2013. július 26. péntek

júl. 26
8:09
Japánban 14 hónapja először emelkedtek az árak (ProfitLine)
A japán fogyasztói magárindex 0,4 százalékkal emelkedett júniusban - közölte a japán statisztikai hivatal pénteken. Ez azt jelenti, hogy 14 hónapja először emelkedtek az árak, az inflációt a gyenge jen miatt növekvő energiaárak, nem a kereslet növekedése hajtotta.
júl. 26
8:11
Heteken belül emelkedhet a cigi ára (ProfitLine)
Eddig csak kiadásuk volt a trafikosoknak, de mostanában a bevételi oldalon is egyre nagyobb összeget könyvelhetnek el - írta pénteki számában a Világgazdaság, amely szerint a jó üzlethelyiséget választó koncessziótulajdonosok napi félmillió forintos forgalomnak örülhetnek.
júl. 26
8:12
Orbán Viktor a devizahitelezésről: "Most van, a jövőben nem lesz" (Infostart)
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusautókat, ékszereket - terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének…
júl. 26
8:15
Orbán: ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét (Blikk)
júl. 26
8:18
Ponthatárok: mintegy 2600 "egészségügyi" hallgató startol (Alternatív Energia)
Összesen 2582 hallgatót vesz fel az idén a Semmelweis Egyetem hat kara, közülük 2441-en államilag finanszírozott, míg 141-en költségtérítéses képzésre nyertek felvételt, közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese.
júl. 26
8:18
Több száz rendőr vadászik ügyvédekre, politikusokra, vállalkozókra (Kripto Akadémia)
Az olasz rendőrség pénteken nagyszabású maffiaellenes akciót indított Rómában és Calabriában.
júl. 26
8:18
Tőzsdére készül a Wizz - Itthon is vehetünk a részvényeiből? (Portfolio)
Időről időre lobbannak fel pletykák a Wizz Air tőzsdére lépésével kapcsolatban. Legutóbb már hírügynökségek azt is tudni vélték, hogy melyik befektetési bankokat választotta a diszkont légitársaság a...
júl. 26
8:18
Sürgeti az amerikai fegyverszállítmányt a szíriai ellenzék (ATV)
A szíriai ellenzék vezetője sürgette, hogy az Egyesült Államok minél hamarabb szállítson fegyvert a felkelőknek, és erőltesse jobban a polgárháború politikai megoldását. Barack Obama amerikai elnök vonakodik attól, hogy Irak és Afganisztán után a szíriai konfliktusba is belekeverje országát. Egy washingtoni kongresszusi bizottság azonban a hónap elején az ezzel járó veszélyek dacára megállapodott…
júl. 26
8:20
Orbán nem tett le a luxusadó bevezetéséről (Portfolio)
Nyugodt, higgadt tárgyalásokat kezdünk a bankokkal - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel. Devizahitelek Elismerte, hogy korábban nem sokat foglalkoztak az egyeztetésekkel a bankokkal. De...
júl. 26
8:20
Washington szerint Egyiptomban nem történt államcsíny, Murszit őrizetbe vették (ATV)
Az amerikai kormány szemmel láthatóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem minősül államcsínynek Mohamed Murszi egyiptomi elnök eltávolítása a hatalomból – mondták csütörtökön szenátorok és képviselők.
júl. 26
8:21
Indonéz üzletemberé lehet az Internazionale (Sport365)
Milánóban tárgyalt egymással Massimo Moratti, az Internazionale elnöke, valamint Erick Thohir indonéz üzletember.
júl. 26
8:22
E-Star: ezért kaszálták el a hitelezői megállapodást (Portfolio)
Kézhez kapta az E-Star a Fővárosi Törvényszék legutóbbi végzéséhez kapcsolódó indoklást, ami megmagyarázza, hogy miért is került elutasításra a csődegyezség jóváhagyása iránti kérelem. Az ok...
júl. 26
8:22
Visszatér a kánikula: hétvégén 40 fok is lehet, kedden jöhet csak enyhülés (ATV)
Az átmeneti felhősödés után ma már zavartalan napsütésre lehet számítani, visszatér a forró nyári idő. Vasárnap akár a 40 fok sem kizárt.
júl. 26
8:24
Tovább bonyolódik az E-Star csődjének ügye (Privátbankár)
Az E-Star fellebbez a Fővárosi Törvényszék végzése miatt - a bíróság úgy látja, nem megengedhető módon válogat hitelezői között a cég.
júl. 26
8:36
Brutális vonatbaleset: Lehet, hogy a sebességszabályozó őrült meg (Kripto Akadémia)
Szakértők szerint vagy vonatvezető mulasztása, vagy a sebességszabályozó rendszer meghibásodása okozhatta a Santiago de Compostela-i vonatbalesetet.
júl. 26
8:36
Orbán jövőre luxusadót akar (Portfolio)
Nyugodt, higgadt tárgyalásokat kezdünk a bankokkal - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a jövő héten, kormány és bankok között kezdődő egyeztetésekkel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a...
