Miután néhány dokkmunkás koronavírus-fertőzött lett, és ők továbbadták a kórházban néhány betegnek a vírust, a városban élőket tömegesen megvizsgálták.
Az Egészségügyi Világszervezet vezető kutatója úgy véli, az egészségügyi személyzetet, a legveszélyeztetettebb munkakörökben dolgozókat és az időseket kell először vakcinához juttatni: az élet így még nem térhet vissza a normál kerékvágásba az első vakcina megjelenésével.
A VII. kerület polgármestere Facebook-oldalán reagált arra, hogy pénteken, miután nyomozók jelentek meg a polgármesteri hivatalban, Borka-Szász Tamás lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból.
Az orvosszakmai elvárások szerint az életben tartáshoz ma már nem elég pusztán lélegeztetni, komplex újraélesztésre van szükség. Vegyük át lépésről lépésre, hogyan nyújtsunk segítséget, ha valaki bajba került.
Történelmi és ipari stílusú helyszíneken forgatott runway videókon keresztül ismerhették meg a Budapest Central European Fashion Week nézői a 2021-es tavaszi-nyári kollekciókat. A járványhelyzet miatti digitális kifutót október 6. és 7. között rendezte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ).
A váratlan és komoly hatásokkal járó koronavírus-járvány leküzdéséhez a lehető legmagasabb szintű együttműködésre van szükség az Európai Unió tagországai között - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozását követően pénteken.
A következő héten beindul a vállalati gyorsjelentési szezon, ekkor már Európából is érkeznek fontos beszámolók, de a tengerentúlról valódi adatdömping várható.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Szarka Gábornak címzett közleményében azt írja a kancellárnak: "Ön azért került az egyetemre, hogy az intézmény működésének feltételeit biztosítsa".
Komorabb arcát mutatja az időjárás a hétvége első napján. Többnyire erősen felhős idő várható helyenként gyenge esővel. Jövő héten viszont nagy változás következik.
John Legend a szerdai Billboard fellépése után egy hosszú Instagram posztban írta le érzéseit feleségével és a házasságukkal kapcsolatban, amelynél meghatóbbra még sose volt példa.
Az Európai Bizottság épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé, mely az épületek energia-hatékonyságát kívánja javítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséért és az energia-szegénység mérsékléséért. Magyarországon inkább a lakóingatlanok korszerűsítése van napirenden, és kevésbé a kereskedelmi és középületeké. Nálunk a következő tíz évben
A múlt héten bejutott győri, szombathelyi, tatai és pápai csapat után az október 13-ai megyei elődöntőkben egy székesfehérvári, egy siófoki, egy villányi, egy szekszárdi és egy budaörsi team diadalmaskodott, így ők vehetnek részt az első alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 4-ei országos döntőjében.
Egyes helyeken leállt, máshol akadozik a hepatitis C szűrése Magyarországon a koronavírus-járvány miatt. Holott a kései diagnózis akár visszafordíthatatlan májkárosodással járó szövődményeket is okozhat.
A kelet-kínai Csingtao egészségügyi hatóságainak vizsgálata szerint a helyi kikötőben dolgozó munkások importált mélyhűtött élelmiszerekkel kapcsolatba kerülve fertőződhettek meg a koronavírussal, amely ezt követően gondatlanság miatt fertőzhetett meg másokat is a munkásokat ellátó kórházban.
Új csomaglogisztikai elosztóközpont kivitelezési munkát fejezte be a Market Építő Zrt. A DPD Hungária Kft. megbízásából felépített budapesti egységnek köszönhetően megduplázódott a logisztikai vállalat hazai szortírozó kapacitása.
Hatékony az idősek érdekében hozott látogatási és intézményelhagyási tilalom az idős- és szociális otthonokban - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online
A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt – derül ki 6 európai országban készített 6000 online
Új csomaglogisztikai elosztóközpont kivitelezési munkát fejezte be a Market Építő Zrt., a DPD Hungária Kft. megbízásából. A budapesti egységgel megduplázódott a logisztikai vállalat hazai szortírozó kapacitása. A beruházás hatmilliárd forintba került.
A Zoom kommunikációs platform árfolyama rekordot döntött a tegnapi kereskedés során, az emelkedés hátterében az állhat, hogy tegnap ért véget a vállalat évente megrendezésre kerülő, két napos Zoomtopia nevű rendezvénye, ami után több elemző is megemelte a célárat a vállalatra. A Zoom eseményén többek között szó volt a platform terveiről valamint a
A minisztérium az ATV Híradójával azt közölte: a sajtóban megjelent hírrel ellentétben már hónapokkal ezelőtt utasította az emberi erőforrások minisztere a 200 fő feletti létszámú idősotthonokat, hogy biztosítsák a gépi lélegeztetéshez szükséges feltételeket.
A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt – derül ki 6 európai országban készített 6000 online
A főpolgármester-helyettes elmondása szerint a fővárosi vezetés dolgozik azon, hogy az intézkedés alapján mindkét kétszáz fő feletti idősotthonban legyen lélegeztetőgép. Dorosz szerint nagyon nehéz helyzetben vannak.
Igaz, egy kicsit másképp. Tizedik évfordulója alkalmából a Skullmapping létrehozta egy korábbi 3D projektje, a King Sprong egy vadiúj verzióját, amely nem kicsit hajaz az eredetileg Edgar Wallace és Merian C. Cooper emberszabású szörnyről szóló történetének vezérfonalára.
2020 októberétől a METRO korábbi horvátországi vezérigazgatója, Thierry Guillon-Verne kerül a METRO Magyarország élére. A hazai posztot 7 évig betöltő vezérigazgató, Horváth Imre mostantól a horvátországi METRO irányítását veszi át. A vezetői átszervezés a METRO vállalatirányítási és stratégiai működésének rendszeres része, mely során az igazgatók