Baji Anikó, Ancsa az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának triázsa, ő az, aki besorolja, hogy kit és milyen gyorsan kell ellátni. A kiégés ellen úgy védekezett, hogy kitanult egy teljesen más szakmát is, a kórházi munka mellett évek óta ír és videókat készít az egészségügyről. Egy fiatal nő az egyik videója alapján ismerte fel, hogy ő volt, ak
A férfiaknál Csere Gáspár, a nők mezőnyében pedig Szabó Tünde nyerte a vasárnap rendezett 35. Spar Budapest Maratont, amely egyben a klasszikus táv országos bajnoksága is volt.
A nyár végével nem csak a jó időnek, de az úszómedencéknek is búcsút kell intenünk. Mielőtt azonban csak úgy magára hagynánk a medencénket a rossz idő beálltával, előtte fontos, hogy megfelelő praktikákkal téliesítsük őket. Tegyük
Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.
Lehűlés is várható, egyre kevesebb helyen lesznek 20 Celsius-fokos maximumok, helyenként hajnalban már fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A koronavírus-válság hatására lényegében duplázódik az EU költségvetése 2021-től, ami hatalmas előrelépés, de ez sem old meg minden helyi problémát, így az EU-nak arra kell koncentrálnia, hogy a rugalmasságot és ellenálló képességet erősítse, a tagállamoknak pedig nem egymásra és az uniós intézményekre kell mutogatnia, hanem együtt kell működnie a
A brit kormány egyik egészségügyi tanácsosa szerint a nagy-britanniai koronavírus-helyzet a járvány márciusi elhatalmasodásának időszakához hasonló fordulópont előtt áll, de azonnali cselekvéssel meg lehet akadályozni, hogy "a történelem megismételje önmagát".
Szombaton avatta fel a miniszterelnök a Kertész Imre Intézetet. A kormányfő a Nobel-díjas magyar író mondatait a vasárnapi szerencsi időközi választások kimenetelének befolyásolására is felhasználta.
Kiadós eső várható hétfőn és kedden, az ország középső részén fog esni a legtöbb – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétfőn reggel, kora délelőtt a Dunántúlon és középen lehet eső, zápor, később a középső és keleti megyékben várható intenzívebb csapadék. A legtöbb eső a középső országrészben valószínű, a Dunántúlon időnként vihaross
A brit kormány egyik egészségügyi tanácsosa szerint a nagy-britanniai koronavírus-helyzet a járvány márciusi elhatalmasodásának időszakához hasonló fordulópont előtt áll, de azonnali cselekvéssel meg lehet akadályozni, hogy "a történelem megismételje önmagát".
Tovább folytatódik Győzike NAV-kálváriája, az énekes most majd 100 millió forintot követel vissza a hatóságtól. Mint az ismeretes a Romantic költségvetési csalással vádolt frontemberétől még 2017-ben foglalt le a Nemzeti Adó-
Perényi Tamás DLA építészt, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóingatlantervező tanszékének tanárát kérdeztük a tervezők és az ingatlanfejlesztők olykor feszült kapcsolatáról, a társasházi stílus hullámokról és a főváros historikus magjának megújítási esélyeiről.
Ugyanakkor a súlyos esetek száma nem nőtt drasztikusan, a közel 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 2 százalékát foglalják le a koronavírus-járvány miatt ellátásra szoruló betegek.
Ugyanakkor a súlyos esetek száma nem nőtt drasztikusan, a közel 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 2 százalékát foglalják le a koronavírus-járvány miatt ellátásra szoruló betegek.
A koronavírusos megbetegedések miatt tartalékos Ferencváros 24-21-re győzött a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, vasárnap.
Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében. Az intézkedés célja megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését.
Kihúzták a Hatoslottó 2020/41. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 42. játékhéten 625 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
Míg a social médiának köszönhetően a hírességek élete szinte nyitott könyv számunkra, addig hálószobatitkaik zárt ajtók mögött maradnak. És ez így van jól, hiszen ezek a dolgok mindössze két emberre tartoznak. De vannak színészek, akik még erről is szívesen beszélnek a nagyközönség előtt. Az Éva magazin írása!
Portugáliában ebben a hónapban olyan új látványosság nyílik, amit a tériszonyosok nagy ívben elkerülnek majd valószínűleg. Európában még nem annyira elterjedtek, mint Kínában, de Portotól egy órányira most elkészítették a kontinens leghosszabb gyalogos függőhídját, ami még világviszonylatban is egyedülálló.
Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.