júl. 26
8:36
Naponta egymilliót is kaszálhatnak az újszülött trafikosok (Pénzcentrum)
Eddig csak kiadásuk volt a trafikosoknak, de mostanában a bevételi oldalon is egyre nagyobb összeget könyvelhetnek el - írja a Világgazdaság, amely szerint a jó üzlethelyiséget választó koncessziótulajdonosok napi félmillió forintos forgalomnak örülhetnek....
júl. 26
8:36
Hiller: otromba marhaság, amit a felsőoktatással tettek (ATV)
Azt, hogy 10 ezerrel kevesebb hallgatót vettek fel a felsőoktatásba, nem a demográfiai változások idézték elő, hanem az az otromba marhaság, amit a rendszerrel tettek - ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 26
8:42
A devizahitelek kivezetéséről és luxusáfáról is beszélt Orbán (Privátbankár)
Továbbra sem tudni, mikor, mivé alakulhatnak át a lakáscélú devizahitelek. Lesz viszont luxusáfa, 30-35%-os. Varga Mihály nem fog unatkozni: mindkét feladatot neki adta ki a miniszterelnök. Ráadásul sietnie is kell.
júl. 26
8:42
Kinek üzlet a munkaviszony avagy ki viseli a kockázatot? (HR Portál)
A munkaviszony üzlet. Pont ugyanolyan, mint bármelyik másik, amelyet egy üzletember vagy egy munkavállaló minden nap megköt, amikor vásárolni megy az üzletbe, vagy amikor egy komolyabb vevővel vagy szállítóval köt százmilliós kontraktust. Közgazdasági értelemben a munkaadó azért válik munkaadóvá, mert – bár tőkével és immateriális erőforrásokkal (tudás, know-how, szabadalmak, összeköttetések)…
júl. 26
8:42
Bevezetésre kerülhet a 30-35 százalékos áfakulcs (ProfitLine)
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
júl. 26
8:44
Augusztusban kiderül, mennyivel lett olcsóbb a víz (Privátbankár)
Új számla jön, rajta a megtakarítással.
júl. 26
8:44
Fellebbez az E-Star a csődeljárást megszüntető bírósági döntés ellen (ProfitLine)
Az E-Star fellebbez a csődeljárást megszüntető bírósági döntés ellen - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
júl. 26
8:48
A Művészetek Völgye új programjai (Infostart)
Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, amely családias hangulatban, az újítások mellett hagyományos szórakoztató, komoly-, és könnyűzenei programokat kínálva várja a nagyközönséget. Márta István fesztiváligazgató az InfoRádiónak adott interjúban ismertette a programokat.
júl. 26
8:51
Rátámadtak a BKV sofőrjére és az ellenőrre (Blikk)
júl. 26
8:53
Felborult egy kamion (Blikk)
júl. 26
8:54
Tizenhárom embert temetett maga alá a megcsúszó hegyoldal (Kripto Akadémia)
Összesen tizenhárom embert temetett maga alá két földcsuszamlás Északnyugat-Kínában, ahol az ítéletidő hetek óta szedik áldozatait - számolt be a Hszinhua hírügynökség.
júl. 26
8:54
Keresztbe ment a sztrádán és az árokba zuhant a kamion (képek a roncsról) (Alternatív Energia)
Felborult egy kamion péntek reggel az M70-es autóúton, Tornyiszentmiklós közelében, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a honlapján.
júl. 26
8:54
E-Star: ezért kaszálták el a hitelezői megállapodást (Portfolio)
Kézhez kapta az E-Star a Fővárosi Törvényszék legutóbbi végzéséhez kapcsolódó indoklást, ami megmagyarázza, hogy miért is került elutasításra a csődegyezség jóváhagyása iránti kérelem. Az ok...
júl. 26
8:54
Úszósport: jönnek a vegyes váltók (Sport365)
Maguk a sportolók is nagyon örülnek a férfi-női váltóknak, ezért kerül a versenyek programjába.
júl. 26
8:56
Nem vicc: Mosógép helyett árva gyerekeket sorsoltak ki a tévéműsorban (Kripto Akadémia)
Sok száz csecsemőt "tesznek ki" évente Paksiztánban, többek között azért, mert a házasságtörésért halál jár, illetve a házasságon kívüli gyermekszülést a törvény bünteti. Most két kisgyerek bizarr körülmények között, de esélyt kapott az újrakezdésre.
júl. 26
8:56
Hét drogdílert vertek bilincsbe a kommandósok (kemény videó) (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek a fővárosban hét embert, akik ellen kereskedéssel elkövetett, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
júl. 26
8:56
Iránymutatásra vár Európa (Portfolio)
A két amerikai makroadat valamint a vállalati gyorsjelentések ellenére az amerikai indexek szinte az egész csütörtöki kereskedésben szűk sávban ingadoztak, igaz a nap végére mindegyik tőzsdemutató az...
júl. 26
8:56
Tenisz-eredmények: az umagi torna nyolcaddöntője (Sport365)
Andrea Seppi bejutott a negyeddöntőbe a horvátországi Umagban zajló salakpályás férfi tenisztornán.
