2013. július 2. kedd

júl. 2
11:54
Fico: eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára (ATV)
Eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Budapesten.
júl. 2
11:54
Villant a sikerre éhes Mazda3 szedán (Auto Pult)
Minden kétséget kizáróan a Mazda az új kompakt modelljével, a 3-assal nagyot alkotott, a CX-5, illetve a 6-os társaságában meghatározó vérfrissítést eszközölve. A tetszetős formákkal és ígéretes műszaki tartalommal bíró ötajtós után szedánként mutatkozik majd be a japánok alsó-középkategóriása, s mi tagadás, ebben a formájában még kívánatosabb lehet a jövevény.
júl. 2
11:56
Hende: egzisztenciális biztonságot nyújtanak a katonáknak (Alternatív Energia)
Kiszámítható előmeneteli rendszert, teljes egzisztenciális biztonságot nyújtanak minden katonának - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attasék értekezletén.
júl. 2
11:56
Tengerpartra születik a Volkswagen Buggy up! (Auto Pult)
A wolfsburgiak már korábban is kacérkodtak a régi bogárhátúkból épített buggy modell újjáélesztésén, ám a 2011-es Frankfurti Autószalonon debütált tanulmányautót végül – vélhetően a gazdasági helyzet okán – nem követte szériagyártás. Ezúttal viszont az Egyesült Államokban a formát már szabadalmaztatta a Volkswagen, így nagy valószínűséggel mégis életre kel a vidám kisautó.
júl. 2
11:58
Új motorokat kapnak a magyar Mercedesek (Auto Pult)
Bővül a hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA és B-osztály motorválasztéka, de természetesen a közös alapokon nyugvó A-osztály is megkapja az új hajtásláncokat. A változás hatására már 90 lóerőtől elérhetővé válnak az elsőkerékhajtású modellek.
júl. 2
12:03
Fico: Sikeres évek elé néz Magyarország és Szlovákia (Infostart)
Eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Budapesten.
júl. 2
12:03
Az egész közszférában lesz béremelés (HR Portál)
Megvan az új pedagógusi bértábla, és az is kiderült, hogy az egész közszféra béremelést kap 2016-ig – olvasható a Magyar Nemzetben.
júl. 2
12:05
A soft skillek fejlesztése is fontos a sikerhez (HR Portál)
Idén az alapszakoknál a Top4-ben szerepelt a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás és a kereskedelem és marketing. Mesterszakokon a vezetés és szervezés, valamint a kommunikáció vezet. A népszerű szakok kiválasztása azonban nem feltétlenül kulcsa a sikernek: a jelenlegi topszakmák 5 évvel ezelőtt nem is léteztek - írja a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) közleménye.
júl. 2
12:06
Már szedi össze a pénzt az Erste, hogy visszafizesse az adósságát (Privátbankár)
A magyarországi Erste Bank anyavállalata, az Erste Csoport a tőkeemelés révén fizetné vissza a válság elején kapott állami és magántőke-támogatást.
júl. 2
12:06
Tomic megdolgoztatta Berdychet, de a rutin döntött (Agroinform)
Négyszettes, kemény mérkőzésen jutott a nyolc közé Tomás Berdych Bernard Tomic ellenében a wimbledoni tenisztornán.
júl. 2
12:07
Nem tudják követni a HR-esek a törvényváltozásokat (HR Portál)
Triplázott a HR Háló program, ugyanis a harmadik éve már, hogy a Humánia HRS Group Zrt. szervezésében elindult az eseménysorozat, mely 17 megyét körbejárva a HR szakemberek tudásának és szakmai tájékozottságának bővítését tűzte ki célul - írja a tanácsadó cég közleménye.
júl. 2
12:08
Az államosítás miatt lemondott az ismert bankár (Privátbankár)
A Takarékbank elnöke bejelentette: távozik. A háttérben a takarékszövetkezeti rendszer átszabása állhat.
júl. 2
12:08
A versenyzők tesztelnek a fiatalok helyett, kivéve Hamiltont és Rosberget (Agroinform)
A Forma-1-es csapatok jelenlegi versenyzői vesznek majd részt a július közepén esedékes tesztelésen Silverstone-ban.
júl. 2
12:09
Nagyon megújult az Ernst & Young (Kreatív Online)
Új arculat, új szlogen, új név, új vezérigazgató júliustól.
