A brit kormányt segítő tudósok szerint a tervezett szigorítások nem elég kemények. Néhány napja viszont más professzorok épp a korlátozások eltörlése érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe.
Csehországban rohamosan terjed a koronavírus-járvány, a napi fertőzöttek száma csütörtökön - a héten már harmadik alkalommal - lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és ugrásszerűen nő a súlyos esetek és a halottak száma is.
A telekommunikációs ajánlatokból már jól ismert konstrukció, hogy a havi díj bizonyos mértékig lebeszélhető. A bankszektor legnagyobb hazai fiókhálózatával rendelkező Takarékbank most egy új, teljesen „lebankolható” számlacsomagot állított össze kisvállalkozóknak. Az új konstrukcióban mindenki maga választhat négy tranzakciós csomag közül, amelyekh
Korábbi munkaadójától több mint két és fél millió értékű gépet és szerszámot, illetve egy autót is ellopott, majd az őt üldöző rendőröknek sem akart megállni egy korábban Törtelen élő férfi.
Nehezen viselték a bolgárok a csütörtök esti, magyarok ellen 3-1-re elveszített mérkőzést. A lapok szinte mindegyike a lengyel játékvezetőt okolja a vereségért, de a szövetségi kapitányt többen megtalálták.
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a jó hangulatot az újabb körös gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos remények fűtötték. Ázsiában kifejezetten jó hangulatban telt a pénteki kereskedés, Európában azonban mérsékelt elmozdulást látunk, a magyar tőzsde pedig lefordult, a hazai nagypapírok közül az OTP teljesít a leg
A kórházaktól a tegnapi naptól új, dinamikus adatszolgáltatást rendeltünk el, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóján. A járvány felfutó szakaszában nagyon fontos a naprakész információ begyűjtése a szükséges intézkedések (pl. vezénylés vagy védőeszközök) kapcsán. Jelenleg 993 főt ápolnak kórházban, 8
Minden szülő rémálma valóra vált az angliai Leeds városában: két bűnöző kitépte a volán mögül az édesanyát, akinek 3 gyermeke is bent volt az autóban és elhajtottak.
A világ tőzsdéin vegyes a hangulat. Európában például hamar elpárolgott annak a tegnapi hírnek a pozitív hatása, hogy az Európai Központi Bank kész további lépéseket tenni a gazdasági növekedés megsegítésére. Idehaza a BUX szenved, ellenben a forint szárnyal. A világpiaci olajárak is bukóban, kérdés, ez elegendő-e a hetek óta változatlan hazai benz
Csaknem másfél milliárd forint költségvetési forrásból több, összességében tíz kilométert meghaladó szakaszon végeznek felújítást az M3-as autópályán november végéig - közölte pénteken a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Csehországban rohamosan terjed a koronavírus-járvány, a napi fertőzöttek száma csütörtökön - a héten már harmadik alkalommal - lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és ugrásszerűen nő a súlyos esetek és a halottak száma is.
Hosszú hónapokig nem volt bevétele Gálvölgyi Jánosnak, amikor a járvány miatt zárva voltak a színházak. Lassan kezdenek rendbe jönni a dolgok. Volt olyan hónap, amikor nulla forint volt a bevételünk. Csak a nyugdíjunkat kaptuk
Habár mindössze kéttucatnyi koronavírus-újrafertőződéses eset ismert, a jelenség elgondolkodtatja a kutatókat azon, meddig tarthat valójában a betegség által szerzett immunitás.
„A rendőrség bírságolási gyakorlata egyértelműen visszatartó erővel, dermesztőleg hatott azokra, akik a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadságukkal felelősen, a járványhelyzetet figyelembe véve kívántak volna élni” – közölte a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének munkatársa.
A cukorbetegek mindenképp konzultáljanak az orvosukkal, ha elkapják a koronavírust - mondta Müller Cecília az operatív törzs napi tájékoztatóján. A tiszaújvárosi vírusgócban eddig egy fő szorul kórházi kezelésre. Gál Kristóf
A küldetés-vezérelt vállatok, a fenntarthatóságot szem előtt tartva, egy biztos értékrend mentén működnek. Nemcsak felismerik a társadalmi kihívásokat, hanem azokra értékteremtő módon és hitelesen reagálnak, ezáltal fokozzák eredményességüket és a különféle stakeholder csoportok bizalmát is erősítik a vállalat iránt.
Ismét megugrott a napi koronavírus-fertőzöttek száma, a legfrissebb adatokról és döntésekről adott ma is tájékoztatást az operatív törzs. Tisazújvárosban egy gócpont alakult ki, nagy erőkkel folyik a járványügyi munka a városban.
Péntek hajnalban, 68 éves korában meghalt Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója, a magyar irodalom legelismertebb román fordítója - adta hírül közösségi oldalán a filharmónia.
Luis Suárez szerint korábbi klubja, az FC Barcelona igazságtalanul bánt vele, és – mint elárulta – napokig könnyeivel küzdött, mielőtt megérkezett új labdarúgócsapatához, az Atlético Madridhoz.
Példa nélküli gyorsasággal és parlamenti támogatással fogadták az orvosi béremelésről és a hálapénz kivezetéséről szóló törvényt. Egy 2013-as felmérés szerint az orvosok csupán 6 százaléka támogatja a hálapénzt.
Közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció közjegyző által is hitelesített eredményeit pénteken a kormány hivatalos honlapján.
Futball láz Magyarországon. Ritkán írhatunk ilyet, de a Ferencváros őszi kupamenetelése elhozta ezt a különleges pillanatot: a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev is Budapesten vendégszerepel és ennek kapcsán elevenítjük fel a három legendás klub magyaros emlékeit.