2020. október 30. péntek

okt. 30
16:03
Varga Mihály: a magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek (Demokrata)
A magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek, fejlesztéseiket ezért a kormánynak is segítenie kell.
okt. 30
16:06
Puskás Tamás: ha rosszabbodik a helyzet, nem lehet mást tenni, csak bezárni (Infostart)
Bemutatót tart péntek este a Centrál Színház, nézők előtt, és Puskás Tamás igazgató azt mondja, nincs is nagyon lehetőségük online előadásokra, mert a szerzők többsége ehhez nem járul hozzá. Inkább Covid-kompatibilis darabokat igyekeznek a műsorra tűzni.
okt. 30
16:06
Szijjártó Péter: 1,6 milliárd forint támogatást ad a kormány a Sick Kft. 8,2 milliárdos beruházásához (Portfolio)
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kunszigeten. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás 266 új munkahelyet teremt.
okt. 30
16:06
Módosíthatják a lengyel abortuszszabályozást (ATV)
Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel állmfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.
okt. 30
16:15
Láng Zsolt: Karácsonyék sűrítsék a járatokat! (Demokrata)
Hétfőtől az őszi tanítási szünet vége miatt a fővárosi busz- és villamosjáratok sűrítését javasolja a Fidesz.
okt. 30
16:18
Felpörgetnék a szűréseket, így segítenek az orvostanhallgatók (Infostart)
Az orvostanhallgatók bevonásával napokon belül az országban 200 mintavételi egység áll szolgálatba, a Semmelweis Egyetem diákjai azonban már csütörtökön elkezdték Pest megyében a koronavírus-gyanús betegek szűrését. A fővárosi orvosegyetemtől heti váltásban 80 hallgató vesz részt a munkában.
okt. 30
16:18
Újabb polgármester került kórházba a koronavírus miatt (ATV)
A balassagyarmati polgármester, Csach Gábornak a családja is megfertőződött.
okt. 30
16:18
Ingyenes elérhető kuponokkal vár a Glamour-napok Reloaded november 5-8. között (Glamour)
Most rengeteg ingyenes kupon közül válogathatsz.
okt. 30
16:18
Két képviselő is kilépett az Egert vezető frakcióból, mert nem értenek egyet a polgármesterrel (SzMo)
Mindketten úgy vélik, hogy a fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza Mirkóczki Ádám városvezető tevékenységében, amit ők nem néznek jó szemmel.
okt. 30
16:20
Egyszerűen megunhatatlan ez a citromos pite (Glamour)
Mikor próbálod ki ezt a receptet?
okt. 30
16:21
A lengyel elnök az abortuszszabályzást módosító tervezetet nyújt be (Demokrata)
Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel állmfő.
okt. 30
16:21
Új hírek a koronavírus-fertőzött Borbély Lénárdról (Demokrata)
Amint arról beszámoltunk, kórházba került múlt héten Csepel kormánypárti polgármestere.
okt. 30
16:24
Példátlan történések Eger és Budapest között (Infostart)
A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között - jelentette ki a társaság elnök-vezérigazgatója pénteken az egri vasútállomáson, sajtótájékoztatón.
okt. 30
16:24
Nyílik a pályázat: most erre adna pénzt a minisztérium (Piac és Profit)
A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától - tájékoztatta az Agrárminisztérium az MTI-t.
okt. 30
16:24
Weisz Fanni üzent exférje új párjának, Nádai Anikónak (Joy)
Őrület ez a szerelmi sztori.
okt. 30
16:24
„Szörnyű volt, de megnyugodtam” – Kulka János a stroke-járól beszélt (SzMo)
Elmesélte, mi történt pontosan és ő hogyan élte meg ezt a helyzetet.
okt. 30
16:27
Francia külügyminiszter: a franciák mindenhol veszélyben vannak (Demokrata)
A francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön a francia külügyér szerint.
