2020. október 2. péntek

okt. 2
4:36
Mi történt szeptemberben a magyar tőzsdén? Összefoglaló elemzés (ProfitLine)
A tőzsdei kereskedés sem tudta kivonni magát a járvány második hulláma alól: csökkenő árakat, de növekvő forgalmat hozott a BÉT-en a szeptember. A hónap során a világ főbb piacain is jelentősebb visszaesések zajlottak, bár ezeket rendszerint korrekciók követték, így többnyire mérsékelt maradt a korábbi csúcsokhoz viszonyított gyengülés. A BUX a hón
okt. 2
4:39
Markáns változás az időjárásban, de sokáig ne örüljünk (Infostart)
Péntek estig a Kárpát-medence fölé eleinte még nedves, majd váltakozó nedvességtartalmú, egyre melegebb léghullámok érkeznek, erősödik a nappali felmelegedés.
okt. 2
4:39
Szándékosan együttműködne a DJP és az EFISZ (Mínuszos)
Jövőbeni együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője és az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) elnöke. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője elmondta, hogy a megállapodás három témára fókuszál. A fintech kapcsán kiemelte, hogy a pénzügyi, banki, biztosítási szolgáltatás alapv
okt. 2
4:39
Megfizethető protéziseket készít egy startup állatok számára (newtechnology.hu)
Egyes állatok több gondozásra szorulnak, mint mások. Születhetnek végtagok nélkül, súlyos sérüléseket szenvedhetnek, amputációra szorulnak, vagy az idős kor sajnálatos mellékhatásaitól szenvednek. Derrick Campana, a Pennsylvania Egyetem egykori hallgatójának startupja, a Bionic Pets az ő életüket szeretné könnyebbé tenni. A Bionic Pets szolgáltatás
okt. 2
4:45
Mihalik Enikő anyaszült meztelenül pihenget az ágyban (Promotions)
Valószínűleg ez a látvány fogadja a gyönyörű modell párját is minden reggel.
okt. 2
4:45
CIB-vezér: A lakosság kevesebb, mint 10 százalékának okozhatna gondot a hitelek törlesztése (Növekedés)
A jelzáloghitelezésben már majdnem visszatért a járvány előtti szintekre a hitelezési aktivitás, a személyi kölcsönök kihelyezése ellenben 20-30 százalékkal csökkent – mondta a Növekedés.hu-nak adott interjújában Simák Pál. A CIB Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar családok hiteltörlesztési képessége jobb, mint a régiós háztartásoké. Hozzát
okt. 2
4:49
Mennyire lehet reális megoldás az alapjövedelem? (Növekedés)
A koronavírus-járvány miatti aggodalom, a munkahelyek számának csökkenése miatt egyre nagyobb az igény az alapjövedelem bevezetése iránt. Az unióban több országban is kísérleteznek a rendszerrel, Olaszországban, Spanyolországban és augusztus óta Németországban most is működik a rendszer, nálunk egyelőre Budapest két kerületében indítottak el korább
okt. 2
5:03
Az igazi elitklub - Billió dollár értékű cégek (Növekedés)
A szaúdi Saudi Aramco és az Apple már bőven ez a kategória, kétbillió dollárt is érnek. Mellettük is van még három tagja ennek az elitklubnak (Amazon, Microsoft, Google). Tucatnyi további cég ostromolja az álomhatárt, de vajon kinek van a legjobb esélye? Nem biztos, hogy annak, aki most a legközelebb jár.
okt. 2
5:06
Hajmeresztő előzés Szentendrén (Infostart)
Egy autós és egy buszsofőr lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia.
