2020. október 7. szerda

okt. 7
17:30
Úton a királyi bébi: már kerekedik a hercegnő pocakja! (Joy)
A hercegnő már ha akarná, se tudná titkolni, hogy terhes!
okt. 7
17:30
Hat év után vadonatúj dallal jelentkezett az AC/DC (SzMo)
A banda ráadásul a klasszikus felállásban játszotta fel az új album első nyilvános számát.
okt. 7
17:36
A világ egyik legnagyobb medencegyára jön létre Ózdon (Portfolio)
A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 7
17:36
Döbbenetes dolgok kerültek elő a földből Baranyában (ATV)
A Janus Pannonius Múzeum önkéntes lelőhely-felderítő programja keretében egy római kori kocsisír bukkant elő Pereked határában.
okt. 7
17:36
Karácsony: Komoly bajban van a fővárosi költségvetés, az életünkért küzdünk (444.hu)
Súlyos megszorítások nélkül éveken belül teljesen kimerülnének az önkormányzat tartalékai. Karácsony szerint a kormányzat hozzáállásának is változnia kell, hogy javulhasson a helyzet.
okt. 7
17:36
Ezekre a szuper férfi szépségápolási termékekre csapj le a Glamour-napokon (Glamour)
Most sem csak a nőkre gondoltunk
okt. 7
17:36
Eljárást indított a fővárosi kormányhivatal a BKK-val szemben a reptéri járat jegyértékesítése miatt (SzMo)
Közérdekű bejelentés érkezett a fogyasztóvédelmi főosztályra.
okt. 7
17:42
Töltve, sütve vagy grillezve? Mutatjuk a 12 legfinomabb receptet csirkemellből! (Femcafe)
A hús, amiből gyakorlatilag bármi készülhet – a végeredmény mindig egy ínycsiklandozó étel lesz!
okt. 7
17:42
Vajna Tímea 50 éves kora előtt szeretne babát (SzMo)
Nemrég nagynéni lett, ennek kapcsán árulta el.
okt. 7
17:48
A Dvtk és az Újpest is simán jutott tovább (Sport365)
Pótolták a szeptemberben elmaradt két Magyar Kupa mérkőzést.
okt. 7
17:54
800 új munkahelyet hoz létre egy magyar cég beruházása (Piac és Profit)
A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, a családoknak kiszámítható jövőt ad, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 7
17:54
Meglepetéssiker a Giro ötödik szakaszán (Sport365)
Valter Attila javított.
okt. 7
17:54
Csütörtökön lesz is eső, meg nem is – erre számíthatsz (Promotions)
Csütörtökön a nap első felében még több helyen lehet eső, majd déltől már sehol sem valószínű csapadék.
okt. 7
17:54
Putyin kész teljesíteni az örmények iránti szövetségesi kötelezettséget (Demokrata)
Moszkva kész teljesíteni Jereván iránti kötelezettségét – mondta az orosz elnök, aki Trumpról és Bidenről is szót ejtett egy televíziós interjúban.
okt. 7
18:00
NNK: stagnál a szennyvízben vizsgált koronavírus örökítőanyaga (ATV)
A múlt héten végzett szennyvízvizsgálatok alapján a vizsgált településeken a szennyvizekben mért koronavírus örökítő anyag mennyisége az előző hét eredményeihez képest mindenhol stagnálnak.
okt. 7
18:00
Egy fedél alá hozza az antik és modern művészetet Budapest legújabb galériája (SzMo)
A KORART a régmúlttól a jelenig szeretné bemutatni a hazai és a nemzetközi színtér meghatározó műtárgyait.
okt. 7
18:06
Új adó jöhet a budapestieknek? (ProfitLine)
A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból - mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentáció
okt. 7
18:06
Arató Gergely: a magyar kormány több milliárd forintot is veszíthet, ha nem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét (ATV)
Pénzbírság mellett uniós források elvesztéséhez is vezethet az a magyar törvény, ami miatt a CEU kiköltözött az országból. A DK szerint az orvosok béremelésével foglalkozó törvénymódosítási-javaslatot sem teljesíti a kormány. Az ellenzék továbbra is az egy listás indulás mellett áll ki.
