Átlagosan 80-100 illegális bevándorló indul naponta Belgrádból Szabadkára, majd pedig a magyar határ felé - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap déli híradójában
Egy kilométert gyalogolt egy ötéves kislány segítséget keresve Brazíliában, miután szülei autóbalesetben meghaltak - adta hírül a Globo News kábeltelevízió.
Oroszország évek óta törekszik a közvélemény és a politikai viták befolyásolására az Európai Unió országaiban, és igyekszik éket verni Európa és az Egyesült Államok közé - állapították meg német nemzetbiztonsági szolgálatok a Der Spiegel című német hírmagazin értesülése szerint
Kilenc megyére a tartós, sűrű köd, öt megyére és a fővárosra az extrém hideg veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 32 949,77 ponton, az előző hetinél 93,90 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban zárt, emelkedő forgalom mellett, kedden új történelmi csúcsot állított fel.
Egy kilométert gyalogolt egy ötéves kislány segítséget keresve Brazíliában, miután szülei autóbalesetben meghaltak - adta hírül a Globo News kábeltelevízió.
Több mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött tavaly Ausztriában, vagyis a felső korlát 96 százaléka - közölte az APA osztrák hírügynökség kormányülési beszámolóra hivatkozva
Úgy tűnik, a guami játékvezető nem volt éppen romantikus hangulatában, amikor sárgát adott Ashton Surbernek, a NAPA Rovers támadójának. Surber gyönyörű gólt lőtt a guami Premer Division-mérkőzésen, majd mezét levéve ment az oldalvonalhoz, hogy a pólóján álló "Marry Me" felirattal megkérje barátnője kezét. A NAPA végül 5-1-re nyert, Surber barátnője pedig igent mondott - így teljes lett a…
Ki dönt a felmondási idő alatt kiadható, kiadandó szabadságról? Vannak-e korlátok? Lényegében ezekről érdeklődött olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.
A Premier League 21. fordulójának vasárnap délutáni rangadóján a Ronald Koeman vezette Everton 4-0-ra kiütötte Pep Guardiola csapatát, a Manchester City.
Külső, nonprofit céggel ellenőriztetnék a híreket. Érthető, miután a német kormány már nagy pénzbírságokat és börtönt követel a kamuhír-terjesztőkkel szemben.
Az olasz bajnokság 20. fordulójának délutáni mérkőzésén a Balogh Norbertet foglalkoztató Palermo 4-1-re kikapott a Sassuolo otthonában, és továbbra is a 18. kiesést jelentő helyen tanyázik a tabellán.
Oroszország évek óta törekszik a közvélemény és a politikai viták befolyásolására az Európai Unió országaiban, és igyekszik éket verni Európa és az Egyesült Államok közé - állapították meg német nemzetbiztonsági szolgálatok a Der Spiegel című német hírmagazin értesülése szerint.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök értelmetlennek és feleslegesnek, Mahmúd Abbász palesztin elnök viszont a béke utolsó esélyének nevezte az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére Párizsba összehívott békekonferenciát - jelentette a helyi média vasárnap
25 dkg spagetti 1/2 doboz paradicsomos bab (220/120 gr) 15 dkg darált sertéshús 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 db paradicsom 1 db paprika 1 db csili paprika olívaolaj 3 dkg trappista sajt só őrölt fekete bors őrölt piros paprika morzsolt oregano
Csaknem üres a jövő heti makronaptár, a piac az építőipari statisztikai adatokra figyelhet, de a keresetek tavaly január-novemberi alakulásáról is közli jelentését a statisztikai hivatal. Csütörtökön tartja kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank (EKB).