Keresem az ideillő szóösszetételt, melyik változatot is szeressem? Italo Svevo kötetének, a "Zéno tudatának" az olvasását fejeztem be most. Melyik a pontosabb rá, a remek regény, vagy a regényremek? Egyoldalúnak nem mondhatom magam, annyi azonban csakugyan igaz, hogy az évszázadok irodalmi terméséből a legközelebb talán Stendhal könyvei férkőztek a szívembe.
Három meggyilkolt és szemeteszsákba rejtett nő holttestére bukkantak a hét végén az egyesült államokbeli Clevelandben, üresen álló házakban. A rendőrség őrizetbe vette a feltételezett gyilkost.
Több mint kétszáz eritreai menekült megtagadta a dél-olaszországi Lampedusa szigetének táborában, hogy ujjlenyomattal azonosítsák, miközben újabb menekültcsoport érkezett hajóval Afrikából.
Rost Andrea szerint klasszikus, szép, minden részletében alaposan kidolgozott és ízléses előadásra számíthat a néző Puccini Pillangókisasszony című operájának bemutatásakor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Detroitot 1701-ben alapították francia szőrmekereskedők az északkelet-amerikai Nagy-tavak déli végén, egy folyó mellett, amely keskeny, persze csak ahhoz képest, hogy a hatalmas Huron-tó és tőle délre az Erie-tó között képezi részét egy természetes csatornának. Ezért a folyót elnevezték Détroit-nak - franciául Szorosnak -, és róla a várost ugyancsak.
Tegnap - előzetes bejelentésének megfelelően - hivatalosan is lemondott a trónról II. Albert király legidősebb fia, Fülöp herceg javára. Az 53 éves trónörökös a parlament két házának együttes ülésén tette le az uralkodói esküt. A ceremónia a takarékosság jegyében zajlott Brüsszelben.
A szezonális munkák erősödésének és a közfoglalkoztatás bővülésének hatására 5,5 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
Nyilvános pályázati felhívásban első alkalommal meghirdette a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolója a feldolgozó értékesítését - olvasható a Cégközlöny pénteki felhívásában.
Két fiatal magyar kutató is szerepel a között a 287 pályakezdő tudós között, akiket az Európai Kutatási Tanács Starting Grants elnevezésű pályázata keretében projektenként akár 2 millió eurós (600 millió forintos) összegig terjedő támogatásban részesít.
Negyedmillió látogatót fogadott a 47. montreux-i dzsesszfesztivál, az első, amelyet az alapító Claude Nobs halála óta tartottak. A fellépők között volt Prince és Leonard Cohen, a koncertek javarésze teltházzal ment, jövőre japán estet is tartanak.
Ma délelőtt több mint fél órára lezárják a Lánchidat, majd a Budai Várba vezető Hunyadi János utat, mert a Nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezvényt tartanak a fővárosban - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ hírszolgálata, a BKK Info az MTI-t.
Még az idén elkészül az a szabályozás, amely szerint 2014 nyarától minden energiatermelőnek és -elosztónak az általa eladott energiamennyiség másfél százalékát meg kell takarítania - mondta a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Új nyomozás lefolytatására utasították a helyi hatóságokat annak a kerekesszékes férfinak az ügyében, aki szombaton felrobbantotta magát a pekingi nemzetközi repülőtéren, mert nyolc éve hiába kereste igazát a panaszirodákban - jelentette a kínai központi televízió.
Ma délelőtt több mint fél órára lezárják a Lánchidat, majd a Budai Várba vezető Hunyadi János utat, mert a Nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezvényt tartanak a fővárosban, közölte a Budapesti Közlekedési Központ hírszolgálata, a BKK Info.
A horvát elnök biztos abban, hogy a zágrábi kormány a horvát érdekeket védelmezi az INA és a Mol közötti részvényesi megállapodás esetleges módosításakor.
A Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete hirdette meg azt a demonstrációt, melyen a Pápai Hús dolgozói melletti szimpátiáját fejezte ki többek között az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció, írja az InfoPápa.
A Szolidaritás Mozgalom eddigi vezetőjét, Kónya Pétert választotta elnöknek az egyesületté alakult szerveződés szombati, alakuló közgyűlésén. Kónya egyedüliként indult a vezetői posztért: a megjelent 163 tagból 123-an szavaztak rá, az egyesület társelnöke Székely Sándor lett.
Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
A konzervatív görög kormány javaslata szerint országosan évi hét vasárnap tarthatnának nyitva a boltok önkéntes alapon, és ehhez a helyi önkormányzatok belátásuk szerint még további vasárnapokat tehetnének.
Cristiano Ronaldo gyönyörű szabadrúgásgóljával szerezte meg a vezetést a Real Madrid a Bournemouth elleni barátságos mérkőzésen, melyet aztán 6-0-ás kiütéssel meg is nyert a Királyi Gárda.
Malajziában játszott felkészülést a Chelsea, ahol a meccset az egyik néző talpig Manchester United szerelésben "szurkolta" végig a Chelsea-szektor kellős közepéről. A meccset végül kiütéssel, 4-1-re megnyerték a kékek.
A kínai piacokon mérsékelt csökkenés mutatkozik, miután a kínai központi bank a hétvégétől eltörölte a banki kölcsönkamatok mértékére vonatkozó korábbi korlátozásait. Japánban enyhe emelkedés mutatkozik, miután győzelmet aratott és többséget szerzett a japán felsőházban a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere.
Hekkerek hatoltak be az amerikai Apple vállalat fejlesztői oldalára, ahol egyebek között az új, iOS 7-es operációs rendszer legújabb frissítései is találhatóak.
A Hatvan felé tartó vonat összeütközött egy személyautóval Pásztó és Püspökszurdoki között hétfő hajnalban, emiatt a somoskőújfalui vonalon 15-20 perces késéssel kell számolniuk az utazóknak, közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
A megelőző 12 hónap során migrénben szenvedő emberek 86 százaléka tapasztalt migrénes rohamot a nyaralása alatt. Öt megkérdezettből egy ember (21%) mondta, hogy általában vagy gyakran szenved migréntől a vakáció folyamán.
Legalább 47 halálos áldozata és mintegy 300 sérültje van annak a 6,6-es erősségű földrengésnek, amely hétfő reggel történt az északnyugat-kínai Kanszu tartomány egy közepesen sűrűn lakott részén a helyi vezetés közlése szerint.
Legalább 47 halálos áldozata és mintegy 300 sérültje van annak a 6,6-es erősségű földrengésnek, amely hétfő reggel történt az északnyugat-kínai Kanszu tartomány egy közepesen sűrűn lakott részén a helyi vezetés közlése szerint.
A horvát elnök biztos abban, hogy a zágrábi kormány a horvát érdekeket védelmezi az INA és a MOL közötti részvényesi megállapodás esetleges módosításakor. Ivo Josipovic ezt újságírói kérdésre mondta...