okt. 2
5:06
Allianz Hungária: Milyen lesz a városi élet a Covid után? (ProfitLine)
Apró lyukszerű lakások, égig érő épületekbe zsúfolva? Vagy fenntartható zöld oázisok, ahol robotok szolgálják ki minden igényünket és nem kell sem a betegségek, sem a légszennyezés miatt aggódnunk? Vajon a jövőben élesen elkülönül a kettő vagy közelednek egymáshoz a végletek? A radikális technológiák és a koronavírus a városi létet is felforgatták
okt. 2
5:09
Nyerő Páros: Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsika távozott (Márkamonitor)
A mai szimpátia-szavazáson Krisztián és Zsuzsika kapta a kevesebb szavazatot, így számukra véget ért a játék.   „Ez egy örök emlék marad!” Végül Zámbó Krisztián és Zsuzsika távozott a Villából. Könnyes szemmel búcsúztak el a többiektől.   Dér Heniék vs. Zámbó Krisztiánék: ismét búcsúzott egy pár a Villától. Heniék taktikája nem éppen úgy sült el,
okt. 2
5:21
Kelly Clarkson hatalmas pofonként éli meg a válását: nem kér a sajnálkozásból (Joy)
Júniusban jött a hír: az énekesnő és férje, Brandon Blackstock válnak.
okt. 2
5:24
Algoritmus segít a koronavírusos esetek felismerésében (Infostart)
Virtuális orvosként képes diagnosztizálni a mesterséges intelligencia (MI) az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséget a tüdőben.
okt. 2
5:30
Japánig jutottak el a magyar gyerekek rajzai (ATV)
Pécsi kisdiákok rajzai díszítették Japánban Fukusima tartomány Korijama városában az őszi szentjánosbogár-ünnep kiállítását. Ötven országból érkeztek az alkotások, Magyarországról pedig összesen tíz rajz került fel a hagyományos papírlámpásokra.
okt. 2
5:36
Kevesebb bor lesz idén (ProfitLine)
Az idén minden borvidéken később kezdődött a szüret tavalyhoz képest, a szárazság és a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés várható - közölte Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
okt. 2
5:36
Így döngöl a földbe egy egész ágazatot a határzár: nem könnyű a túlélés (Pénzcentrum)
A határzár további egy hónapos meghosszabbításával még nehezebb helyzetbe kerültek az amúgy is komoly gondokkal küzdő hazai utazásszervezők, legfőképpen most azok, akik síeltetnek késő ősztől kora tavaszig. Kivárás, költségminimalizálás:
okt. 2
5:39
Csökkent a Swift teljesítménye, drágább is lett, mégis jó így is (Autónavigátor)
Ahogyan arról már a nyáron , a 2017-ben debütált Mk6-os Swift elérkezett félidős frissítéséhez. Mindezt úgy, hogy az elmúlt három
okt. 2
5:39
Szinte hipnotikus állapotba kerültünk ezektől a fotóktól (Player)
Davide Sasso egy nagyon novarai fotós és digitális művész, aki Olaszországban készít olyan utcai és természetfotókat, amelyeknek a színeitől szinte hipnotikus állapotba kerül a hétköznapi ember.
okt. 2
5:39
A lengyelek már aranyat is vehetnek a Revoluton (FinTechRadar)
A nem a létező funkcióit csiszolja egyelőre, hanem újabb befektetési lehetőségeket próbál beépíteni. Logikus, de nem ügyfélbarát lépés ez.
okt. 2
5:39
Hogyan legyek környezettudatos vásárló? (Márkamonitor)
A járványhelyzet alatt fellendült az élelmiszerek iránti kereslet. Az első negyedévben 15 százalékkal nőtt az online vásárlások száma*, a fokozott fogyasztás következtében azonban sajnos előfordulhat, hogy több háztartási hulladék és elpazarolt élelmiszer kerül a szemetesbe. Miközben egyre több szó esik a fenntartható életmódról, fenntartható közle
okt. 2
5:39
Napi horoszkóp: elköszön a telihold, de a szerencse lehet nem (Promotions)
Vajon mi vár a csillagjegyedre a hétvége előtt? Mutatjuk, hogy mire kell számítanod!
