A kis crossoverek kategóriája virágzik, ezt a hullámot meglovagolva pedig jó ár-érték arányával a Kia Stonic kimondottan sikeres típusnak mondható. A modell kínálata most sportosabb irányba bővül, de leginkább csak felszerelések tekintetében.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egylépcsős, az abban meghatározott határidejű végrehajtása súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait.
A kis- és középvállalatoknak nyújtott likviditási támogatás a járvány miatt bekövetkezett gazdasági károk helyreállításának leghatékonyabb eszköze az ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
A magyarok havonta fejenként átlagosan 15 ezer forintot költöttek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre. Magánorvoshoz a lakosság négytizede jár legalább évente egyszer, főként fogorvoshoz és nőgyógyászhoz, ám ezt a koronavírus-járvány úgy árnyalta, hogy a magánorvoshoz járók 15
Már gyártja a Richter Magyarországon az egyik gyógyszert, amit a legesélyesebbek között tartanak számon a koronavírus kezelésére szánt terápiás készítmények közül – írja az Index.
Eközben minden korábbinál több fertőzött halt meg egy nap alatt, és tovább nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek és a súlyos esetek száma az országban.
Három hónap viszonylag erős növekedés után augusztusban enyhén csökkent az ipari termelés Németországban, ami arra utalhat, hogy veszített lendületéből a legnagyobb európai gazdaság a koronavírus-járvány által okozott sokk utáni kilábalás folyamatában.
Kedden 23 órától megváltoztak a belépés szabályai Magyarországról Romániába, 14 napos karantént írtak elő a belépőknek - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese
Már gyártja a Richter Magyarországon az egyik gyógyszert, amit a legesélyesebbek között tartanak számon a koronavírus kezelésére szánt terápiás készítmények közül – írja az Index.
Már gyártja a Richter Magyarországon az egyik gyógyszert, amit a legesélyesebbek között tartanak számon a koronavírus kezelésére szánt terápiás készítmények közül – írja az Index.
Egy elektromos autó kíséri útján az olimpiai lángot a nyitó ünnepség utolsó szakaszán. Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon vagyunk Barcelonában. Az autó pedig nem lehet más, mint egy Seat, egészen pontosan egy elektromos Seat Toledo.
Közben a hatóságok olyan kisebb táborokat készülnek bezárni a szigeten, ahol épp a legsérülékenyebbek: kisgyerekes családok, nők, fogyatékos vagy LMBTQ emberek éltek.
Az Európai Bizottság határozat elfogadására irányuló javaslatot terjesztett elő a Tanácsnak, azt szorgalmazva, hogy Magyarország részesüljön 504 millió euró (kb. 180 milliárd forint) összegű pénzügyi támogatásban a SURE – azaz a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz – forrásaiból, áll a B
A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, a családoknak kiszámítható jövőt ad, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatóján,
A járvány gyorsulása helyett stagnálás olvasható ki a következő 4-10 napra az összes (!) magyar megyeszékhely legfrissebb szennyvíz-vizsgálati adataiból.
A lengyel versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) több mint 6,45 milliárd eurónak megfelelő bírságot szabott ki a Gazprom orosz gázipari óriásvállalatra, és megbírságolna öt más, az Északi Áramlat-2 létesítésében részt vevő külföldi céget is - közölte szerdán a lengyel sajtó.
A vállalatok számára napjainkban nem elsősorban a technológiai elmaradottság, hanem a szervezeti struktúra bonyolultsága, a szükséges készségek hiánya és a dolgozók "kiégése" jelenti a fejlődés legnagyobb kihívását. Ez derül ki