Budapest — Indul a választások előtti szokásos osztogatás? Pedagógusok, közalkalmazottak és közszférában dolgozók, valamint a katonák is számíthatnak béremelésekre a következő fél- egy évben.
A devizahiteles perekben az adósok fő célja megszabadulni a nagy terhet okozó kötelezettségek alól. Több jogász és érdekvédő ennek lehetőségével kecsegteti az adósokat, akik ennek érdekében akár plusz költséget, terhet vállalnak és bírósághoz fordulnak - de a hitel irreálisan magas terheit még egy kedvező bírósági döntés sem képes enyhíteni. Azt is lehetne mondani, hogy aki nyer a peren, az is…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,41 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 18 616,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Los Angeles – Barátnője bántalmazása miatt mégsem kellett börtönbe mennie Edward Furlongnak (35), aki a Terminátor 2. – Az ítélet napjában a gyerek John Connort játszotta.
Csaknem egymilliárd forintos fejlesztés zárul le a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén, aminek köszönhetően 123-mal nőtt a gyár létszáma - tájékoztatta a cég az MTI-t kedden. A...
A hétfői nehézségek után kedden már rendben működött az e-útdíj rendszer, és a határátkelőkön is folyamatos a forgalom. Erről az e-útdíj szakmai projektszóvivője a röszkei autópálya-határátkelőn...
A hétfői nehézségek után kedden már rendben működött az e-útdíj rendszer, és a határátkelőkön is folyamatos a forgalom. Erről az e-útdíj szakmai projektszóvivője a röszkei autópálya-határátkelőn kedden tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Budapest — Máris támadják ByeAlex (29) legújabb dalát. Az Eurovíziós Dalfesztiválon tizedik helyen végzett énekes alig egy napja töltötte fel legújabb videoklipjét közösségi oldalára, máris elindult a szurkálódás.
Velence — Először nyaralt együtt a teljes Gömöry család, az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt (51) zeneszerző a Velencei-tó egyik legszebb wellness-szállodájában kényeztette feleségét, Rékát és két gyermeküket.
Öt tipp, amivel megelőzheted, hogy a virtuális valóság tönkretegye a kapcsolatodat. Reggel kinyitod a szemed, és az első dolgod, hogy bejelentezel a Facebookra? Elvonási tüneteket produkálsz, amikor tönkremegy az okostelefonod, és ezért nem tudsz belépni, hogy megnézd, ki lájkolta a tegnap este frissített profilképedet? Lehetséges, hogy Facebook-függő lettél? Fotó: Pinterest Természetesen…
Az euróövezet válsága tavaly átmenetileg a közös valuta használatát is visszaszorította, 2012 második felében azonban már ismét erősödött az euró iránti bizalom - írja az Európai Központi Bank (EKB)...
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. zárt tenderén, egyetlen ajánlattevőként, az OTP Bank nyerte el az e-útdíj on-line bankkártyás fizetéshez szükséges banki szolgáltatás végzését. A június 10-én...
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által az e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódó médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, PR ügynökségi és online kommunikációs szolgáltatások megrendelésére kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Veszélyes útra lép az Európai Parlament (EP), ha elfogadja az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentést, mert azzal egy világos kritériumokat nem tartalmazó, alapszerződés-ellenes eljárást indít meg - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban a Tavares-jelentésről folytatott EP-vita után tartott…
Az unikális, az elmúlt évszázadok tőzsdei manipulációit, mániáit és az ezek következtében létrejövő válságokat összegyűjtő kiadvány most újra elérhető a Portfolio könyvesboltjában. A Mániák és...
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete együttműködésben a VOLT és a Sziget Fesztivál ausztriai promóciós irodájával számos közös akciót valósít meg annak érdekében, hogy idén is minél több fiatal érkezzen a hazai könnyűzenei fesztiválokra a szomszédos Ausztriából....
Az autósvilág már közel egy évtizede különböző szélsőségekbe bocsátkozik a hibridek kérdéskörében. Egy dolgot azért leszögezhetünk: ez a téma, és – még ha csak részben is, de – az elektromos autózás érdekes. Ennél fogva pedig maga a hibridezés is érdekes, ám mindeddig kisebb-nagyobb kompromisszumokat kellett hoznunk, amennyiben a kettős hajtásmód mellett döntöttünk. Az Auris új generációja…
Lemondott kedden Paulo Portas portugál külügyminiszter, a jobboldali kormánykoalíció kisebbik pártjának a vezetője. E párt nélkül a kormánynak nincs parlamenti többsége. Portas írásban közölte, hogy...
Az autósvilág már közel egy évtizede különböző szélsőségekbe bocsátkozik a hibridek kérdéskörében. Egy dolgot azért leszögezhetünk: ez a téma, és – még ha csak részben is, de – az elektromos autózás érdekes. Ennél fogva pedig maga a hibridezés is érdekes, ám mindeddig kisebb-nagyobb kompromisszumokat kellett hoznunk, amennyiben a kettős hajtásmód mellett döntöttünk. Az Auris új generációja…
Október 5-én Moszkvában mérkőzik meg egymással az ukrán Vlagyimir Klicsko és az orosz Alekszandr Povetkin nehézsúlyú szuper-, illetve világbajnok ökölvívó.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által az e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódó médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, PR ügynökségi és online kommunikációs szolgáltatások megrendelésére kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen keddi kijelentése miatt - közölte az Együtt-PM szövetség kedden az MTI-vel.
Francois Hollande francia államfő menesztette Delphine Batho környezetvédelmi minisztert, aki kedden "rossznak" nevezte a jövő évi költségvetési tervezetet, mivel abban tárcájától 7 százalékot vonnának el.
Lemondott kedden Paulo Portas portugál külügyminiszter, a jobboldali kormánykoalíció kisebbik pártjának a vezetője. E párt nélkül a kormánynak nincs parlamenti többsége. Portas írásban közölte,...
Budapest - Ismét több tízmillió forint elsikkasztásával vádolja egyik ügyfele Ruttner Györgyöt. A sztárügyvéd ellen - aki Kovács Lázár, Stohl András, Damu Roland és Oláh Ibolya peres ügyével vált közismertté - korábban már tett feljelentést egy másik ügyfele. K. János azt állítja, neki és testvérének összesen hatvanmillióval tartozik Ruttner György, akinél letétbe helyeztek 30-30 milliót egy…
Helyrehozhatatlanul leromboltak egy 5000 éves piramist a perui főváros térségének legjelentősebb régészeti lelőhelyén feltételezett ingatlanspekulánsok az elmúlt hét végén.
Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató jelenlegi helyettesének kihallgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása kedden a Kecskeméti Törvényszéken. A tanú az ügy nyomozása során - állítása szerint pletykákra alapozva - tett terhelő vallomást Hagyóékra.