2013. június 15. szombat

jún. 15
16:42
Kajak-kenu Eb: négy magyar hajó már döntős 200 méteren (ATV)
A szombat délutáni előfutamok után négy magyar hajó már készülődhet a vasárnapi döntőkre 200 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
jún. 15
16:51
Van, ahol gátvágással védekeznek (Privátbankár)
Vasárnap délelőtt 11 órakor a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság átvágja a Báta határában található régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gátat. A beavatkozás hatására a belterületi részekről gyorsabban kivezethető a víz, felgyorsítva az apadást, lerövidítve ezzel a védekezés időtartamát - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton az MTI-vel.
jún. 15
16:51
Biológiai terápiával a pikkelysömör ellen (Blikk)
A betegek nem tudnak a biológiai terápiáról mint lehetőségről, vagy téves információjuk van róla, nincsenek tisztában vele, hogy betegségük ma már tünetmentessé tehető. Ezért nagyon sokan közülük nem fordulnak orvoshoz – mondja dr. Holló Péter bőrgyógyász, akinek a segítségével most többet is megtudhatunk a pikkelysömörről.
jún. 15
16:51
Vízilabda Világliga: döntős a magyar válogatott (Infostart)
Bejutott a fináléba a magyar férfi vízilabda-válogatott a Cseljabinszkban zajló Világliga szuperdöntőjében, mivel a szombati elődöntőben 8-6-ra nyert az amerikai csapat ellen.
jún. 15
16:53
Kohót újít a Dunaferr, bár nehéz időket él az acélipar (Privátbankár)
A jövő héten megkezdődik az év elején leállított 1-es számú kohó felújítása az ISD Dunaferr Zrt.-nél - jelentette be a vállalatcsoport cégvezetője szombaton Dunaújvárosban, a 37. vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében.
jún. 15
16:53
Hat magyar döntős 200 m-en (Infostart)
A hétből hat számban lesz magyar hajó a vasárnapi 200 méteres döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Egyedül a kenu egyesek között érdekelt Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a legjobb kilenc közé jutást.
jún. 15
16:54
Egyik legjobbja nélkül is bizakodó a Boston mestere (Agroinform)
Claude Julien szerint csapata Nathan Horton nélkül is jó eséllyel vág neki a nagydöntő második mérkőzésének.
jún. 15
16:56
Hat magyar döntős 200 m-en, Lantos kiesett (Agroinform)
Egyedül a kenu egyesek között érdekelt Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a legjobb kilenc közé jutást.
jún. 15
16:57
Tenisz: Federer döntős a címvédő kiejtésével (Sport365)
Az első helyen kiemelt svájci Roger Federer legyőzte a címvédő német Tommy Haast hallei füves pályás tenisztorna első elődöntőjében.
jún. 15
16:58
A filozófus kapitány vezetésével Uruguay az állandóságra törekszik (Agroinform)
Óscar Tabárez a Marcának adott exkluzív interjújában a közelgő tornáról és hazája futballjának fejlődéséről is beszélt.
jún. 15
17:00
Döntős a magyar válogatott a férfi vízilabda Világligában (ATV)
Bejutott a fináléba a magyar férfi vízilabda-válogatott a Cseljabinszkban zajló Világliga szuperdöntőjében, mivel a szombati elődöntőben 8-6-ra nyert az amerikai csapat ellen.
jún. 15
17:09
Szulák: Nem tudom, meddig lesz még rám szükség (Blikk)
Budapest - Hálás a sorsnak Szulák Andrea, Az ének iskolája egyik tanára, hogy ennyi jó dolgot sodort elé az élet. Ennek ellenére a színész-énekesnő úgy érzi, valami új kihívást kell keresnie, mert egyszer ennek az életének vége lesz.
jún. 15
17:09
Tisztek és tábornokok dezertáltak Szíriában (Infostart)
Törökországba szökött 71 szíriai katonatiszt, köztük hat tábornok - közölte szombaton egy török katonai forrás. Ilyen tömegesen még soha sem dezertáltak szíriai tisztek.
jún. 15
17:11
Deák Bill drukkol kezelőorvosainak (Blikk)
BUDAPEST – Teljes szívéből szurkol Deák Bill Gyula (64) a Rókus kórház dr. Papp András vezette kardiológiai rehabilitációs osztályának.
jún. 15
17:12
Vlagyimir Putyin szuperfegyverként tekint az elcsent Super Bowl-gyűrűre (Agroinform)
Oroszország elnöke még 2005-ben vette el Bob Kraft, a New England Patriots tulajának bajnoki gyűrűjét.
jún. 15
17:15
Százmilliós szabadtéri színpad és rendezvénykert Veszprémben (Gondola)
Veszprémben egyre több az igényes, minőségi szolgáltatást biztosító projekt - átadták a Patak-party szabadtéri színpad és rendezvénykertet.
