Ez egy nagyon tudatos provokáció volt – mondta Ungvári Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik anticionista csoport létrehozását jelentette be.
Csütörtök déltől megnyitották a III. kerületi Királyok útját és a Nánási utat, miután minden takarítási munkálat befejeződött, az útszakaszon a buszforgalom is megindult. Valószínűleg holnap megnyitják a Margit-szigetet is - értesült a HavariaPress.
Az NGM szerint azért szükséges, hogy szigorúak legyenek a feltételek a SZÉP-kártyát kibocsátókkal szemben, hogy az emberek pénze biztonságban legyen. A Bizottság az Európai Bíróság elé idézi...
A nemzetközi élelmiszerelosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.
A Magyarországot ért legújabb bírálatokat összegzi csütörtökön megjelent számában a European Voice uniós ügyekkel foglalkozó brit hetilap, a francia Libération napilap pedig az új reklámadó tervéről közölt tudósítást.
A Chevrolet 1935-ben, a Caryall Suburban típussal teremtette mag az SUV fogalmát. Akkoriban kevesen fogadtak volna rá, hogy a Chevrolet Suburban lesz a világ leghosszabb ideig futó típusneve. Most,...
Sajnálattal vettük tudomásul az Európai Bizottság (EB) döntését, amely a Kormány szociális programjaként működő Erzsébet-program működési forrásait, illetőleg a SZÉP Kártya révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait veszélyeztet - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóközleményében.
Jó kis nyári programok Szentivánéj környékén. 1. Múzeumok Éjszakája Mindig felszabadító érzés belépni egy olyan múzeumba, ahol kongó léptek és szigorú teremőrtekintetek helyett jazzkoncert, boszorkánytalálkozó, tűzugrás, bagolytúra fogadja a látogatót. A muzej.hu weboldalon magad állíthatod össze a programodat. Korhatár: rengeteg helyen vannak gyerekprogramok, tájékozódj a weboldalon!…
Újabb eseményre hívta össze a sajtó képviselőit ma a Facebook, ami magyar idő szerint este 7-kor kezdődik. A Bloomberg információi szerint a társaság videómegosztó funkciókkal bővíti a felhasználói...
“A jó életet nem gazdagságban, hanem élményekben és emlékekben mérik!” Közel 10 éve vagyunk a repülés szerelmesei. Fontosnak éreztük, hogy ezt a felejthetetlen élményt átadhassuk mindenkinek. Pilótáink több éves szakmai tapasztalata, és a repülés iránti elkötelezettsége erősített meg minket abban, hogy ezt hivatalos keretek között is megvalósíthassuk. Ezért hoztuk létre cégünket 2012-ben, mely…
Két ügyben is újabb szakaszba lépteti az Európai Bizottság a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Tovább romlott a vállalkozói környezet indexe (IPP) Szlovákiában 2013 első három hónapjában - közölte az MTI-vel aktuális felmérése alapján a Szlovákia Vállalkozói Szövetsége (PAS) csütörtökön.
BUDAPEST - Pintér Zoltán, ismertebb nevén Oki (45) csontvelődonor lett! A ValóVilág első szériájának mackós külsejű figurája lánya halála óta szívügyének érzi, hogy segítsen a rákbetegségben szenvedőkön, ezért örömmel vállalja az esetleges beavatkozásokat. Még az sem tántorítja el, hogy utána kis időre munkaképtelen lesz.
BUDAPEST — Rácz Béla (28), vagy ahogy zenészkörökben ismerik, Young G a világhírű rappernél, Snoop Doggnál (aki manapság már Lionnak hívja magát) akar takarítani!
A negyvenéves biztosítóberendezés cseréje miatt júniusban három hétvégi napon nem közlekednek az M2-es metrók a vonal teljes szakaszán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. május havi hiánya 30,8 milliárd forintra teljesült - erősítette meg a két héttel ezelőtti előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki...
A szerdán az illetékes európai parlamenti bizottság által elfogadott jelentéstervezet olyan magyarországi választási megfigyelést javasol, amelyet EU-tagállamban eddig csak egyetlenegyszer alkalmaztak: idén májusban Bulgáriában.
Budapest - Új területen próbálja ki magát Puskás Peti (28). A színész-énekes ezúttal – nem tévedés – kutyafrizbiversenyre készül, amelyre egy kölcsönkutyával gyakorol.
