2020. október 3. szombat

okt. 3
0:18
Nem csalás, nem ámítás: mutassa a cipőjét, mi megmondjuk, hol lakik! (Blikk)
Elkészült az ország cipőtérképe, amely szerint a legkelendőbb szín a fekete, a második legkedveltebb a fehér. Utóbbit csak Kecskeméten és környékén ütötte ki a barna és annak árnyalatai.
okt. 3
0:18
Terjed a járvány: ebben az országban újabb szigorításokat vezetnek be (Blikk)
Péntek éjszakától szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezetnek a spanyol fővárosban és kilenc környező városban annak ellenére, hogy az erről szóló miniszteri rendelet miatt bírósághoz fordult a madridi tartományi autonóm kormány.
okt. 3
0:18
Készülődés a Bl-re: megvannak a Fradi-meccsek pontos időpontjai (Blikk)
Megvannak a Fradi-meccsek időpontjai!
okt. 3
0:19
Az otthon kallódó telefonokkal a rászorulókon is segíthetünk (Növekedés)
A Magyar Telekom most induló Mobildonor Programja az otthon kallódó okostelefonok összegyűjtésével segít rászoruló családoknak, hogy ők is beléphessenek a digitális világba.
okt. 3
0:23
"A második hullám felfutó szakaszában vagyunk" (Növekedés)
Egész Európában nő a fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
okt. 3
0:27
Koronavírus: van ahol a terjedés lassulását jelzik a statisztikák (Növekedés)
A legfrissebb statisztikai felmérések arra vallanak, hogy Angliában és Walesben lassulni kezdett a koronavírus-fertőzések számának emelkedési üteme.
okt. 3
0:31
A fővárosi utakon rekordot hozott az iskolakezdés (Növekedés)
A budapesti agglomeráció díjköteles gyorsforgalmi útjain a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) kamerái minden eddiginél nagyobb hazai személygépjármű-forgalmat láttak a tanévkezdés első napjaiban. Szeptember elején voltak olyan napok, amikor több mint 490 ezer hazai felségjelzésű jármű haladt el a kamerák alatt.
okt. 3
0:35
Trumpnak enyhe tünetei vannak - a túlsúlya és a kora miatt lehet veszélyeztetett (Növekedés)
Donald Trump amerikai elnöknek enyhe tünetei vannak, dolgozik, és jó a hangulata - írja a BBC a Fehér Házra hivatkozva. A 74 éves elnök azonban nem csak a kora, hanem más miatt is veszélyezetett: a 190 cm-es magasságához képest túlsúlyos, 111 kg. Amerikai lapértesülések szerint Trumpot minden nap tesztelték.
okt. 3
0:39
Már podcaston is hallgathatók az MKT előadásai (Növekedés)
Elkészült az MKT podcast-csatornája, így online előadásaik hanganyaga már okostelefonon, utazás vagy éppen házimunka közben is visszahallgatható.
okt. 3
1:00
Sikerült kiakasztania mindenkit: a fertőzés megelőzésre fittyet hányva, a rajongóját ölelgette Johnny Depp (Blikk)
Az exfeleségével való drámai pereskedése után ismét sikerült sokaknál kivernie a biztosítékot legutóbbi tettével Johnny Deppnek: a színész ezúttal talán a koronavírus ellen hozott egyik legfontosabb óvintézkedést szegte meg azzal, hogy egyik rajongóját szorosan magához ölelte.
okt. 3
1:06
A második hullám felfutó szakaszában vagyunk (ProfitLine)
A koronavírus-járvány második hullámának felfutó, aktív szakaszában vagyunk, egész Európában nő a fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
okt. 3
1:18
Na, akkor ezt még egyszer vegyük át: csavaros módon kapott becenevet a barátaitól Kiss Ramóna (Blikk)
Kiss Ramónára a gyerekkori barátai ragasztották rá az Emma becenevet, de senki ki nem találná, hogy miért.
okt. 3
1:33
Fluor: "Néha ki kell állni, és el kell mondani, hogy nem oké" (Joy)
Sokoldalú, humoros, és szórakoztató srácot ismertünk meg Fluorban, aki egy videós interjúban árult el magáról néhány dolgot.
okt. 3
2:06
Napelempark épült Csurgón (ProfitLine)
Átadták az Astrasun cégcsoport 600 millió forintból épült mintegy másfél megawatt teljesítményű napelemparkját Csurgón pénteken.
okt. 3
2:12
Hogy micsoda?! Németh Kristóf már A mi kis falunkban is felbukkant! (Blikk)
Igazán meglepő szerepben bukkan fel Németh Kristóf (44), önmagát alakítja a az RTL Klub sorozatában, A mi kis falunkban. A színész nagyon örült a felkérésnek, mint mondta, régi álma teljesült a szereppel.