okt. 30
16:30
Rendkívüli méretű budapesti építkezést kezdenek el tervezni (Infostart)
A cél, hogy az elővárosi vonatok itt a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként járhassanak majd. Íme a tervek.
okt. 30
16:30
Kemény lengyel döntés: zárva lesznek a temetők a Mindenszentek ünnepe körüli napokon (Portfolio)
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
okt. 30
16:30
Kockázatos télen itthon kirándulni? Itt az Emmi álláspontja (Pénzcentrum)
Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzetnek Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának
okt. 30
16:30
Színes napkelte a Dunántúlon (Háziállat)
Látványos felvételek a péntek reggeli színes napkeltéről.
okt. 30
16:30
Koronavírus: Lengyelországban zárva lesznek a temetők a következő három napban (ATV)
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Szombaton, vasárnap és hétfőn a temetők zárva lesznek - közölte a miniszterelnök.
okt. 30
16:36
Gyengén indították a napot az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
A technológiai ágazat árfolyamait követve veszteségbe fordultak a pénteki nyitásra az előző napi pozitív zárásból a főbb amerikai tőzsdeindexek.
okt. 30
16:36
Az MVM megvásárolta Csehország egyik legnagyobb energiakereskedőjét (Portfolio)
Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Česká republika a.s. (iCR) 100 százalékos tulajdoni részesedését. A mostantól az MVM Csoporthoz tartozó energiacég több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával.
okt. 30
16:36
A szakítás után is együtt lakik Sánta Laci és felesége (Femcafe)
Sánta-Széphalmi Júlia válságba került házasságáról vallott.
okt. 30
16:38
Újabb magyarországi nagyberuházást jelentettek be, 75 milliárd forintból épül gyár Tatabánya mellett (Portfolio)
Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
okt. 30
16:39
Örülhetünk is, meg nem is a hétvége időjárásának (Promotions)
Egymást követik a frontok a következő napokban, fájhat is feje a frontérzékenyeknek emiatt.
okt. 30
16:42
A lengyel elnök az abortuszszabályzást módosító tervezetet nyújt be (Infostart)
Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel államfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.
okt. 30
16:42
Megnézték, hogy terjed a koronavírus egy stadionnyi ember között (ATV)
A számítógépes technológiával lebonyolított kísérletet a hallei egyetem végezte el. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan terjed a koronavírus nagy tömegben, például egy focimeccsen vagy koncerten – számolt be a HVG a Deutsche Welle nyomán.
okt. 30
16:42
Eszeveszett tempóra képes a Bugatti négykerekű meteorja (Autónavigátor)
Bizonyos szempontból kényelmes helyzetben vannak a szupersportautó gyártók. Nem szorongatják őket az emissziós normák, nem kell figyelni a praktikumra, sem
okt. 30
16:42
Jobban látsz, mint az átlag, ha megtalálod a kutyát a fotón (Femcafe)
Felkészülni, ez nem lesz egyszerű!
okt. 30
16:45
Példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között (Demokrata)
A MÁV Zrt. és a Volánbusz Zrt. összeolvadása lehetővé tette a közúti és vasúti közlekedés egységes megszervezését Magyarországon.
okt. 30
16:48
3 dolog, amit általában megbánnak az emberek, hogy megvették (Femcafe)
Tényleg szükséged van rá?
okt. 30
16:48
A szezon nagy visszatérője ez a darab: és ezt Tapolcai Dóri is tudja (Glamour)
Vagány szettel zárja a hetet
okt. 30
16:51
Hat meccs emléke a hatvanadikon: Maradona és a magyarok (Infostart)
Ma ünnepli a hatvanadik születésnapját Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája, akit Pelével együtt a XX. század legjobb játékosának választottak. Maradona a pályafutása során hatszor játszott magyar csapat ellen, ezt a hat találkozót idézzük fel a hatvanadik születésnap kapcsán.
