Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken bejelentette: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát.
A koronavírus Ungvári Miklóst (39) sem kímélte. Az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok cselgáncsozó a napokban szabadulhat a karanténból, ám még alapos orvosi vizsgálatok várnak rá, így a szezon első nagy viadalán, a budapesti Grand Slam-viadalon, október 23–25. között minden bizonnyal nem tud részt venni.
Közel 300 darab hamis maszkot és szurkolói sálat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a budapesti UEFA Szuperkupa szeptemberi mérkőzésén. A törvényesen működő sportszergyártók mintegy 600 millió eurótól estek el a hamistás következtében 2013 és 2017 között – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) adataib
Bár jelenleg sajnos a szabadidős programok kínálata a koronavírus-járvány miatt kicsit megcsappant, ráadásul az idő sem kedvez már annyira a szabadtéri programoknak, a szabadulószobák még mindig jó lehetőséget biztosítanak a kikapcsolódáshoz családoknak, baráti társaságoknak.
A turizmus visszaesése miatt a rövid távra kiadott ingatlanok tömegesen jelentek meg a hosszú távú lakáskiadás piacán, ez az albérleti díjak csökkenéséhez vezetett főként az idegenforgalmi szempontból kiemelt területeken - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken bejelentette: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát. Közleményében az elnökjelölti vitákat szervező bizottság leszögezte: mindkét jelölt kampá
1374 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 20 beteg Magyarországon. 1374 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 36.596 főre nőtt a hazánkban
Nyugodt szívvel, büszkén ki merem jelenteni, hogy az Autó Pultnál mi mindig az objektivitásra törekszünk: nem politizálunk és soha nem szidjuk feleslegesen a rendszert azért, hogy ezzel plusz megjelenést vagy olvasottságot generáljunk. Azonban, ha valami objektíven nézve igazságtalan, azt kötelességünknek tekintjük megírni. Ezúttal egy olyan – term
Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken bejelentette: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát.
A kormány a napokban döntött, hogy az új lakások áfaterhét 27%-ról 5%-ra mérsékli (vissza). Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Facebookon megjelent videójában bejelentette: a 150 négyzetméternél nagyobb lakásokra, illetve a 300 négyzetméternél nagyobb házakra nem vonatkozik a teherc
A városmajori közpark zöldítéséről döntött a kormány - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombaton az MTI-vel.
Magyarország egyik leggazdagabb embere úgy gondolja, ingyen akarják megszerezni a cégcsoportját, ennek tudható be az újabb rendőrségi látogatás, amit cégénél tartottak.
A Boom Supersonic repülési startup bemutatta a szuperszonikus utasszállítójuk prototípusát. A cél, hogy a következő generációs, legendás Concorde gép utódja legyen. 3,5 óra alatt Londonból New Yorkban lehetünk pár év múlva.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott pénteki interjújában azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza Hillary Clinton korábbi elnökjelölt és volt külügyminiszter vitatott hivatali levelezését.
Csaknem 300 hamis - UEFA, Supercup, Bayern München, Sevilla és Adidas logókkal ellátott - maszkot és szurkolói sálat foglaltak le a budapesti UEFA Szuperkupa szeptemberi mérkőzésén az adóhatóság munkatársai - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szombaton az MTI-vel.
Biztonságban lesznek a turisták Ausztriában a közelgő téli turisztikai szezonban a koronavírus-járvány ellenére - mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a Bild című német napilapnak nyilatkozva pénteken. "Úgy lesz megszervezve
Az új szabály azokat a megbízókat, vállalkozásokat érinti, amelyek ugyanattól a katás vállalkozástól egy éven belül több mint hárommillió forint értékű számlát fogadnak be.
A londoni Királyi Akadémia Nyári kiállítása 252 éves múltra tekint vissza, de most fordul elő először, hogy a nyári szezon egyik meghatározó eseményét késéssel rendezik meg.
Elmarad az október 15-re tervezett tévévita Donald Trump és kihívója, Joe Biden között. A két elnökjelölt várhatóan egy héttel később csap össze ismét.
Futóversenyek és a Nemzeti Vágta eseményei miatt is főváros szerte forgalomkorlátozásokra kell készülniük az autóoknak, de még a tömegközlekedéssel utazóknak is. Mutatjuk, mire kell figyelni.
A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna egy kiszivárgott videófelvételen azzal "büszkélkedik", hogy háromnaponta informálisan egyeztet Vera Jourova bizottsági alelnökkel - írta az igazságügyi miniszter a Facebookon.