Pénteken terjeszti be a kormány a parlamentnek az alaptörvény ötödik, három pontot érintő módosítását, amelyről várhatóan ősszel szavaz majd a Ház - közölte Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság számára az idei év kiemelt témája a rezsicsökkentéssel kapcsolatos ellenőrzés. Csongrád megyében két energiaszolgáltatót bírságoltak meg hibás számlakép miatt az ellenőrök - mondta a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyeletének vezető főtanácsosa a Járási Fogyasztóvédelmi Napok című rendezvény előtt szerdán, Szegeden az MTI-nek.
Főleg hátrányos helyzetű fiatalokat karolnának fel, hogy nagyobb számban fejezzék be tanulmányaikat, tanuljanak tovább és első munkatapasztalatot szerezzenek. A fiatalok piacképes végzettséghez...
Elengedi az árvízkárosultak áramszámláját a cseh állam többségi tulajdonában álló CEZ áramszolgáltató. Az intézkedés 50-100 millió korona (585 millió - 1,17 milliárd forint) bevételkiesést jelent a társaságnak....
A Jaguar XF látványos fejlődést tudhat maga mögött, hiszen az első széria gyermekbetegségeit alapos frissüléssel letudó prémium modell immáron a középkategória prominens alakja, s a gyártó a 2014-es modellévvel újabb változtatásokkal teszi még versenyképesebbé termékét. A változtatások aprók ugyan, de a haladáshoz nélkülözhetetlennek bizonyulnak.
Megkezdődött a sorozatgyártás az Audi új, 900 millió eurós győri járműgyárában. Az eseményen Orbán Viktor az Audi szerepét méltatta abban, hogy Magyarország járműipari központtá válhasson, a konszern...
A hozam és a kockázat a befektetések világában általában kéz a kézben járnak. Extra hozamok általában csak magasabb kockázatviselési hajlandósághoz társulnak, míg a kockázatkerülő befektető érje be a...
Felmérés készült arról, hogy azoknak a fiataloknak, akik a diploma helyett valamilyen szakközépiskolai végzettséget szereztek, milyen fizetési elvárásai lehetnek jelenleg a munkaerő-piacon.
Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál - mondta Tarlós István főpolgármester.
A többi között enyhült a gépjárművek korát szabályozó rész az ősszel hatályba lépő fővárosi taxirendeletben. A Fővárosi Közgyűlés délelőtt döntött a módosításról.
Megvédtük Budapestet az árvíztől, és a Duna most már gyorsan apad - mondta Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Margitszigeten.
A legnagyobb vízállások - Mohács kivételével, ahol csütörtökön várható a tetőzés - mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legmagasabb szinteket - írta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb, szerda déli összesítésében.
Sorra jelentik be a távközlési piacon az újabb és újabb tranzakciókat. Míg a tengerentúlon többek között a Sprint Nextelért folyik heves csata a Dish Network és a SoftBank között, addig Európában a...
Versenytársakkal kerülhet szembe a magyar Attraction látványszínház, ha valóban Las Vegasban kívánja folytatni karrierjét, brit sajtóértesülések szerint ugyanis egy csaknem azonos profilú társulat szintén meg akarja hódítani az amerikai szórakoztatóipar fellegvárát.
a világ legjobban kereső kritikusának tarja magát Soros György - két hónappal, szeptember elsejéig kitolták a pénztárgépek cseréjét - a műszaki értelmiség fontosságáról beszélt Orbán Viktor Győrben - Nézze meg itt >>
Az adócsalás és adóelkerülés visszaszorítása érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok között legyen automatikus az információcsere az osztalékból származó bevételeket és a tőkejövedelmeket illetően is - jelentette be szerdán Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adózásért és csaláselleni fellépésért felelős tagja.
Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Az EFOTT-ot senkinek sem kell bemutatni, hiszen ki ne ismerné az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját. Az EFOTT mára Magyarország egyik legsikeresebb rendezvénye lett, ahol Idén a sport is komoly szerepet kap.
