2020. október 27. kedd

okt. 27
17:24
Ingyenmilliókat osztogat a kormány a lakásvásárlóknak és felújítóknak (Piac és Profit)
De csak januártól érhetők el ezek a támogatások. Rossz hír a vásárlóknak, hogy az eladást nem sürgető tulajdonosok is kapcsolnak, és már idén feljebb vihetik a keresett romos családi házak árát, főleg az agglomerációban. Így a sok friss pénz biztosan nem ér majd annyit, mint ami a bankókra van írva.
okt. 27
17:24
Arcok 1956-ból – Ábrahám József (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
okt. 27
17:24
Publicus: a magyarok 51 százaléka helyesnek tartja a határzárat (ATV)
A Publicus Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 25 százaléka gondolja úgy, hogy csak a kockázatos országokból szabadna beengedni a turistákat. Az intézet a szórakozóhelyek nyitvatartásáról is megkérdezte az embereket.
okt. 27
17:24
Koronavírus: meghosszabbítaná a szükségállapotot a cseh kormány (ATV)
A cseh kormány felkéri a képviselőházat, hogy hagyja jóvá a szükségállapot egy hónappal való meghosszabbítását - közölte a kormány rendkívüli keddi ülése után Andrej Babis miniszterelnök.
okt. 27
17:24
Megjelent az Elton John Barbie-baba (SzMo)
Az énekes leghíresebb fellépőruhájába öltöztették az ikonikus babát.
okt. 27
17:30
Magyar Orvosi Kamara: százak halhatnak meg minden nap a koronavírus miatt, ha nem szigorít azonnal a kormány (Portfolio)
A koronavírus-járvány súlyosbodására számít a nemzetközi trendek alapján a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ezért azonnali szigorításra szólítják fel a magyar kormányt. Úgy látják, hogy ha ez nem történik meg, több ezres új fertőzésszámmal, több százas napi halálozással kell szembenéznie Magyarországnak. A MOK figyelmeztetése aznap érkezett, amikor mind
okt. 27
17:30
Figyelmeztet a meteorológia: sűrű ködre ébredünk szerdán (Háziállat)
Szerda hajnalban sokfelé lesz sűrű köd, ami csak napközben tűnik el.
okt. 27
17:30
Gyilkosság forgatja fel Nicole Kidman és Hugh Grant életét – ütősen indul a Tudhattad volna (SzMo)
Egy újabb miniszéria, amire nagyon könnyű rákattanni a Hatalmas kis hazugságok után.
okt. 27
17:33
Az év befektetése az arany: a biztos menedék (KKV Magazin)
Ahogy erősödik a koronavírus második hulláma és annak negativ gazdasági hatásai, úgy lesz egyre fontosabb szempont a biztonság. A befektetések közül például az arany tűnik az egyik mentsvárnak. Nem véletlen, hogy egyre többen vesznek aranyat. Legyen az ékszer, érme, vagy tömbarany.
okt. 27
17:33
Összefogás a gyors hitelügyintézésért (Növekedés)
A lakáshitelezési és az online ingatlanhirdetési piac két meghatározó szereplőjének együttműködése a jövőben még gyorsabbá, egyszerűbbé és kényelmesebbé teszi a hiteligénylés folyamatát. Az új megoldással már az ideális otthon megtalálása közben online felmérhető a hitelképesség, majd lényegében csak a szerződések aláírása miatt kell a bankfiókba m
okt. 27
17:35
A CTP tulajdonában lévő és általa üzemeltetett ipari ingatlanok területe átlépte a 6 millió négyzetmétert (Növekedés)
A CTP tulajdonában lévő és üzemeltetett ipari ingatlanok bruttó bérelhető területe meghaladta a 6 millió négyzetmétert. A növekedés leginkább az e-kereskedelem és az ellátási láncok átrendeződésé-nek hosszú távú trendjéből adódik, amelyet a koronavírushoz kapcsolódó válság tovább fokozott. Magyarországon a CTP portfóliója – az idei 61 ezer négyzetm
okt. 27
17:36
A 4iG Nyrt. megszerezte az Innobyte Zrt. többségi tulajdonjogát (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. megszerezte az Innobyte Zrt. többségi, 70 százalékos tulajdonjogát, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult a tranzakcióhoz - közölte az MTI-vel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság kedden.