okt. 30
16:51
Megújult a Pilisi Len Látogatóközpont (Demokrata)
Átadták a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pilisszentiváni megújult látogatóközpontját.
okt. 30
16:51
Hogyan győzhet Trump? (Demokrata)
Arra voltunk kíváncsiak, milyen esélyei vannak az elnöknek. Nyerhet-e Donald Trump, és konkrétan milyen hozzávalókból tevődik össze a siker receptje?
okt. 30
16:54
A románok megvennék az Exxon fekete-tengeri földgázmező részesedését (Portfolio)
A Romgaz, a román állami gázvállalat kész megvásárolni az amerikai Exxontól a fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedését Virgil Popescu gazdasági miniszter nyilatkozata alapján.
okt. 30
16:54
Szakszervezeti vezető: "sokszor kétségbeesve hívnak fel az intenzívre átcsoportosított dolgozók" (ATV)
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint nagyon fontos lenne, hogy ha valaki koronavírusos, azt a diagnózis után megfelelően különítsék el - azonban sokszor arra is várni kell, hogy valakiről egyáltalán kiderüljön, megfertőződött-e a koronavírussal.
okt. 30
16:54
5 egynapos túraútvonal a Balaton környékén családoknak (Pénzcentrum)
Magyarországon kirándulni jó! Összegyűjtöttünk 5 egynapos túraútvonalat a Balaton környékén családoknak. Olyan helyszíneket mutatunk, amit a család minden tagja könnyen teljesíthet. Bár az új koronavírus-járvány miatt
okt. 30
16:56
Folytatódik a 3-as metró felújítása: már hétfőtől több elkerülő járattal lehet utazni (Portfolio)
Már november 2-ától, azaz jövő hétfőtől használható több olyan fővárosi tömegközlekedési lehetőség, amely a 3-as metró középső szakaszának november 7-én elinduló felújításával összefüggésben áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
okt. 30
16:57
Nem igaz, hogy nincs pénze Budapestnek (Demokrata)
Három hónap alatt egymilliárddal csökkent ugyan az állampapír-állomány, ellenben 58 milliárddal nőtt a készpénz.
okt. 30
17:00
Részben részvényekkel fizetett a 4iG az INNObyte-ért (Portfolio)
Az INNObyte eladói részére a vételár részbeni teljesítéseként 1 114 650 darab törzsrészvényt ruházott át a 4iG.
okt. 30
17:00
Joaquin Phoenix: a túlélő, aki a legnagyobb sokk után is felállt (SzMo)
A karjaiban halt meg színész testvére, de összeszedte magát, a Jokerrel pedig Oscart szerzett egy szétesett ember megformálásáért.
okt. 30
17:03
Gulyás Gergely: a kormány támogatja az egyházak szerepvállalását (Demokrata)
Felújították a szalkszentmártoni református templomot.
okt. 30
17:05
Örülünk, hogy Magyarország megszabadult a náci és a kommunista diktatúrától is (Demokrata)
Menczer Tamás arra reagált, hogy Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő történelemhamisításnak nevezte Orbán Viktor beszédét.
okt. 30
17:06
Szijjártó Péter 75 milliárd forintos beruházást jelentett be (Infostart)
Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
okt. 30
17:06
Irány az egykor óriások lakta Torony – túraajánlatok a hétvégére (Infostart)
A Börzsöny mellett a Budai-hegység, a Mátra és az Alföld is tartogat kirándulási lehetőségeket, de a teljesítménytúrák kihívásait keresőknek is van tippünk.
okt. 30
17:06
Többfelé csökkent a légszennyezettség (ProfitLine)
Többfelé csökkent a légszennyezettség, a fővárosban is további javulás várható.
okt. 30
17:06
Szombattól kötelező lesz a maszkviselés a nyíregyházi piacokon (ATV)
Szombattól kötelező a maszkhasználat az önkormányzat által üzemeltetett piacokon Nyíregyházán - közölte a városháza sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

Keresés