okt. 3
3:06
A szemük láttára történt a tragédia: félrenyelt lángos okozta a 73 éves Erzsébet halálát (Blikk)
Egy pillanat alatt kerítette a hatalmába a kétségbeesés egy kötegyáni otthon lakóit, akik a szemtanúi voltak egy idős társuk tragikus haláltusájának.
okt. 3
3:06
4 dolog, amit tudnod kell, ha kockázati tőkebefektetést szeretnél (ProfitLine)
A hagyományos hitelezés mellett egyre népszerűbbnek számít a kockázati tőkebefektetés a kis- és középvállalkozások körében, sokan azonban nincsenek pontosan tisztában az ezen finanszírozási forma igénybevételéhez szükséges tudnivalókkal. A K&H szakértői ezért összegyűjtötték azokat a legfontosabb pénzügyi fogalmakat, amelyek megmutatják a vállalkoz
okt. 3
3:21
Dom Pérignon vagy Krug? - Harcban a két luxus pezsgő márka (Növekedés)
A Dom Pérignon és a Krug házon belül (mindkettő a francia LVMH konszern tulajdona) versenyez. Egy másik italóriás, a brit Diageo viszont kifogásolja, hogy a franciákkal közös cégükből nem kapta meg a megbeszélt osztalékot.
okt. 3
3:24
„Békét és nyugalmat szeretnék magam körül” – Visszavonulásáról vallott Koós János özvegye (Blikk)
Nem tűnt el, csak visszavonultan él Dékány Sarolta (71), aki lassan ugyan, de családja segítségével kilábal a gyász legnehezebb fázisából.
okt. 3
3:27
Covid-19: Hogyan lehet minél biztonságosabban utazni a buszon, vonaton és metrón? (Növekedés)
A BBC sorra vette, hogy a nyilvánvaló óvintézkedéseken kívül mire kell figyelni, hogy minimalizáljuk a koronavírus elkapásának esélyét, ha tömegközlekedünk.
okt. 3
3:36
Barátságból lett szerelem: újra rátalált a boldogság Weisz Fannira (Blikk)
Újra rátalált a szerelem Weisz Fannira (28)! A modell szinte sugárzik a boldogságtól, barátai szerint évek óta nem volt ennyire felszabadult és vidám, mosolyog. Annyi szomorúság és fájdalom után ismét boldog, foglalt a szíve.
okt. 3
3:57
A járvány miatt a média és a marketing ismét kulcsszereplő lett (Növekedés)
Egy reklámügynökségnek is azonnal alkalmazkodnia kell a változásokhoz, ha szükséges, több alkalommal át kell tervezni a kampányokat, új megoldásokat kitalálni a teljeskörű ügyfélkiszolgálás érdekében – mondta a növekedés.hu-nak Hidvégi Krisztina a New Land Media médiaigazgatója. Mint kiemelte a hirdetések valamennyire ugyan eltolódtak az online tér
okt. 3
4:06
Vérnyomás - mennyi lenne a jó érték Önnek ha férfi és mennyi ha nő? (ProfitLine)
Mennyiben különbözik a vérnyomás mértéke a férfiak és a nők között? Mennyi az ideális vérnyomás nagysága adott korban? Hogyan változik az optimális vérnyomás az életkor növekedésével? Mit jelent a vérnyomás első és második számértéke? Mérje meg vérnyomását és olvassa tovább cikkünket!
okt. 3
4:12
„Rettegtem kamera elé vagy színpadra állni” – Összeomlásáról vallott őszintén a Nyerő páros játékosa, Járai Máté (Blikk)
Pokoli hónapokat tudhat maga mögött Járai Máté (41), aki tavaly kapott idegösszeomlást. A színészt pszichiátrián kezelték, nyugtatókat szedett, hogy talpra tudjon állni, s bár már jól van, nem tagadja, nagyon megviselte ez az időszak. Ráadásul nemcsak őt, hanem feleségét, Kírát (41) is.
okt. 3
4:24
Már egy éve él egyedül Dobó Kata: „Nincs időm a szerelemre” (Blikk)
150 ezer eladott jeggyel Kölcsönlakás című első filmrendezése lett a múlt év legnézettebb magyar mozija, és Dobó Kata (46) megint sikervárományos filmet forgat: az El a kezekkel a papámtól! címmel Lakner Artúr (†51) regényét, az Édes mostohájának átiratát viszi filmre sok gyerekszereplővel.
