Tavaly 1,5 százalékkal többen születtek és 3,6 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2015-ben, így az egész évet tekintve a természetes fogyás 16 százalékkal csökkent. A tavalyi, ezer élveszületésre jutó 3,9 csecsemőhalálozási adat a valaha mért legkedvezőbb érték - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jövőre kitiltják Stuttgartból azokat a dízel autókat, amelyek nem felelnek meg a legújabb károsanyag-kibocsátási követelményeknek. Az akcióra abban az esetben kerül majd sor automatikusan, hogyha a...
Nem indult túl jól a nap a Budapesti Értéktőzsdén, miután több blue chip felől is rossz hírek érkeztek. Általánosságban Európában sem túl pozitív a befektetői hangulat, a főbb részvényindexek az...
Christopher Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója és Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes értékelte a Magyar Telekom 2016. negyedik negyedéves és teljes évi eredményeit. Zajlik a...
Miközben a nemzetközi pénzintézetek a részvény- és árupiaci kereskedésből egyre kevesebb bevételt tudnak szerezni, a kötvénykereskedési üzletágak szárnyalnak a világ megnövekedett instabilitásának...
Fájt a szíve, hogy eddig mindössze egy képet tudott megosztani követőivel egyszerre az Instagramján bármilyen aranyos, különleges, szép vagy éppen ínycsiklandó dologról, amit evett, ivott, látott, simogatott, csinált? Na, az új frissítés megoldja ezt!
Tavaly 1,5 százalékkal többen születtek és 3,6 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2015-ben, így az egész évet tekintve a természetes fogyás 16 százalékkal csökkent
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint nem kizárt, hogy a kormány nyitott további járulékcsökkentésre, így a tavalyi bérmegállapodást újra lehetne nyitni és egy nagyobb lépésben...
A sportkompaktok évek óta licitálnak egymásra, aminek csak a vásárlók örülhetnek - az elérhető árú modellek ugyanis mára csaknem olyan motorteljesítményt és futóművet kapnak, amivel sok esetben a méregdrága sportmodellek orra alá is borsot törnek. Napjainkban pedig minden kétséget kizáróan a Renault Mégane sportverziója az egyik leginkább várt újdopnság a szegmensben.
Visszavonta helyi idő szerint szerdán Donald Trump elnök kormánya azokat a jogilag nem kötelező érvényű szövetségi iránymutatásokat, melyekkel az Obama-kormány lehetővé tette, hogy a transznemű diákok az állami iskolákban a nemi identitásuknak megfelelő mosdót és öltözőt használják.
Többszöri próbálkozás után eladhatják az Oakenland Vagyonkezelő Kft. három ipari ingatlanát, miután a felszámoló cég eredményesnek találta a pályázatokat. A Brit Virgin-szigeteken bejegyzett...
HR Szubjektív rovatunkban Gigler Anita, a Rossmann személyzeti vezetője kérdez, miután válaszolt Sághy András, fejvadász, a Kienbaum Executive Consultants Kft. country managere kérdésére.
Több alkalommal beszámoltunk arról, hogy jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege. A 430/2016. (XII.15.) Korm.r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127.500 forint lesz. Ezzel szemben a…
Indonézia négy leggazdagabb emberének nagyobb a vagyona, mint az ország 100 millió legszegényebb lakójának összesen - derült ki az Oxfam nemzetközi segélyszervezet csütörtöki jelentéséből.
Az MNB összességében mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki az elmúlt bő egy évben a jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítása érdekében lefolytatott vizsgálatsorozata keretében,...
Több mint 100 tonna jelöletlen, részben illegális takarmányt foglalt le Pest megyében két helyszínen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a még folyamatban lévő eljárásokban milliós nagyságrendű bírság várható.
Több mint 100 tonna jelöletlen, részben illegális takarmányt foglalt le Pest megyében két helyszínen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a még folyamatban lévő eljárásokban milliós nagyságrendű bírság várható.
A Quinnipiac Egyetem friss kutatása szerint egyre több amerikai választópolgár találja inkompetens vezetőnek Donald Trumpot: már 55 százalékuk gondolja úgy, hogy nem jó vezető, míg mindössze 42...
Egy "orosz" hackercsoport már évek óta nagyszabású támadásokkal vegzálja a világ bankjait és nagyvállalatait, most viszont kiderült róluk, hogy nem is oroszok. A Lazarus-csoport névre keresztelt...