Fuzhou — Ízlésesnek éppen nem mondható, de legalább sikeres a keleti féltekén a toalettétterem-lánc, amely Tajvan és Hongkong után már Kínát is meghódította.
A nemzetközi élelmiszerelosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.
Feszülten várta a piac a Fed szerda esti közleményét, és Ben Bernanke beszédét. A befektetőket leginkább az nyugtalanította, hogy mit tervez a jegybank az eszközvásárlásokkal, az elmúlt hetek...
London — Átszámítva több mint 3 millió forintba fog kerülni az a néhány nap a kórházban, amelyet Katalin hercegnő (31) a kórházban fog tölteni, amikor világra hozza Vilmos herceggel közös gyermekét.
Egyre jobban teljesít Közép-Kelet-Európa kereskedelmi ingatlanpiaca, a cseh és lengyel piacokon már nem csak az első osztályú ingatlanok után érdeklődnek a befektetők. A magyar piac szintén erősen...
BUDAPEST - Pintér Zoltán, ismertebb nevén Oki (45) csontvelődonor lett! A ValóVilág első szériájának mackós külsejű figurája lánya halála óta szívügyének érzi, hogy segítsen a rákbetegségben szenvedőkön, ezért örömmel vállalja az esetleges beavatkozásokat. Még az sem tántorítja el, hogy utána kis időre munkaképtelen lesz.
Szeged - Halott csecsemőket támasztottak föl, az ördöggel üzekedtek, rontást küldtek haragosaikra – ezekben a vádpontokban találták bűnösnek azt a hét nőt és hat férfit, akiket boszorkánykodás miatt vetettek máglyára Szegeden.
Újabb szakaszba lépteti az Európai Bizottság a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárást: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A használtlakás eladások száma 4,2 százalékkal 5,18 millióra nőtt májusban, ami három és féléves csúcsnak számít. A konjunktúra-mutatók is kedvezően alakultak. A Philadelphiai Fed júniusi,...
„A korábbi magyar miniszterelnök 1989-ben a vasfüggöny lebontásában résztvevő kommunista vezetők egyike volt”. Vezető nyugati hírügynökségek a 81 évesen tegnap elhunyt miniszterelnök haláláról.
Júniusban messze a várakozásokat meghaladó mértékben javult a philadelphiai régió feldolgozóipari szektorában az üzleti környezet. A Philly Fed index értéke a májusban mért -5,2 pontról 12,5 pontra ugrott. Ilyen magas szinten a mutató 2011 áprilisa óta nem volt. Elemzők -0,6 pontra történő emelkedésre számítottak.
A német Robert Bosch GmbH. autóipari alkatrész beszállító vállalat elektromos autók hatótávjának megnövelésére alkalmas lítiumion-akkumulátorok fejlesztésére közös vállalatot létesít a japán GS Yuasa...
Jöhetnek a nemzeti gyógyszertárak - a Varga-csomag elveheti a kedvünket a rövidtávú öngondoskodástól - Uganda és Namíbia költségvetése is átláthatóbb a miénknél - a forint továbbra is gyengélkedik - Nézze meg itt >>
A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 30,8 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 559,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 63,5 százaléka.
Hosszú betegeskedés után 78 esztendős korában elhunyt Jean-Louis Scherrer francia divattervező, aki Jackie Kennedynek és Michéle Morgannek is készített ruhát.
Portálunkon 2013. március 27-én megjelent "Állami telket vettek Lángék" cím alatt közzétett cikkünkben valótlanul közöltük, hogy dr. Láng Péterné által megvásárolt telekhez hasonló rózsadombi telkek vételára három-négyszeres, ezáltal hamis látszatot keltettünk azzal az állítással, hogy dr. Láng Zsolt édesanyja által megvásárolt 189 nm-es ingatlan vételára igen kedvező volt.
Negyedévről negyedévre egyre több ágazat fog bekapcsolódni a növekedésbe, a nagy kérdés az, hogy a bővülés mennyire lesz erőteljes, illetve tartós - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a...
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország az Európai Unió különböző intézményeivel folytatott vitái ellenére sincs elszigetelődve, a problémás kérdéseket pedig a tárgyilagosságra törekedve, részletes magyarázatokkal kívánják megoldani.
A Visegrádi Országok megerősítették elköteleződésüket a sikeres cseh-szlovák-magyar piac-összekapcsolás Lengyelországra történő kiterjesztése mellett a Közép-kelet-európai Villamosenergia-piaci...