okt. 3
4:36
Sárgás lerakódások a szemnél? Ellenőriztesse a koleszterinszintjét! (WebBeteg)
A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, azonban a szem körül látható jelei is lehetnek. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kezelés kiemelt jelentőségére hívta fel a figyelmet.
okt. 3
4:39
NAV: elindulhatnak az új online számlázási rendszer szoftverfejlesztései (Mínuszos)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette az Online Számla 3.0 rendszer dokumentációját, amely alapján a számlázószoftverek fejlesztői megkezdhetik a fejlesztést az új adatszolgáltatási verzióhoz – közölte az adóhatóság. Mint írták, az Online Számla 3.0-ás verziója egyrészt megfelel a 2021-es adatszolgáltatással kapcsolatos jogszabályi változás
okt. 3
4:39
A szabványos gépelemek segíthetnek a szakképzett munkaerő hiányának kezelésében (newtechnology.hu)
A mérnökök a technológia gyors fejlődésével, a régi folyamatok és módszerek változásával szembesülnek, melyek egyre növelik az elvárások és a készségek közti szakadékot. Martin Ahner, a norelem Academy vezetője és termékoktatója azt vizsgálta meg, hogy a szabványos gépelemek miként segíthetnek áthidalni ezt a rést. Forradalom zajlik a feldolgozóipa
okt. 3
4:45
Kelemen Anna félmeztelen, és a világ dolgairól elmélkedik (Promotions)
Az egykori Playmate egy szál tangában pózol, majd felveszi a legdögösebb fehérneműjét is.
okt. 3
4:48
„Bevallom, aggódom” – mi lehet Sas Józseffel? (ATV)
Teljes a hírzárlat az agyvérzésből lábadozó Sas József körül. Még a közeli barátok sem tudnak semmi a humorista állapotáról.
okt. 3
5:06
Káposzta: hazai termesztésből érkezik a természetes vitaminbomba (ProfitLine)
Elkezdődött a káposzta betakarítása Magyarországon. Hazánkban idén mintegy 4 ezer hektárnyi öntözött területen termesztették a vitaminokban, rostanyagokban, valamint ásványi anyagokban gazdag zöldségfélét. Az idei termés a korszerűbb fajtáknak, a magas színvonalú termesztéstechnológiának köszönhetően elegendő lehet a hazai igények ellátására, hangz
okt. 3
5:09
Nyerő Páros: a többiek Rácz Jenőéket küldték Rancho el Zamorra (Márkamonitor)
A Nyerő Páros villa párjai titkos pontozás során eldöntötték, hogy melyik párban bíznak leginkább és legkevésbé.     Eldőlt: ebben a párban bíznak legjobban és legkevésbé a többiek A bizalom fontos dolog, pláne a Nyerő Páros villájában. A játékosok most szavaztak: vajon kik állnak a lista elején és legvégén?   Máté és Dóri közelebbről is
okt. 3
5:33
Viharciklon leselkedik Magyarországra, ezt a hétvégét durván megemlegetjük (Infostart)
Alex a viharciklon ugyan kissé szelídül a hétvégén, de lesz annyira erős a szombat este megérkező hidegfrontja, hogy a Nyugat-Dunántúlon heves zivatar is kialakulhat. A ciklon előoldalán ugyanakkor szombaton visszatér a nyár, melegrekord is dőlhet.
okt. 3
5:33
A kormány vitát kezdeményez arról, hogy ittasan is lehessen vezetni? (Hírklikk)
Az agrárminiszter – utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra – elmondta: szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán.
okt. 3
5:39
Súlyos büntetést kaphat Amerikában, aki fizet a zsarolóknak (FinTechRadar)
A zsarolóvírusos támadások megsokszorozódtak idén, és egyre többen hajlandók fizetni is, hogy az adataikat visszaszerezzék.
okt. 3
5:39
Napi horoszkóp: próbáld meg a kezedben tartani ezt a hétvégét (Promotions)
Nem várt események minden csillagjegynél felüthetik a fejüket, de segítünk eligazodni a káoszban.
okt. 3
5:39
Mia az? Még nem döntöttek a bevezetéséről, de már folynak az előkészületek (Mínuszos)
Az Európai Központi Bank (EKB) megerősítette, hogy tanulmányozza a digitális jegybankpénz – digitális euró – bevezetésének lehetőségét, és azt tervezi, hogy október közepén nyilvános konzultációt és kísérleteket indít. Az euróövezeti jegybank közzétette a kormányzótanács által jóváhagyott átfogó jelentést a digitális euró lehetséges bevezetéséről.
okt. 3
5:39
Hogy alakul majd az infláció? - Jövő héten megtudjuk (Növekedés)
A hazai inflációs adatokat, a kiskereskedelem teljesítményét és az ipar augusztusi számait ismerhetjük meg a jövő héten.
