2013. július 14. vasárnap

júl. 14
19:02
Pucér lány hódított a Citadellán (Blikk)
júl. 14
19:02
Huszti kezdő volt, kikapott a Hannover (Agroinform)
A PSV Eindhoven felkészülési mérkőzésen 3-0-ra verte Hannovert.
júl. 14
19:06
DK: Valamennyi háztartástípusban csökkent az életszínvonal (Alternatív Energia)
A KSH közzétette létminimum számítását 2012-re. A számok beszédesek .Azegy főre szükséges 85960 Ft-tól jelentősen, 25 ezer Ft-tal elmarad anettó minimálbér értéke, a szociális ellátások pedig a létminimumösszegének legfeljebb a felét vagy harmadát érik el - olvasható a DK közleményében.
júl. 14
19:12
Trafik - Az MSZP a Széchenyi programirodák érintettségéről vár válaszokat (ProfitLine)
Az MSZP az Európai Unió által támogatott Széchenyi programirodáknak a "trafikmutyiban" való részvételéről, hasznáról vár válaszokat. Török Zsolt, a párt szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján egy levelet mutatott be, amely szerint a koncessziót elnyert cégek, illetve azok képviselői a Széchenyi programirodákban kötötték meg a szerződéseket.
júl. 14
19:18
Így bográcsozott a közös HALoldal (Blikk)
Baja — Ha egyszer összefog a haloldal, bogrács nem marad szárazon! A híres bajai halászléfőző fesztiválon mindenesetre nekifesztültek a hallevesnek a szocialisták, Mesterházy Attila (39) pártelnökkel erősítve, csakúgy, mint Bajnai Gordon (45), az Együtt PM elnöke, aki baráti körének élére ált. A Blikk mindkét politikus produkcióját végigkísérte, a vendégek szerint ezúttal mindketten egész…
júl. 14
19:18
Ifjúsági világbajnok a kalapácsvető Gyurátz Réka (Agroinform)
Gyurátz Réka arany-, míg Völgyi Helga ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben Donyeckben.
júl. 14
19:24
Egyiptom - Kihallgatták Murszit (Kripto Akadémia)
Kihallgatták vasárnap Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnököt. A belbiztonsági szolgálat ügynökei arról faggatták, miként, milyen körülmények között szökött meg a börtönből 2011 elején, a Hoszni Mubarak akkori elnök hatalmát megdöntő lázadás idején - közölték egyiptomi igazságügyi források.
júl. 14
19:33
Hollande több karbantartást ígért (Infostart)
A francia elnök szerint országának ezentúl a hagyományos vasútvonalak karbantartására kell összpontosítania a szuperexpresszek előnyben részesítése helyett.
júl. 14
19:36
Így nyaralt a címlaplány (Blikk)
TIVAT — Hárommillió forint, egy játékkonzol, az egyik magazin arcának titulusa, valamint egy álomút sofőrrel.  Ezekkel gazdagodott két hónappal ezelőtt Elbert Alexa (23), amikor megnyerte a Viasat3-on futó, A címlaplány című műsort.
júl. 14
19:36
Csíkszereda lovasa nyerte a Székely Vágtát (Agroinform)
A Csíkszeredát képviselő Márton Gréta nyerte vasárnap a harmadik alkalommal megrendezett Székely Vágtát.
júl. 14
19:38
Barátnőivel zsúrozott 40. születésnapján Liptai (Blikk)
Budapest — Barátnőivel ünnepelte a negyedik ikszet Liptai Claudia (40). Bár a napokban felröppentek olyan hírek, miszerint a TV2 sztárja magányosan fogja ünnepelni közelgő születésnapját, nem lett igazuk a rosszindulatúaknak.
júl. 14
19:38
Három magyar a férfi döntőben (Agroinform)
Három magyar, Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence jutott be a férfi verseny keddi döntőjébe.
júl. 14
19:40
Adrinak elege van a pasikból (Blikk)
júl. 14
19:42
Baricz Gergő munkát keres (Blikk)
Baricz Gergő (23) nem veti meg a kétkezi munkát. Nem könnyű manapság egy fiatal zenésznek fenntartania magát, ezért az X-Faktor második szé­riájában feltűnt énekes is elgondolkozott azon, hogy kiegészíti keresetét.
