A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,59 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 18 467,76 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 62,84 milliárd forintot tett ki az előző hét 93,36 milliárd forintos forgalma után. A gyógyszergyártók közül a Richter 4,86 százalékkal 3520 forintra esett, az Egisnek pedig 5,52 százalékkal 20 705 forintra csökkent az árfolyama.…
Közszolgálati szakszervezetek szerint törvénytelen és méltánytalan a kormány döntése, amely szerint megszüntetik a minisztériumokban és háttérintézményeikben dolgozók folyószámla-költségtérítését, ezért a hatályos törvény végrehajtását követelik a kormánytól.
Hétfőre virradóra több mint 1 fokkal megdőlt a legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord, azaz még sosem volt ilyen forró hajnalunk, mióta mérik és feljegyzik a hőmérsékleteket. Tatán a leghidegebb órában is 26,2 Celsius-fok volt - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa. Török László elmondása szerint 1921 óta mostanáig 25 fok volt a legmagasabb hajnali hőmérséklet, amelyet…
Hétfőre virradóra több mint 1 fokkal megdőlt a legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord. Tatán a leghidegebb órában is 26,2 Celsius-fok volt - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
Ezen a héten újabb két amerikai nagyvállalat jelent be magyarországi bővítést - tájékoztatta a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.
Az E-Star bejelentette, hogy április 12-i közzétételében ismertetett tranzakció keretében megvalósuló beolvadást a lengyel Fogyasztóvédelmi és Versenyhivatal jóváhagyta. A tranzakció során az...
Nyugodt kereskedés jellemezte a múlt pénteki kereskedést Amerikában, a vezető indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a napot. Az ázsiai régió vezető indexei ennek ellenére a japán börzék...
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média. Az észak-mianmari Mandalaj...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Tavaly 10,6%-os hozamot ért el a kínai állami vagyonalap globális portfóliója, a napokban ismertetett beszámoló szerint a magas részvénykitettség megtette a hatását, főként az amerikai papírok hoztak...
A múlt pénteki avatás után egy nappal elromlott a 3,2 millió eurós uniós projekt eredményeként átadott új dunai komp, amely így a szlovákiai Bőstől fél kilométerre a folyón vesztegel - írta hétfői számában a Kisalföld.
Nyugodt kereskedés jellemezte a múlt pénteki kereskedést Amerikában, a vezető indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a napot. Az ázsiai régió vezető indexei ennek ellenére a japán börzék...
Próbálkoztak a nyugati börzéken az esés megindításával, de medve még nem kapott igazán erőre. Eközben az OTP egy bukófordulót csinált, melyből csak a 4600 forintos szint felett juthatna némi...
Hamarosan lehet pályázni a keleti nyitás stratégia keretében ősszel induló új felsőoktatási hallgatói ösztöndíjprogramra, a Stipendium Hungaricumra. Évente 2000 diák érkezhet majd többek között Kínából, Kambodzsából , Szingapúrból és Vietnamból.
Újabb hatalmas akvizíciót jelentettek be, mely során az amerikai generikus gyógyszergyártó, a Perrigo az ír versenytársát, az Elan-t vásárolja fel. A tengerentúli vállalat az üzlet révén royalty...
Több mint négymillió háromszázezer bevándorló él a hatvan milliós Olaszországban - az olaszországi bevándorlók 86 százaléka Itália északi, gazdagabb tartományaiban él. A legutóbbi adatok szerint azonban egyre többen hagyják el az országot a korábban bevándoroltak közül.
Távozik az Apple technológiai vezetője, aki tavaly az egyik legjobban fizetett cégvezető volt az Egyesült Államokban. Bob Mansfield ezentúl "speciális projekteken" dolgozik majd - idézi a Bloomberg a...
Autóbusz-szerencsétlenség történt vasárnap késő este Dél-Olaszországban; a hétfő hajnali jelentésekhez képest délelőttre az újabb hírek szerint a katasztrofális baleset áldozatainak száma 38-ras emelkedett.
