2020. október 28. szerda

okt. 28
5:27
Belső HR harc Brüsszelben (Növekedés)
Ursula von der Leyen Brüsszeli adminisztrációjában több mint 150 közép- és felsővezetői poszt maradt betöltetlenül. A hivatalnokok lázadoznak, mert a főnök szűk körben koncentrálja a hatalmat és inkább Berlinnel és Párizzsal egyeztet, nem pedig velük.
okt. 28
5:36
Egyre több magyar vásárol külföldi webáruházból (ProfitLine)
Évről évre nő az online vásárlások és a vásárlók száma is Magyarországon, a felnőtt lakosságból 3,3 millióan vásárolnak online és közülük több mint 2 millióan külföldről is, főleg Kínából rendeltek már terméket - derült ki a GKI Digital Magyar Posta felkérésére készített reprezentatív kutatásából.
okt. 28
5:36
Koronavírus-fertőzötteket találtak egy Zala megyei idősotthonban (ATV)
A Zala megyei Lentiben az ott működő idősek otthonának lakói és dolgozói fertőződtek meg a koronavírussal, ezért szinte mindenki karanténba került. Zalában is folyamatosan nő a fertőzöttek száma, emiatt a város polgármesteri hivatalában és a családsegítő szolgálatnál is felfüggesztették az ügyfélfogadást. Ugyancsak le kellett állítani a szolgálat m
okt. 28
5:39
Napi horoszkóp: minden kihívás egy újabb lépés! (Promotions)
Ne hagyd elveszni a csillagjegyedet. Talán sokkal többre vagy hivatott… Mutatjuk, hogy mire kell figyelned!
okt. 28
5:39
Mikrotechnológiában erősít a Chiron (newtechnology.hu)
2020. augusztus 01. hatállyal a Chiron Group átvette az isérablesi (Svájc/Wallis) központú Mecatis SA. vállalatot. Az cég kisméretű, nagy pontosságú megmunkálóközpontok gyártására specializálódott, amelyeket az óra- és ékszeriparban, orvostechnológiai eszközök gyártására, valamint a a finommechanika területén alkalmaznak. A 2007-ben alapított Mecat
okt. 28
5:39
A hazai növényállomány megfigyelése műhold segítségével (Agrárágazat)
Az Európai Űrügynökség Smos földmegfigyelő műholdja rendkívüli tavaszi szárazságot érzékelt Európa-szerte.
okt. 28
5:39
Bízunk a Petkus közel kétszáz éves tapasztalatában (Mezőhír)
A modern Petkus-technológiával kevés veszteséggel és kifogástalan minőséggel tisztíthatja és száríthatja a terményt.
okt. 28
5:39
Gyakorlati gépbemutató Szentlőrincen (GépMax)
Bár a Szentlőrinci Gazdanapok idén elmaradt, de a kísérő programjaként ismert gyakorlati gépbemutató önállóan megrendezésre került.
okt. 28
5:39
A Covid Is Tolt Egyet Az Automatizáláson (Transpack)
Automatizálás: a járvány erőteljesen növelte az az intelligens gyárak iránti igényt.
okt. 28
5:42
Vérpezsdítő egyszerűség – Volkswagen T-Roc Cabriolet teszt (Autónavigátor)
Amíg a vászontetős T-Roc kulcsaira vártam, folyamatosan ott motoszkált a fejemben a gondolat: kellett ez nekem? Amíg várakoztam, addig a
okt. 28
5:42
Amerika-alázó részvénykibocsátásra készül az Ant Group (FinTechRadar)
A cégbe több mint 30 milliárd amerikai dollár folyhat be a sanghaji és hongkongi tőzsdére lépés után.
