2017. január 2. hétfő

jan. 2
18:57
Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy ilyen szmogban ne nagyon menjünk szabad levegőre (444.hu)
Aki mégis sokat van a szabadban, vegyen maszkot.
jan. 2
19:06
Lefújták az előadást: mentőt kellett hívni a budapesti színház színészéhez (Blikk)
Mentőt kellett hívni a fiatal színészhez, az előadás elmaradt
jan. 2
19:06
Kihallgatja a rendőrség Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt (ATV)
Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média.
jan. 2
19:08
Isaurától az Éjjel-nappal Budapestig (Blikk)
Tény, hogy az Éjjel-nappal Budapest az utóbbi évek kereskedelmi televíziózásának egyik legsikeresebb sorozata, mert bár 2013 elején indult, egy-egy epizód a teljes lakosságból még mostanság is 600-700 ezer embert képes leültetni a képernyő elé.
jan. 2
19:09
Gyengült a forint (Kripto Akadémia)
Az euró 309,44 forinton állt este.
jan. 2
19:09
Új év, újabb drágulás a benzinkutakon (Auto Pult)
A MOL is minden autósnak nagyon boldog új évet kíván - ezúttal rögtön egy üzemanyagáremelés kíséretében: az illetékesek bejelentették, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára 3-3 forinttal fog megemelkedni.
jan. 2
19:24
Kiderült: George Michael hatalmas összeget adományozott egy párnak, hogy babájuk születhessen (Blikk)
9000 fontot, azaz több mint hárommillió forintot adományozott George Michael egy párnak, hogy gyermekük születhessen, ők pedig ezért a zenészről akarják elnevezni születendő babájukat.
jan. 2
19:24
Budapesti szmog: Fokozza a trombózis veszélyét a szennyezett levegő (ATV)
Támad a szmog Budapesten. A levegőben lévő szálló por mennyisége már az egészségügyi határértéke kétszerese, a fővárosban. Ez főleg a gyerekekre, a krónikus betegekre, és az idősekre veszélyes. A szennyezett levegő légúti gyulladást okozhat, és rákkeltő. A szálló por pedig fokozza a trombózis kialakulásának a veszélyét. Részletek a videóban.
jan. 2
19:24
Protipp: Nem tudott hibázni az év tippmestere, hihetetlen számokkal zárt Andersson - interjú (Agroinform)
Andersson04 12/12 pluszos hónapot produkált a Protipp rendszerében. Most kifaggattuk a taktikájáról!
jan. 2
19:26
Elegáns megoldás az Auditól – itt az új A5 Sportback (Blikk)
Kevés az ennyire szexi „sokajtós” kupé, mint az új A5 Sportback, a 3,0 literes, 286 lovas dízelt próbáltuk ki.
jan. 2
19:27
Menedékkérők tüntettek Zágrábban (Kripto Akadémia)
Azt mondják, a rendőrség nem veszi komolyan őket.
jan. 2
19:27
Nem sok jót jósol az évre a Samsung (Portfolio)
2016 nem volt túl szerencsés a Samsungnak a Galaxy Note 7 visszahívása miatt és a közeljövővel kapcsolatban sem felhőtlenül optimista a cég - derült ki a vezérigazgató szokásos év eleji beszédéből. ...
jan. 2
19:30
Hatályba lépett az új statisztikai törvény (ProfitLine)
Január elsején lépett hatályba a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) függetlenségét és a KSH elnökének jogosítványait is megerősítő új statisztikai törvény, ami mindenben megfelel a nemzetközi szabályoknak és gyakorlatnak - közölte a KSH az MTI-vel hétfőn.
jan. 2
19:30
Ez vár a Száguldó Cirkusz rajongóira 2017-ben (Sport365)
Bemutatjuk a 2017-es F1-es világbajnokság versenyeinek időpontjait, szabályváltozásait és egy titkos favoritot.
jan. 2
19:30
Ez most a 8 legértékesebb amerikai startup (444.hu)
Mindet 10 milliárd dollár fölé értékelik.
jan. 2
19:32
Íme a 2016-os sportév LEG-jei - 2. rész (Sport365)
A Sport365 szubjektív listát állított össze a 2016-os év legemlékezetesebb momentumaiból, legnagyobb teljesítményeiből és legnagyobb sportemberi teljesítményeiből.
jan. 2
19:32
Kihallgatta Netanjahut az izraeli rendőrség (444.hu)
Azzal gyanúsítják, hogy több tízmillió forint értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el.
