Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint a Németországban élő bevándorlóknak hosszútávon nincs perspektívája, ha nem kapnak munkát, nem tudnak felzárkózni, akkor könnyen radikalizálódhatnak.
Drámai fordulat következett be a Jobbik támogatottságát illetően 2015 nyarán, azóta nem talál magára a párt, melyben egyfajta sikertelenségi spirál alakult ki – jelentette ki Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója az M1 Ma Este című műsorában
Budapest — Májusig forgat Magyarországon Jennifer Lawrence (26), ráadásul mostantól többnyire külső helyszíneken, így sokkal nagyobb esély van arra, hogy esetleg egy pillanatra elkapjuk az Oscar-díjas világsztárt.
Fegyvercsempészésért és tiltott fegyvertartásért ítélte első fokon három év, négy hónap börtönbüntetésre a kolozsvári bíróság, a 2016. augusztus végi nyíregyházi lövöldözés gyanúsítottját - írta szombaton a Maszol.ro erdélyi magyar hírportál.
Pataky Attila, az Edda Művek frontembere az elmúlt hetekben súlyos arcüreg-, homloküreg- és tüdőgyulladással küszködött, ám nem hagyta cserben a rajongóit.
Az illegális migrációt kéne megállítani, nem az uniós polgárokat vegzálni a határokon - mondta egy készülő EU-rendelet kapcsán Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján szombaton
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze február 25-én 7 óra 20 perckor egy rendőrségi szolgálati gépjármű és egy személygépkocsi a 102-es számú út 12500-as méterszelvényében Perbál és Tinnye között.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint még nem született döntés az olimpiai pályázattól való visszalépés után felszabadult pénzekről.
Hol vannak privát szféránk határai egy párkapcsolatban? Lázár Gergely pszichológus három típusú határt különböztet meg: elárulta, hogy melyik vezethet egy kapcsolat végéhez és miért lényegesek ezek egy párkapcsolatban.
A BÁV tavaly év végi kutatásában, arra volt kíváncsi, miként alakul a külföldön élő honfitársaink kötődése Magyarországhoz, közös nyelvünkhöz és kultúránkhoz.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint még nem született döntés az olimpiai pályázattól való visszalépés után felszabadult pénzekről Tuzson Bencét egy újságíró...
Az 56-os Emlékbizottság azt kérte tőlünk, olyan attrakciókkal, kiállításokkal, rendezvényekkel készüljünk, mely a fiatalok számára is befogadhatóak, illeszkednek a szokásaikhoz – jelentette ki Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója az Egy akaraton 1965-2016 kiállítás kapcsán.
Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről péntek este beszélt a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara által rendezett gazdasági fórumon Debrecenben.
A Fidesz azt írta: a magyar emberek a saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus pusztító hatását, ezért az áldozatokra való emlékezés mellett kötelességünk ma is szembeszállni annak minden formájával
A kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésén, a Rákoskeresztúri új köztemetőben.
Élete álma valósult meg azzal, hogy a gyári csapat Forma–1-es autójában ülhet. A Force Indiától szerződtetett német Nico Hülkenberg (29) a Renault új versenygépének londoni bemutatóján felettébb bizakodónak tűnt.
Új módszernek számít, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható kisebb drónokra szerelnek bombákat a terroristák. Lehet, hogy ez alaposan át fogja alakítani a hadseregek felszerelését is, minden csapatba kell majd drónvadász katona. A terroristák módszereit az amerikaiak is átvennék és szintén olcsó drónokat rendszeresítenének.
A Fidesz azt írta: a magyar emberek a saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus pusztító hatását, ezért az áldozatokra való emlékezés mellett kötelességünk ma is szembeszállni annak minden formájával
Halálos közúti baleset történt szombaton a hajdúvidi vasúti átjárónál, ahol egy személygépkocsi és egy személyvonat ütközött össze - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel.
Felújítják a XIII. kerületben, a Téli kikötő bejáratánál található Meder utcai közmű- és gyalogoshidat, adta hírül a Főváros. A több, milliós négyzetméterárakkal csábító luxuslakópark tövében lévő...
A Fidesz leváltása egy közös nemzeti érdek, mert a Fidesz egy kisebbséget képvisel, és nem a nemzeti érdeket ebben az országban - jelentette ki az Együtt országos politikai tanácsa szombati alakuló ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke.
Szabad ország csak szabadon beszélhet a múltjáról, amelynek elszenvedője volt - mondta a kultúráért felelős államtitkár a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Kovács Béla egykori kisgazda politikusról elnevezett pécsi általános iskolában tartott szombati megemlékezésen