A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) által közzétett adatok alapján 5,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 8,6 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott idén az első kilenc hónapban, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 7,5 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Állami kézbe kerülhet az egykori békéscsabai Körös Hotel, amely évtizedek óta üresen áll a belvárosban. A térség országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek azt mondta, hogy az épületet lebontják, és a helyén reményei szerint közparkot alakítanak ki.
Egy magánoltóközpont azt ígérte ügyfeleinek, hogy amint elérhetővé válik a koronavírus elleni oltóanyag, ők az első között juthatnak majd hozzá, ha felvetetik magukat a várólistára. Természetesen nem ingyen: az "előfoglalási díj"
A vevőkövetelések fedezetére nyújtott finanszírozás 2020 első felében közel 3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, miután ez likviditáshoz segítette a cégeket, ami a mostani válsághelyzetben kulcsfontosságúvá vált.
Megállapodott a kormány és a főváros vezetése a Lánchíd felújítása anyagi megosztásának részleteiről, illetve számos fővárosi beruházás kormányzati kézbe vételéről - derült ki Fürjes Balázs Budapest-fejlesztési államtitkár és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtöki közös sajtótájékoztatóján.
Lezárják a Salzburg közelében található Kuchl települését a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében - jelentették be a helyi hatóságok csütörtökön. Ez az első ilyen jellegű helyi karantén a járvány márciusi tetőzése óta és mindezt egy drámai hangvételű sajtótájékoztatón jelentették be.
Elindult a cégcsoport második hazai naperőművének kereskedelmi üzeme. A 43 megawatt beépített teljesítményű Kabai Solar Park 23 000 háztartás energiaigényét fedheti le.
A világ fertőzéseit 45 százalékban vissza tudná szorítani, ha rendesen kezet mosnánk - hangsúlyozta Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára az InfoRádióban.
Charles Michel szerint viszont nem szabad minden áron megegyezni az Egyesült Királysággal. Úgy véli, erősíteni kell az együttműködést az unióban a koronavírus visszaszorítása érdekében és a klímavédelemben még ebben az évben dönteni kell a 2030-as célok tekintetében.
Az átlagemberek jövőre még nem juthatnak koronavírus elleni oltáshoz a WHO szakértője szerint. A fiatal és egészséges népességnek 2022-ig várnia kell, hogy megkapja az oltást a most leginkább reálisnak látszó forgatókönyv szerint. Sokat
Nemzetközi összevetésben is jelentős vagyont adományozott a magyar állam a Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC). Az Index Orbán Balázst, az MCC mögött álló alapítvány kuratóriumi elnökét, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesét kérdezte, aki arról is beszélt, hogy a Navracsics-, a Lázár- vagy a Gulyás-féle Miniszterelnökség a hangsúlyosabb.
Sárszentmihályon parkot neveztek el Demján Sándorról és felavatják a szobrát. Azért ott, mert a Székesfehérvár melletti községben volt először önálló vezető.
Az Európai Unió még az év vége előtt kereskedelmi megállapodást akar kötni az Egyesült Királysággal, de nem minden áron - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnaposra tervezett tanácskozására érkezve csütörtökön. Mindezt azután mondta, hogy tegnap videókonferencián
Ennek részleteiről és a magyar hadiipar fejlesztéséről Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában.
A Canon megmutatta az eddigi legfurcsább kameráját, a PowerShot Zoomot, ami inkább hasonlít egy digitális, egyszemű távcsőre, mint egy klasszikus fényképezőre. A cég egy ideje már bemutatta az ötletet, és nemrégiben Japánban finanszírozta azt, de hamarosan már megérkezik az USA-ba.A PowerShot Zoom mindössze 145 gramm és bőven elfér egy kézben. A C
A hétvégén is többször beborul az ég, helyenként eső is várható, de egyre többet süt ki a nap - közölt az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Továbbra is az egymillió forintos lélektani határ fölött, 1 millió 45 ezer forint volt az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterenkénti ára a harmadik negyedévben, ez éves szinten 6,5 százalékos növekedés - közölte legfrissebb elemzése alapján az Otthon Centrum
A különböző vércsoportok és a koronavírus-fertőzés kapcsolatát vizsgálva osztrák kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a nullás vércsoportú emberek ritkábban betegszenek meg, mint az A-, B-, vagy AB-vércsoporttal rendelkezők. A Grazi Orvosi Egyetem kutatása megerősítette a kínai és európai tanulmányokat - közölte az intézmény csütörtökön.
Üzembe helyezték a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőművét Hajdú-Bihar megyében, így mostantól több, mint 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöldárammal.
Mit tesz az anyuka, ha a gyereke (aki történetesen lány) szeretne megtanulni programozni, de nincs hol? Alapít egy kódoló-iskolát és aztán világsikerre viszi. Oké, oké, a történet tényleg nem ennyire egyszerű… Ismerjétek meg Breuer Anitát, a Logiscool alapítóját, aki idén bekerült az Év Női Startuppere-díj három döntőse közé:
2020-ban a MoneyMoon Awards-on a Groupama Biztosító nyerte el a legtöbb kategóriában az első helyezést, így 2014, 2018 és 2019 után immár negyedik alkalommal az ÉV Biztosítója címmel is elismerték a Groupama Biztosító tevékenységét. A MoneyMoon által értékelt és díjazott 23 biztosítási eszközalap kategóriában a Groupama Biztosító hat eszközalapja i
Az Adománytaxi Alapítvány idén is folytatja a tavalyi nagysikerű Á-Lom elnevezésű gyerekágy gyűjtő kampányát, amely során tavaly 162 ágyat juttattak el a kiválasztott rászoruló családoknak. Az idei cél legalább ennyi gyerekágy.
Október 20-tól már egészen biztos, hogy minden praxisban lehet kérni az ingyenes influenzaoltást, a kormány 1,3 millió darabot rendelt belőle. De vannak olyan vállalatok, melyek a munkavégzés helyén biztosítják az oltást, tehát dolgozóiknak nem kell külön időpontot egyeztetniük háziorvosukkal.
Idősebbek gyakran természetesnek tekintik, ha be-bedobban, kihagy a szívverésük vagy mellkasi fájdalmat tapasztalnak. Holott Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint csak a kivizsgálás döntheti el, hogy nincs-e szívritmuszavar a tünetek hátterében.
Üzembe helyezték a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőművét Hajdú-Bihar megyében, így mostantól több, mint 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöldárammal.
Lezárják a Salzburg közelében található Kuchl települését a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében - jelentették be a helyi hatóságok csütörtökön.
A 10 legdrágább startupot összesen több mint 560 milliárd dollárra értékelik az eddigi befektetéseik, ami még vásárlóerő-paritáson számolva is több mint másfélszerese lenne a magyar GDP-nek.