A koronavírus-járvány alatt sok hír érkezett arról, hogy az éttermek és étkezdék bezárása után egyre többen rendelnek neten keresztül ételt kiszállítóktól. Most egy stratup cég gyűjtött sikeresen tőkét az iparágban.
Kertész Imre hatalmas intellektusú ember volt, akit nem lehet beskatulyázni és nem is volt kérdés, hogy a hagyatékát nem Berlinben, hanem Budapesten kell kialakítani, mert ez az ő városa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Kertész Imre Intézet megnyitásán.
Október 6-án, kedden a parlament elfogadta az egészségügyi jogállásról szóló törvényt, amely a régóta várt béremelést és a hálapénz kivezetését is magában foglalja. Ugyanakkor olyan feltételeket is szab a törvény, amit az egészségügyi társadalom nem fogad el, további módosításokkal és tárgyalásokkal szeretnék elérni, hogy az e felett érzett örömük
A Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér főszereplésével készült Hét kis véletlen című Gothár Péter-filmet november végén kezdik vetíteni a magyar mozikban.
Az emberiség az erdők kapcsán jött rá legelőször, hogy természeti erőforrásaink végesek, az erdők megőrzése pedig elsőként hívta életre a fenntarthatóság gondolatát - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Budakeszi Széchenyi István Általános iskolába szervezett faültetésen, amelyről az Agrárminisztérium (Am) pénteken köz
Nagyot csökkentek a lakásbefektetések hozamai országszerte. A leginkább a budapesti belvárosban, ahol már kisebb ez az érték a hivatalos inflációnál. Még nem tömeges, de már vannak olyanok, akik a mostani, még mindig viszonylag magas áron inkább eladnák ingatlanukat és más befektetési formát választanának.
Több mint 10 ezer tisztán elektromos autó rója a magyar utakat. A BM adatai szerint Budapesten majdnem annyi zöld rendszámot adtak ki, mint az ország többi részében összesen. Átlépte a 10 ezret a tisztán elektromos autók száma
Hiába várták a harmadik szabadedzésen a teljes mezőnyt, Lance Stroll nélkül vágtak neki, hiszen a pilóta egészségügyi okok miatt kénytelen azt kihagyni.
A France Football az Aranylabda-díj első odaítélése óta eltelt majdnem hat és fél évtized legjobbjait kereső sorozatában a középhátvédek közé értünk. A tíz jelöltbe a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Franco Baresin kívül csak világ- és/vagy Európa-bajnokok kerültek.
Több milliárd internethez kötött háztartási eszköz működik világszerte anélkül, hogy bármilyen érdemi titkosítással lenne ellátva, ami elsősorban nem azért veszélyes, mert egy rosszindulatú hacker el tudja kapcsolni a csatornát az okostévénken, hanem azért, mert egy védtelen eszközön keresztül a hálózatunkhoz hozzáférve akár érzékeny személyes adat
Románia az Amerikai Egyesült Államok segítségével tervezi korszerűsíteni a cernavodai atomerő egyes blokkját, illetve megépíteni a 3-as és a 4-es blokkot - az erről szóló, Washingtonban parafált kormányközi megállapodást szombaton ismertette a bukaresti média.
Kertész Imre hatalmas intellektusú ember volt, akit nem lehet beskatulyázni és nem is volt kérdés, hogy a hagyatékát nem Berlinben, hanem Budapesten kell kialakítani, mert ez az ő városa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Kertész Imre Intézet megnyitásán.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/10/10/2029/
Az agrárminiszter 2020-ben is kiírta a "Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért" (Kdht) pályázatot, amelynek beadási határideje 2020. november 9. - közölte az Agrárminisztérium (Am) pénteken az Mti-vel.
A kormány kétharmados parlamenti többsége múlhat annak az időközi országgyűlési választásnak az eredményén, amelyet vasárnap tartanak Szerencsen, Tokajban, Tiszaújvárosban és a borsodi választókerület többi településén.