Tavaly decemberben 2011 áprilisa óta a legmagasabb szintre emelkedett az euróövezet feldolgozóiparának a teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
A (klasszikus háromajtós) MINI immár harmadik újkori generációjánál tart, mióta a legendás brit márka a BMW fennhatósága alatt folytatja pályafutását, és az aktuálisan futó szériát leszámítva eddig mindig készült a kisautóból egy radikális, és persze villámgyors limitált széria John Cooper Works GT néven. A hírek szerint ez a rajongók nagy örömére most sem lesz másképp.
A béremelések hosszú távú hatásaként Magyarországon erősödhet a középosztály és a gazdaság egésze - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán
Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.
Két büntetett előéletű vendége italt lopott a boltjából. A szakács és a tulajdonos a tolvajok után eredt, a szakács dulakodás közben halálra szúrta az egyiküket.
Kérésre írta össze a Dumaszínház humoristáinak azt a felét, amelyik szerinte nem éri el a színvonalat. Hogy kik ezek, azt nem mondta el, de van olyan, aki annyira rossz, hogy már nem léptetik fel őket együtt.
A kormányzat fontos célja volt, hogy Magyarország erősödését a nyugdíjasok is érezzék - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A szilveszteri házibulin a volt barátunk is ott volt, ráadásul a negyedik feles után össze is gabalyodtunk vele? Ostoba ballépés vagy örömteli mámor? Ebből a pro és kontra listából most megtudhatjuk, hogy vajon érdemes-e újra összemelegedni volt párunnkal.
Budapest – Hová tűnt Szabó Zsófi? A napokban ugyanis ismét a Fókusz riportere, Gál Petra tűnt fel a Story Extra adásaiban az ünnepek alatt a műsor háziasszonya helyett. Petra nem először ugrott be a szőke színésznő helyére, hiszen már nyári szabadsága alatt is ő pótiolta az akkor éppen az újdonsült menyasszonyt.
Szellemi és gazdasági vezérei lettünk volna az ázsiai népek nagy részének, ha bejön a terv. 1923 és 1944 között csaknem minden magyar miniszterelnök a Turáni Társaság tagja volt. Könyv jelent meg a turanizmus történetéről, amit nem fognak szeretni az ezoterikus történelem hívei.
Az MNB 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a KBC Securities Magyarországi Fióktelepére tiltott piacbefolyásolás miatt. A jegybanki intézkedés oka, hogy a fióktelep döntően valós...
A Škoda a tavalyi évben igencsak fontos újdonságokkal kecsegtetett, gondoljunk csak például a várva-várt, akár hétszemélyes utastérrel is rendelhető Kodiaq szabadidőmodellre, vagy például a sikeres Octavia család ráncfelvarrására. A csehek lendülete nagy örömünkre 2017-re sem fogy el, a pletykák szerint idén több meglepetéssel készül a Škoda.
A (klasszikus háromajtós) MINI immár harmadik újkori generációjánál tart, mióta a legendás brit márka a BMW fennhatósága alatt folytatja pályafutását, és az aktuálisan futó szériát leszámítva eddig mindig készült a kisautóból egy radikális, és persze villámgyors limitált széria John Cooper Works GT néven. A hírek szerint ez a rajongók nagy örömére most sem lesz másképp.
Demcsák Zsuzsa tavaly a Mokka adásában meghívta magukhoz karácsonyozni Horváth Leont, aki azzal kapcsolatban volt a műsor vendége, hogy beperelte a gyámhivatalt.
Tavaly nemcsak a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt, hanem a legjobb főszereplőnek járó díjat is elhozták a Karlovy Vary-i filmfesztiválról, Hajdu Szabolcs filmrendező és felesége, Török-Illyés Orsolya színésznő mégsem veszik készpénznek a sikert.
Nőtt a minimálbér összege, így a társadalombiztosítási járulékfizetésnél is változás történt. Új készítmények lesznek támogatottak a gyógyszertárakban, valamint csökken a tej és a tojás áfája. Fejlesztéseket ígér a kormány az egészségügy területén, illetve bérrendezés is várható. Csak néhány fontos változás az idei évre.