jan. 2
19:34
Fico kéri az európai vezetőket, hogy többet ne írjanak ki népszavazásokat (444.hu)
A szlovák miniszterelnök szerint a Brexit és az olasz népszavazás is megmutatta, hogy ilyen ügyekben a jövőt veszélyeztető politikai kalandorság népszavazásokat tartani.
jan. 2
19:42
Mélyen dekoltált fürdőruhában pihenget Mihalik Enikő, bár mi is ott lehetnénk vele (Blikk)
Mihalik Enikő is elbúcsúztatta 2016-ot és a buli fáradalmait egy medence partján pihente ki.
jan. 2
19:42
Felismeri ezt a nőt? Hívja a rendőrséget! (ATV)
Egy lopással gyanúsítható nő azonosításához kéri a Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét.
jan. 2
19:44
"Trump az első napon hatályon kívül helyezi Obama intézkedéseit" (ATV)
Donald Trump megválasztott elnök azt tervezi, hogy első hivatalban töltött napján hatályon kívül helyezi Barack Obama elnök egy sor intézkedésének végrehajtását – mondta vasárnap a Fehér Ház hivatalba lépő sajtótitkára
jan. 2
19:45
Pornóval tesztelték le a hirdetőtáblát, működik - videó 18+ (Blikk)
Kína - Pornóval tesztelték a város egyik legforgalmasabb részén a hirdetőtáblát.
jan. 2
19:45
Ha minden jól megy, hamarosan korizhatunk a Balatonon (Pénzcentrum)
Vajon meddig kell még várni?...
jan. 2
19:45
Új év, újabb drágulás a benzinkutakon (Auto Pult)
A MOL is minden autósnak nagyon boldog új évet kíván - ezúttal rögtön egy üzemanyagáremelés kíséretében: az illetékesek bejelentették, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára 3-3 forinttal fog megemelkedni.
jan. 2
19:47
A látszat kedvéért - Suzuki Baleno 1.2 Dualjet SHVS teszt (Auto Pult)
Sokan még ma is 'csak' a "mi autónkat" látják a Suzuki modelljeiben, pedig mostanra már nem csak a megbízhatóságról és az olcsó technikáról szól a japánok filozófiája. Noha előbbieket továbbra is kiemelten szem előtt tartják a gyáriak, mostanra már bizony a modern technológiák és a divatos megjelenés is fontos részét képezi a fejlesztéseknek. Ezekre pedig kiváló példaként szolgálnak a márka…
jan. 2
20:00
Súlyos vádak az izraeli kormányfő ellen (Blikk)
Jeruzsálem - Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média.
jan. 2
20:00
Fegyverviselési jog alkotmányba rögzítését indítványozta a cseh belügyminiszter (ATV)
Milan Chovanec cseh belügyminiszter hétfőn közzétett alkotmánymódosító javaslatában azt indítványozta, hogy a nizzai és berlini terrortámadásokra válaszul rögzítsék az ország alaptörvényében a fegyverviseléshez való jogot.
jan. 2
20:02
Isten éltesse Sas Józsefet (Blikk)
Kabaréban szilveszterezett, és a kellemes fáradalmak kipihenését követően már köszöntéseket fogadott.
jan. 2
20:03
Titkolják a kötvényadatokat (Alternatív Energia)
Sokat bukik az ország a kedvező kamatokon, az NGM másképp látja.
jan. 2
20:03
Bréking: Egymásba rohant két személyvonat Ceglédnél (Blikk)
A karambolt az okozta, hogy az egyik szerelvény utolérte a másikat.
jan. 2
20:03
Rekordokkal zárta az évet a Budapesti Értéktőzsde (ProfitLine)
Az év utolsó hónapjában ismét csúcsot döntött a BUX index, 32 025,6 ponttal új rekordot ért el, a tőzsdei forgalom kissé csökkent a novemberihez képest - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn.
jan. 2
20:03
Kitiltanák a hobbidrónokat a lakott területekről (444.hu)
A negyed kiló alattiak viszont gyerekjátéknak minősülhetnek, és nem kell majd hozzájuk semmilyen engedély.
jan. 2
20:05
A rendőrség kihallgatja Benjámin Netanjahut (Alternatív Energia)
A gyanú szerint több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el.
