Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a bűnszervezet tagjai ellen, akik cégcsoportot működtetve elektronikai- és háztartási gépek kis-és...
A Nézőpont Intézet felmérése szerint minden, hazánkkal szomszédos ország esetében a többség jónak ítéli meg az államközi kapcsolatainkat. Egy év távlatából is szembetűnő a változás.
Tegnap hallgatták ki Kecskeméten Stadler Józsefet, akit 420 millió forintos adócsalással vádolnak. Bár korábban úgy volt, hogy Stadler titokzatos, fiatal szerelme is megjelenik a bíróságon, a lány mégsem volt párja mellett a nehéz pillanatokban.
Az Európai Unió megreformálásáról beszélt a varsói látogatáson tartózkodó Angela Merkel német kancellárral kedd este Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke, az uniós alapszerződések módosítását javasolva - számolt be a wpolityce.pl lengyel hírportálnak Ryszard Legutko európai parlamenti képviselő.
Az amerikai hadsereg megadta kedden az utolsó engedélyt is a négy amerikai szövetségi államot átszelő, 1900 kilométer hosszú Dakota olajvezeték megépítéséhez.
Az MSZP elnöke állítólag elismerte, hogy hiba volt kihagyni a DK-t a megbeszélésből. Az volt a cél, hogy Gyurcsány ne legyen rajta a listán. Molnár Zsoltot pedig hazaküldték az évértékelőről, hogy ne hozzák kínos helyzetbe.
Pintér Ádámot kiállították, csapata, a másodosztályú Greuther Fürth pedig 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Borussia Mönchengladbachtól a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében, kedden.
Szentesi Kálmán a NAV-hoz fogalmazott hosszas levelében akarta visszaigényni a befizetett adójának nagy részét, mert úgy érezte, nem arra költik, amire kellene.
Jellemzően emelkednek az ázsiai tőzsdék a kora reggeli kereskedésben, így jók az előjelek az európai nyitásra is, ezt a határidős részvényindexek állása is alátámasztja, ami alapján fél százalék...
Apukáknak, akik eddig mindig késtek az oviból – akár ilyen szlogennel is lehetne árusítani a Mercedes-AMG legújabb alkotását, de az E63 T-modell ennél nemesebb jelzőket is kaphat. A világ legfejlettebb kombija mellett a csúcsváltozatban 612 lóerő gondoskodik arról, hogy a világ egyik leggyorsabb kombijának is nevezhessük az újdonságot. Most pedig videón láthatjuk, sőt, mitöbb, hallhatjuk is a…
Tűzvész pusztított szerdára virradóra a Fülöp-szigeteki főváros egyik szegénynegyedében, a tűzoltóság tájékoztatása szerint mintegy tizenötezer ember vesztette el otthonát.
A magyar kormány segítségével kezdődhet meg a kairói terrortámadásban megsebesült két egyiptomi kopt nő rehabilitációja a Honvéd Kórházban - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
2017-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti a magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. Az adóbevallási tervezet a 2016-ban megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit az adóhatóság az adott személy munkáltatója, kifizetője által küldött adatokból állít össze.
Budapesten egyenletesen növelik a kínálati árat a lakások eladói, noha az áremelés mértékéből visszavettek az elmúlt három-négy hónapban. A vidéki nagyvárosokban viszont jobban alkalmazkodnak az...
Az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet fegyveresei megpróbáltak lerohanni szerdán egy szállodát Puntland autonóm régió székhelyén, megöltek négy biztonsági őrt, de a szálloda vendégeinek nem esett bajuk - közölték helyi illetékesek.
Semmitől sem kell megvédenie magát a Generalinak - reagált az Intesa Sanpaolo elnöke a biztosítótól érkező hírekre. Tájékoztatni fogják a nyilvánosságot, ha bármit tenni akarnak az olasz biztosítóval...
Ígéretes növekedési potenciált látnak a hazai lízingcégek az autóüzletágon túl a flotta- és eszközfinanszírozásban is - közölte a Világgazdasággal a Magyar Lízingszövetség. A napilap szerdai...
Orbán Viktor miniszterelnökről írt elismerően az amerikai választások előtt kirobbanó népszerűséget szerzett portál, a Breitbart. A portál sokak szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most Donald Trump az egyesült Államok Elnöke.
A keddi közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány 461 millió forintot csoportosít át a költségvetés általános tartalékából az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára az ATP World...
Durva apagyilkos perét tárgyalja a Debreceni Ítélőtábla: a férfi baltával sújtott le az apja fejére, majd a véres holttestet letakarta, és még négy napig együtt élt vele.
Bővülhet azoknak a lakóingatlanoknak a köre, melyek építési engedély helyett egyszerű bejelentéssel is megvalósíthatóak. Az eddig érvényes szabályozással szemben 300 négyzetméteres méretkategória...