okt. 27
17:36
Frissült és terepes kivitelt is kapott a Fiat Tipo (Auto Pult)
Végy egy adag mattfényű ezüst festéket, és alulról fújd rá az autóra – szólhatott az utasítás a Fiat központjában. Az egyszerűsített formában bemutatott fejlesztési folyamat végeredménye a Fiat Tipo Cross változata – vagyis az olaszok is új vásárlókat remélnek a terepesített küllemű kompakt autótól.
okt. 27
17:36
Koronavírus-kórházzá alakítják a Semmelweis Egyetem Balassa utcai épületét (ATV)
Két lépcsőben részben kiürítik és teljes egészében koronavírusos betegek ellátására szervezik át a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáját, illetve a vele egy épületben működő Neurológiai Klinikát – szúrta ki a Telex. Az intézményeknek már a jövő hét közepétől fogadnia kell a koronavírusos betegeket.
okt. 27
17:36
Idris Elbát a koronavírus sem állíthatta meg - Ebben a szerepben tér vissza (Joy)
Idris Elba nemrég még a koronavírustól szenvedett, most azonban talpra állt és újra neki látott a munkának.
okt. 27
17:36
Litvániába menekül a brexit elől a Curve (FinTechRadar)
Írország és Luxemburg is versenyben volt, de a balti állam nyújtotta a legjobb ajánlatot.
okt. 27
17:36
Soha nem volt ennyire népszerűtlen Amerika külföldön – Milyen nyomot hagyott Donald Trump elnöksége a világon? (SzMo)
A klímaváltozástól a külkereskedelemig sorra vette a BBC, hogy mely területen milyen hatása volt Trump elnökségének a világra.
okt. 27
17:39
Hurrikánriadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén (HírTV)
A Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.
okt. 27
17:39
Régi, szép idők: Angliában egykor angolnával is fizethettünk lakbért (Hamu és Gyémánt)
A középkori Angliában finoman szólva is népszerű állat volt az angolna. Ez olyannyira igaz, hogy még az adózási törvényeket is befolyásolták.
okt. 27
17:42
Szjjártó Péter: Észak-Afrika kulcs a migránsválságban (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter Algírban elmondta, Algéria jelentős gázkészlettel rendelkezik, amelyből a diverzifikáció jegyében Magyarország is szeretne vásárolni.
okt. 27
17:48
Újra Magyarországon koncertezik a legendás brit együttes (Femcafe)
2021-ben érkeznek, ha a koronavírus nem szól közbe.
okt. 27
17:48
A legrosszabb forgatókönyvnél is rosszabb a járványhelyzet Magyarországon (SzMo)
Megdőlt a legbaljósabb képet festő modellszámítás is.
okt. 27
17:51
A koronavírus elérte a magyar autósport csúcsát (Infostart)
Pozitív lett a koronavírustesztje Oláh Gyárfásnak, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökének. A sportvezetőnek enyhe tünetei vannak és szombat óta házi karanténban van.
okt. 27
17:51
Az év befektetése az arany: a biztos menedék (KKV Magazin)
Ahogy erősödik a koronavírus második hulláma és annak negativ gazdasági hatásai, úgy lesz egyre fontosabb szempont a biztonság. A befektetések közül például az arany tűnik az egyik mentsvárnak. Nem véletlen, hogy egyre többen vesznek aranyat. Legyen az ékszer, érme, vagy tömbarany.
okt. 27
17:51
A szerda hajnali köd gondot is okozhat – mutatjuk a várható időjárást (Promotions)
Több helyen sűrű ködre is számítani lehet.