okt. 7
18:06
Görögországban bűnszövetkezetnek minősítették az Arany Hajnalt, elítélték a vezetőit (444.hu)
Elítélték a szélsőjobboldali párt vezetőjét és volt parlamenti képviselőit. Kb. 15 ezren tüntettek a fasizmus ellen a bíróság előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült.
okt. 7
18:06
Lady Gaga ismét levetkőzött: ezúttal többet mutat magából, mint valaha (Femcafe)
A popdíva eddig is szeretett meztelenkedni, de most mintha átlépett volna egy határt.
okt. 7
18:06
Elutasították a vezetés ajánlatát a hallgatók és a sztrájkbizottság (Demokrata)
Az SZFE dolgozóinak mintegy harmada a kancellárnak írásos nyilatkozatot juttatott el.
okt. 7
18:12
16 ezer jegyet vásároltak a nem létező járatra - Eljárás indul a BKK ellen (Menedzsment Fórum)
Eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) szemben Budapest Főváros Kormányhivatala a jelenleg nem működő repülőtéri, 100E jelzésű buszjáratra szóló jegyértékesítése miatt.
okt. 7
18:12
Hiába vonult vissza, a koronavírus miatt még mindig számításba veszik (Sport365)
A 45 éves kapus bekerült az ukrán labdarúgó-válogatott keretébe.
okt. 7
18:12
Megkezdődött az antigénalapú gyorstesztek összevetése (Demokrata)
Az eredmények értékelését követően diagnosztikus célra használják majd a gyorsteszteket.
okt. 7
18:15
Újraindítási adót vetne ki a főváros (Alternatív Energia)
Három költségvetési út áll a főváros előtt, ebből az egyik csődhöz vezet – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester.
okt. 7
18:17
A Párbeszéd 2021-től osztaná az "ingyenpénzt" (Alternatív Energia)
– Nem kényszerülünk arra, hogy válasszunk az egészségügyi-oktatási reform és az alapjövedelem között – így mutatta be szerdán a Párbeszéd által szorgalmazott juttatásról készült új tervet, Büttl Ferenc közgazdász.
okt. 7
18:18
Hatalmas napelemparkot állított üzembe a Fővárosi Vízművek (Portfolio)
A Szentendrei szigeten helyezték üzembe a Fővárosi Vízművek legújabb napelem-parkját, amely a szigeten található víztermelő kutakat és a káposztásmegyeri gépházat látja el energiával.
okt. 7
18:18
Meghalt egy 39 éves tanár koronavírusban szombaton, de azóta sincs feltüntetve az áldozatok között (SzMo)
Pedig a zárójelentésében is szerepel, hogy a halálát a fertőzés okozta.
okt. 7
18:24
Új országgal kerülne közelebbi kapcsolatba Magyarország (Piac és Profit)
Andorra és Magyarország között lezárultak a tárgyalások, így ez lehet hazánk nyolcvannegyedik adóegyezménye - jelentette be a Pénzügyminisztérium.
okt. 7
18:24
Nosztalgia: Glenn Close 20 év után ismét Szörnyellának állt (Joy)
Bár hamarosan megújult változatban nézhetjük meg a 101 kiskutyát, Glenn Close alakítását nehéz lesz felülmúlni!
okt. 7
18:24
A Halott Pénz összefogott Rúzsa Magdival egy közös dalra (Promotions)
A járvány alatt sem pihen a Halott Pénz, és hamarosan érkezik a közös daluk Rúzsa Magdival.
okt. 7
18:30
Digitális hókuszpókusz? Dehogy, forradalom van az ingatlanpiacon (Menedzsment Fórum)
Nem digitális hókuszpókusz, hanem egy mentalitásbeli korszakváltás – mondja az ingatlanszektort forradalmasító új technológiai megoldásokról a KPMG proptech szakértője. Dános Pál igazgató vázolja fel a már beköszöntött jövőt.
okt. 7
18:30
A Dinamo Kijev nézők előtt szeretne játszani a Ferencváros elleni mérkőzésen (Sport365)
Levélben fordultak a polgármesterhez.
okt. 7
18:36
Enyhén csökkent a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,50 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 33 561,05 ponton zárt szerdán.
okt. 7
18:42
SZFE: Elutasították a vezetés ajánlatát a hallgatók és a sztrájkbizottság (Privátbankár)
Elutasították a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése által tett komplex ajánlatot az intézmény hallgatói és a sztrájkbizottság is - tájékoztatta Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár közleményben szerdán az MTI-t.