jan. 2
20:15
Apró terroristák hada – hogy kerül robbanóöv egy gyerekre? (Privátbankár)
Egy háborúnak nem csak közvetlen veszteségei vannak, a kiirtott vagy megcsonkított családok túlélői komoly sebeket hordoznak magukban. Különösen veszélyes ez a kisgyerekekre, akik háborús övezetekben nőnek fel, ráadásul mára lassan felnő egy generáció, aki a világból csak a pusztítást, a halált és a bujkálást ismeri. A terrorszervezetek pedig pontosan erre építenek, amikor gyerekeket és…
jan. 2
20:16
Életveszélyesen megvertek egy magyar férfit Angliában (Blikk)
Anglia - A 35 éves magyar férfi kómában fekszik a kórházban.
jan. 2
20:16
"Ha valaki tökös legénynek gondolja magát, mindenképen próbálja ki" (ATV)
Még soha nem vettek részt ennyien az újévi balatoni csobbanáson, mint most. Tízszer annyian voltak, mint 5 éve. A legbátrabbak ilyenkor - szó szerint - belevetik magukat a jeges vízbe, hogy kihozzák a karácsonyfát, amit még szenteste vittek be a vízbe. Ez már hagyomány a településen. Részletek a videóban.
jan. 2
20:18
Hátborzongató videó: Szellem követte a sétáló párt? (ATV)
Különös felvétel került fel a legnépszerűbb videómegosztóra.
jan. 2
20:18
Gyengült a forint (Gondola)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfőn kora estére a reggeli értékekhez képest
jan. 2
20:18
18 év után operáltak ki egy ollót a vietnámi férfi hasából (Blikk)
Tizennyolc év után operáltak ki egy sebészi ollót egy vietnami férfi hasából.
jan. 2
20:18
A világ legmagasabb világítótornyát építi fel Dubaj (Portfolio)
A Közel-Kelet és Észak-Afrika legnagyobb jachtkikötőjét és a világ legmagasabb világítótornyát építik fel Dubajban, hogy odacsalogassák a térség tehetős turistáit - jelentette be hétfőn az Egyesült...
jan. 2
20:33
Vallási fesztivál, ahol nagymacskákká alakulnak a fellépők (Blikk)
India - Nagymacskákká alakult emberek táncolták át India utcáit.
jan. 2
20:33
Tizennyolc év után operálták ki az ollót egy férfi hasából (ATV)
Tizennyolc év után operáltak ki egy véletlenül felfedezett sebészi ollót egy vietnami férfi hasából.
jan. 2
20:35
Összeütközött két vonat Cegléd és Ceglédbercel között, hárman megsérültek (ATV)
Három embert kellett kórházba szállítani, egy férfi súlyos sérülést szenvedett. Egy meghibásodott fék okozta a balesetet.
jan. 2
20:36
Menedékkérők tüntettek Zágrábban (Gondola)
Több tucat menedékkérő tüntetett hétfőn Zágrábban, mert szerintük a rendőrség nem járt el kellően az ügyükben, nem vette komolyan őket, miután többször is megtámadták néhányukat szilveszter éjszaka
jan. 2
20:36
Bréking: Egymásba rohant két személyvonat Ceglédnél (Blikk)
A karambolt az okozta, hogy az egyik szerelvény utolérte a másikat.
jan. 2
20:36
Letelepedési kötvény -Titkolják az adatokat (Kripto Akadémia)
Sokat bukik az ország a kedvező kamatokon, a Nemzetgazdasági Minisztérium másképp látja.
jan. 2
20:36
Új vezetővel, a bank önálló üzletágaként működik tovább a Budapest Autó (ProfitLine)
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. 2017. január 2-től a Budapest Bank önálló autófinanszírozási üzletágaként, ám a „Budapest Autó” márkanevet megtartva működik tovább. Az üzletág új vezetője Pfandler Tamás, aki 1997 óra dolgozik a vállalatnál, és akinek személye biztosítja a folytonosságot.
jan. 2
20:36
Minimális gyengüléssel kezdte az évet a forint (Portfolio)
Minimális gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, és ez napközben sem sokat változott. De így is kicsivel 310 alatt indult a 2017-es év a magyar deviza számára. Kicsit gyengült...
jan. 2
20:36
Zlatan 2017-ben is a régi! (Sport365)
A Manchester United a West Ham otthonában lépett pályára a Premier League 20. fordulójában.
jan. 2
20:36
110 millió forinttal emelte a Népszava kiadójának tőkéjét Puch László cége (444.hu)
Az MSZP-s vállalkozó szerint szükség is lesz rá, a Népszabadság beszántása után ugyanis a Népszava szerepe erősödni fog.

Keresés