okt. 27
17:54
Kettétörik az egyik legnagyobb amerikai biztosítót (Portfolio)
Leválasztja életbiztosítási és nyugdíjbiztosítási ágát az American International Group (AIG), az Egyesült Államok egyik legnagyobb biztosítója. A cég ezután csak lakásbiztosításokkal foglalkozik majd egy új vezérigazgató vezetésével.
okt. 27
18:00
Szjjártó Péter: Észak-Afrika kulcs a migránsválságban (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter Algírban elmondta, Algéria jelentős gázkészlettel rendelkezik, amelyből a diverzifikáció jegyében Magyarország is szeretne vásárolni.
okt. 27
18:00
A tüntetések után ígéretet tett a lengyel kormányfő (Infostart)
Reagált a beteg magzatok művi vetélését tiltó múlt heti alkotmánybírósági döntésre és az azt követő tüntetésekre.
okt. 27
18:00
Mennyi az annyi? – Kia Ceed SW MHEV dízel (2020) teszt (Auto Pult)
Nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók, hiszen egyre szigorúbb széndioxid-kibocsátási normáknak kell megfelelniük úgy, hogy az SUV-k iránti kereslet nemhogy csökkenne, egyre csak növekedik. E két hatás önmagában is komoly feladványt jelentene az iparág számára, egymást erősítve kiváltképp hatalmas kérdőjelet varázsol a termékfejlesztésért felel
okt. 27
18:00
Varga Mihály: időben és kellő hatásfokú válságkezelő intézkedéseket hozott a kormány (ATV)
Időben és kellő hatásfokú intézkedéseket hozott a kormány a járvány okozta válság kezelésére - mondta éves meghallgatásán kedden Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában. Kijelentette: az euró bevezetésére nincs céldátum.
okt. 27
18:06
Jó számok az AMD-től, de esik az árfolyam 5%-kal (ProfitLine)
Felülmúlta a várakozásokat az AMD harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a Xilinx felvásárlásával kapcsolatos hírek azonban nyomást helyeznek piacnyitás az árfolyamra.
okt. 27
18:06
Saját részvényeket vett a Mol (Portfolio)
190 ezer darab A-sorozatú Mol-törzsrészvényt vett a Mol Vagyonkezelő Kft. - jelentette be a társaság a BÉT-en.
okt. 27
18:06
Nem akármilyen hazatérés: listavezető lett itthon Mándoki László és barátai dupla albuma (ATV)
2019 őszén Németországban, idén szeptemberben pedig Magyarországon is megjelent a Mandoki Soulmates eddigi tán legnagyratörőbb munkája: egy dupla koncept-album, amely napjaink társadalmának kérdését feszegeti.
okt. 27
18:06
Koronavírusos Pikó András, Józsefváros polgármestere (SzMo)
Elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalom kínozza, de tüdőgyulladása nincs.
okt. 27
18:09
Megérkezett a Tinder videós funkciója (Hamu és Gyémánt)
A Tinder a tesztek után úgy döntött, hogy széles körben is kiterjeszti a videóchat funkcióját, és mostantól bárki használhatja majd. A társkereső alkalmazás már régóta szerette volna biztosítani az innováció lehetőségét a felhasználók számára, és a karanténidőszak alatt egyre nagyobb igény volt a videós formátumra. A nyáron már elkezdődtek a tes
okt. 27
18:12
Rendkívüli közgyűlést hirdetett a Rába (Portfolio)
December 3-án, 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Rába Nyrt. - közölte a társaság a BÉT-en.
okt. 27
18:12
F1 2020: Kellemes őszi idő fogadja a mezőnyt Imolában (Háziállat)
Az Emilia-Romagna Nagydíjon az időjárás nem, de a tapadási viszonyok okozhatnak meglepetést.