okt. 2
5:39
Meghosszabbított határidővel várja a startupok jelentkezését az Aha!Brainstore 3.0 startup verseny (newtechnology.hu)
Dróntechnológia, IoT megoldások vagy mesterséges intelligencia a hétköznapokban? Az Antenna Hungária szervezésében szeptember elején indult Aha!Brainstore 3.0 meghosszabbított határidővel, október 25-ig várja a 10 fókuszterület valamelyikén tevékenykedő startupok jelentkezését! Startuponként 15-60 millió forintos befektetés mellett elismert mentoro
okt. 2
5:39
Drónok a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
A dróntechnikában rejlő újszerű innovációs lehetőségek nagy hatást fognak gyakorolni a mezőgazdaságra.
okt. 2
5:39
Új Kverneland És Vicon gépek találhatók a Farming Simulator 19 játékban (GépMax)
Ha szeretsz az Farming Simulator 19-el játszani és új gépekre vágysz akkor itt a Kverneland/Vicon Dlc.
okt. 2
5:39
Még ne hagyjuk abba a kert gondozását! (Mezőhír)
A lehullott lombbal és a gyeppel is van teendőnk.
okt. 2
5:39
Hőtérképpel az illegális szemétlerakók ellen! (Transpack)
Interaktív hőtérpép segítségével bejelenthetjük az illegális szemétlerakókat, amit továbbítanak a felelős hivatalok felé.
okt. 2
5:45
Pénteki sportműsor: Sorsolnak az Európa-ligában, pályán a PSG (Sport365)
A labdarúgáson kívül kosárlabda, valamint jégkorong, baseball és tenisz a kínálatban.
okt. 2
5:45
Egyre több lesz a napsütés (Háziállat)
A hőmérséklet kora délután általában 19 és 24 fok között alakul.
okt. 2
5:45
A tanulság: sose utalj előre! (Mínuszos)
A Pásztói Járási Ügyészség több mint 370 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy férfi és különös visszaeső élettársa ellen, aki interneten hirdetett, nem létező termékekkel összesen mintegy 9,5 millió forintos kárt okozott – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője. Bóna Gyula ismertette: a vádlottak különböző internetes
okt. 2
5:48
Minden befizetett milliárdot visszacsorgatott magának Garancsi István a Fehérvár FC-ből (Menedzsment Fórum)
A nemzetközi porondon való próbálkozásnak is köszönhetően a kimagasló költségvetés lehetővé tette, hogy két év alatt több mint 5 milliárd forint korábbi tulajdonosi pénzt csatornázzon vissza a focicsapat végső tulajdonosa, Garancsi István.
okt. 2
5:48
Újabb részletek a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő csodáról (Infostart)
Egyebek mellett kiderült az is, milyen hosszú lesz a főváros déli részére tervezett Galvani híd.
okt. 2
6:00
Visszatérnek a régi szép idők Európába, ha novemberben elzavarják Trumpot? (Portfolio)
Donald Trump elnöksége alatt rég nem látott mélypontra kerülta transzatlanti szövetség állapota, a republikánus elnök újraválasztása pedig kereskedelmi háborút is hozhat az öreg kontinensre. Joe Biden elnökké választásával minden bizonnyal normalizálódna a viszony, de az Obama idején látott kapcsolat, amely egy átfogó szabadkereskedelmi egyezménny
okt. 2
6:06
Béremelés: az adócsökkentés segíthet, de tárgyalni kell (Infostart)
A munkaadók november végére, december elejére tolnák ki a bértárgyalások megkezdését, a szakszervezetek azonban minél hamarabb megkezdenék az egyeztetéseket. Az érdekképviseletek elfogadhatónak tartanák, ha a béremelések egy része jövőre a személyi jövedelemadó csökkentésével valósulna meg.
okt. 2
6:06
Erős negyedév a lakás és hitelpiacon is (ProfitLine)
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 szeptemberében, országosan 12 708 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
okt. 2
6:06
Több ezer szülő vár arra, hogy befogadhasson egy kisbabát (ATV)
Mi vezethet odáig, hogy egy nő magára hagyja újszülöttjét? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ilyesmi ne történjen meg? Mi a legjobb, amit egy bajba jutott édesanya tehet? Ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnöke az ATV Start című műsorában.
