Romániában a hatóságok újabb katasztrófavédelmi riasztásokkal figyelmeztették a lakosságot kedden a megnövekedett fertőzési kockázatra, ugyanakkor a 112-es sürgősségi segélyhívót is elárasztották a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hívások.
A biztosítók számára az idei még jó évnek számít, jövőre viszont várhatóan be fognak gyűrűzni a piacra a gazdasági visszaesés negatív hatásai – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója, aki közölte: január 1-jével Dinsdale Juliannának adja át a biztosító vezérigazgatói székét. A nemzetközi Uniq
Lesgólig jutott, a második félidőben szépített, emberelőnybe került, dominált is a magyar csapat, de aztán megrázták magukat Lionel Messiék. A mérkőzés összefoglalója videón.
A tökéletes randi nemcsak a két félen múlik, hanem azon is, hogy milyen helyszínt választanak randevújukhoz. Jó hírünk van azok számára, akik kifogytak a romantikus vagy a rendhagyó helyszínekből: elindult Magyarország első randihelyszín-ajánló weboldala, a tokeletesrandi.hu. A projekt megálmodója Pataki Nóra randihelyszín specialista, akinek segít
A példátlanul sikeres Digitális Jólét Program volt szakmai vezetője, a jogász végzettségű Gál András Levente lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője. Véleménye szerint nem lehet korszerű digitális gazdaságról, ezen belül mesterséges intelligencia-fejlesztésről beszélni adatvagyon nélkül. Hozzátette, hogy az adatokra nem csak mint védendő infor
Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő. Szlovéniában éjféltől éjszaki kijárási tilalom lép életbe.
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg - írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó figyelme a Bátor Tábor kedvéért terelődött a magasba. Az alapítvány Lépd meg! – égig érő bátorság kampányának nagyköveteként támogatja a súlyosan beteg gyerekeknek sok éve erőt és önbizalmat adó Bátorkodópálya újjáépítését. Boldog integetés a mászófal tetejéről, még egy bátor lépés a kötélpályán, diadal
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg - írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg - írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.
Országszerte csapott be nyugdíjasokat három árus, akik idős embereknek többszörös áron kínáltak ágynemű-garnitúrákat. A békéscsabai rendőrök a csoport két tagját Orosházán, harmadik társukat pedig Salgótarjánban fogták el.
A Népszava szerint ingyen nem fog mindenkinek jutni az oltóanyagból, mert abból ugyanannyi áll rendelkezésre most is, mint máskor, viszont idén sokkal többen akarják beadatni maguknak.
A vírus tüskefehérjéhez kötődni képes molekula felfedezése a fertőzés gyógyításában játszhat kulcsszerepet: a 14 éves Anika Chebrolu 25 ezer dolláros pénzdíjat is nyert felfedezéséért.
Felfüggesztenek minden, nem feltétlenül szükséges kórházi kezelést a koronavírussal fertőzöttek ellátása érdekében Belgiumban – jelentette be Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter kedden. A miniszter utalt arra, hogy a fertőzöttek száma rohamosan növekszik.
A köszvény a purinanyagcsere zavara, mely során a testfolyadékokban feldúsul a húgysav és a különböző szövetekben kiválik, lerakódik, fájdalmas duzzanatot, égető fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozva. Krónikus fennállása esetén ízületi deformitás, tophus alakul ki, ezért fontos, hogy köszvényes panaszok esetén mielőbb keresse fel orvosát.
Jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál annak köszönhetően, hogy a kormány javaslatára az Országgyűlés elfogadta a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az intézkedés több mint 750 ezer személyre terjedhet ki - közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára 2 forinttal csökkent, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal emelkedett.
Akkreditált képzésként folytatja működését a kifejezetten a televíziós szakterületre koncentráló TV2 Akadémia. Az akkreditációnak köszönhetően az eddig is sokak által választott képzés államilag elismert felnőttképzésé válik. Idén ősszel megváltozott tanulmányi programmal és immáron akkreditált felnőttképzési intézményként kezdte meg a tanévet a
A francia történelemtanárt azért gyilkolta meg egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.
Párizsban járt a Manchester United, de hogyan teljesített a legutóbbi döntős ellen? A Ferencváros ugyan kikapott, de volt magyar győztes a labdarúgó Bajnokok Ligája első játéknapján.
A búza ára 1 százalékkal emelkedett Chicagóban, a kukorica hasonlóan, 0,9 százalékkal drágult, ahogy a szójabab ára is. Párizsban a repce, a takarmánybúza és a kukorica is drágult a következő határidőre, azonban a malmi búza tonnánkénti ára nem maradt 212 euró közelében és enyhén csökkent a kurzus.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/21/2154/
A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa - közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.
Facebook oldalán jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy elkapta a koronavírust. A politikus családjával házi karanténba vonult. Elkapta a koronavírust Varga Judit igazságügyi miniszter - adta hírül kedd este a politikus
Létezik egy ingyenesen elérhető felület, ami óriási hasznot hozhatna a magyar kisvállalkozásoknak – a legtöbben egyelőre mégsem használják ki. Langmár Zsuzsa kommunikációs szakértő szerint a koronavírus idején különösen fontos, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.
A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten. A fővárosban legalább száz magyar mérnököt foglalkoztató k+f központ jön létre. Az új k+f központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a streaming, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. Érdeklődésünkre, hogy
A világ vezető háztartásigép-gyártója tenderen választotta ki új stratégiai kommunikációs partnerét az EMEA térségben. Európa egyik vezető kommunikációs hálózatának (BCW) tagjaként a Chapter 4 Magyarország is a nyertes ügynökségek között van. 2021 januártól a WPP 29 EMEA-országban – köztük hazánkban – teljes körűen kezeli a Whirlpool vállalati és
Novák Hunor szerint rosszul oltották be Orbán Viktort, az orvos erről egy keddi Facebook-bejegyzésében írt. A kormányfő közösségi oldalára korábban egy videót töltöttek fel, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök megkapja az influenza elleni védőoltást. Az orvos szerint rosszul oktatják, neki is így tanították.