okt. 3
5:39
Új, modern környezetben várjuk kedves partnereinket! (Agrárágazat)
A géderlaki Metalwolf Kft örömmel számol be az eddigi legnagyobb beruházásáról.
okt. 3
5:39
Új kompakt traktor a Kubota kínálatában (Mezőhír)
Teljesen új Kubota traktor a kistermelőknek, és gyorsabb, nagyobb teljesítménnyel bíró munkagép a parkápoláshoz.
okt. 3
5:39
Sensosafe Szenzorokkal a jobb takarmányért és a vadvilágért (GépMax)
A Pöttinger Sensosafe intelligens rendszerrel hatékonyabban és biztonságosabban megóvhatók a vadak kaszáláskor.
okt. 3
5:39
Új és ambiciózus szereplő a logisztika piacán (Transpack)
HelloParks – a piac meghódítására indul Futó Gábor új logisztikai ingatlanfejlesztő cége Nemes Rudolf vezetésével.
okt. 3
5:42
"Abszurd, hogy a takarító néni vigyázza az udvaron a gyanús gyerekeket" (Menedzsment Fórum)
Júniusban arról kérdezte a tanárokat a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége, hogy a digitális oktatás hogyan vizsgázott, most pedig arról állítottak össze kérdőívet, milyen körülmények között végzik nap mint nap a járvány durva második hullámában a munkájukat? Meredek válaszok érkeztek.
okt. 3
5:48
Egészségügyi közgazdász: Olyan nincs, hogy csak az orvosok bérét emelik (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az erősítené az egészségügyi ellátást, ha minden orvos egy munkahelyen meg tudná keresni a biztos megélhetéséhez szükséges jövedelmét. Az orvosok béréről és a hálapénz büntethetőségéről a hétvégén is tárgyal a kamara a kormánnyal. A DK már jelezte: azt várja, hogy a kormánya a többi egészségügyi dolgozó és szoc
okt. 3
6:06
Kapóra jött az MKB osztaléka a bank nagybefektetőjének (Privátbankár)
A 3,1 százalékos banki pakettet birtokló, a Takarékbank-vezér Vida József közvetett résztulajdonában lévő Pantherinae Pénzügyi Zrt.-nek a 2019-es 108 millió forintos nyereséggel sikerült eltüntetnie a csaknem két éven át fennállt tőkehiányát.
okt. 3
6:06
Vasi trafi - 174 km/h 90 helyett, gyors volt a büntetés is (Infostart)
Hárman is 170 felett száguldottak 90 helyett a 84-es főúton, ám a vasi rendőrök éppen ott forgattak.
okt. 3
6:06
Hogyan kerülhet kevesebb mikroszál a természetes vizekbe? - A Leeds-i Egyetem átfogó kutatása (ProfitLine)
A Leeds-i Egyetem és a Procter&Gamble legutóbbi kutatása azt vizsgálta, hogy a ruhaneműk mosása hogyan befolyásolja a fakulást, a színátadást és a textíliából történő mikroszálak felszabadulását. Megállapították, hogy a hidegebb, gyorsabb mosási ciklussal mosott ruhaneműben lényegesen kevesebb színvesztés volt tapasztalható; így csökkent a fakulás
okt. 3
6:06
Olyat tett a magyar lakosság, amit senki más Európában: elkeserítő nyugdíjszámok érkeztek (Portfolio)
Kiderült: nagyon nehéz kirobbantani az embereket a bankbetétekből, Európa-szerte csak kevés országban történt előrelépés ez ügyben. Érdekes, hogy míg az utóbbi években  a legtöbb európai ország lakosa leépítette kötvénybefektetéseit, a magyarok kilőttek: sehol máshol nincs olyan nagy arányban kötvénybefektetés a lakosság megtakarításai között Európ
okt. 3
6:09
Villamosítással, új dizájnnal próbáltuk ki a friss 5-ös BMW-t (Autónavigátor)
Meghatározó modell a BMW történetében, 1972-óta szerepel a kínálatban a márka oszlopos tagjaként. A hetedik generációval belépett a konnektorról tölthető
okt. 3
6:15
Sencsenben már több a felhőkarcoló, mint New Yorkban - mi a gyors fejlődésük titka? (Növekedés)
A dél-kínai Sencsent mindössze 40 éve alapították, de a kis halászfalu mára a világgazdaság egyik központjává, amely meghaladja Hongkong GDP-jét is is. A kínai Szilícium völgyként is emlegetett város olyan nagy tech cégeknek ad otthont, mint a Tencent, Huawei vagy a ZTE.

Keresés