júl. 26
8:57
Hipnózis a sportban (WebBeteg)
A hipnózist a legszélesebb körben elfogadott nézet szerint egyfajta módosult tudatállapotnak tekinthetjük.
júl. 26
8:58
Dab.Docler: Ladányi visszatért (Sport365)
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs visszatér nevelőegyesületéhez, a MOL Ligában szereplő Dab.Docler jégkorongcsapatához.
júl. 26
9:00
6 szuperkönnyű gyakorlat a laposabb hasért (Éva Magazin)
Gyors, hatékony és egyáltalán nem fárasztó: fogadd meg tippjeinket és élvezd a végeredményt! Nem, nem arra szeretnénk rávenni, hogy végezz naponta 200 felülést – ennél sokkal könnyebb gyakorlatokról van szó. Néhányuk még az irodában is észrevétlenül elvégezhető! Fotó: photl.com 1. Vezetés közben Amikor piros a lámpa, hasznositsd a várakozással töltött időt: ritmikusan feszíts be és engedd ki a…
júl. 26
9:00
Sakk Eb: Hoang nyert, Papp kikapott (Sport365)
A magyar Hoang Thanh Trang nyert, Papp Petra viszont kikapott a belgrádi női sakk Európa-bajnokság harmadik fordulójában.
júl. 26
9:02
Vizes vb: újabb orosz műúszó arany (Sport365)
A Szvetlana Kolesnyicsenko, Szvetlana Romasina orosz duó diadalmaskodott csütörtökön a műúszók páros szabadgyakorlatában a barcelonai vizes világbajnokságon.
júl. 26
9:04
Így kell megalázó és flegma gólt lőni a Real Madridnak - videó (Sport365)
Ritkán látható pazar gólt lőtt Clement Grenier a Lyon - Real Madrid felkészülési mérkőzésen. A francia csapat játékos a kosárlabdából jól ismert no-look megoldással élt, ami annyit jelent, hogy más irányba nézett a lövés pillanatában.
júl. 26
9:12
Orbán a devizahitelekről: Most nem akar villámháborút, de azt mondta Vargának, hogy siessen (Alternatív Energia)
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
júl. 26
9:12
Orbán jövőre luxusadót akar (2.) (Portfolio)
Nyugodt, higgadt tárgyalásokat kezdünk a bankokkal - jelentette ki a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában Orbán Viktor a jövő héten, kormány és bankok között kezdődő egyeztetésekkel kapcsolatban....
júl. 26
9:12
Megszólalt Orbán a devizahitelekkel kapcsolatban (Pénzcentrum)
"Nyugodt, higgadt tárgyalásokat kezdünk a bankokkal" - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban....
júl. 26
9:12
Nem nyomoznak tovább a Fidesz székházát védő Sz. Ferenc ügyében (ATV)
A rendőrségi határozat szerint nem történt bűncselekmény, Sz-ék valójában a székházfoglaló aktivistákat védték.
júl. 26
9:14
IMF: augusztusban elhagyjuk Budapestet (Portfolio)
A jövő hónapban lejár az IMF budapesti képviseletének megbízatása, és a posztot valószínűleg nem fogják feltölteni - erősítette meg William Murray, az IMF helyettes szóvivője tegnapi washingtoni...
júl. 26
9:14
Orbán: újra nekirugaszkodunk a luxusáfa bevezetésének (ATV)
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is: újra nekirugaszkodik a kormány a "luxusáfa" bevezetésének.
júl. 26
9:15
Blogoló vezető, coach és HR-es - vajon ki miért ragad tollat? (HR Portál)
Egyre népszerűbb manapság blogot vezetni, az internetes "naplóírás" soha nem látott fénykorát éli. Personal branding, figyelemfelkeltés, vagy karitatív ismeretterjesztés - a közlésvágy mögött megbúvó motiváció sokféle lehet. Cikkünkben egy HR-es, egy coach és egy vezető vall arról, hogy miért fogott blogírásba, miként, mire használja a blogot, és az mit jelent a számára.
júl. 26
9:15
Folytatódik az OTP szárnyalása (ProfitLine)
A tegnapi pihenő után ismét erősödést mutatnak az európai részvénypiacok. A német DAX index 0,5%-kal 8.342,49 pontra, a francia CAC-40 index 0,8%-kal 3.986,51 pontra, míg a brit FTSE-100 index 0,5%-kal 6.622,66 pontra emelkedett nyitásban. A BUX index a kereskedés elején 0,40 százalékos emelkedés mellett 18.709,20 pontnál jár.
júl. 26
9:16
Óvatos erősödéssel indít a forint (Portfolio)
A csütörtöki határozott gyengülés után enyhe korrekciót láthatunk a forint árfolyamában. Az euróval szembeni jegyzések visszaereszkedtek a 297-es szint alá a péntek reggeli kereskedésben. Délután...
júl. 26
9:17
Hogyan változott az egészségügyi ellátásokról szóló törvény? (HR Portál)
Ezúttal a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény 2013. július 15-től hatályba lépő lényeges módosításait gyűjtötte össze az Admin Zóna HR-blogja.

Keresés