Koalíciós kormány létrehozását javasolta szerdán az egyiptomi belpolitikai válság megoldására Mohamed Murszi elnök, aki továbbra sem hajlandó lemondani. Közleményében az államfő úgy fogalmazott,...
Porto — Nagy pénz, nagy foci – egyetértenek ezzel a szemlélettel futballvilág legtehetősebb klubjai, amelyek hatalmas összegeket költenek el a nyári átigazolási időszakban. Persze nemcsak vásárolni, eladni is tudni kell. Egy fiatalon és olcsón megszerzett tehetség évekkel később az eredeti ára többszöröséért cserélhet gazdát.
Megközelítőleg 400 dollárt fizet az ukrán Naftohaz vállalat az orosz Gazprom állami cégnek ezer köbméterenként a tőle közvetlenül vásárolt földgázért az év harmadik negyedében.
Az adatvédelmi hatósághoz fordul a Fidesz képviselője, mert tudomása szerint a rezsicsökkentés kerékkötőjeként elhíresült Elmű politikai szerepvállalásuk alapján listázza egyes dolgozóit.
Nettó 65-80 ezer forintos bérért dolgozhatnak nappali tagozatos diákok több önkormányzatnál. A nyári szabadságolások idején főként adminisztratív és karbantartási feladatokat látnak el a 16-25 éves fiatalok.
Sándorfalva közelében történt a baleset, a mentők a helyszínről három embert vittek kórházba: a személyautó sofőrjét és a teherautón dolgozó két munkást.
Magyarországra továbbra is mint megbízható partnerre tekintenek Pekingben, miközben sajnálattal vették tudomásul, hogy a magyar miniszterelnök technikai okok miatt kénytelen volt hivatalos kínai útjának átütemezését kérni.
Az űrben játszódik Alfonso Cuaron mexikói rendező Gravity című filmje, amelyet a 70. velencei filmfesztivál nyitó estéjén vetítenek le augusztus 28-án.
Budapest – Egyre-másra küldik az érdekesnél érdekesebb helyeken nyíló trafikokat az olvasóink, amelyek oktatási intézmények, kórházak, rendelők tőszomszédságában kaptak helyett.
Rendkívüli rádió- és tv-beszédben jelentette beszerda este II. Albert belga király a lemondását. A 79 éves államfő egészségi állapota miatt mondott le a trónról.
A tárgyalás rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlott, a bíróság épületébe belépőket többször is átvizsgálták, P. Tamásra tucatnyi géppisztolyos, maszkos kommandós vigyázott.
Egyévi mélypontra süllyedt a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport. A JP Morgan minden hónapban...
Ankara bekérette az amerikai nagykövetség ügyvivőjét a külügyminisztériumba a 38 ország, köztük Törökország ellen is irányuló kémkedésről szóló értesülések miatt.
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek a múlt héten 10,3 millió hordóval 2,6 százalékkal 383,8 millió hordóra csökkent a megelőző héten stagnálás után. A olajkészlet mostani szintje 0,2 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 2,6 millió hordós csökkenést vártak
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,37 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 18 484,74 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az Európai Parlament elfogadta az úgynevezett Tavares-jelentést. A dokumentumban lévő kritikákra a magyar kormány is válaszolt. Valki László nemzetközi jogász szerint a kormányfő kijelentésével ellentétben a jelentés elfogadásával Magyarország nem kerül gyámság alá.
Mint arról beszámoltunk, a román Cristian Bud és az elefántcsontparti Joel Damahou személyében két játékost igazolt a DVSC-TEVa. Az új szerzemények a dvsc.hu-nak beszéltek arról, miért igazoltak Debrecenbe.
Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd kapusa a Celik Niksic elleni Európa Liga-selejtező előtt elmondta, nem számítanak 8-0-s győzelemre, de a továbbjutás esélyét meg szeretnék hagyni a hazai visszavágóra.
A világelső, 2011-es győztes Novak Djokovics, valamint az argentin Juan Martín del Potro is bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
A hároméves kislányt anyja élettársa bántalmazta brutálisan: a kicsit zúzódások és harapások borították, koponyája betört, és szexuális erőszak nyomait is megtalálták a testén.
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást annak a 32 éves veszprémi férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint késsel fenyegetett meg egy nőt.
Fontos munkaerőpiaci fejlemények derültek ki a mai nap folyamán, amik fontos információval szolgálhatnak a Fed lépéseiről. Ma ugyanakkor csak rövidített kereskedésre került sor. A megszokott reggeli...
Alaptalannak nevezte szerdán azokat a kijelentéseket Rui Tavares, az Európai Parlament (EP) portugál, zöldpárti jelentéstevője, amelyek szerint gyámság alá helyezné Magyarországot az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó EP-állásfoglalás, amelyet aznap fogadott el az uniós parlament plénuma.
Idén is több hazai fesztiválon és nagyrendezvényen, köztük a soproni VOLT fesztiválon és a zamárdi Balaton Soundon is turisztikai információs pontok várják az érdeklődőket....
A Chevrolet okos lépésekkel, apránként halad előre, s az Opel árnyékából előrelépve már nem is feltétlenül a kategória olcsóbb vételeiként, hanem mindinkább korrekt szereplőiként gondolunk a sárga keresztet viselő modellekre. Nincs ez másképp a Cruze kombijával sem, amely ezúttal az 1,7 literes dízelmotorral járt szerkesztőségünknél.
A takarékszövetkezetek pozitívan fogadták, hogy Áder János megfontolásra visszaküldte a takarékszövetkezeti törvényt a parlamentnek, és a jogszabály pénteki, újbóli tárgyalásáig egyeztetni szeretnének arról a kormánnyal - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerdán az MTI-nek.