júl. 14
19:42
Brutális bírságot kaphatsz, ha nem őrzöd meg a számlákat! - Heti hírösszefoglaló (Pénzcentrum)
A Balatonnál nyaralt a család és most nem tudod, hogy mennyibe fog kerülni a kártyás vásárlás szeptembertől? A heti összefoglalónkból ezt is megtudhatod....
júl. 14
19:42
Fotó: elismerő emléklapot kapott a magyar teniszezőnő (Sport365)
Márky Jenő, a teniszverseny versenyigazgatója elismerő emléklapot ad át Szávay Ágnes visszavonult teniszezőnőnek a Hungarian Grand Prix 2013 nemzetközi teniszversenyen.
júl. 14
19:44
MotoGP Német Nagydíj: taroltak a spanyolok (Sport365)
Mindhárom kategóriában spanyol versenyző nyert a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Német Nagydíján, a Sachsenringen.
júl. 14
19:48
Bizakodnak a vállalatvezetők (Infostart)
A legnagyobb magyarországi vállalatok vezetői optimisták a magyar gazdaság kilátásait illetően - áll a Stanton Chase felmérésében. Nagy Norbert, a társaság ügyvezetője azt mondta: a cégek legfőbb elvárása első számú vezetőik felé a termelékenység javítása és a rugalmasság.
júl. 14
19:54
Négygólos sikerrel folytatta a Bayern München - videó (Agroinform)
A Bayern München felkészülési mérkőzésen 4-0-ra nyert a Hansa Rostock otthonában.
júl. 14
19:56
Kovács Péteréket a sereghajtó verte (Agroinform)
Sandnes Ulf 2-1-re verte otthon a Strömgodset csapatát a norvég labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi meccsén.
júl. 14
19:57
Katalinék elviszik az alattvalókhoz babájukat (Blikk)
júl. 14
20:12
Nem bírja bicikli nélkül, visszatér Alessandro Petacchi (Agroinform)
Nem bírta sokáig a kerékpársport nélkül Alessandro Petacchi, aki a jövőben az Omega-Pharma Quick Step profija lesz.
júl. 14
20:15
Hungarian GP: Halep nyert (Sport365)
A harmadik helyen kiemelt román Simona Halep nyerte meg a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az osztrák Yvonne Meusburgert.
júl. 14
20:17
Tenisz: hivatalosan is legenda lett Martina Hingis (Sport365)
Ünnepélyes keretek között beiktatták a tenisz Hírességek Csarnokába szombaton az ötszörös Grand Slam-győztes, korábbi világelső Martina Hingist.
júl. 14
20:18
BKK: újabb akadálymentes midibusz áll forgalomba Budapesten (ProfitLine)
Hétfőn a hétköznapokra az Infoparkban közlekedő 203-as, a hétvégén pedig a Gellérthegyen járó 27-es busz vonalán áll forgalomba egy újabb, alacsonypadlós, akadálymentes midibusz Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
júl. 14
20:19
Top 10: az AS Monaco legdrágább átigazolásai (Sport365)
Az idei átigazolási szezonban eddig 144 millió eurót költött a francia AS Monaco együttese. Szerkesztőségünk ennek kapcsán összegyűjtötte a klub legdrágább átigazolásait.
júl. 14
20:21
AC Milan: a héten kivásárolják szerződéséből a legjobb japán játékost (Sport365)
Olaszországi hírek szerint az AC Milan csapata megpróbálja kivásárolni szerződéséből a japán Keisuke Hondát a CSZKA Moszkva csapatából.
júl. 14
20:30
Thiago Alcántara a Bayern Münchenhez szerződött - hivatalos (Agroinform)
Thiago Alcántara négyéves szerződést kötött a Bajnokok Ligája címvédőjével.
júl. 14
20:32
Öt év veretlenség után kikapott a német nyolcas Luzernben (Agroinform)
Az amerikai férfi nyolcas szoros versenyben győzte le a hosszú ideje veretlen, olimpiai bajnok németeket Luzernben.
