Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/41. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, ezért a jövő héten a várható főnyeremény 155 millió forint lesz. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő
Az ügynökség látja el a médiatervezési és -vásárlási feladatokat minden olyan piacon, ahol a szolgáltató jelen van. A MediaCom ezt megelőzően az Egyesült Államokban és Ausztráliában látta el a Uberhez kapcsolódó médiafeladatokat, mostantól azonban Észak-Amerika, Latin-Amerika, az EMEA régió és Ázsia minden olyan piacára kiterjed az együttműködés ah
Megállapodást írt alá a Tungsram világítástechnikai cég és a veszprémi Pannon Egyetem, melynek eredményeként szélesedik az együttműködés a kutatás-fejlesztés, az oktatás és az energetikai pályázatok terén az aláírók között. Pongrácz Ferenc, a Tungsram Operations Kft. innovációért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a korábbi évekre visszany
Négy városban, Budapesten, Debrecenben Győrött és Szegeden összesen 673 jármű műszaki-környezetvédelmi állapotát vizsgálták meg szeptember végén. Az ellenőrzött autók átlagos életkora 14,7, a kishaszonjárműveké 10,3, a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveké 8,7 év volt.
Elemzők szerint valódi érvekkel folytatott higgadt vitát a két amerikai alelnökjelölt, a republikánus Mike Pence és a demokrata Kamala Harris szerda este Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.
A JP Morgan 5 éves 30 milliárd dolláros programot hirdetett, amely a bank szerint segít felszámolni a rendszerszintű rasszizmust az Egyesült Államokban – írja a CNBC.
A lengyel kormány átalakítása csökkentette a kis pártok szerepét a kormányban, de a miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is vesztett erejéből, mert a kabinetben már nem ő lesz a legerősebb ember – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rosonczy-Kovács Mihály, a Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője.
A szakszervezet szerint a pályaelhagyás, az elöregedés és az utánpótlás hiánya is gondot jelent a szakmában, ahol egyre nagyobb gondot okoz a tanárhiány.
A főpolgármester azt nehezményezi, hogy a turizmus támogatását célzó Kisfaludy-programban lévő pénzek „nem oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá”.
Jövőre 1,6 milliárd forintra pályázhatnak a kisebb nemzetiségi önkormányzatok - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.
Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten- írta csütört
Ma hajnalban lezajlott az első és egyetlen alelnökjelölti vita, ahol szóba kerültek a szakpolitikai kérdések, de ezen kívül sok olyan kínos kérdés hanzott el, amelyre a felek egyszerűen nem adtak választ. A BBC videóján mutatjuk azt a pillanatot, amikor Kamala Harris tért ki a republikánus szavazókat talán legjobban foglalkoztató kérdés elől, valam
Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten- írta csütört
Az LG Electronics (LG) és a Hyundai Motor bemutatta az IONIQ nevű utastér-koncepciót (IONIQ Concept Cabin), amely hűen tükrözi mindkét vállalat szakértelmét a fogyasztói kényelmi eszközök és elektromos személygépjárművek terén. Az innovatív koncepció maximálisan kihasználja az elektromos járművek tágas belső terét, ami belső égésű motor és más terj
36,16 millióra nőtt ma reggelre a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma a világban és már 1,06 millió áldozatot szedett a járvány – derül ki a Johns Hopkins Egyetem friss adataiból. A V4-országokban rekordra ugrott a fertőzések száma, Európában több helyen komolyabb szigorításokat vezetnek be.
Jelentős emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután Donald Trump újabb gazdaságélénkítő lépéseket helyezett kilátásba azt követően, hogy egy nappal korábban lefújta az régóta húzódó gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos tárgyalásokat az elnökválasztásig. Az ázsiai tőzsdéken már vegyesebb volt a kereskedés kép, Európáb
Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten - írta a Magy
A Népszava úgy értesült, most már valóban közel a megoldás. A BKV szoftvermódosítást rendelt meg a vonal vonatvezérlési és biztonsági rendszerét szállító Siemenstől.
Egymillió dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték Derek Chauvint, azt a rendőrt, akinek intézkedése közben Minneapolisban meghalt az afroamerikai George Floyd - jelentette az amerikai NBC televízió Chauvin ügyvédjére hivatkozva.
Tartalmas volt a ma hajnali amerikai alelnökjelölti vita, amelyről élőben tudósítottunk. Aki nem akarja végigolvasni a másfél órás vita tudósítását, annak nagy segítség a Sun által készített videó, amelyben a lényeges mozzanatokat gyűjtötték össze.
Ismét a lélektanilag fontos 360-as szint alatt indítja a napot csütörtökön a forint, az elmúlt napok ingadozása után a fő kérdés, hogy ezúttal alatta is tud-e maradni. Egyelőre a nemzetközi devizapiacon is csendesen indul a nap, alig látni érdemi elmozdulást.
A republikánus Mike Pence és a demokrata Kamala Harris az elemzők szerint valódi érvekkel folytatott higgadt vitát szerda este. A két politikus többek között a koronavírus-járvány kezeléséről, a gazdaság helyzetéről és kilátásairól, adó- és külpolitikáról, környezetvédelemről és fajgyűlöletről vitázott.