júl. 2
12:12
Orbán: új fejezet kezdődik Magyarország és Szlovákia közös történetében (Alternatív Energia)
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is…
júl. 2
12:12
A Dacia a magyarok kedvence (Portfolio)
A JATO Dynamics legfrissebb statisztikái alapján júniusban összesen 5 009 darab új személygépkocsi került forgalomba, ami tavaly júniushoz képest mindössze 1 százalékos emelkedést jelentett. Az idei...
júl. 2
12:12
Orbán-Fico-megállapodások: "új fejezet a két ország történetében" (ATV)
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is…
júl. 2
12:12
NB II: íme a 2013/14-es bajnoki szezon mezőnye (Sport365)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának legutóbbi ülésén elfogadták a 16 érintett klub nevezését a másodosztályú bajnokság következő idényének küzdelmeire, ezzel véglegessé vált a mezőny.
júl. 2
12:14
Újra csökkent a 3 hónapos aukciós átlaghozam (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D131009) összesen 75,3 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett,...
júl. 2
12:14
98 százalékos különadó: újabb magyarnak ítéltek kártérítést (ATV)
Újabb magyar közalkalmazottnak ítéltek meg kártérítést kedden Strasbourgban, a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történő elvonásával kapcsolatos jogvitában, miután májusban és egy héttel ezelőtt egy-egy hasonló ügyben ugyanígy döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.
júl. 2
12:14
Tottenham: Paulinho 17 millió fontért érkezik - hivatalos (Sport365)
A Konföderációs Kupa 3. legjobb játékosának választott brazil Paulinhot szerződtette az angol Tottenham Hotspur.
júl. 2
12:16
Tönkrevághatja a legnagyobb jelzálogpiacot egy bázeli szabály (Portfolio)
A készülődő bázeli szabályok egyike rendkívül érzékenyen érintheti a dán jelzálogpiacot, amely a legnagyobb a világon - írja a Bloomberg. A javaslat szerint a pénzintézetek egy partnerrel szembeni...
júl. 2
12:16
Brazília felfedezettje Angliában igazolt - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 2
12:18
Megújul az Ernst & Young (Portfolio)
Új névvel és arculattal, valamint új globális vezérigazgatóval kezdi üzleti évét az Ernst & Young. A nemzetközi tanácsadó cég neve július 1-jétől EY-ra változott, a globális vezérigazgatói tisztséget...
júl. 2
12:24
Cassano a Parmáé lesz, algériai csatárt kap érte cserébe az Inter (Agroinform)
Antonio Cassano ügynöke szerint megegyezett egymással pártfogoltja átigazolásáról az Inter és a Parma.
júl. 2
12:30
Átírják a horvát tankönyvek egy részét az EU-tagság miatt (Kripto Akadémia)
Átírják a horvát tankönyvek egy részét, azokban ősztől az ország már mint az Európai Unió tagállama szerepel.
júl. 2
12:30
Itt razziázik mától az adóhatóság, Te is beleszaladhatsz (Pénzcentrum)
Országos ellenőrzés-sorozatot indított ma a NAV....
júl. 2
12:36
Kevesebb a munkanélküli Spanyolországban (HR Portál)
Csökkent júniusban a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte kedden a spanyol foglalkoztatási és társadalombiztosítási minisztérium.
júl. 2
12:39
Orbán Viktor: Új fejezet kezdődik Magyarország és Szlovákia közös történetétben (Infostart)
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. A két kabinet képviselői több kétoldalú megállapodást is aláírtak, amelyek Orbán Viktor szavai szerint új fejezetet nyitnak a két ország közös történetében.
júl. 2
12:42
Blake nem fut a Gyulai Memorialon, helyette a női 100 méter világbajnoka jön (Agroinform)
A sérült Blake nem jön, de itt lesz Carmelita Jeter, a nagy tehetség Warren Weir és a 37 éves sztár, Kim Collins is.
júl. 2
12:45
A Kreatív a Budapest Pride mellett (Kreatív Online)
Csomó reklámcég és média aláírta a Nyitottak Vagyunk kezdeményezést. Mi is.
júl. 2
12:45
Íme a világ legnagyobb épülete! (Blikk)
Sanghaj - A világ legnagyobb épülete nyílt meg a kínai Csengtuban: az épületkomplexumban akár száz magyar parlament is elférne.
júl. 2
12:45
A nap fotója: Dzsudzsák teniszben verte csapattársát (Sport365)
Dzsudzsák Balázs ismét aktív volt rajongói oldalán. A magyar válogatott labdarúgója szabadidejében teniszben jeleskedett.
júl. 2
12:47
Diósgyőr: Szivics miatt távozik a kapus (Sport365)
Távozik a Diósgyőri VTK első számú kapusa, Ribánszki László. A kapus a lengyel első osztályban folytatja pályafutását.
