok elérése érdekében. Ennek megfelelően az év első...
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 20 millió forint bírságot szabott ki a PSZÁF a Tesco Global Zrt.-re ma publikált határozatában, és megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását. A társaság egy, a saját márkanevét hordozó hitelkártyára vonatkozó hirdetéseinél a hitel számos, kötelezően feltüntetendő jellemzőjét nem tette közzé.
A sürgősségi betegellátásban és a központi ügyeletszervezésben várhatók fejlesztések idén az egészségügyben. Erről Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt - tájékoztatta Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója az MTI-t. Az ár lakott területet nem veszélyeztet.
Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
Egyre optimistábbak a befektetők az ingatlanpiacon, és mind nagyobb mértékben hajlandóak a kockázatvállalásra a pénzpiacinál kedvezőbb hozamok elérése érdekében. Ennek megfelelően az év első...
Gyakorlatilag véget ért az Egyesült Államokban az első negyedéves gyorsjelentési szezon, az irányadó indexekben szereplő vállalatok csaknem mindegyike közzétette negyedéves számait. A profit szintjén...
A keresletérzékeny termékek árváltozása, illetve az adóhatásoktól szűrt index alakulása is arra utal, hogy igen kicsi az inflációs nyomás Magyarországon. Úgy tűnik, a várakozások megtörtek. Ma...
Hosszú Katinka és Biczó Bence személyében két magyar győztest avattak Barcelonában, a Mare Nostrum elnevezésű úszósorozat második állomásának első napján.
A magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán 11.45-től száll vízbe a vízilabda Világliga szuperdöntőjének csoportkörében Montenegró ellen. Élő közvetítés.
Alexander Doddsot nevezték ki a Mol-csoport kutatás-termelési ügyvezető igazgatójává és egyúttal az ügyvezető testület tagjává - tette közzé a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Los Angeles - Nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót vett be és megvágta karját egy konyhakéssel Michael Jackson 15 éves lánya. Nyilvánosságra hozták a diszpécserek közötti telefonhívást.
Az árvízi védekezésben 13 700-an vesznek részt, az összefogás számlaszámára és az adományvonalra eddig mintegy 260 millió forint érkezett - ismertette Giró-Szász András a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Elvétve lehet minisztériumoknál, kormányhivatalokban megváltozott munkaképességű munkavállalókat találni, így azok több tízmillió forintnyi büntetőadót, rehabilitációs hozzájárulást fizetnek évente - írja a HVG.hu cikke. A multiknál ennél sokkal jobb a helyzet.
A kínai értékpapír-felügyelet engedélye alapján hamarosan – a távol-keleti ország történetében először – két aranyba fektető befektetési alappal, ETF-fel is lehet kereskedni a shanghaji értéktőzsdén.
Közel 50%-kal emelkedett az elmúlt egy évben az OTP árfolyama, az Erste Banké még nagyobb mértékben. A többi régiós bank lemaradt tőlük. Fundamentális értelemben azonban a lengyel bankok továbbra is...
Rendszeres Olvasóink már bizonyára tudják, hogy az Autó Pult csapata immáron második alkalommal vesz részt a Porsche Performance Drive raliján, ami idén a moldovai Chisinau városából Pozsonyba tart, ám csak miután a Szlovákia Ring versenypályáján alaposan próbára tette a stuttgartiak sportautóit is.
Közel negyven háznál illegálisan vételeztek áramot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A múlt hónapban csökkent a bankrendszer forintlikviditása és az MNB külföldi követelésállománya, viszont emelkedtek a költségvetés betétei - derül ki a jegybank statisztikai mérlegének előzetes adataiból, amelyről szerdán adott ki jelentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Soros György, a HCVA és a Portfolió közös konferenciáján beszélt arról, hogy miként tanulta meg, hogy a kockázati tőke nem neki való iparág. Soros nem is tartja magát vállalkozónak, de jó és sikeres kritikusnak igen, aki éppen azért nagyon is tudja, mi a jó a vállalkozónak.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt húszmillió forint bírságot szabott ki a Tesco Global Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a társaság ugyanis egy, a saját márkanevét viselő hitelkártyára vonatkozó hirdetéseinél a hitel számos, kötelezően feltüntetendő jellemzőjét nem tette közzé.
Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásáig továbbra isegy "vállaltan antiszemita és fasiszta" írónő nevét viselné egy közterület.
Az európai befektetők bizonytalanok voltak a kereskedés első szakaszában, a kontinens vezető indexei a keddi zárórtékeik közelében ingadoztak. Ennek hátterében a Fed eszközvásárlási programja és a...
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
Miután a japán jegybank nem jelentett be újabb monetáris lazítást, valamint az amerikai pénznyomda körüli bizonytalanság továbbra is aggasztja a befektetőket a nyersanyagok meglehetősen gyengén...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Portfolio.hu konferenciáinak történetében először köszönthettük előadóként a világhírű befektetőt, Soros Györgyöt, aki interjújában számos információt osztott meg a befektetési stratégiájáról és...
A tegnapi jelentõs gyengülés, majd nap végi erõsödés után ma viszonylag jó formában vágott neki a forint a napnak, és dél körül határozott erősödést produkált. Ezzel az euróval szembeni...
Több mint 250 vitorlázót vár a rendező Spartacus VE a június 29. és július 7. között Balatonföldváron sorra kerülő Windows Optimist Európa-bajnokságra.
Milyen járulékokat kell fizetni és milyen adminisztratív terhekkel jár, ha külföldi ügyvezető van magyar cégben? Olvasói kérdésre az Adózóna szakértője, Radics Zsuzsanna válaszol.
Vietnamban ugyan már a 15 évesek is végezhetnek gyerekek háztartási munkát, de a munkaadók gyakran bántalmazzák és megalázzák a fiatalokat, ezért az ENSZ a gyerekmunka tiltásáért küzd. A vitenami Munka-, Hadirokkant- és Szociálisügyi Minisztérium és az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO) közös közleményében különös figyelmet kér június 12-én, a gyermekmunka elleni világnapon a gyermekkorú háztartási…
A technológia szektorban a hosszú stagnálást követően újra meredeken emelkedik a benyújtott szabadalmak száma. Ez egy új termékciklus elindulását, egy technológiai boomot jelez előre. Ebből a fellendülésből nyújt részesedést a K&H plusz technológia származtatott alap.