okt. 28
5:42
Ismét megugrott a kereslet a Báv aranytömbjei iránt (Márkamonitor)
Feltöltött befektetési aranykészlettel várja az év utolsó hónapjait a BÁV. Erre szükség is van, mert az előzetes várakozások szerint az év végi időszakban fokozott érdeklődésre van kilátás a nemesfém iránt. Ennek első jelei már látszanak is, szeptemberben és októberben a vállalat kiemelkedő forgalmat regisztrált a fiókhálózatában. A vásárlási kedve
okt. 28
5:45
A magyar iskolák sincsenek biztonságban (Mínuszos)
A magyar iskolák sincsenek biztonságban a bűnözők akcióival szemben. Az internetes támadások száma az oktatási intézmények esetében is magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – olvasható a Panda it-védelmi társaság közleményében. A pandémia nem csupán új intézkedési tervek, a digitális oktatásra történő átállás és a folyam
okt. 28
6:00
Fürjes: A főváros csak akkor kapja meg a Lánchídra szánt 6 milliárdot, ha már csak az hiányzik (ATV)
Fürjes Balázs megerősítette híradónknak: a Lánchídhoz ígért kormányzati támogatást csak akkor kapja meg a főváros, ha meglesz a szerződés a felújításra és megkezdődik a munka. Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár buszokat adott át a fővárosnak és az elővárosoknak. Bár a járművek Budapest külső kerületeinek közlekedését is
okt. 28
6:06
Szakértő: Hillary Clinton előnye is olvadt 2016-ban, most Joe Bidené is (Infostart)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa több kutatási eredményről is beszámolt - már igen kevéssel az amerikai elnökválasztás előtt.
okt. 28
6:06
Idén többen érettségiznek emelt szinten a szakmai tantárgyakból (ProfitLine)
A járványügyi szabályok betartásával rendben zajlanak az őszi szakmai érettségi vizsgák. Idén 902 diák kezdte meg érettségi vizsgáját szakmai ismeretekből, ebből 339-en emelt szinten, ami az előző évhez képest több mint háromszoros növekedést jelent - tájékoztatott kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
okt. 28
6:06
Elképesztő csaták és fölényes győzelmek az amerikai elnökválasztásokon – Mit üzen a múlt Trumpnak és Bidennek? (Portfolio)
Szoros csatáknak és fölényes győzelmeknek sem voltunk híján az amerikai elnökválasztások történetében, csak az utóbbi tíz választás során többször előfordult, hogy nem az nyerte el az elnöki széket, akire a legtöbb amerikai szavazott. A küzdelem jelentős része a csatatér államokban dől el, de hogy áll ehhez képest most Donald Trump és John Biden, é
okt. 28
6:09
A lakásfelújítás olyan, mint a gyerekszülés – 7 tanács, hogy kevésbé legyen fájdalmas (WMN)
Jószomszédi „iszony”, vastag ceruza a költségszámításnál, sitt és rombolás. Fiala Borcsa nem ígérhet mást. De a végeredmény érdekében vannak tanácsai.
okt. 28
6:09
Már neve és rajtszáma is van Michael Jordan NASCAR-csapatának (Promotions)
A napokban újabb részletek derültek ki a kosaras legenda versenycsapatáról, 23XI név alatt kell majd keresni az autójukat.
okt. 28
6:09
Napindító gondolat – 10.28. (Hamu és Gyémánt)
A szeretet fontosságára emlékeztet minket a francia sanzon egyik legkiemelkedőbb alakja, Édith Piaf.
okt. 28
6:09
Haszonjármű: kézenfekvő megoldás a legjobb eredmény érdekében! (Agrárágazat)
Nagy választék – gazdálkodói igényekre szabva!
okt. 28
6:12
Abba a gazdasági csapdába táncolt bele a kormány, amit a leginkább el akart kerülni (444.hu)
Nem mertek igazán költekezni Orbánék az első hullám alatt, nehogy elszaladjon a hiány. A második hullámban viszont már nem maradt sok mozgástér a válság kezelésére.
okt. 28
6:12
Mindent az első olimpiai éremért (Márkamonitor)
Gurisatti Gréta magyar válogatott vízilabdázóval, Európa-bajnoki bronzérmes játékossal beszélgettünk arról, hogy személyes márkaépítésében milyen elemek érvényesülnek, és hogy mi motiválja a medencében és a példamutatásban.   Minden posztodban szerepel a #mindent hashtag, mint egyfajta szlogen. Ez miből ered? Ezt a szócskát a dac szülte: a 2016-os
okt. 28
6:18
Szinte minden budapestit érintő változás jön (Infostart)
A jövő héten szombaton kezdetét veszi a 3-as metró felújításának leggyötrelmesebb szakasza, belvárosi változásokkal. Másfél év lesz.
