2013. június 25. kedd

jún. 25
10:06
Sok iskolát a szülőknek kell kifesteni, felújítani (Pénzcentrum)
A legtöbb esetben a szülők állják a nyári karbantartási, felújítási, átalakítási munkálatok költségeit az állami fenntartású és üzemeltetésű iskolákban − számolt be több iskolatitkár a Napi Gazdaságnak....
jún. 25
10:06
KSH: 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma (ATV)
Áprilisban az előzetes becsléssel megegyezően 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbival összevetve - derült ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent, felülvizsgált részletes adatokból.
jún. 25
10:06
Kubica és a silány WRC: azt hittem, itt a profizmus jellemző, de nem így van (Auto Pult)
Robert Kubica második WRC-2-es győzelmét szerezte meg múlt héten Olaszországban, de vegyes érzelmekkel távozott. A lengyel versenyzőt dühíti, hogy ilyen kis időkülönbséggel engedik el a pilótákat, ami életveszélyes helyzeteket teremt.
jún. 25
10:08
Így szól majd a jövő évi F1-es turbómotor (Auto Pult)
A Renault a napokban közzétett egy videót a Forma-1-et érintő egyik legégetőbb kérdésre válaszul. Milyen lesz a jövő évi, V6-os turbómotorok hangja? Most kiderül.
jún. 25
10:09
A névjegykártya méretű CV (HR Portál)
Nem mindig kényelmes A4-es lapokat tukmálni azokra, akiktől karrierünk előmozdítását várjuk. A szakmai találkozókon, informálisabb eseményeken sokkal jobban beválhat egy névjegykártya méretű CV. Ennek elkészítéséhez ad tippeket bloggerünk, Jobangel.
jún. 25
10:09
Strasbourgba mentek a játékterem-üzemeltetők (ProfitLine)
Rendes magyarországi jogorvoslat hiányában Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kérnek jogi elégtételt és kártérítést azok a játékterem-üzemeltető, elektronikus kaszinót és pénznyerőgépet is működtető vállalkozók, akik a tavaly októberi, kivételes sürgőséggel elfogadott törvénymódosítás következtében elveszítették vagyonukat, megélhetésüket - írja a Népszabadság.
jún. 25
10:09
Pintér: "A BL nem kívánságműsor, mindent megteszünk majd" (Sport365)
A Bajnokok Ligája hétfői sorsolásának értelmében a Győri ETO az izraeli bajnok Maccabi Tel Avivval találkozik majd a második selejtezőkörban. A Paulo Sousa által irányított csapatról Pintér Attila nyilatkozott az eto.hu-nak.
jún. 25
10:11
Vidi: Gomes a világ legjobb csapata ellen készül az EL-ben (Sport365)
A Videoton együttese a montenegrói FK Mladost Podgorica csapatával küzd meg a továbbjutásért az Európa Liga első selejtezőkörében. José Gomes úgy készül, mintha a világ legjobb csapata ellen lépnének pályára.
jún. 25
10:18
Ronaldo még a szezon előtt hosszabbítani fog - Florentino Pérez (Agroinform)
A Real Madrid elnöke szerint a portugál szélső a királyi gárdából vonul vissza.
jún. 25
10:20
A Miaminál jövőre is számolnak Ray Allennel (Agroinform)
A Heatnél szeretnék, ha a 37 éves veterán a következő idényben is őket erősítené Chris Andersennel együtt.
jún. 25
10:21
Százezerrel többen neteznek szélessávon (Kreatív Online)
Mint tavaly ilyenkor, jelenti az NMHH.
jún. 25
10:21
Meghalt Richard Matheson (Blikk)
jún. 25
10:21
Szívszorító történet egy törpemalac párról (Éva Magazin)
Szomorú, de tanulságos történet Miskáról és Mariskáról... :) Szilágyi Petra (27) a Keszthely melletti Rezi községben él, és elmesélte saját törpemalacai, Miska és Mariska történetét. Nem egy hepiendes sztori, de tanulságos. Ő tenyészteni szerette volna a helyes kis jószágokat, így egy kant meg egy göbét (ő így nevezi a nőstényt) vásárolt. A foltos Miska volt az első. „Aztán ahogy tellett az idő…
jún. 25
10:24
Így szól majd a jövő évi F1-es turbómotor (Auto Pult)
A Renault a napokban közzétett egy videót a Forma-1-et érintő egyik legégetőbb kérdésre válaszul. Milyen lesz a jövő évi, V6-os turbómotorok hangja? Most kiderül.
jún. 25
10:27
Így változott a családi házak átlagára (Infostart)
Tavaly 15,5 millió forint volt az értékesített családi házak átlagára Magyarországon, a visszafogott kereslet főleg az olcsó, kisebb alapterületű, felújítandó épületek, illetve az újszerű, vagy új építésű családi házak iránt mutatkozott - közölte kedden az OTP Ingatlanpont.