júl. 14
20:48
Rejtélyes haláleset a Balaton Soundon? (Blikk)
júl. 14
20:48
Ismét megtalálták a hosszú élet titkát (Infostart)
Napi öt adag zöldség és gyümölcs elfogyasztása összefügg a hosszabb élet esélyével - mutatta ki egy hosszú távú svéd kutatás.
júl. 14
20:48
Benedek kritikus volt, érmek az Universiade-n - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 14
20:48
Cseh siker párosban Budapesten (Agroinform)
A cseh Andrea Hlavackova és Lucie Hradecka nyert, a döntőben a Nina Bratcsikova, Anna Tatisvili orosz, grúz duót verve.
júl. 14
20:50
Nem Froome és Contador a szurkolók kedvence, de akkor ki? (Agroinform)
Kevesen találnák el, hogy ki a francia kerékpáros körverseny legnépszerűbb versenyzője - mindjárt eláruljuk.
júl. 14
21:03
Asafa Powell doppingtesztje is pozitív (Infostart)
A jamaicai Asafa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója és honfitársa, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes Sherone Simpson is pozitív doppingtesztet produkált.
júl. 14
21:06
Döntőben a női vízilabdázók (Agroinform)
A magyar női vízilabdacsapat bejutott a döntőbe az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiade-én.
júl. 14
21:08
Asafa Powell is pozitív doppingtesztet produkált (Agroinform)
A jamaicai Asafa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója pozitív doppingtesztet produkált.
júl. 14
21:09
Kínában marad (Blikk)
júl. 14
21:10
Gruborovics csere volt, döntetlenre zárt a Turku (Agroinform)
Az Inter Turku otthon gól nélküli döntetlent játszott a RoPS együttesével a finn labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
júl. 14
21:21
A legfrissebb átigazolási hírek: Drogba visszatérhet a Chelsea-hez (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 14
21:24
Fidesz: ha a baloldalon múlik, a fiataloknak semmi esélyük (ProfitLine)
Ha a baloldalon múlik, akkor a Fidesz szerint a fiataloknak nincs semmi esélyük - közölte a nagyobbik kormánypárt Niedermüller Péternek, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közleményére reagálva vasárnap.
júl. 14
21:24
Szalai Ádám gólt szerzett, hatot lőtt a Schalke (Agroinform)
A Schalke felkészülési mérkőzésen 6-1-re verte az Alemannia Aachent.
júl. 14
21:26
Hatgólos sikert aratott a Debrecen (Agroinform)
A DVSC-TEVA magabiztos, 6-0-s győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen Balmazújváros ellen.
júl. 14
21:42
Botka Dávid első sikere (Agroinform)
Pályafutása első abszolút győzelmét aratta Botka Dávid a rali országos bajnokságban.
júl. 14
21:44
Linford Christie nyomában az új brit sprinter tehetség (Agroinform)
Negyedik brit futóként tudott tíz másodperc alá kerülni 100 méteren James Dasaolu.
júl. 14
22:00
Belga győzelem egyéniben (Agroinform)
Belga siker született a Nemzeti Lovardában rendezett díjugrató Nemzetek Nagydíján.
júl. 14
22:03
Handó: Javult az igazságszolgáltatás hatékonysága - a nap hírei (Infostart)
Hétfőn írják alá az idei bérajánlásról szóló megállapodást. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint javult az igazságszolgáltatás hatékonysága. Feljelentést tesz az LMP a trafikpályázatok visszaküldése miatt. A nap legfontosabb hírei július 14-én.
júl. 14
22:18
Falcao betalált, de kikapott a Monaco (Agroinform)
A Monaco felkészülési mérkőzésen 3-2-re kikapott a Fortuna Düsseldorftól.
júl. 14
22:36
Európa-bajnok a női strandkézilabda-válogatott (Agroinform)
Európa-bajnoki aranyéremmel hangolt a Világjátékokra a magyar női strandkézilabda-válogatott.
júl. 14
22:38
Jövőre a nők is indulni akarnak a Tour de France-on (Agroinform)
Az olimpiai bajnok Marianne Vos vezetésével a női kerekesek a francia körversenyen történő indulásért lobbiznak.

Keresés