150 ezer forintos hálapénzt vágtak zsebre az orvosok a 23 éves, halálos betegségben szen- vedő Gábor ellátásáért. Édesanyja, Valéria a tragédia óta nem tud beletörődni fia elvesztésébe, a sírját naponta látogatja.
Ez aztán az emberes adag! Ismételten világrekordot döntött nem mindennapi teljesítményével az a férfi, aki összesen 125 gombóc fagyit zsúfolt bele egyetlen tölcsérbe a La Notte dei Record című olasz tévéműsorban.
Csütörtök éjjel is látható lesz csillaghullás – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Megjegyezték: nemcsak augusztusban érdemes hullócsillagokat keresve kémlelni az eget, hanem október elején is. Érkezik ugyanis a Draconidák meteorraj. Óránként 10 hullócsillagra is lehet számítani. A Draconidák, a Sárkány (Draco) csi
Még mindig elsősorban bontások zajlanak az 3-as metróvonal középső szakaszán, a belvárosi mélyvezetésű állomásokon a több mint fél éve kezdődött felújítás során, de már az építés folyamata is megfigyelhető - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
Foltot ejtett a Madárfészek Ökölvívó Akadémia jó hírén az a doppingeset, amelyre szeptemberben derült fény egy váratlan, augusztusi ellenőrzést követően. Egy meg nem nevezett, válogatott kerettag bokszoló doppingtesztje ugyanis pozitív eredményt hozott.
Mint ahogyan az influenzajárványokkal, úgy a Covid-19-cel is megtanulunk együtt élni - írta Donald Trump amerikai elnök az egyik Twitter-bejegyzésében kedden, az influenzajárványokat a koronavírus-pandémiához hasonlítva.
Az Ingka Csoport a mai napon 35,2 milliárd eurós, erős Ikea kiskereskedelmi bevételről számolt be a 2020-as pénzügyi évére vonatkozóan (a 2019-es pénzügyi évben 36,7 milliárd euró), a Covid-19 okozta komoly gazdasági és közegészségügyi kihívások mellett. A vállalat folytatja üzleti tevékenységének átalakítását, hogy az még megfizethetőbbé, hozzáfér
Több mint kétszázmilliárdos pluszban zárta az első félévet idén a jegybank, mint írják, ez a járványügyi intézkedéseknek köszönhető. A nyereség több, mint 150 milliárddal az előző éves előtt áll. Csak kamat eredményen keletkezett
Rövid távon nem látja a megoldását a CEU, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyének az Országgyűlés szocialista alelnöke, aki szerint politikai változásra van szükség, hogy ezek a kérdések megoldódjanak.
Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség nemzetközi, valamint a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet hazai koordinálásával megkezdődött az októberi Kiberhónap, amelynek célja a digitális eszközökön a biztonsági tudatosság növelése és az internetes fenyegetések széles körben való megismertetése. A felhasználók jelentős köre ugyanis még mindig azt gondo
Újra és újra kiderül, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kiknek ad vissza nem térítendő állami támogatást százmilliós, milliárdos mértékben. Most újabb nevek kerültek napfényre.
Igor Matovič szlovák kormányfő nem zárja ki, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek, ha Szlovákiában nem változik a koronavírus-helyzet. A köztelevízió Második hullám című műsorának hétfőn este sugárzott rendkívüli különkiadásában elmondta, szeretné, ha az esetszámok a jövő héten már csökkenést mutatnának. Hangsúlyozta, célja mindenekelőtt a halá
A Novicsok idegmérgek családjához tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőtől vett vér- és vizeletmintákban - közölte kedden a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW). Az OPCW szerint a mintákban kimutatott biomarkerek "hasonló strukturális jellemzőkkel bírnak, mint a Novicsok-csoporthoz tartozó mérgező vegyszerek".
Jóváhagyta a gárdonyi választási bizottság az ellenzéki képviselők helyi népszavazási kezdeményezését, amelyben többek között arról kérdeznék az embereket, hogy akarják-e, hogy az agárdi szabadstrand megmaradhasson, ne adhassa el azt a város. Az aláírások gyűjtésére az ívek hitelesítését követően kerül majd sor.
Képtelen volt feldolgozni a szakítást, ezért több száz telefonhívással, fenyegetésekkel, sőt, még testi erőszakkal is zaklatta volt barátnőjét egy soproni férfi.
Semmi kétség, hogy Novicsok idegmérget használtak Alekszej Navalnij megmérgezéséhez - hangsúlyozta az OPCW nagy-britanniai delegációja a Twitter-oldalán.
Lantos Gabriella szerint ha senki nem hagyná ott az állami egészségügyet és csak a hivatalos munkaidőt dolgozná ki, akkor kiderül majd, hogy jóval kevesebb egészségügyi intézményt lehet majd üzemeltetni.
A diósgyőri focicsapat vezetősége és egy balatonfüredi luxusszálloda tulajdonosa is vissza nem térítendő állami milliókból bővítheti a panzióját. Erdélybe is jut a pénzből.
A csendes gyilkosként emlegetett magas vérnyomás bár népbetegségnek számít, sokan mégsem veszik eléggé komolyan. Sajnos a legtöbben már a súlyosabb tünetek megjelenésekor fordulnak orvoshoz, így az sem ritka, amikor az első figyelmeztető jel már maga a stroke. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás-specialista ezért a rendszeres ellenőrzés és ke
Még mindig elsősorban bontások zajlanak a 3-as metróvonal középső szakaszán, a belvárosi mélyvezetésű állomásokon a több mint fél éve kezdődött felújítás során, de már az építés folyamata is megfigyelhető - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
A OnePlus 8T valószínűleg ultraszéles látószögű előlapi kamerával fog érkezni – derül ki a teaser videókból. A OnePlus egy rövid videoklip tweet-je ultraszéles látószögű szelfi kamerára utal, ami hole-punch kivágásban található a kijelző bal felső sarkában. A vállalat nem tárt fel semmilyen adatot a kamera felbontásáról, és még néhány napot várnunk
A továbbra is beteg elnök arról fantáziál, hogy immunis a vírus ellen. A Fehér Ház azt akarja, hogy a választások előtt jelentsék be a védőoltás elkészültét.
A világ kedvenc természettudósa szerint csak és kizárólag rajtunk áll, hogy elpusztítjuk-e a világot, vagy megmentjük. David Attenborough új filmje, az Egy élet a bolygónkon a Netflixen debütált.