jún. 15
17:17
Idén már tehetségkutatás is zajlik az Erzsébet-táborokban (Gondola)
Az idén már tehetségkutatás is zajlik az Erzsébet-táborokban, ahol a fiatalok kipróbálhatják magukat, adott esetben a szüleikkel együtt is.
jún. 15
17:18
Még a Fed programja körüli aggodalmak sem fékezték az Egist (Portfolio)
Makroadatok tekintetében szegény hete volt a befektetőknek, ennek ellenére akadt mire figyelni. Többek között a japán jegybank tartott monetáris ülést, illetve a Fed eszközvásárlási programjával...
jún. 15
17:27
Tényleg hasonlít Dianára Naomi Watts? (Blikk)
jún. 15
17:30
Kajak-kenu Eb: hat magyar döntős 200 m-en, Lantos kiesett (Sport365)
A hétből hat számban lesz magyar hajó a vasárnapi 200 méteres döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Egyedül a kenu egyesek között érdekelt Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a legjobb kilenc közé jutást.
jún. 15
17:30
ÁNTSZ: tilos a fürdőzés a Duna főágában (WebBeteg)
Elkészült a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése: ezek zöménél, így a Balaton csaknem összes szabad strandjánál kiváló minősítést kapott a víz minősége. A listán a Dunához kapcsolódó strandok is szerepelnek, de ezeken a levonuló árhullám miatt most tilos fürdőzni - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
jún. 15
17:30
Tóh Tamás a 31. helyen zárt (Agroinform)
A felnőtteknél 57-en indultak, és a győzelmet az orosz Ivan Vaszilijev szerezte meg.
jún. 15
17:32
Tenisz: Babos kiesett az eastbourne-i selejtezőben (Sport365)
Babos Tímea két játszmában kikapott Lara Arruabarrenától az eastbourne-i tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női versenyének selejtezőjében, az első fordulóban.
jún. 15
17:34
Először nem lesznek német kézisek a férfi Eb-n (Sport365)
A német férfi kézilabda-válogatott először nem jutott ki Európa-bajnokságra, miután selejtezős csoportjában csupán a harmadik helyen végzett.
jún. 15
17:36
Botrány Csehországban - eddig hat politikus került rács mögé került (Kripto Akadémia)
Vizsgálati fogságba került hat cseh politikus és magas rangú állami tisztviselő, köztük Jana Nagyová, Petr Necas miniszterelnök kabinetfőnöke, akiket csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A döntést az ostravai járási bíróság hozta meg szombaton. A taláros testület döntését azzal indokolta, hogy ha szabadlábon maradnának, befolyásolhatnák a tanúkat.
jún. 15
17:36
Hasznos tanácsok az árvízzel érintett ingatlanok károsultjai részére (ProfitLine)
A dunai árhullám által okozott rendkívüli árvízi helyzet következtében a lakott területeket is elöntő víz sok ingatlanban okozott kárt. Amennyiben rendelkezünk lakásbiztosítással, minél hamarabb jelentsük be a biztosítónál kárunkat, hogy anyagi segítséget kaphassunk a helyreállításban - olvasható a PSZÁF sajtóközleményében.
jún. 15
17:36
Törvényellenesnek minősítette Obama kijelentését egy hawaii bíró (ATV)
Törvénybe ütközőnek minősítette Barack Obamának a szexuális vétségek ügyében tett kijelentését egy katonai bíró, aki úgy határozott, hogy az amerikai elnök "törvénytelen parancsnoki beavatkozása" miatt két, általa tárgyalt esetben nem lehet megbüntetni a szexuális vétségekkel vádolt katonákat.
jún. 15
17:45
Cseh korrupciós botrány: politikusok rács mögött (Infostart)
Vizsgálati fogságba került hat cseh politikus és magas rangú állami tisztviselő, köztük Jana Nagyová, Petr Necas miniszterelnök kabinetfőnöke, akiket csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A döntést az ostravai járási bíróság hozta meg szombaton. A taláros testület döntését azzal indokolta, hogy ha szabadlábon maradnának, befolyásolhatnák a tanúkat.
jún. 15
17:48
Philadelphiába már nem számolnak a meg nem értett orosz kapussal? (Agroinform)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Flyers Danny Briere mellett Ilja Brizgalovot is kivásárolja szerződéséből.
jún. 15
17:50
Elhunyt a Ferrari történetének első futamgyőztese (Agroinform)
Kilencvenéves korában elhunyt Jose Froilan Gonzalez, aki elsőként nyert Forma-1-es vb futamot Ferrari volánja mögött.
jún. 15
17:54
Bajnai: az Orbán-kormány leváltásához a párt nélküli szavazókat kell megnyerni (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre.