A konfliktusok elsimulnak, ha testnyelven beszéljük meg őket? A Szex, satöbbi sorozatból. Gondolom, mindenkivel volt már olyan, hogy nőként a racionális-kibeszélős-megmagyarázós módszerrel közelített egy konfliktus megoldásához, a férfi pedig az ágyban akarta elintézni a dolgokat. Engem ez sokszor iszonyúan idegesített, mert azt éreztem, hogy hohohó, apukám, most nem menekülsz. Nem fogunk megint…
A csütörtökön és pénteken is megjárt 298 közeli szinten mozog ma reggel is a forint az euróval szemben, ami egyúttal azt jelenti, hogy továbbra sem tud egyhavi mélypontjáról tartósan erősödni a...
Az első félévben 40,0 százalékkal kevesebb lakás használatbavételi engedélyt és 30,4 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a hatóságok, mint a múlt év azonos időszakában, de Budapesten 100-zal - 12,8 százalékkal - több, összesen 882 lakást vettek használatba - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vadonatúj metróhálózatot építenek Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban. Az arab ország vezetői nem gondolkodnak kicsiben: egyszerre 6 metróvonal épül, összesen 22,5 milliárd dollárt költenének az...
2013 I. félévében 2680 új lakás épült, 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 3401 volt, ami 30 százalékos csökkenést jelent 2012 első félévéhez...
Az Aréna Corner Irodaház Hungária tornyában nyitott bemutatótermet a világ egyik legnagyobb közvetlen értékesítő vállalatának magyarországi leányvállalata, az Avon Cosmetics Hungary Kft., mely...
Az első félévben 40,0 százalékkal kevesebb lakás használatbavételi engedélyt, 30,4 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a hatóságok, mint a múlt év azonos időszakában, de Budapesten 100-zal - 12,8 százalékkal - több, összesen 882 laskást vettek használatba néhány nagyobb beruházás átadásának eredményeképp - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az I. félévben 2680 új lakás épült, 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 3401 volt, ami 30 százalékos csökkenést jelent 2012 első félévéhez képest. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, csak a fővárosban nőtt a használatba vett lakások száma néhány nagyobb beruházás befejeződésének köszönhetően. Nógrádban fél év alatt 11 darab lakást vettek…
A bulváros cím ellenére a téma komoly, mert van még legalább egy hónap a nyárból, így a szembetűnő öltözködési problémák még biztosan megoldandók erre a szezonra. Nemcsak állásinterjúnál, hanem úgy általában, a napi megjelenésben eljutottunk oda, hogy a fehérnemű-viselésről is van mit cikkezni.
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média.
A takarékszövetkezetek vezetői lázadásra készülnek. A gyakorlatilag kötelező integrációra való szavazáskor még lenyelték a keserű pirulát, a következő lépések azonban akár fordulatot is hozhatnak -...
A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére a legmagasabb fokú, piros, a többi megyére pedig másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezzel együtt több megyére a viharos széllökések és heves zivatarok miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki....
Nyugodt kereskedés jellemezte a múlt pénteki kereskedést Amerikában, a vezető indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a napot. Az ázsiai régió vezető indexei ennek ellenére a japán börzék...
Tizenkét gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel hétfő reggel Irak különböző részein, és legalább 44 ember halálát okozta, főleg síiták lakta területeken - közölték egészségügyi források és a rendőrség. A tájékoztatás szerint a robbanásokban 110-en megsebesültek.
Romain Grosjean utólag 20 másodperces büntetést kapott a Magyar Nagydíj után, míg a Ferrarit 15 ezer eurós bírsággal sújtották Fernando Alonso szabálytalankodása miatt.
Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 17 éves pilótája másodszor állhatott fel a dobogóra a kamion Európa-bajnokság idei szezonjában, ezúttal az oroszországi Szmolenszkben.