okt. 28
6:18
Nap- és szélenergia: az állami és önkormányzati közműcégek nem kapkodják el az átállást (Portfolio)
Egyelőre csak ímmel-ámmal vesznek részt a zöld energiaforrásokra való áttérést célzó energiaátmenetben a világszerte működő elektromos közművek. Tízből mindössze egyetlen energiaszolgáltató részesíti előnyben a megújulókat a fosszilis energiaforrásokkal szemben egy, a Nature Energy által ismertetett, a globális helyzetet körüljáró tanulmány szerint
okt. 28
6:18
Meghekkelték Donald Trump hivatalos honlapját (ATV)
Meghekkelték és elcsúfították Donald Trump kampányának hivatalos honlapját - jelentette be az amerikai elnök újraválasztási kampánytörzse kedden.
okt. 28
6:24
Idén még a Black Friday is más lesz (Piac és Profit)
A naptár és a hivatalos számolgatás szerint november 27-én lenne a Black Friday napja. Viszont előreláthatóan folytatódik majd az a magyar Black Friday hagyomány, mely alapján lesznek webáruházak, akik a naptárban előbbre lapozva csapnak bele ezzel a címkével az akciózásba - írja friss elemzésében a Blokkk.com.
okt. 28
6:30
Meghekkelték Trump kampányának hivatalos honlapját (444.hu)
A hekkerek bizalmas információkat ígértek kriptovalutáért cserébe.
okt. 28
6:33
Tizennégy hónapos csúcson a kukorica ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza ára 0,4 százalékkal csökkent, a kukorica is olcsóbb lett, a kurzus 0,5 százalékkal esett vissza. A szójababért 0,3 százalékkal adtak kevesebbet. Párizsban kiegyensúlyozottabb volt a piac, miközben a malmi búza és a repce ára csökkent, addig a kukorica és a takarmánybúza drágább lett.
okt. 28
6:36
Hekkerek írták át Donald Trump honlapját (Infostart)
Meghekkelték és elcsúfították az amerikai elnök kampányának hivatalos honlapját.
okt. 28
6:36
Korszerűsítik a Szegedi Közlekedési Kft. épületeit (ProfitLine)
Csaknem félmilliárd forintból korszerűsítik a Szegedi Közlekedési Kft. hét épületét, a fejlesztéstől jelentős energiamegtakarítást várnak - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú vállalkozás az MTI-t.
okt. 28
6:36
Európai Mastercard-központ lett Budapest, Magyarország a követendő példa külföldön (Portfolio)
Budapesten indult el tavaly a Mastercard Advisors, vagyis a kártyatársaság menedzsment tanácsadással foglalkozó csapatának európai központja, és máris további bővülést terveznek. Azért éppen Budapestre esett a választás, mert a régiós piacok a digitális fizetés világában rendkívül innovatívak: az érintésmentes fizetések arányánál a cseh és a magyar
okt. 28
6:36
Lemondott a Barcelona elnöke (444.hu)
Josep Maria Bartomeu hat év után távozik, egy gyenge csapatot, anyagi gondokat és a távozását tervező Messit hagyva maga után.
okt. 28
6:36
Kiből lehet amerikai elnök? Miért kedden szavaznak? – Itt van minden, amit tudni kell az amerikai elnökválasztásról (ATV)
November 3-án döntenek arról, hogy ki lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Nemcsak az dől el, hogy Donald Trump marad-e hivatalában, vagy a demokraták, élükön Joe Bidennel visszahódítják-e a Fehér Házat. Most választják meg a Kongresszus két háza közül az alsóházat, vagyis a teljes Képviselőházat, illetve a Szenátus, a felsőház egyha
okt. 28
6:36
Ködös, felhős lesz a szerdánk, csütörtöktől az eső is megérkezik (SzMo)
Megjön az igazi ősz.