okt. 7
18:42
Megszólalt a magyar H&M; a boltbezárások ügyében: egyelőre ennyit tudni (Pénzcentrum)
Bár Magyarországon idén egyetlen H&M üzlet sem zárt be vagy nyitott meg újonnan, a jövő bizonytalan. A Pénzcentrummal ugyanis azt közölte a divatcég, hogy 2021-re 350 üzletük bezárását tervezik világszerte, 100 új üzlet nyitása
okt. 7
18:42
Dzsudzsák egy aláírt labdával segít egy beteg kislányon (ATV)
Árverésre bocsátott egy dedikált labdát, hogy így segítsen egy hároméves kislányon, aki egy Cerebral Paresis nevű betegségben szenved.
okt. 7
18:42
Koronavírusos megbetegedés miatt az intenzíven van Antonín Panenka (444.hu)
Súlyos az állapota a legendás válogatottnak, akinek a 11-esével 1976-ban Csehszlovákia megnyerte a foci-Eb-t.
okt. 7
18:48
Koronavírus: Magyarország még Szlovákiánál is kevesebb támogatást kap Brüsszeltől (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság javaslata értelmében Magyarország 504 millió eurónyi (mintegy 180 milliárd forint) kedvező feltételű hitelt kaphat a koronavírus-járványból adódó munkanélküliséget mérséklő uniós pénzügyi eszköz (SURE) forrásaiból - olvasható a brüsszeli testület szerdai sajtóközleményében.
okt. 7
18:48
Elindult az egyik ígéretes koronavírus-gyógyszer gyorsított engedélyezése (Portfolio)
Emelkednek az Eli Lilly gyógyszergyártó cég papírjai, miután a társaság bejelentette: az amerikai gyógyszerfelügyelet gyorsított eljárású engedélyéért folyamodtak egyik koronavírus elleni készítményükkel.
okt. 7
18:48
A szövetségnek elege lett Sidi Péter feszültségkeltéseiből (Sport365)
Nem csitulnak az indulatok Sidi és Péni között.
okt. 7
18:48
2030-ra az összes brit háztartás szélerőműtől kapja majd az áramot (Player)
A kormány minderre 160 millió fontot költene.
okt. 7
18:54
Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M2-esen (ATV)
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M2-es autóúton, Vácnál szerda délután - közölte az Útinform a honlapján.
okt. 7
18:54
Ingyenjegyet osztogat tanároknak a világ egyik legjobb légitársasága (Promotions)
Október 5-én volt a Pedagógusok világnapja, a Qatar Airways pedig különleges módon köszöni meg ezt a szolgálatot.
okt. 7
18:54
Újra felvette miniszter exférje nevét Rogán-Gaál Cecília - Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogalkotást igényel - Friss hírek 2020. október 07.… (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/07/1999/
okt. 7
19:00
Hamarosan megszólal Orbán Viktor (Portfolio)
19:30 perckor láthatjuk az Orbán Viktorral készített interjút a Hír TV-n - derül ki a miniszterelnök Facebook-posztjából. Az eseményről élőben tudósítunk.
okt. 7
19:00
Deutsch Tamás: Karácsony a magyarokat sértegetők pártjára állt (Demokrata)
A főpolgármester a Vera Jourovának és Katarina Barleynek küldött nyílt levelével azoknak a pártjára állt, akik megtámadják a magyar embereket.
okt. 7
19:00
Főhet Kincses Gyula feje (Demokrata)
Hová áll az orvostársadalomnak az a része, amely eddig elszenvedője volt az egészségügyben virágzó feudális viszonyoknak?
okt. 7
19:06
Új adó jöhet Budapesten: ezért vetnék ki (Pénzcentrum)
A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány
okt. 7
19:06
Magyarország félmilliárd euró támogatást kaphat az EU-tól a munkahelyek megvédésére (ATV)
Az Európai Bizottság javaslata értelmében Magyarország 504 millió eurónyi (mintegy 180 milliárd forint) kedvező feltételű hitelt kaphat a koronavírus-járványból adódó munkanélküliséget mérséklő uniós pénzügyi eszköz (SURE) forrásaiból - olvasható a brüsszeli testület szerdai sajtóközleményében.

Keresés