Az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából a hagyományosan már október 22-én kezdődő megemlékezéseket a koronavírus-járvány miatt idén csak szűk körben tartják vagy egyáltalán nem rendezik meg. Mától Budapest ikonikus helyszínein korabeli fotók, este fényfestések lesznek láthatók. Október 23-án, pénteken a zászlófelvonást köv
Halasztódik a döntés az Unio tagállamaiban a nyári vagy a téli időszámítás végleges megállapodásának a kérdésben, annak ellenére, hogy a világjárvány jelentős mértékben megváltoztatta az emberek napi életmódját, és a negatív hatások nem kímélték az alvási szokásokat sem: kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszunk - írja közleményében a Magyar Alvás
Pozitív koronavírus tesztje miatt karanténban van a világklasszis focista - ám ilyenkor sem tétlenkedik. Sőt, stílust is váltott, már ami a haját illeti!
Kentucky kormányzója gyászosnak nevezte a helyzetet, és azt mondta, hogy ha szükséges, akkor szállodákat és közparkokat is igénybe kell venniük a betegek ellátásának biztosításához.
A svéd postát és távközlést felügyelő hatóság (PTS) azt közölte, hogy az 5G mobilhálózat kiépítéséhez szükséges frekvenciasávokra négy pályázó – Hi3G Access, Net4Mobility, Telia Sverige és Teracom – részvételét hagyta jóvá, míg a kínai Huawei és a ZTE termékeinek használatát megtiltotta. A PTS pontokba szedve ismertette, hogy a pályázóknak milyen f
Átadják a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszt, így csütörtök délutántól két hétig a teljes vonalon járnak a szerelvények, de nem állnak meg mindenhol. Egyes rendszerek viszont még nem készültek el, és vannak gondok a következő, középső szakasz felújításával.
A tegnap megjelent Magyar Közlönyben található rendelet alapján 1,2 százalékos lesz a nyugdíjemelés, amely viszont csak azoknak jár, akik már tavaly is nyugdíjasok voltak. Mivel a kompenzáció mértéke meghaladja az 1 százalékpontot, novembertől
Az élő közvetítések a COVID előtt is közkedveltek voltak, de az utóbbi időszak az egekbe lőtte ki ezt a tevékenységet. Vajon mindenkinek, aki élő közvetítésen keresztül szeretné a tartalmát terjeszteni, mélyen a zsebébe kell nyúlnia? A válasz: nem. Mutatjuk a megoldást. A RECnGO névre keresztelt startup 2017 óta foglalkozik élő közvetítésekkel, és
Pénteken párásan, ködösen indulhat a nap, ami helyenként megmaradhat. Napközben inkább a déli részen számíthatunk több napsütésre, csapadék nem valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 22 fok között alakulhat. Szombatra megnövekszik a felhőzet és szórványosan eső, zápor alakulhat ki. Délutánra kisüthet a nap, de lesz ahol erősen felhős, borult le
Ha te vagy a gyerekeid folyton esnek-kelnek, vagy csak szeretnéd tudni, hogyan érdemes kezelni a sebeket, hogy gyorsabban és szebben gyógyuljanak, ez a cikk neked készült:
A média és a műsorszórás területén kiemelkedő teljesítmények díjazására alapított Goldmark Péter Károly-díjat idén a legendás sportriporter, Novotny Zoltán, valamint a Médiatanács titkárságának főosztályvezetője, Sarlós Péterné kapta - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
Hét évvel meghosszabbította az Érd FM 101,3 rádiós jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén - tájékoztatta az Nmhh kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.
A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint világszinten összesen már több 41 millió igazolt koronavírusos esetet találtak, közülük több mint egymilliónyian vesztették már el életüket a vírus következtében.
„Főhivatású radikális vagyok. Az a borsó, amit huszonöt év alatt hánytam a falra, már heggyé emelkedett. Én arra vagyok ítélve, hogy mindig kisebbségben legyek” - idézi Karácsony TGM-től, aki Budapest díszpolgára lett.
1551 db igazolatlan származású szőlő- és gyümölcsoltványt foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a 2020. október 11-én és 18-án tartott országos szaporítóanyagellenőrzési akció során. A hatósági zár alá vont oltványok – összesen 12 szőlőfajta (558 db) és 10 gyümölcsfaj (993 db) – együttes piaci értéke meghaladj
Azerbajdzsán és Örményország között szeptember végén tört ki háború Hegyi-Karabah ellenőrzéséért. Fuat Oktay török alelnök egy tévéműsorban jelentette be, hogy országa kész katonai segítséget is nyújtani Azerbajdzsánnak.
A visszatérés home office-ból az irodákba nem mostanában fog megtörténni, a koronavírus járvány második hullámának kellős közepén vagyunk, a távoli munkavégzés még az előrelátható jövőben velünk marad. Ez pedig tönkreteszi a mentális egészségünket.
Rendhagyó online sajtótájékoztatón mutatta be az RTL Klub legújabb produkciója, az Életünk története műsorvezetőjét, készítőit és kiemelt partnereit. A műsor díszletében az Életünk története házigazdája, Friderikusz Sándor azt is bejelentette: Borbély Alexandra és Nagy Ervin is részt vesz a jövőutazáson. Legyenek bátran kíváncsiak, most nem Önök
Az amerikai kormány 1,8 milliárd dolláros fegyverüzletet hagyott jóvá Tajvannal - jelentette be szerdán este az amerikai külügyminisztérium. A tárca előtte hivatalosan értesítette erről a kongresszust.
Nem tartott sokáig a forint ereje a keddi kamatdöntés után, csütörtök reggelre megint a 3655-öt közelítette az euró jegyzése. Vagyis nem távolodtunk el a márciusi 370-es történelmi mélyponttól, továbbra is annak elérése fenyegethet a következő napokban.
Rekordokat dönt Donald Trump amerikai elnök arizonai kampányrendezvényén előadott táncának nézettsége az amerikai televíziókban és a közösségi médiában - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerdán este.
A rendszert a HPE szállíthatja le és a tervek szerint Finnországban áll munkába. Ha sietnek vele, ez lehet a világ aktuálisan legerősebb szuperszámítógépe.