okt. 28
6:39
Nagyot hibázott az RTL Klub az Álarcos énekesnél (Promotions)
Az RTL Klub újabb kimaradt jeleneteket tett közzé az Álarcos énekeshez, de becsúszott egy elég nagy hiba.
okt. 28
6:39
Nincs akadálya az INNObyte felvásárlásának (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. megszerezte az INNObyte Zrt. többségi, hetven százalékos tulajdonjogát, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult a tranzakcióhoz. A 4iG szeptemberben tett kötelező vételi ajánlatot az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, amelyet a cég tulajdonosai elfogadtak. Az akvizícióval a
okt. 28
6:42
Jön a mozikba a Hét kis véletlen (Márkamonitor)
November 26-ától láthatják a hazai mozikban a nézők a Megáll az idő rendezőjének új filmjét, a Hét kis véletlent (16).  A rendhagyó vizuális és zenei világ teremtésére vállalkozó alkotás főszereplői Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér. Mellettük olyan nagyszerű színészeket láthatunk majd a vásznon, mint Básti Juli, Bezeréd
okt. 28
6:45
Megbukott az FC Barcelona elnöke (Menedzsment Fórum)
Benyújtotta lemondását kedden Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke.
okt. 28
6:48
Rárepültek a magyarok az aranytömbökre (Infostart)
Ősz elején ismét megugrott a befektetési célú aranytömb iránti kereslet a BÁV fiókhálózatában.
okt. 28
6:48
Fordulat: valami nagyon megváltozik Korda Györgyék koncertjein (ATV)
Az előadóművész és felesége, Balázs Klári ugyanis zenekart alapítottak.
okt. 28
6:51
Dél-Írország az EU legnagyobb tehéntejtermelő régiója (Agrofórum)
Dél-Írország és Bretagne (Franciaország) voltak az egyedüli régiók az Európai Unióban, amelyekben több mint 5,0 millió tonna tehéntejtermelést regisztráltak 2018-ban.
okt. 28
6:54
Gryllus Dorka kilenc hónapos terhesen, titokban házasodott meg a hétvégén (SzMo)
Simon Kornél színművésszel tíz éve alkotnak egy párt.
okt. 28
7:00
Farkasfalka támadhatott meg egy kutyát Eger közelében (ATV)
A kutyára a Vécsey völgyben támadtak rá, nem élte túl.
okt. 28
7:03
Az őstermelői jogviszony igazolása a Nébihnél igényelhető (Agrofórum)
A pályázatok közelgő beadási határidejére való tekintettel felhívják az érintettek figyelmét, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások igénybevételéhez szükséges az őstermelői jogviszonyuk igazolása. Az e célra szolgáló hatósági bizonyítvány a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) igényelhető. A termelők a kitöltött kérel
okt. 28
7:06
Megjelent a törvény: így szigorodnak mától a karanténszabályok (Privátbankár)
A határról egyből a karanténlakásba küld a rendőr, kötelező használni a karanténszoftvert, és egy nap alatt akár 600 ezres bírságot is összeszedhetnek a szabályszegők.
okt. 28
7:06
Halottak napja: tovább lesznek nyitva a temetők (Infostart)
Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.
okt. 28
7:06
Magyarország gazdaságtörténetét vizsgálja az MNB legújabb kiadványa (ProfitLine)
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank könyvsorozatának legfrissebb, az 1920-2020 Tízszer tíz év számokban - Magyarország elmúlt 100 évének gazdaságtörténete című kiadványa, amelyből kiderül például, hogy geopolitikai okok miatt az elmúlt 100 évben a magyar gazdaságnak már ötször kellett az újrakezdés állapotából fejlődési pályára állnia - mondta a Magyar
okt. 28
7:06
Csökkent a benzin ára a hazai kutakon (Portfolio)
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára 5 forinttal csökkent, míg a gázolaj literenkénti átlagára változatlan maradt.
okt. 28
7:06
Brutálisan kigyúrta magát Chris Hemsworth felesége, ijesztő az átalakulása (Femcafe)
Rá sem ismerni a Thor népszerű címszereplőjének nejére!

Keresés