Hosszú hallgatás után a Suzuki újra a felszínre tör, hiszen a márka körüli időszakos szélcsend a jelek szerint csupán annak volt köszönhető, hogy a szakemberek egy hamarosan útjára induló modelloffenzívát készítettek elő.
A Vasonca-patak áradása miatt lezárták a 3-as főútról leágazó, Halmaj felé vezető mellékút kétkilométeres szakaszát kedden - tájékoztatta Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
A közfoglalkozási programoknak köszönhetően tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, májusban valamivel több mint 56 ezer állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, csaknem 24 ezerrel kevesebbet, mint az év elején.
A Fidesz a devizahitelesek oldalán áll - jelentette ki a kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azzal összefüggésben, hogy kedden devizahitelekkel kapcsolatos felülvizsgálati tárgyalást tartanak a Kúrián.
Máris reagált az internet mémgyára arra, hogy első fokon hét év börtönre ítélte a milánói bíróság a prostiügybe keveredett Silvio Berlusconit. A Rossoneri tulajdonosa sajátos módon került rá csapata mezére.
Van némi véleménykülönbség az MSZP és az Együtt-PM szövetség között a közös baloldali listaállítás ügyében - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
A technológiai fejlődés átformálta az irodai környezetet és azt, ahogyan a munkavállalók viszonyulnak a munkához. Az felmérések azt mutatják, hogy az irodai dolgozók ma már nem csak a saját munkastílusukat akarják formálni, de külön szabályokat alkotnának a munkavégzésre is - írja a Világgazdaság Online.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Horn Gyula néhai kormányfő temetésén - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a fogyasztás a gyenge évkezdés ellenére elérheti, egyes területeken pedig túl is lépheti az előző évi szintet.
Válaszolj egy könnyű kérdésre és nyerj előfizetést! Az Éva Facebook-követőinek száma elérte a 30 ezret! Ebből az alkalomból 10 fordulós nyereményjátékot indítunk, amelynek során minden nap 3 helyesen válaszolónk egy-egy negyedéves Éva előfizetést nyer. Összesen 30 nyertesünk lesz tehát. :) JÁTÉKUNK VÉGET ÉRT. A szerencsés nyertesek: Borda Imre / Budapest Szabados Ildikó / Budapest Vágner…
A Kúria július 4-ére halasztotta a határozathozatalt egy lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perben ma délelőtt - értesült a Népszava.
A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést abban az OTP Bank ellen indított perben, amelyben egy devizahiteles a kölcsönszerződés semmisségének kimondását kéri.
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Horn Gyula néhai kormányfő temetésén - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint a rekord méretű dunai árvíz bebizonyította, hogy a katasztrófa elhárítása akkor sikeres, ha mindenhol a vízügyi szakemberek irányítják. A Kossuth Múzeumhajóról a vízügyi vezetők virágkoszorút dobtak a Dunába, így tisztelegve a folyó előtt és megemlékezve az árhullámról.
Hét év alatt felére esett a betegállományban lévők száma, ezzel együtt majdnem ötven százalékkal csökkentek az egészségbiztosító táppénzkiadásai is. Júliustól alapvetően megváltozhat a táppénz számítása – írja keddi számában a Világgazdaság.
Törölték az amerikai adóhivatalnál (IRS) azt a botrányt kiváltó listát, amelyre azok a konzervatív szervezetek kerültek, amelyeket célzott pótlólagos vizsgálatnak vetettek alá, ha adómentességért folyamodtak - közölte hétfőn az IRS új vezetője, Danny Werfel.
Az Európai Unió folytatja a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, de legalább négy hónappal elhalasztotta az újabb forduló időpontját - idézték a hírügynökségek kedden az e döntésről beszámoló EU-diplomatákat.
A dunai árvíz után a szokásosnál nagyobb mennyiségű szúnyog okoz kellemetlenséget Pest megyében a Duna menti településeken. Az eddigi szúnyoggyérítést pótirtással egészítik ki....
A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést abban az OTP Bank ellen indított perben, amelyben egy devizahiteles a kölcsönszerződés semmisségének kimondását kéri.
A lakossági befektetők többsége jól tájékozott a gazdasági híreket illetően, ennek ellenére megtakarítási portfóliójukat leginkább befektetési szakember tanácsára módosítják. A befektetési alapok közül az aktívan kezelt vegyes és az abszolút hozamú alapok lehetnek az új kedvencek, mivel a befektetők leginkább ilyen típusú alapokban tervezik elhelyezni megtakarításaikat – derül ki a K&H tavaszi…
A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést abban az OTP Bank ellen indított perben, amelyben egy devizahiteles a kölcsönszerződés semmisségének kimondását kéri.
A Google személyzeti igazgatója, Laszlo Bock szerint csupán időpazarlásra jó a cég eddigi felvételiztetési gyakorlata, ezért alapvető változtatásokat tervez - írja a Jobline Magazin.
Magyarország célja, hogy elmozduljon a magasabb szintű hozzáadott értékű termelés felé, amiben kulcsszerepet játszik a kutatás-fejlesztés (k+f) és az innováció erősítése - jelentette ki hétfőn Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a washingtoni Nemzetközi Magánvállalkozás Központban (CIPE) tartott előadásában.
"Első munkahelyemen, bár itt még a 90-es évekről beszélünk, teljesen természetes volt, hogy komolyan vesszük a teljesítményértékelő beszélgetést" - emlékezik vissza Cservenyák Tamás Tudatos Vezetéssel címmel írott blogjában.
Ningbo - Hatéves kislányuk szeme láttára halt meg az a házaspár, amelynek nőtagja olyan szerencsétlenül akart leparkolni valahová, hogy ő és a férje is életüket vesztették.
Tovatûnt az amerikai eszközvásárlási program jövője valamint a kínai gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalom az európai piacokról, így a délelőtti kereskedésben a vezető nyugat-európai...
Újabb elbocsátott magyar közalkalmazottnak ítéltek meg kártérítést kedden Strasbourgban a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történt elvonásával kapcsolatos jogvitában, miután májusban hasonló ügyben ugyanilyen értelemben döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az AMG affalterbachi telephelyének falait földöntúli üvöltés rázza. A V8-as motor vészjósló ordítása olyannyira hangos, hogy talán még Zuffenhausen fejlesztőinek ablaka is beleremeg, hogy a jámbor tekintetű Porsche 911-es rémüldözve fogadhassa a kihívást.
Bár Ázsiában ma is borongós volt a befektetõi hangulat, ez az európai piacokra már nem terjedt át, sõt némi javulás mutatkozott. Még ezt megelõzõen reggel hullámszer&ucirc...
Megjelent az Országgyűlés honlapján az a törvényjavaslat, amelynek célja a takarékszövetkezeti szektor radikális átalakítása. Az állam eszerint a Takarékbankon keresztül "fontos tulajdonosi pozíciót...
Bár korábban a kormányzat egyértelműen kinyilvánította szándékát, hogy a takarékszövetkezeti szektornak nagyobb szerepet adjon a magyar gazdaság finanszírozásában, a nagy dobás elmaradt. Egészen...