A kultúrában előre mutató változás indult el, amely átlátható struktúrát hozott. Ami balhé látható, az mind műbalhé és politikai indíttatású zavarkeltés, mondta a kulturális államtitkár a Kossuth Rádióban.
Minden téren változás kell - jelentette ki Sólyom László akadémikus, volt köztársaság elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke az LMP alapítványának konferenciáján Budapesten vasárnap.
A legendás rockzenész ismét együtt van a feleségével, ám ultimátumot kapott: amennyiben megint alkoholhoz, vagy bármi más tudatmódosítóhoz nyúl, mehet isten hírével.
További vízszintemelkedésre számítanak a szakemberek az országban hétfőn a Duna felső szakaszán. Jelenleg a Vének-Dunaremete közötti részen másodfokú, Esztergom és Komárom között elsőfokú a védekezés.
Közel ezer embert vett őrizetbe Törökországban a rendőrség azok közül, akik az utóbbi napokban az ország különböző városaiban a kormány ellen tüntettek - adta hírül vasárnap internetes kiadásában a Hürriyet című török lap.
Kiss Péter és Erőss Zsolt életének utolsó pillanatait örökítették meg azok a fotók, amelyeket most hozott nyilvánosságra a Magyarok a világ nyolcezresein program hivatalos oldala. A két magyar hegymászónak 12 nappal ezelőtt veszett nyoma, miután meghódították a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsát.
Dobpergés közepette elindult a pedagógusok demonstrációja az oktatási államtitkárság épülete felé vasárnap délután a budapesti Eötvös József térről, miután megkoszorúzták a tér névadója, az első magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter szobrát.
Brit lapértesülések szerint a Real Madrid hajlandó akár 100 millió eurónak megfelelő angol fontot fizetni a Tottenham csapatának Gareth Bale játékjogáért.
Az Orbán-kormány családpolitikájának már jól érzékelhető pozitív eredményei vannak, ezért Európában példaként tekintenek Magyarországra - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár vasárnap Lakiteleken.
Csaknem ezer embert vett őrizetbe Törökországban a rendőrség azok közül, akik az utóbbi napokban az ország különböző városaiban a kormány ellen tüntettek - adta hírül egy török lap.
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szerint Magyarország más európai országokhoz képest jól teljesesít, nő a külföldi befektetetők és kereskedők bizalma, a gazdasági helyzet stabil, az ország kikerült a gazdasági gödörből,"amelybe az előző, a globális nagytőkét kiszolgáló, a magyar embereket magukra hagyó Gyurcsány-Bajnai kormányok taszították".
Dzsudzsák Balázs is balesetet szenvedett egy Lamborghini sportautóval ma délután az M3-as autópálya 67-es kilométerszelvényében – értesült a BorsOnline. Személyi sérülés nem történt.
Az oroszok 11-10-es legyűrése után egy góllal a vendéglátó kínaiakat is legyőzte a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga Pekingben zajló, nyolccsapatos szuperdöntőjében.
Berlin–Budapest - 1 az 1149-hez volt az esélye Daróczi Csabának arra, hogy megnyerje az egyik legrangosabb nemzetközi természetfotós versenyt, ám a magyar művész gond nélkül hozta el a pálmát.
Budapest — Hadihajót süllyesztettek el kis híján azok a fémtolvajok, akik a Százhalombatta nevű egykori honvédségi aknaszedő naszád gépházában garázdálkodtak a múlt héten.
Kunszentmiklós — Amíg Blikk lesz, és én élek, addig mindennap megveszem! – kurjantott Tabajdi Lukács (75), aki egy csodaszép, 165 ezer forint értékű LG televíziót nyert a Blikk Bumm nyereményjátékán.
Még a 2008-2009-es válság legrosszabb szakaszában sem volt ilyen alacsony a spekulatív szereplők körében az arany és ezüstpiaci pozícionáltság, mint a legfrissebb adatok szerint, így tehát lényegében...
A jövő hét is felhősen, esősen indul, de fokozatosan melegszik is az idő, hétvégén már 27 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az Orbán-kormány családpolitikájának már jól érzékelhető pozitív eredményei vannak, ezért Európában példaként tekintenek Magyarországra -mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár Lakiteleken.
A Soproni Rendőrkapitányság csalás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást E. József 40 éves táti lakos ellen, aki szállodai tartozását nem akarta kifizetni.