okt. 2
6:09
Az Oracle automatizált biztonsági eszközöket nyújt felhős ügyfeleinek, extra költségek nélkül (Márkamonitor)
Az Oracle bejelentette új felhőbiztonsági szolgáltatásait, az Oracle Cloud Guardot és az Oracle Maximum Security Zones-t. Ezzel az Oracle az egyetlen felhőszolgáltató, amely plusz költségek nélkül kínál beépített eszközöket ügyfeleinek a biztonsági kockázatok gyors és hatékony csökkentésére.   A vállalatok minden eddiginél több üzletkritikus munkaf
okt. 2
6:09
Legédesebb a világon (videóval) (Agrárágazat)
A világ legédesebb csemegekukoricáját hazánkban termeli a Bonduelle. Megnéztük, hogy kerülnek a kukoricaszemek a dobozokba.
okt. 2
6:09
Önköltségi szint alatt az új káposzta ára – Ennyire nem kell? (Mezőhír)
Jobb idén a káposztatermés, de azért ez mégiscsak túlzás
okt. 2
6:15
Az EU szankciókat rendel el Fehéroroszországgal szemben (ATV)
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hajnali sajtótájékoztatóján.
okt. 2
6:18
A cégeknek és a magánépítkezőknek is kedvezni akar az MNB (Privátbankár)
Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.
okt. 2
6:18
Húsz éves az InfoRádió (Infostart)
Húsz esztendővel ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az InfoRádió. A fővárosi FM 88,1 Mhz-es FM-frekvencia mellett ma már országszerte és a határokon túl is egyre többen hallgatják az interneten keresztül a hírrádió élő adását, vagy az egyes műsorok podcastjait.
okt. 2
6:21
Álomfizetések az állami divatügynökségnél (Alternatív Energia)
A kormány önti a milliárdokat a cégbe, amely átlagosan tíz embernek ad munkát. A bérek és juttatások a félmilliárdot közelítik.
okt. 2
6:21
Egy hónap után az Európai Unió szankciókat vezetett be Fehéroroszországgal szemben (444.hu)
Mostanáig Ciprus blokkolta a fellépést a török konfliktus miatt. Lukasenka nincs a listán.
okt. 2
6:21
Lemondott a fideszes polgármester, vasárnap választhatják meg az utódját (Hírklikk)
Öt településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
okt. 2
6:24
Újabb két országot vett le a brit kormány a karanténkötelezettség alól mentesítettek listájáról (Blikk)
Lengyelországot és Törökországot is levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány. A listáról Magyarország már korábban lekerült.
okt. 2
6:24
Digitális ujjlenyomat-elemzéssel küzd a pénzmosás ellen egy magyar regtech startup (Portfolio)
A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni harc jegyében a pénzintézetekre és egy sor szolgáltatóra szigorú ügyfélátvilágítási kötelezettséget írnak elő a szabályozók, az ezeknek való megfelelés se nem egyszerű, se nem olcsó feladat. Egy hazai regtech startup, a Complytron egy mesterséges intelligenciával és gépi tanulás alapú hálózatelemzéss
okt. 2
6:24
Kiderült, kiknek ajánlották fel a legtöbben az adójuk egy százalákát (ATV)
Idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát - tudta meg a Világgazdaság.
okt. 2
6:27
Jön a 30 fok (Háziállat)
A következő napokban fokozatosan csökken a felhőzet és a csapadék mennyisége, emelkedik a hőmérséklet, majd ismét ősziesre vált az idő.
okt. 2
6:33
Jakab Ferenc: Gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe koronavírus ügyben (Növekedés)
Szakmailag értelmetlennek, ezért indokolatlannak is tartja az októbertől kötelező iskolai lázmérést Jakab Ferenc virológus. A pécsi professzor szerint, ha mint most, gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe, gyorsan ki fogjuk meríteni az egészségügyi kapacitásainkat.
okt. 2
6:36
Első munkanapján érte a halál: liftaknába zuhant a futárként dolgozó négygyermekes apuka (Blikk)
Első munkanapján érte a halál egy élelmiszerbolt futárát a törökországi Adana városában.

Keresés