jún. 25
10:36
Horvátverés a balkáni rangadón? (Agroinform)
A Törökországban zajló Mediterrán Játékokon a kézilabdatorna keretein belül Szlovénia Horvátországot fogadja.
jún. 25
10:39
Felszívja magát a forint a kamatdöntésre - mennybe fáj az e-útdíj? (Privátbankár)
Ma dönt a Monetáris Tanács az alapkamatról - elindult a regisztráció az e-útdíj rendszerben - a strasbourgi bírósághoz fordulnak a magyar nyerőgépes vállalkozók - egy napra bezár az adóhatóság -erőre kapott ma reggel a forint - Nézze meg itt >>
jún. 25
10:39
Csodás reklámok a 60-as évekből (Kreatív Online)
A néhai Benton & Bowles archívuma már-már mesés.
jún. 25
10:42
10 és fél kiló marihuánát találtak a benzintartályban (Alternatív Energia)
10 és fél kilogramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban, Röszkén egy makedón személygépkocsi üzemanyagtartályában - értesült a HavariaPress.
jún. 25
10:42
MOSZ: több tízezer munkahelyet veszélyeztet a földtörvény (HR Portál)
A földtörvény visszautasítását kéri a köztársasági elnöktől a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) - közölte a MOSZ hétfőn.
jún. 25
10:42
Egyértelműen gyengül a kínai gazdaság (ProfitLine)
Gyengül a kínai gazdaság, a vállalatok profitja csökken, hitelfelvételük visszaesett, a korábbi hajtómotor a kiskereskedelmi és a szolgáltatási szektor is rosszabbul teljesít - derül ki a kedden kiadott kínai Bézs Könyvből.
jún. 25
10:42
Megszólalt a kínai jegybank (Portfolio)
Kína likviditási kockázata kezelhető és a szezonális hatások okozta kamatingadozások hamarosan eltűnnek - állítja a People's Bank of China (PBOC) mai nyilatkozatában. A kínai jegybank arra...
jún. 25
10:42
Jön az újabb nyugdíjemelés? Mikor tudjuk meg? (Pénzcentrum)
A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg az a kormányhatározat, amely tartalmazza a kabinet második féléves munkatervét, vagyis, hogy milyen törvényeket tervez elkészíteni a kormányülésekre. Összesen 42 előterjesztés szerepel a tervek között. Szeptemberben tárgyalja ezek szerint a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét és az ezzel összefüggő módosításokat....
jún. 25
10:42
Szúnyoginvázió Pest megyében (ATV)
A dunai árvíz után a szokásosnál nagyobb mennyiségű szúnyog okoz kellemetlenséget Pest megyében a Duna menti településeken. Az eddigi szúnyoggyérítést pótirtással egészítik ki.
jún. 25
10:42
Rolls-Royce szívvel érkezik a monacói szuperautó (Auto Pult)
A Monacói Hercegség legelső autógyártója fennállásának 30 éves évfordulóját új szuperautóval ünnepli. A targatetős Montecarlo Rascasse-ból 15 példány lát napvilágot, a beszálló pedig nem meglepő módon nagyon borsosra sikerült.
jún. 25
10:42
Két új próbajátékossal kezdte meg a munkát Bekő Balázs Kecskeméten (Sport365)
Megtartotta első edzését a KTE-Phoenix Mecano új vezetőedzője, Bekő Balázs. A szakember első tréningjén két új próbajátékos is feltűnt.
jún. 25
10:44
Feleannyian mennek táppénzre mint hét éve (HR Portál)
Munkahelyféltés és a táppénzszabályok módosítása lehet az oka annak, hogy az elmúlt hét évben felére esett a betegállományban lévők száma, és ezzel együtt felére csökkentek az OEP táppénzkiadásai is - írja a Világgazdaság Online.
jún. 25
10:44
Bulgáriában keres földgázt az OMV (Portfolio)
A Han-Asparuh nevű Fekete-tengeri blokk kutatási jogát nemrégiben elnyerő konzorcium, melynek tagjai az OMV, a Total és a Repsol, hamarosan megkezdi a területen a 3D szeizmikus méréseket -...
jún. 25
10:44
Iránból érkezett kapus a Diósgyőrhöz (Sport365)
A DVTK együttese a szerb Marko Simics személyében új próbajátékost tesztelt, a kapusposzton bevethető futballista legutóbb Iránban futballozott.
jún. 25
10:46
Százmilliós károk az Aegon Magyarországnál (Portfolio)
Az Aegon Magyarországhoz kedd reggelig közel 2500 bejelentés érkezett a hétvégi viharok után, a becsült kárösszeg már most meghaladja a 300 millió forintot. A legnagyobb károk Cegléden és Ikerváron...
jún. 25
10:48
Erőre kapott Európa (Portfolio)
Hétfőn nem volt változás a piacokon, a kereskedés irányát napok óta a Fed eszközvásárlási programjának várható változása, a kínai gazdaság lassulása, valamint a kínai bankrendszer felől érkező...