okt. 27
18:15
Megkongatta a vészharangot a Magyar Orvosi Kamara: azonnali szigorításra van szükség (Menedzsment Fórum)
Elégtelennek tartják a lakosság tájékoztatását, szigorítást kérnek a tömegrendezvényeken és a vendéglátóhelyeken, változtatásokat javasolnak az egészségügyi ellátórendszerben és az idősek vásárlási idősávját is visszaállítanák.
okt. 27
18:15
Évente több mint 200 ezer tonna műanyag kerül a Földközi-tengerbe (Demokrata)
Évente mintegy 229 ezer tonna műanyag kerül a Földközi-tengerbe a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jelentése szerint.
okt. 27
18:18
Riadót fújt az orvosi kamara: visszahoznák az idősek bevásárlási sávját is (Privátbankár)
Elégtelennek tartják a lakosság tájékoztatását, szigorítást kérnek a tömegrendezvényeken és a vendéglátóhelyeken, változtatásokat javasolnak az egészségügyi ellátórendszerben és az idősek vásárlási idősávját is visszaállítanák.
okt. 27
18:18
Koronavírusos egy pesti polgármester is (Infostart)
Facebook-oldalán jelentette be koronavírustesztje eredményét.
okt. 27
18:18
Letiltották a Mi Hazánk Facebook-oldalát (ATV)
A Mi Hazánk közleménye szerint a Facebook szelektíven alkalmazott közösségi elveinek megsértésére hivatkozva törölte a mozgalom több mint 80 ezer követővel rendelkező oldalát. A cég már nem először intéz lépéseket a Mi Hazánk fiókjával szemben.
okt. 27
18:21
Jön a Feketék fehéren folytatása? (Promotions)
Nagyon úgy tűnik, hogy sokak kedvenc vígjátéka 16 év után talán megkapja a várva várt folytatását.
okt. 27
18:21
Szigorúbb intézkedéseket javasol az orvosi kamara (Demokrata)
A javaslat konstruktív együttműködésre szólítja fel a döntéshozókat.
okt. 27
18:24
Merkely Béla elárulta, hogy miért nagyon optimista (Infostart)
A remdesivirrel kezelt betegek állapotáról beszélt a rektor.
okt. 27
18:30
Brüsszel nem számít arra, hogy az európai lakosságot 2022 előtt sikerül beoltani (Portfolio)
Az Európai Uniónak csak egy kisebb része lesz védett a koronavírus ellen 2022-ig, még akkor is, ha hamarosan sikerül fejleszteni egy vakcinát – írja a Reuters az Európai Bizottságból való forrásaira hivatkozva.
okt. 27
18:30
50 forint egyszeri segélyt kapott az államtól egy fóti nyugdíjas (ATV)
Egyszeri segélyt igényelt az államtól egy 73 éves nyugdíjas nő. Alig másfél hónap után 50 forintot kapott. Mind a Magyar Államkincstár, mind pedig a nyugdíjszakértő azt mondja, hogy ez hivatalosan nem történhetett volna meg. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke szerint 700 ezer idős ember él a nyugdíjas létminimum alatt.
okt. 27
18:33
Egy hónap múlva kerül a mozikba Gothár Péter legújabb filmje (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjének világpremierje a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, melyet ebben az évben október 9. és 18. között tartottak. Most az is kiderült, hogy mikor nézhetik meg a magyar nézők a rendező filmjét.
okt. 27
18:35
Először fordult elő, hogy nem fagyott be a Jeges-tenger októberben (Hamu és Gyémánt)
2020 az első év, amikor október hónapban nem fagyott be a Jeges-tenger.
okt. 27
18:36
Már csak a halászat lékelhetné meg a brexitalkut (Infostart)
A brexittárgyalások bíztató jeleként értékelik, hogy egy nappal tovább marad Londoban Michel Barnier, az uniós főtárgyalója. A britek hétfőn ennek ellenére azt mondták: nagyon kevés idő maradt az alkura, amit úgy tűnik, a gazdasági szempontból jelentéktelen halászat kérdése akadályoz.

Keresés