Kifejezetten pozitívak a magyar gazdaság kilátásai - véli a Mark Mobius, a Templeton elnöke, Magyarország egyik nagy befektetője a Napi Gazdaságnak adott interjújában. A pénzügyi szakember szerint akár öt éven belül is bevezethetik Magyarországon az eurót.
A fejlesztési miniszter jelenleg nem tartja időszerűnek, hogy területi rendszámra cseréljék a közúti járművek rendszámait - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Németh Lászlóné a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő, Kolber István kérdésére adott.
Alighanem minden szó igaz a Reflexión y Liberación című chilei internetes lapban megjelent cikkből, amely szerint Ferenc pápa egy a latin-amerikai és karibi szerzetesekkel és apácákkal folytatott június 6-i találkozóján elismerte: tényleg létezik meleglobbi a Vatikánban, s nem elhanyagolható mértékű a korrupció.
Csütörtökön legfeljebb keleten, délkeleten alakulhat ki elszórtan zápor, alapvetően azonban már sok lesz a napsütés. Mérséklődik a szél, csak északkeleten lehetnek még élénk lökések, szinte mindenhol újra 25°C fölé emelkedik a hőmérséklet.
Az európai befektetők bizonytalanok voltak a kereskedés első szakaszában, a kontinens vezető indexei a keddi zárórtékeik közelében ingadoztak. Ennek hátterében a Fed eszközvásárlási programja és a...
Egy friss felmérés szerint a magyarok átlagosan 100 000 forintot fordítanak évente egészségmegőrző termékek vásárlására, de a lakosság kevesebb, mint fele tesz aktívan azért, hogy egészséges maradjon. A megelőzést szolgáló szűrővizsgálatokon csak az emberek 40 százaléka vesz részt....
A fejlesztési miniszter jelenleg nem tartja időszerűnek, hogy területi rendszámra cseréljék a közúti járművek rendszámait - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Németh Lászlóné a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő, Kolber István kérdésére adott.
Az Opel részéről a kapacitásukon alul termelő üzemek stratégiai átcsoportosítást igényelnek, csakhogy az egyes típusok gyártásának áthelyezése a felek egyikének biztosan fájni fog.
A hét monetáris tanácstag egységesen döntött a 25 bázispontos kamatvágás mellett - derül ki a májusi ülés ma közzétett rövidített jegyzőkönyvéből. A jegybank továbbra is borúsan látja a növekedési...
A Jaguar XF látványos fejlődést tudhat maga mögött, hiszen az első széria gyermekbetegségeit alapos frissüléssel letudó prémium modell immáron a középkategória prominens alakja, s a gyártó a 2014-es modellévvel újabb változtatásokkal teszi még versenyképesebbé termékét. A változtatások aprók ugyan, de a haladáshoz nélkülözhetetlennek bizonyulnak.
Míg márciusban egy hónap alatt 450 millió euróval zuhant a forgalomban lévő Prémium Euro Magyar Államkötvény (P€MÁK) állománya, addig áprilisban 104,5 millióval nőtt, és a ma közzétett adat...
Egy felmérés szerint tisztában vagyunk azzal, hogy milyen baleset érhet bennünket, sőt azzal is, hogy ez milyen anyagi következményekkel járhat, ennek ellenére az emberek többsége nincs felkészülve sem enyhébb, sem súlyosabb balesetere. Ugyanakkor csak az emberek ötöde rendelkezik biztosítással.
A harmadik helyen kiemelt argentin Juan Martin del Potro bejutott a nyolcaddöntőbe a 780 ezer euró összdíjazású, londoni füvespályás tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a belga Xavier Malisse-t.
Soros György is részt vett a Portfolio.hu-HVCA CEE Private Equity and Corporate Finance című konferenciáján. Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez! Képgaléria: Portfolio.hu-HVCA CEE...
A világ legjobb illuzionistának egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt.