Már keddtől várják a csapatokat és a versenyzőket a Hungaroringre, a hétvégén megrendezésre kerülő Formula-1-es Magyar Nagydíjra. A Hungaroring Sport Zrt. elnöke elmondta: Bernie Ecclestone több napot tölt majd Budapesten
Lényegében egy óra után összeomlott ez elektronikus útdíj rendszere, és még most is erősen döcögve működik - a jelek szerint a "minden rendben" kommunikáció ellenére ez már a kormánynak is sok volt, két fejest kirúgtak.
Az egyelőre alacsony infláció, illetve a visszafogott gazdasági növekedés miatt további, összességében jelentős kamatcsökkentésekre lát teret friss országértékelésében Bank of America Merrill Lynch,...
Az index.hu értesülései szerint múlt pénteken azonnali hatállyal megszüntette a tulajdonos MFB az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatójának, Bakó Attilának és üzemeltetési igazgatójának,...
Ismét negatív rekordot döntött az első félévben a megszűnő építőipari cégek száma – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. A romlás üteme ugyanakkor lassult, az ágazat megrendelés-állománya és az alapítások száma pedig azt jelzi, hogy az építőipar túl van a nehezén.
2013. nyár elején immár negyedszer ismételte meg a cafeteriatrend.hu weboldal azt a felmérést, amellyel a cafeteria rendszer problémáit, sikereit kívánta feltárni. Sokan sokféle problémával küzdenek a cafeteria rendszerük működtetésekor: ki az adókra, ki az adminisztrációra, ki az elfogadóhelyekre panaszkodik. De milyen is lenne a jövő ideális cafeteria rendszere?
Az egyeseknél Jámbor Vilmos, a ketteseknél Lázár Vilmos, a négyesek mezőnyében pedig Lázár Zoltán bizonyult a legjobbnak a hazaiak közül a Lipicai Lovasfesztivál keretében rendezett nemzetközi fogathajtó versenyen, Szilvásváradon.
A korábbi bizonytalanságok ellenére, és a szocialisták törekvéseivel szemben, Anibal Cavaco Silva, portugál köztársasági elnök nem akar előrehozott választásokat. Így pedig Pedro Passos Coelho,...
A Duna alacsony vízállása miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) D11-es, D12-es menetrendszerinti, valamint a csak hétvégén illetve ünnepnapokon szintén menetrend szerint közlekedő D13-as hajói hétfőtől nem érintik a Haller utcai és Meder utcai kikötőket....
Nyolc írásbeli kérdést tesz fel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetőjének Kunhalmi Ágnes - ezt az MSZP elnökségi tagja jelentette be a szervezetnek otthont adó épület előtt tartó hétfői sajtótájékoztatóján.
Az idei első fél évben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma, az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.
A régióban Magyarországon aggódnak legkevesebben a rezsiárak növekedése miatt, ugyanakkor a magyarok négyötödét továbbra is a megélhetési költségek előteremtése foglalkoztatja leginkább, jobban, mint bármely más környező ország lakosait - közölte a Provident Pénzügyi Zrt. anyacége felmérésére hivatkozva hétfőn az MTI-vel.
A ló nem számít járműnek, legalábbis az egyik népszerű gyorsétteremnél. Pontosabban: lovasok nem használhatják az autósoknak fenntartott külső kiszolgálóhelyet. Ebből ugyan nem következik rögtön, hogy akkor a lóval érkezők bevihetik az állatukat az étterembe, mégis megtörtént ilyen az étteremlánc egyik üzletében.
Mind az eurózónában, mind az Európai Unió egészében nőtt az államadósság hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya az első negyedévben - közölte hétfőn az Eurostat.
