Varga Mihály szerint az idei gazdasági növekedés magasabb lehet, mint amit a kormány a legutóbbi hivatalos prognózisában megfogalmazott. A nemzetgazdasági miniszter két hete pedig úgy azt mondta,...
A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény augusztus 1-ei hatállyal módosul. A tranzakciós illeték emelésével számos, munkáltatókat és munkavállalókat érintő kérdés is felmerül. Hogyan érinti a tranzakciós illeték a bérkifizetéseket, drágábban jutnak-e hozzá fizetésükhöz a munkavállalók? Ki fizeti a munkabérek bankszámlára történő utalásának költségét? Kit terhel a munkabér felvétel, a…
Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését, ugyanis 2012-ben a kivitelnek csak 11 százalékát adták a kkv-k, jóllehet a foglalkoztatásban kétharmados súllyal bírnak. Éppen ezért állami és uniós támogatással, diplomáciai tevékenységgel kell ezeket a vállalkozásokat segíteni.
Egy kaliforniai kismamának három orvos is azt javasolta, hogy ne emeljen nehéz dolgokat, kímélje magát, mert veszélyeztetett terhes. Főnökei azonban nem engedélyezték számára a könnyített munkát, ezért koraszülött gyermeket hozott világra, aki 10 percet élt csak. A nő perel.
Egy permanens háború tábornokához hasonlítja Orbán Viktor miniszterelnököt a Tavares-jelentéssel összefüggésben az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap hétfői kommentárja.
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a...
A németországi Eifel-hegységben fekvő, mesés tájba épült versenypályaként ismert Nürburgring továbbra sincs biztonságban, az elmúlt nehéz idők egyszerűen nem akarnak véget érni, a 2012-es csődeljárás után azonban új tulajdonos vet szemet a zöld pokol aszfaltjára: Bernie Ecclestone vásárolná meg a legendás pályát.
A fuvarozók szerint rosszul számol az útdíjfizetési rendszer - az exportra dolgozó cégekbe nyomják a pénzt - az OECD szerint kicsivel már kedvezőbb a kilátásaink - görögök ezreinek a sorsáról dönthetnek ma a hitelért cserébe - Nézze meg itt >>
A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi a szlovák kormány, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn.
Májusban sem javultak a cseh gazdaság fontos mutatói. Az építőipar teljesítménye éves szinten 15,5 százalékkal volt alacsonyabb, míg áprilisban ez a mutató 11,4 százalék volt - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn.
Elégedetten értékelte az MTK kéthetes agárdi edzőtáborát a kék-fehérek szakmai igazgatója, Garami József, aki a klub honlapjának beszélt tapasztalatairól és a következő időszak feladatairól.
A miniszterelnöki címért sem adná oda wimbledoni győzelmét Andy Murray, akinek a világ első számú teniszbajnokságán aratott diadalát a hétfői sajtó egybehangzóan történelmi jelentőségű eseménynek minősíti.
A UBS plázává alakítaná Zürich egyik legelőkelőbb negyedében fekvő székházát. Az átépítés több mint 100 millió svájci frankba fog kerülni a banknak. A projekt 2015-ben kezdődik és várhatóan 2 és fél...
A németországi Eifel-hegységben fekvő, mesés tájba épült versenypályaként ismert Nürburgring továbbra sincs biztonságban, az elmúlt nehéz idők egyszerűen nem akarnak véget érni, a 2012-es csődeljárás után azonban új tulajdonos vet szemet a zöld pokol aszfaltjára: Bernie Ecclestone vásárolná meg a legendás pályát.
Szerdától bruttó négy forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajatársaság a benzin literjét bruttó 394,6, a...
A Szegedi Ítélőtábla számos olyan kezdeményezés elindítója, amely illetékességi területén kívül is, az egész országban példaértékű - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Szegeden, a Szegedi Táblabíróság fennállásának 10. és a vidéki táblabíráskodás kezdetének 145. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Saját „Harlem Shake" videót készített Angliában egy csapat közlekedési rendőr – a Scotland Yard vezetősége teljesen kiborult, miután megnézte a felvételt.
3,5-4,5 milliárd dolláros kárt okozhattak a június közép-európai árvizek a biztosítók számára - hivatkozik a Swiss Re becsléseire a Reuters. Ez az összeg mintegy fele a korábban becsültnek, de...
Mind a 14 miniszteri tárcának már van gazdája, s így lényegében semmi akadálya sincs annak, hogy Milos Zeman köztársasági elnök szerdán kinevezze az új kabinetet.
Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon az első félévben: a cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második felénél pedig 3,4 százalékkal több - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.
A sanghaji határidős tőzsde múlt péntektől helyi idő szerint este 9 órától másnap hajnali fél háromig lehetővé teszi az arannyal és az ezüsttel való kereskedést. E lépéstől Kínában azt várják, hogy a világ legnagyobb aranytermelőjeként és második számú aranyfogyasztójaként nagyobb befolyásuk lesz a nemesfémek piaci árképzésére.
A miniszterelnöki címért sem adná oda wimbledoni győzelmét Andy Murray, akinek a világ első számú teniszbajnokságán aratott diadalát a hétfői sajtó egybehangzóan történelmi jelentőségű eseménynek minősíti.
Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg .
Egy permanens háború tábornokához hasonlítja Orbán Viktor miniszterelnököt a Tavares-jelentéssel összefüggésben az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap hétfői kommentárja.
Az utóbbi években az Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt figyelmet fordított azokra a vállalati vezetőkre, illetve tulajdonosokra, akik jelentős adótartozást felhalmozva szerették volna megszüntetni cégüket. Újdonság, hogy a háttérben húzódó árnyékvezetők, illetve strómanok sem mentesülnek a felelősségre vonás alól.
Leleményes módon takarékoskodik a magyar. Egy kutatás szerint egyre többen használják kerékpárjukat munkába járáshoz a drága autózás és tömegközlekedés helyett. Tőlünk nyugatra ezért még fizetnek is a polgároknak.
Egy permanens háború tábornokához hasonlítja Orbán Viktor miniszterelnököt a Tavares-jelentéssel összefüggésben az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap hétfői kommentárja.
Szeged felkerül az innováció világtérképére - hangzott el csütörtökön az ELI lézeres kutatóközpontról tartott lakossági fórumon a csongrádi megyeszékhelyen.
Hétfőn megkezdődik az iszlám hívők szokásos éves böjti időszaka, a ramadán: a muzulmán holdnaptár kilencedik hónapja a hold járásától függően 29 vagy 30 napos, és a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődik.