A keleti nyitás külgazdasági stratégia egyik pillére a hosszú távú, kiszámítható együttműködés felépítése Kínával - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten, a magyar-kínai üzleti fórumon.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
A paraguayi Olimpia hazai pályán 2-0-ra legyőzte a kolumbiai Independentie Santa Fe együttesét a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó kupasorozat, a Libertadores Kupa elődöntőjének odavágóján.
Szöllősy András zeneszerző, a Bartók utáni nemzedék egyik legjelentősebb képviselője hagyatékának fontos részét vásárolta meg a 20. és 21. századi zenei archívum és kutatócsoport.
Az aláírásgyűjtés határideje július elsején járt le, a kaposvári és a város környékén élő polgároktól több mint 20 ezer támogató aláírás gyűlt össze, ám még most is vannak jelentkezők.
Agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősítette szerdán Bolívia ENSZ-nagykövete, hogy Bécsben feltartóztatták és átkutatták Evo Morales elnök különgépét, és bejelentette, hogy országa Ban Ki Munhoz, a világszervezet főtitkárához fordul az incidens miatt.
Az európai adósságválság és a váratlanul gyenge ázsiai konjunktúra a vállalati ranglistán is nyomot hagyott, a világ száz legnagyobb tőzsdén jegyzett cége közül jelenleg 47 amerikai, míg az év elején csak 39 volt a számuk.
Csehországban mintegy 75 ezer személy lépett be mindössze a nyugdíjrendszer második pillérébe - derült ki a csehországi nyugdíjalapok összesített adataiból szerdán.
Az Európai Parlament (EP) szerdán úgy döntött Strasbourgban, hogy támogatja az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal létrejött megállapodást a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről.
Nick Smith az úgynevezett primordiális törpeségben szenved, így felnőtt korában sem nagyobb, mint egy hároméves gyerek: 88 centi magas és 11 kiló. Ez a genetikai elváltozás sokszor jár együtt komoly egészségügyi tünetekkel, így Nick nem számíthat hosszú életre. Főleg, hogy egy életveszélyes értágulat van az agyában.
A jelentés fő megállapítása az, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
A F1-es pilóták bojkottal fenyegetőzése megtette a hatását, a hétvégi Német Nagydíjon már megerősített Pirelli-abroncsokkal róhatják a köröket. A Hungaroringre viszont újabb gumimódosítást ígérnek.
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást. Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
Több uniós vezető politikus is aggodalmának adott hangot a kialakult portugál kormányválság miatt, s egyben felelősségteljes megoldás kialakítására sürgették a lisszaboni politikusokat.
Áder János visszaküldte a takarékszövetkezeti törvényt - a kormányszóvivő szerint vizsgálják egy nagyobb béremelés lehetőségét a közszférában - a lakástulajdonosok nem nagyon költöttek felújításokra - megújulhat a Városliget - Nézze meg itt >>
A "komondoros" Balogh József exfideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt Polt Péter legfőbb ügyész. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a politikus a nyomozás adatai szerint idén április 28-án a hajnali órákban a fülöpházi lakóhelyén bántalmazta az élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a beszerzett bizonyítékok alapján pedig "a súlyos testi sértés…
Az Európai Parlament (EP) szerdán úgy döntött Strasbourgban, hogy támogatja az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal létrejött megállapodást a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről.
Újabb 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett döntött a lengyel jegybank, így az alapkamat 2,5%-ra csökkent. Bár a piac számított a kamatcsökkentésre, a lengyel monetáris politikával kapcsolatban...
Balogh József független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a házelnöknél a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
A kormány döntött a korábban elfogadott Kincsem Nemzeti Lovasprogram végrehajtásáról és annak legfontosabb elemeiről, aminek következtében felgyorsul a program végrehajtása - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormányzati hírportálon.
Hat most készülő új magyar filmből láthattak részleteket a Karlovy Vary-i fesztiválhoz kapcsolódó, A magyar film visszatér mottójú fogadáson, amelyen több mint kétszáz fontos szakmabeli vett részt.