932 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 34 046 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 21 beteg, így az elhunytak száma 898 főre emelkedett március óta - derül ki a kormányzati portál ma reggeli jelentéséből. A kórházban ápoltak száma az elmúlt napok csökkenését követően nagyo
Korábban Pikó András a Fidesz „korrupciós gyakorlatáról” beszélve egy párhuzammal élt. Azt mondta: amit a párt csinál, olyan mintha ő polgármesterként az apjával újíttatná fel a józsefvárosi önkormányzati lakásokat. A Magyar Nemzet a példát később tényként közölte.
Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalékra lassult az előző havi 3,9 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Továbbra sem tágítanak az egyetemfoglaló diákok a Színház- és Filmművészeti Egyetem bejárata elől. Mindenki azt várja, hogy Szarka Gábor kancellár bejut-e az épületbe.
Will Hobbs, a Barclays befektetési igazgatója szerint a mostani környezetben hosszú lejáratú kötvényként viselkednek a nagy technológiai vállalatok részvényei, de ez a helyzet könnyen megváltozhat. A szakember szerint nem érdemes csak az elmúlt hónapok győztes részvényeiből felépíteni a portfóliónkat, korántsem kizárt egy komolyabb eladási hullám a
Mindig kiemelt figyelem övezi a BMW M3 és M4 modellek felvezetését, most pedig különösen: a korábbi generációnál erősebb, nehezebb és sokoldalúbb új modellek formailag megosztják ugyan a közvéleményt, de ez a merészség akár még sikerük titka lehet. Mostantól kiderül: már rendelhetők az újdonságok, és mondjuk az árakat is.
Új lendületet kaphatnak a lakásépítések az ismét bevezetendő kedvezményes, ötszázalékos lakásáfának köszönhetően. A gazdaságvédelmi akcióterv és a korábban beharangozott otthonteremtési program részét képező intézkedés alapján 2022 végéig ismét ötszázalékos áfatartalommal lehet értékesíteni az addig elkészült új lakásokat. Az idei évben folyamatosa
Bevallottan nem túl optimista világképet vázolt ma a Budapest Economic Forum nyitóelőadásában Pernille Henneberg, a Citibank Global londoni elemzője, hiszen az alapeseti forgatókönyve szerint leghamarabb 2021 közepére éri el a globális GDP a 2019 végi szintet, a pesszimistább forgatókönyv szerint csak egy évvel később és több jel utal arra, hogy vé
Századik válogatott mérkőzésén két gólt szerzett az ukránok ellen Olivier Giroud, ezzel a második helyre jött fel a legeredményesebb francia labdarúgók listáján.
Újabb tőzsdei kibocsátás jön a magyar tőzsdén, a mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó hazai középvállalat, a DM-KER bocsát ki részvényeket. A vállalat rendkívül dinamikusan növekedett az elmúlt években
Továbbra is hatalmas az igény a rugalmasabb időbeosztású, tanfolyami rendszerben induló képzések iránt, de a felnőttképzők már csak decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket.
Az adatokból az látszik, hogy a jelenlegi válságból való kilábalás nem lesz olyan gyors, mint azt sokan várfták, most azt gondoljuk, hogy egy W-alakú válság vagy elhúzódó kilábalás várhat a magyar gazdaságrea - mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciájánm Varga Mihály pénzügyminiszter.
A robbanásszerű biotechnológiai és informatikai fejlődés olyan jelentős eredményeket hozott a nemzetközi orvos-biológiai kutatásokban, amelyek átalakították a gyakorlati orvoslást, molekuláris alapokra helyezték át a diagnosztikai és terápiás megközelítést egyaránt. Az ehhez szükséges informatikai feltételek megteremtésében működik együtt a 4iG és
Sokan azon a véleményen vannak, hogy a piaci stabilitáshoz mindenképpen szükséges egy újabb pénzügyi stimulus, de az elemzők egy része szerint ennek nincs túl sok esélye a választások előtt. A csomag részleteivel kapcsolatban pedig nagyok a véleménykülönbségek a politikusok között, így még több bizonytalanság, vagy akár tőzsdei esés is jöhet.
Odacsaptunk az amperek közé, vagyis túl vagyunk a Volkswagen ID.3 várva várt tesztvezetésén. A zsámbéki pályán és a környékbeli háromszámhegyű utakon szerzett tapasztalatok után csak még jobban várjuk a mélyebb benyomások gyűjtésére alkalmas tesztautót. A mintegy kétórás programon túlsúlyban voltak a pozitív élmények, így kénytelenek vagyunk határo
Különleges madárfiókával is találkozhatunk a debreceni állatkertben, miután körülbelül egy hónapja pompás koronásgalamb látta meg a napvilágot 28, tojásban töltött nap után.
Csütörtökön rendezi meg a Portfolio tizedik alkalommal a Budapest Economic Forum konferenciáját, melyen ezúttal is nemzetközi és hazai szakértők szólalnak meg. Az esemény kiemelt témája idén a koronavírus-járvány, illetve az azt követő gazdasági válság és lehetséges változások a világban. Ebben a hírfolyamunkban számolunk be az egésznapos esemény l
Akár a háromszorosára is nőhet azoknak az orvosoknak a bére 2023-ra, akik a bértábla szerint keresnek - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.