jún. 15
17:54
Egy bíró szerint Obama miatt nem büntethető két katona (Kripto Akadémia)
Törvénybe ütközőnek minősítette Barack Obamának a szexuális vétségek ügyében tett kijelentését egy katonai bíró, aki úgy határozott, hogy az amerikai elnök "törvénytelen parancsnoki beavatkozása" miatt két, általa tárgyalt esetben nem lehet megbüntetni a szexuális vétségekkel vádolt katonákat.
jún. 15
17:54
Bajnai: csak akkor lesz kormányváltás, ha garantált a korszakváltás (ATV)
Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre.
jún. 15
18:03
Megőrül új filmjében Russel Crowe (Blikk)
jún. 15
18:03
Triatlon Eb: Tóth Tamás 31. (Sport365)
A felnőtt férfiak között a 31. helyen záró Tóth Tamás, a junioroknál pedig a tizedik Bicsák Bence volt szombaton a legjobb magyar a törökországi rövidtávú triatlon Európa-bajnokságon, Alanyában.
jún. 15
18:05
Okos gyereket akarsz? Szoptasd! (Blikk)
Providence – A szoptatás okosít! Amerikai tudósok számítógépes felvételekkel bizonyították, hogy a legalább három hónapon keresztül anyatejjel táplált csecsemők agyában bizonyos részek hamarabb fejlődnek ki azokkal ellentétben, akik fele-fele arányban kapnak anyatejet és tápszert, illetve teljes egészében tápszerrel etetik őket.
jún. 15
18:05
Tenisz: Halep első WTA-sikere (Sport365)
Pályafutása első WTA-tornáját nyerte meg a román Simona Halep, aki a 235 ezer dollár összdíjazású nürnbergi viadal döntőjében legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andrea Petkovicot.
jún. 15
18:06
Az Eagles szerződtette fiatal irányítóját (Agroinform)
Matt Barkley négyéves újoncszerződést írt alá a Philadelphiával, összesen 2.5 millió dollárért.
jún. 15
18:08
Ismét kés alá fekszik Rob Gronkowski (Agroinform)
A New England Patriots tight endjét ezúttal a hátával fogják műteni.
jún. 15
18:09
Nyári menetrendre váltott több budapesti tömegközlekedési járat (ProfitLine)
Szombaton nyári menetrendre vált több budapesti tömegközlekedési járat, miután pénteken véget ért a 2012-2013-as tanév és megkezdődött a nyári szünet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
jún. 15
18:10
Pars Krisztián idei legjobbjával győzött (Agroinform)
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián az idei legjobb eredményével megnyerte a 59. Janusz Kusocinski Emlékversenyt.
jún. 15
18:12
Páncélgránátot talált egy túrázó Budapesten (Alternatív Energia)
Egy 37 milliméteres magyar páncélgránátot talált egy túrázó Budapesten, a II. kerületben, a Cirbolya utcával szembeni erdős területen - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész Ezredének kommunikációs tisztje szombaton az MTI-vel.
jún. 15
18:21
Érdiék olasz melója (Blikk)
Budapest – Kicsit megkésve, de annál nagyobb feladattal kezdi a raliszezont az ifjabb Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős.
jún. 15
18:23
Tüzes brazil focidrukkerek (Blikk)
jún. 15
18:30
Navracsics: a gyerekek elleni bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon követi el (Alternatív Energia)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy veszprémi családi fesztiválon. Kiemelte: a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon, barát követi el.
jún. 15
18:32
Kábítószerárus családot fogtak el Csepelen (Alternatív Energia)
Csepelen fogták el a Fejér megyei rendőrök annak a családnak a tagjait, akik a drogot eladták a közelmúltban meghalt székesfehérvári és csákvári férfiaknak - értesült a HavariaPress.
jún. 15
18:36
Atlétika: Pars idei legjobbjával győzött Lengyelországban (Sport365)
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián az idei legjobb eredményével megnyerte a 59. Janusz Kusocinski Emlékverseny férfi kalapácsvető számát szombaton.
jún. 15
18:38
Videó: az argentin kapu torkában csúszott meg a guatemalai támadó (Sport365)
Már a kapust is kicselezte a guatemalai Minor Lopez az Argentína elleni barátságos mérkőzésen, amikor hirtelen megcsúszott, így képtelen volt az üres kapuba juttatni a labdát.
jún. 15
18:39
A dolgozó anyák gyermekei sem tanulnak rosszabbul (Infostart)
Ugyanolyan jól teljesítenek az iskolában a dolgozó nők gyermekei, mint az otthon maradóké. A munkába járó anyáknak nem kell bűntudatot érezniük - állítja egy brit kutatás.
jún. 15
18:42
Újabb nyugdíjreformra szorul Franciaország (ProfitLine)
Franciaország - részben Brüsszel nyomására - pénteken megindította az elmúlt tíz év harmadik nyugdíjreformját, aminek hiányában az újraelosztó (felosztó-kirovó) rendszer 2020-ra elérheti a 20 milliárd eurós hiányt.

Keresés