júl. 2
12:48
Sereghajtó a magyar börze a régióban (Portfolio)
Hétfőn tovább folytatódott az erősödés a vezető nyugati piacokon, amit a vártnál kedvezőbb amerikai feldolgozóipari adat is támogatott. Az ázsiai régióban ugyanakkor nem volt egységes irány, az...
júl. 2
12:48
Jól vizsgázott a gólbíró-technológia a Konföderációs Kupán (ATV)
A GoalControl elnevezésű gólbíró-technológia gond nélkül működött a vasárnap zárult brazíliai labdarúgó Konföderációs Kupán, így a nemzetközi szövetség (FIFA) hamarosan dönthet arról, hogy ezt a rendszert használja a jövő évi világbajnokságon is.
júl. 2
12:50
Index: 500 traffipaxszal erősítene a rendőrség (ATV)
A kamerák már nemcsak a gyorshajtókat, hanem a záróvonalat átlépőket, a leálló sávot használókat, és a kanyarodási szabálysértőket is szűrnék.
júl. 2
12:54
20%-kal csökkenhet az indiai aranyexport (ProfitLine)
A bevitel költségei és a kamatlábak megnehezítik az exportőrök számára, hogy versenyképes áron vigyék ki termékeiket, még ha az amerikai piacon nagy is a kereslet irántuk.
júl. 2
12:57
Erős földrengés Szumátrán (Infostart)
Erős, a Richter-skála szerinti 6,1-es földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd délután az Indonézia nyugati részén található Aceh tartományt. A legfrissebb jelentések szerint egy ember meghalt és legalább ötvenen megsérültek.
júl. 2
12:57
Üzemi baleset és úti baleset - mikor mi jár? (Adózóna)
Mi számít úti balesetnek és mi üzemi balesetnek, illetve milyen mértékű ellátás jár ezeken a címeken?
júl. 2
13:00
A túlórapénz miatt aggódnak a pedagógusok (Privátbankár)
A Pedagógusok Szakszervezete szerint a túlóra kérdése még mindig függőben van a pedagógus-életpályamodellben, miután a béremelést nem egyszerre vezetik be.
júl. 2
13:00
A fociban a pénz az úr? (Agroinform)
Az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában a Metalurg Szkopje hazai pályán fogadja az azeri Karabakh csapatát.
júl. 2
13:02
Az indonéz befektető egyben bekebelezheti az Intert (Agroinform)
Az eredetileg az Inter részvényeinek 40 százalékára pályázó Erick Thohir most a klub 80 százalékát megvenné Morattitól.
júl. 2
13:03
Kinevezés az Adverticumnál (Kreatív Online)
Szutor Ferenc vezérigazgató-helyettes is lett.
júl. 2
13:03
Önálló életre kelnek a fémgyöngyök! - Videó (Blikk)
Látványos kísérletet osztott meg a világgal a BBC egyik tudományos műsorának házigazdája a youtube-on.
júl. 2
13:05
Az Insomnia egy napja Szaúd-Arábiában (Kreatív Online)
Filmes celebekkel turnézott az ügynökség a sivatagban. 1 nap 10 kép a hőségből.
júl. 2
13:06
Elfelejtett bugyit húzni a szexi énekesnő (Blikk)
Bugyi nélkül lépett színpadra Bostonban az egyre dögösebb énekesnő, Selena Gomez (20).
júl. 2
13:06
Így kell kuncsaftot fogni: a tüdőgondozó mellé suszterolták a trafikokat (Alternatív Energia)
Öt üzletből gond nélkül vehetett bagót egy 14 éves lány, holott mindegyik tesztelt dohánybolt nemzeti volt, ahova kiskorú be sem teheti a lábát. Közben pedig úgy tűnik, az egészségügy erősen összeér a szívásüggyel.
júl. 2
13:06
6,1-es földrengés Indonéziában: áldozat is van (ATV)
Erős, a Richter-skála szerinti 6,1-es földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd délután az Indonézia nyugati részén található Aceh tartományt. A legfrissebb jelentések szerint egy ember meghalt és legalább ötvenen megsérültek.
júl. 2
13:08
Aggódnak a németek: ipari kémkedést is végezhetett Amerika? (ATV)
Német gazdasági szervezetek attól tartanak, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) széleskörű adatgyűjtéséből származó gigantikus adatbázist nemcsak terrorelhárítási, hanem egyéb más célokra, így akár ipari kémkedésre is fel lehet használni - írja német Spiegel Online hírportál.

Keresés