Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről, így reagált a bank sajtófőnöke az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
Boston - Szörnyű, hogy vannak emberek, akik képesek pénzt lopni a tragikus kimenetelű maratonfutást túlélő áldozatok kárára – háborodott fel Thomas M. Menino bostoni polgármester, de Audrea Gause (26) alattomos ügyeskedése nem csak őt, hanem egész Amerikát megdöbbentette.
Ezen a héten elkezdődhetnek az egyeztetések az MSZP és az Együtt-PM között a 106 egyéni választókörzet közös jelöltjeiről - értesült lapunk. Forrásaink szerint Budapesten 3-4 körzetre számíthat a Bajnai Gordon vezette szövetség, de juthat két hely a Demokratikus Koalíciónak (DK) is. A névsort, akár a lehetséges közös listát, illetve a közös miniszterelnök-jelöltet a szocialisták őszi kongresszusa…
Joó Abigél aranyérmet nyert vasárnap a cselgáncs Világkupa-sorozat 150 ezer dollár összdíjazású, moszkvai Grand Slam-versenyén a 78 kilogrammos súlycsoportban.
Kamionok dübörgésétől volt hangos vasárnap Szeged belvárosa, de nem a Balkán felé tartó tranzitforgalom tért vissza a csongrádi megyeszékhelyre, hanem kamionos gyorsulási versenyt tartottak a Huszár Mátyás rakparton.
Japán cégek által Nagy-Britanniában fenntartott állások tízezreit sodorhatná veszélybe a brit EU-tagság esetleges megszűnése - vasárnapi sajtóértesülések szerint erre figyelmeztette alig burkoltan a japán kormány Londont.
Varga Viktor (25) Indiába készül! Az énekes élete az utóbbi időben fenekestül felfordult, hiszen szakított menedzsmentjével, barátnőjével, Cinthya Dictatorral összebútorozott és külsejét is megváltoztatta. Viktor úgy gondolta, hogy a teljes változáshoz a lelki átalakulás is kell, ezért több hónapra az ázsiai országba utazik.
Budapest — Felgyújtották a Music FM műsorvezetőjét. Horváth Szilárdot nem terrortámadás érte, hanem kollégái egy tűzálló ruhát teszteltek rajta, olyat, amilyet az autóversenyzők is viselni szoktak.
Nanga Parbat - Sikeresen leereszkedett a biztonságot jelentő 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette expedíció. A csapat több mint nyolcórás mászás után pénteken hódította meg a 8125 méteres Nanga Parbatot.
Grosetto - Az igazság nem győzött – állítja Fehér Róbert, röviden summázva a Costa Concordia luxushajó tragédiája kapcsán hozott ítéleteket. Róbert személyesen ment el a tárgyalásra, hisz bátyja, Sándor (†38) a hajón vesztette életét.
Boba - Kigyulladt egy használt gumiabroncsokat tároló telep vasárnap hajnalban a Vas megyei Boba határában. A katasztrófavédelemnél a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztást rendelték el, mivel több száz tonna használt gumiról volt szó, amelynek a füstje mérgező, ráadásul a tűz a környező erdőket és tarlókat is veszélyeztette.
Egy forró nyári héten se pihen pihen a Balatonnál, a rendőrök például inkább a pesti bicikliseket szondáztatják a belvárosi éjszakában. A Pénzcentrum összeszedte, hogy mi mindent kell a kerékpárodra szerelni, ha nem akarsz büntetést kapni. A társasházaknál lyukas a kassza, de valyon hova és hogyan folyik el a pénz?...
Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
Tűz pusztított vasárnapra virradóra a Femen nőjogi szervezet párizsi székhelyén. A rendőrség szerint feltehetően baleset történt, a feminista csoport szerint viszont "gyanúsak a véletlen egybeesések".
A DNS hibájának kijavításával gyógyítottak meg három gyermeket betegségükből, amely miatt se járni, se beszélni nem tudtak - adta hírül egy új tanulmány. A három gyermek jól van, óvodába járnak - idézte a BBC hírszolgálata a Science tudományos magazinban megjelent tanulmányt.
A német biztonsági szolgálatok szorosan együttműködnek az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) német lapok vasárnapi beszámolói szerint.
Magabiztos győzelmet aratott és többséget szerzett a japán felsőházban a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, a buddhista Új Komeitó a vasárnap tartott...
Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese a bolgároktól (94-81) és az észtektől (80-66) elszenvedett vereség után remekül kezdett, és 19-7-re elhúzott.
A selejtezőből induló, a világranglistán 114. argentin Federico Delbonis három játszmában, három mérkőzéslabdáról veszített a Hamburgban rendezett, 1,1 millió euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna vasárnapi fináléjában az olasz Fabio Fognini ellen.
Az OECD a hétvégi G20-ak moszkvai találkozójára hozta nyilvánosságra azt a javaslattervezetét, amely határozott lépéseket próbál tenni az adóelkerülés ellen. A résztvevők egy emberként álltak ki a...
A ló végigkísérte hazánk és őseink történelmét a háborúkban, az ünnepeken és a munkás hétköznapokban egyaránt. A lótenyésztés olyan nemzeti ügy volt a múltban és olyan most is, amely része a magyar felfogásnak, a nemzeti imázsnak, és fontos, hogy továbbra is része legyen mindennapjainknak, ünnepeinknek is - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Vágta előfutamának számító…
A héten nem valószínű csapadék és fokozatosan melegszik az idő, vasárnap már 40 fok közeli maximumokra lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A kínai pénzügyminiszter cáfolja, hogy a világ második számú gazdasága válságba sodródna. Ellenkezőleg, szerinte a kínai gazdaság növekedése éppenséggel gyorsulhat. Kína hazai összterméke (GDP) az...
Vasárnap este újraindult a vasúti forgalom a Győr-Sopron közötti GYSEV-vonalon, miután befejezték a két ember halálát okozó délutáni baleset helyszínelését Kópházánál - közölte a GYSEV szóvivője az MTI-vel.
Négyen megsérültek Hatvanban, amikor egy gépkocsi mentőautóval ütközött a Horváth Mihály utcában - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió - hangsúlyozta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád-menti bejáratát jelképező székelykaput.
Magabiztos, 14 gólos győzelemmel kezdte meg szereplését a barcelonai világbajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott: Merész András együttese a várakozásnak megfelelően simán, 20-6-ra verte a brazil csapatot.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
A Fidesz szerint a baloldal hatalmi alkudozásának veszélyes eredménye, hogy a szocialisták - ahogy az Együtt-PM választási szövetséget vezető Bajnai Gordon is - a "sorok között támadják" a rezsicsökkentést és a devizahiteleseket segítő intézkedéseket.
Az adónövelésre építő költségvetési kiigazítások, a gyenge gazdasági növekedési kilátások és a magas eladósodottság miatt egy jövőbeli esetleges államcsőd veszélyére hívja fel a figyelmet körképében...