Amikor ezt írjuk, Katalin hercegné éppen vajúdik Londonban. Összegyűjtöttük, hogy mi érdekel bennünket mindebből. 1. Tavasszal szárnyra kapott a médiában egy fotó Julia Gillardról, Ausztrália akkori miniszterelnökéről, amint éppen egy játék kengurut köt a születendő bébinek. fotó: Pinterest 2. A Paddington kórházat már napokkal a szülés megindulása előtt körbebarikádozták. Londoniak, turisták,…
Barcelona - Esélyt sem adott a magyar női vízilabda-válogatott a braziloknak. Merész András (50) együttese a barcelonai világbajnokság első mérkőzésén 20-6-ra legyőzte a dél-amerikai riválisát.
- Felháborító, hogy törvényellenes lépésre kényszerítették az iskolákat, kommentálta Botka László, Szeged polgármester, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ titokban nevezett át egy csomó iskolát.
Péntek óta nincs hír Varga Csabáról, a Gasherbrum II., a Karakorum-hegységben, a kínai-pakisztáni határon fekvő 8035 méter magas hegy csúcs megmászására indult nagyváradi hegymászóról. Moys Zoltán, az expedíció magyarországi kapcsolattartója hétfőn azt mondta: Varga Csabának nincs műholdas telefonja, így csak akkor tud jelentkezni, amikor a csúcshódítás után visszaérkezik az alaptáborba.
1000 órát adtak a Schmuck Andor vezette szociáldemokraták a demokratikus ellenzéki pártoknak a csatlakozásra ahhoz a 15 pontos programhoz, melyben a „szépkorúak” számára akarnak kedvezményeket elérni.
Csányi Sándor újabb OTP-részvényeket adott el - belebuktak a vezetők az e-útdíj rendszerbe - hetek múlva indulhat a FUTÁR - a gazdasági tárca dolgozói 30 ezret kapnak a számlaköltségeikre, a tanárok semmit - Nézze meg itt >>
Hihetetlen szabadrúgásgólt adott meg a bíró az Arsenal második csapatának Boreham Wood elleni szokásos előkészületi mérkőzésén. A találat előtt kézzel tette arrébb a labdát az egyik játékos.
A szíriai felkelők elfoglalták hétfőn az északi országrészben fekvő Hán el-Asszalt, az egyik utolsó várost Aleppó tartomány nyugati részén, amely még a kormányerők kezén volt.
Bizonyosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,25 százalékponttal 4,00 százalékra csökkenti az alapkamatot keddi ülésén - jósolták egyöntetűen londoni pénzügyi elemzők.
Annak ellenére, hogy a hétfői kereskedés iránykereséssel indult a nyugat-európai piacokon, a déli órákhoz közeledve felfele vették az irányt az indexek. Hiába a kedvező nyugat-európai hangulat az...
Elfogtak egy körözött férfit hétfőn Budapesten, a VII. kerületi Peterdy utcában. A férfi autóval, majd gyalog menekült a rendőrök elől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Az E-Star bejelentette, hogy a július 23-án 10 órára összehívott rendkívüli közgyűlés a céghez beérkezett tulajdonosi igazolások alapján nem lesz határozatképes, ezért az esemény ebben az időpontban...
Bár múlt héten Ben Bernanke amerikai jegybankelnök az eddigieknél konkrétabb menetrendet vázolt a mostani pénznyomtatási program leállításával kapcsolatban, sem a dollár nem kapott szárnyra, se a...
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint példát akarnak statuálni Szilvásy György ügyében. Debreczeni József úgy vélte, figyelmeztetés a másodfokon, a volt titokminiszter ügyében ítélkezők számára a Varga Béla nyugalmazott hadbíró ellen közelmúltban indított eljárások.
A szektort érintő jövőbeli változásokról, a víziközmű felügyeleti és árszabályozói feladatokról egyeztetett hétfőn a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Víziközmű Szövetség...
Meglehetősen sokat kell rá még várnunk, de éppen ezért lehet meg az eredménye. A múltból a jövőbe ugrik majd a Mitsubishi Lancer Evolution sorozat következő generációja. Az EVO XI hibrid hajtáslánca akár 500 lóerős teljesítményre is képes lehet.