jún. 25
10:51
Konföderációs Kupa - Balotelli hazautazott (Infostart)
Mario Balotelli már nem lép pályára a Brazíliában zajló Konföderációs Kupán, mivel az olasz labdarúgó-válogatott szakvezetése úgy döntött, hazaküldi a combizomsérüléssel bajlódó csatárt.
jún. 25
10:54
A legfontosabb, hogy milyen embernek tartanak - Horváth Ferenc (Agroinform)
Horváth Ferenc a Kecskemét kispadját hagyta el a Paks vezetőedzői posztjáért.
jún. 25
10:56
Brian Shaw a Nuggetsnél kötött ki (Agroinform)
Az Indiana Pacers segédedzője hosszas keresgélés után végül a Denver ajánlatára bólintott rá.
jún. 25
10:57
Furcsán kongott a benzintank, 26 milliós fogás a röszkei átkelőnél (Privátbankár)
Egy macedón személyautóban találtak kábítószert a pénzügyőrök. Összesen 21 csomag volt a benzinbe rejtve.
jún. 25
10:57
Erővágóval verték fejbe a rendőrt (Blikk)
jún. 25
10:57
A direkt marketing és annak sötét oldala (Kreatív Online)
Elnézést, honnan tudja a telefonszámom? Kéretlen hívások, spamhelyzetjelentés.
jún. 25
10:58
Kondás nem örül, műfüvön kell játszani Norvégiában (Agroinform)
A Debrecen a norvég Strömsgodsettel találkozik az Európa Ligában.
jún. 25
10:59
Telekom-csúszda és streaming a Volton (Kreatív Online)
A régi mobilokból pedig robotokat lehet építeni.
jún. 25
11:00
Balotelli befejezte, hazautazott Brazíliából (Agroinform)
Az olasz labdarúgó-válogatott szakvezetése úgy döntött, hazaküldi a combizomsérüléssel bajlódó csatárt.
jún. 25
11:00
Intézkedő rendőrre támadtak Kisteleken (Alternatív Energia)
Egy kábellopás helyszínén intézkedő rendőrre támadtak az elkövetők keddre virradó éjszaka Kisteleken, a járőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
jún. 25
11:00
Kína minden iparága gyengül (Portfolio)
Gyengül a kínai gazdaság, a vállalatok profitja csökken, hitelfelvételük visszaesett, a korábbi hajtómotor a kiskereskedelmi és a szolgáltatási szektor is rosszabbul teljesít - derül ki a kedden...
jún. 25
11:00
Elkezdődött a devizahitelesek pere: érvénytelen lehet a szerződés? (Pénzcentrum)
A Kúria július 4-re halasztotta a döntés abban a devizahiteles perben, amit az OTP egyik ügyfele indított a bankkal szemben....
jún. 25
11:00
Erővágóval ütötte a rendőrt a kisteleki kábeltolvaj, lövést kapott cserébe (ATV)
Egy kábellopás helyszínén intézkedő rendőrre támadtak az elkövetők keddre virradó éjszaka Kisteleken, a járőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
jún. 25
11:02
Trafik - MSZP: Orbán Viktor hazudott (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a trafikpályázatokról közzétett emlékeztetők nem tartalmaznak érdemi információt, a szocialisták ezért feljelentést fontolgatnak a koncessziós törvény megsértése miatt.
jún. 25
11:02
Devizapiaci áttekintés - élő online előadás (Portfolio)
Milyen piaci folyamatok várhatóak a hétre a főbb devizapárok esetében? Hol vannak a vételi és eladási zónák? Érdekli a devizapiac, és pénzre váltható kereskedési ötletekre vágyik? Ha a válasz igen,...
jún. 25
11:04
Óriási változás jöhet az amerikai jelzálogpiacon (Portfolio)
Amerikai szenátorok egy csoportja a Fannie Mae és a Freddie Mac megszüntetését javasolja, a két cég helyett egyetlen kormányzati viszontbiztosítót hoznának létre - írja a Bloomberg. Bob Corker...
jún. 25
11:06
Hamarosan lezárul az önkormányzati adósságok átvétele (Portfolio)
Menetrend szerint halad az ötezernél nagyobb lakosságú települések önkormányzati adósságának átvállalása, a megállapodások aláírása a tervek szerint szerdán zárul - tájékoztatta a Nemzetgazdasági...
jún. 25
11:09
A dunai védvonalak teljes állami kezelését javasolja a vízügy (Infostart)
A vízügyi szolgálat jogszabály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a Duna völgyében ne lehessenek önkormányzati védvonalak, csak államiak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a dunai árvízi helyzetet értékelő sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.
jún. 25
11:12
Kedden mutatják be a Vancouver új edzőjét (Agroinform)
John Tortorella a Tampa Bay és a New York Rangers után egy kanadai csapatot is irányíthat.

Keresés