Az Alapjogokért Központ szerint az LMP által kezdeményezett népszavazás nemzetközi szerződésre, illetve abból fakadó kötelezettségre vonatkozik, azt érintő kérdésben pedig az alaptörvény - a korábbi...
A kommunizmus áldozatainak emléknapjával, a megemlékezés állami szintre emelésével sikerült áttörnünk a hallgatás falát - mondta Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke pénteken Budapesten
Miután csütörtökig sorozatban a tizedik egymást követő kereskedési napon zárt történelmi csúcson a Dow Jones amerikai részvényindexek, péntekre elakadt a rali és kis süllyedés alakult ki. Ugyanez a...
Lassan halad a kárfelmérés és a fedél nélkül maradt lakosság elhelyezése is az elmúlt fél évben sorozatos földrengések sújtotta közép-olaszországi térségben - derült ki az olasz katasztrófavédelem pénteki összegzéséből.
Azért szúrta meg barátját egy somogysárdi férfi, mert Zámbó Jimmy slágereit akarta meghallgatni, azonban nem indult el a CD lejátszó. Az elkeseredett férfi egy másik barátját is megtámadta, míg végül bilincsben vitték el.
Kövér Lászlótól vesznek leckéket Washingtonban: a New York Times és a CNN nem mehetett be a sajtótájékoztatóra, a Trump-rajongó miniújságok viszont igen.
Több kilométeren keresztül üldöztek a NAV-osok egy fiatal cigicsempésznőt Borsodban. A nő utolsó pillanatban megpróbált megszabadulni a dohánytól, de hiába, elfogták.
Egyre nagyobb teret kap az irodákban az otthonosság, ami ideális esetben nemcsak az íróasztalokon elhelyezett családi fotókat jelenti, hanem az irodaterek multifunkcionális kialakításában is tükröződik. A munkaerő-toborzásban és -megtartásban az iroda elhelyezkedése, belső kialakítása kulcsfontosságúvá vált, hiszen ha a munkavállaló jól érzi magát, az a munkaadónak is jó. Ha otthonról végzünk…
A hét elején egyetlen világos és jól látható téma mozgatta a piacot, ez pedig az euró gyengélkedése volt, ami a francia elnökválasztás eredménye körüli bizonytalanságnak volt köszönhető. Ez valószínűleg azért történhetett, mert jelenleg túl kevés a komoly piacbefolyásoló hír, és ez felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire veszélyesek az ad-hoc hírek a piacokra egy olyan időszakban, amelyet a…
Újabb súlyos kritikát mondott az egyházról Ferenc pápa, aki azt állította, jobb ateistának lenni, mint olyan kétszínű katolikusnak, aki bort iszik és vizet prédikál.
A mai napon vettek végső búcsút attól a hódmezővásárhelyi kisfiútól, aki csecsemőkorában a kötelező TBC oltástól fertőződött meg. Ádámkát közel kétszázan kísérték utolsó útjára.
Átadták az "Év Szállodája 2016" címeket pénteken Budapesten. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által tavaly negyedszer kiírt pályázaton ötcsillagos kategóriában a sárvári Spirit...
Független vizsgálóbírók fognak eljárni és az esetleges vádemelésről dönteni a két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon családtagjainak állítólagos fiktív parlamenti állásai ügyében - közölte péntek este a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség.
Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórházba péntek este - közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat (ilyen például a műsor közben osztott képernyőn vagy rövid ideig megjelenő reklám) találják a legirritálóbbnak – ez az eredménye a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság Médiatanácsának megrendelésére készült kutatásnak.
Levélben köszönte meg Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktor üzenetét, melyet januári elnöki eskütétele alkalmából írt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken...
Érdekes tényezőt vizsgált a BÁV tavaly év végi kutatásában, arra volt kíváncsi, miként alakul a külföldön élő honfitársaink kötődése Magyarországhoz, közös nyelvünkhöz és kultúránkhoz. Jobb megélhetés, új lehetőségek, pozitív légkör, nyelvtanulási lehetőség - leginkább ezek a tényezők tartják külföldön azokat a BÁV által megkérdezett magyarokat, akik hosszabb-rövidebb ideje élnek kinn. Bár…
Románia is vizsgálatot indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minőségét illetően - jelentette be pénteken Petre Daea román mezőgazdasági miniszter
Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórházba péntek este - közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
A Boko Haram vezetője, Abubakar Shekau bejelentette, hogy megölte a szervezet egyik parancsnokát, akit azzal vádolt meg, hogy összeesküvést szőtt ellene. A bejelentés a nigériai dzsihadista szervezeten belüli megosztottságról és testvérharcokról tanúskodik az AFP francia hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint.
Most a Hunguest Hotels szállodaláncot Eximbankos hitelből felvásároló Konzum Nyrt.-t spájzolta be a felcsúti vállalkozóisten, "Mészáros Lőrinc". Vajon fel tudná sorolni, hogy hány cége van?
Miután csütörtökig sorozatban a tizedik egymást követő kereskedési napon zárt történelmi csúcson a Dow Jones amerikai részvényindex, pénteken az elbizonytalanodás jelei látszódtak, de a zárás előtt...
A McDonald’s hazai vállalata február 1-jén megnyitotta új Karrier Centerét a kilencedik kerületi Haller Gardens irodaház földszintjén. Az utcáról is könnyen megközelíthető iroda nyitva áll mindenki előtt, aki a McDonald’s Kft. éttermi állásajánlatairól és a vállalati kultúráról, a munkavégzés körülményeiről vagy éppen a hosszú távú karrierlehetőségekről szeretne felvilágosítást kapni.